2017. augusztus 7. hétfő

aug. 7
10:03
Durva baleset Dunavarsánynál, egy ember meghalt (Ripost)
Két személyautó és egy kamion ütközött, teljes útlezárás van az 51-es főúton.
aug. 7
10:15
Búcsút inthetünk a málnának (Infostart)
Lezárult a málnaszezon, az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) legfrissebb adatai szerint az idén még a tavalyinál is kisebb területen termesztik a gyümölcsöt - hívta fel a figyelmet a Magyar Idők.
aug. 7
10:15
Megható: 38 év után találkoznak újra a pécsi ikrek - Facebookon találtak egymásra (Blikk)
Pécs – Csaknem négy évtized elteltével láthatja újra ikertestvéreit Major Szidónia, aki Facebook-on talált rá a fiúkra. A nagy találkozásra jövőhéten kerül sor.
aug. 7
10:15
Véres ruhák a bőröndben - Kiderült, mi történt Ferihegyen (Alternatív Energia)
Elfogták és kihallgatták a 46 éves gyanúsítottat, aki szabadlábon védekezhet.
aug. 7
10:17
Elkészültek a tervek - októberben kezdik építeni a csokigyárat Hatvanban (Blikk)
Elkészültek a 7,6 milliárd forintos hatvani csokoládégyár tervei, októberben megkezdődik a kivitelezés is, egy évre rá pedig indulhat a gyártás első fázisa - jelentette ki a hétfői Világgazdaságnak nyilatkozva Rania Ghraoui, a Ghraoui Csokoládé Manufaktúra Zrt. kommunikációs igazgatója.
aug. 7
10:21
Most megszabadulhat régi hűtőjétől! (HírTV)
Elindult a háztartási nagygépek csereprogramja, amelyben a pályázók 25 ezer és 45 ezer forint közötti vissza nem térítendő támogatást kaphatnak.
aug. 7
10:33
Szeretné időben megkapni a külföldi csomagját? Ezekre figyeljen! (Infostart)
Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján az internetes kereskedelemmel kapcsolatban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az alábbiakra hívja fel a figyelmet.
aug. 7
10:39
2100-ra az emberiség 40 százaléka afrikai lesz (444.hu)
Ázsia növekedése pedig lelassul, a század végére alig néhány százmillióval élnek majd csak többen ott, mint Afrikában.
aug. 7
10:45
Csak egy üveg vizet akart, meggyilkolták az édesanyát (Ripost)
A brit család véletlenül tévedt be a rossz hírű brazil nyomornegyedbe.
aug. 7
10:48
Bienerth a TV2-ben vágott vissza a MÚSZ-elnökség lemondott tagjainak (Alternatív Energia)
Szerinte puccsszerűen távoztak - Az elnök szabálytalanságokat is emlegetett a szervezetnél.
aug. 7
10:51
Sárba ragadt őzet mentettek a rendőrök (Blikk)
A Törökszentmiklósi és Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőrei egy sérült, sárba ragadt őzet mentettek meg.
aug. 7
10:51
Indul az óriási roham: már lehet hűtőre és mosógépre pályázni (Pénzcentrum)
Hétfőn elindult a háztartási nagygépek csereprogramja, elsőként az észak-alföldi régióban élők nyújthatják be a támogatási igényeiket - mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért...
aug. 7
10:51
Ötszázezres nyomravezetői díjat ajánlottak fel (HírTV)
Annak, aki érdemi információval szolgál a múlt heti pécsi trafikrablás elkövetőjéről.
aug. 7
10:53
Elindult a háztartási nagygépek csereprogram: ennyi pénzt lehet igényelni (Blikk)
Hétfőn elindult a háztartási nagygépek csereprogramja, elsőként az észak-alföldi régióban élők nyújthatják be a támogatási igényeiket - mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára hétfőn en, az Otthon Melege Program háztartási nagygépcsere a
aug. 7
11:03
Sárba ragadt őzgidát mentettek a rendőrök - fotó (Ripost)
A sérült őzgida hiába próbált kimászni a sárból, újra és újra visszacsúszott.
aug. 7
11:03
Momentum: „Nincsenek szervezeti problémáink” (HírTV)
Megint lemondott egy elnökségi tag a Momentumban, alapszervezeti tagként folytatja.
aug. 7
11:21
Súlyos károk a kórházban - Kaotikus állapotok Orosházán (Alternatív Energia)
A tűzoltók még dolgoznak azon, hogy eltüntessék az utakra, járdákra, háztetőkre dőlt fákat.
aug. 7
11:23
Vihar söpört végig Erdélyen is - Tetőt, fákat vitt el a szél (Alternatív Energia)
A Duna melletti megyékben továbbra is másodfokú hőségriadó van érvényben.
aug. 7
11:25
Elhunyt a világszerte elismert magyar fizikus (Alternatív Energia)
aug. 7
11:27
Tehervonaton megbújva próbáltak Magyarországra jutni a migránsok (Blikk)
Kelebia - Két illegális migráns próbált Magyarország területére jutni a hétvégén, egy tehervonaton megbújva próbáltak bejutni. A két külföldi férfit visszakísérték a biztonsági határhoz.
aug. 7
11:51
Tudjuk, mit felejt otthon nyaraláskor (Infostart)
Minden negyedik utazóval előfordult már, hogy nyaraláskor éppen a fürdőruháját hagyta otthon, a csomagoláskor leggyakrabban kifelejtett tárgyak sorát a telefontöltő és a fogkefe követi - derült ki a Szallas.hu és a Doklist.com közös felméréséből. Az otthonosság érzését kölcsönző utazási kellékek élén a kispárna végzett, míg a legfontosabbnak a szem
aug. 7
11:54
Látogatható a londoni titkos királyi kert (Alternatív Energia)
A 16 hektáros erdő, egykor a VII. Henrik Richmond House-i birtokához tartozó szarvaspark része volt.
aug. 7
11:56
Csányi földeket, klinikát, nyaralót vesz Horvátországban? (Alternatív Energia)
A horvát lap oligarchának nevezte az OTP bank vezérét.
aug. 7
11:58
Több száz éve elhunyt nő tetemét tárták fel az északi sarkkörön (Alternatív Energia)
aug. 7
12:00
Halál az 51-esen - Teherautóval ütközött össze két autó (fotók) (Alternatív Energia)
aug. 7
12:09
Csányi Sándor lehet az EU legnagyobb földesura (HírTV)
Egy horvát lap szerint az OTP-vezér komoly bevásárlásra készül Horvátországban.
aug. 7
12:21
Gyász: meghalt a világszerte elismert magyar fizikus (Blikk)
Életének 82. évében elhunyt Zawadowski Alfréd fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja - tájékoztatta az MTA hétfőn az MTI-t.
aug. 7
12:27
Besétált a konyhába és megette a palacsintát a medve - videó (Ripost)
Egyre szemtelenebbek az éhes medvék Romániában.
aug. 7
12:27
Veszteséget húz maga után a felcsúti kisvasút (HírTV)
Júniusban 2,1 millió forintos bevétel mellett 3,4 millió forint volt a költség.
aug. 7
12:39
Ököllel verte, rúgta a mentőt egy részeg családtag Pápateszéren (Blikk)
Pápateszér – Azonnali segítséget kért egy mentőegység a zsaruktól Veszprém megyében: egy részeg hozzátartozó ököllel ütötte, rúgta a mentőt Pápateszéren. A férfi a mentő abalkát is betörte, egyelőre nem tudni miért.
aug. 7
12:51
Klímaváltozás: A mostani menekülthullám semmi ahhoz képest, ami 30 éven belül várható (ATV)
2060-ra 1,4 milliárd, 2100-ra pedig kétmilliárd ember fogja elhagyni az otthonát klimatikus okok miatt, állítja egy kutatás. Klímamenekültek érkezhetnek Dél-Ázsiából és Délkelet-Ázsiából is.
aug. 7
12:57
Eldőlt: ekkor sztrájkolhatnak a fogorvosok (Blikk)
Szeptember három napján várhatóan csak sürgős eseteket látnak el a tb finanszírozású fogászati rendelések. A fogorvosok azért lassítják a munkát, mert hiába tárgyalnak az egészségügyi államtitkársággal, véleményük szerint, még mindig csak a költségeik felét kapják meg az államtól.
aug. 7
12:57
Netes állashirdetésben keresnek várkapitányt Diósgyőrbe (444.hu)
Monelli Bernát és Hallerkői Báró II. Haller Sámuel utódjának kell operatívan iránytíania a várat és a lovagi tornákat.
aug. 7
12:59
Épp a fővárosba tart? Rossz hírünk van, már hét kilométeres a dugó az M1-esen (Blikk)
Győr- Építési munkálatok miatt mintegy hét kilométeres torlódás alakult ki az M1-es autópályán a
aug. 7
13:03
Édesapja védte meg a Boltot legyőző futót (HírTV)
Megvédte édesapja Justin Gatlin friss sprintvilágbajnokot.
aug. 7
13:09
Sok helyen még mindig nincs áram Békésben és Bács-Kiskunban (ATV)
A vasárnapi vihar miatt több ezer ügyfél maradt áram nélkül Békés és Bács-Kiskun megyében. Hétfő késő délutánra mindenhol helyreáll az áramszolgáltatás - tájékoztatta közleményben az MTI-t a Nemzeti Közművek áramszolgáltatója.
aug. 7
13:21
Nézze élőben az Arénát! A vendég Molnár Gyula (Infostart)
Az InfoRádió Aréna című műsorának vendége Molnár Gyula, a Magyar Szocialista Párt elnöke.
aug. 7
13:33
Több kilométeren dugul az M1-es (Infostart)
Építési munkálatok miatt torlódik a forgalom az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Mosonmagyaróvár közelében.
aug. 7
13:33
Fél a hatalom? - Nem közvetítik a testületi üléseket Orosházán (Alternatív Energia)
A helyiek ezen túl sem élőben, sem felvételről nem láthatják az ülésteremben történteket.
aug. 7
13:35
Megfigyelnék a polgárokat - Kiakadt Péterfalvi és az ellenzék (Alternatív Energia)
Az Együtt szerint Orbán rendőrállamot épít, a DK az EB-hez fordulna a törvényjavaslat miatt.
aug. 7
13:45
16 éveseket küldene szavazni az LMP (HírTV)
Lejjebb vinné a szavazati korhatárt az LMP ifjúsági szervezete.
aug. 7
14:00
Orbánéknál senki sem költ többet erre a célra az unióban (Menedzsment Fórum)
A teljes magyar GDP 2,1 százalékát költi a kormány rekreációra, kultúrára és vallásra. Ez közel 731 milliárd forintot jelent.
aug. 7
14:06
MSZP: szimpla átverés a dupla családi pótlék (Alternatív Energia)
"Ha már bejelentették, fizessék is ki."
aug. 7
14:09
Ezért dugul megint a Róbert Károly körút (Infostart)
Továbbra is fennakadásokra számíthatnak a Róbert Károly körút környékén közlekedők, ugyanis újabb forgalomkorlátozások vannak az Árpád hídi metróállomás környezetében a 3-as metróvonal felújításának előkészületei miatt.
aug. 7
14:15
Lakókocsik égtek a Rómain (Infostart)
A kempingben történt tűzesetben személyi sérülés nem történt - olvasható a katasztrófavédelem honlapján.
aug. 7
14:15
Erre számíthatnak szerdától az autósok (ATV)
Emeli bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdától a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik.
aug. 7
14:33
Figyelem: Veszélyes pirotechnikai terméket vontak vissza (ATV)
Visszavontak a piacról három pirotechnikai terméket, mert veszélyesnek bizonyultak - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a police.hu oldalon hétfőn.
aug. 7
14:45
Csak egy fotót akart a két turista, rendőrök hurcolták el őket (Ripost)
A két kínai férfi náci karlendítéssel fotózkodott Berlinben - ez pedig bűncselekmény.
aug. 7
14:51
Kisiklott két vasúti kocsi a Déli pályaudvaron (ATV)
Kisiklott két üres vasúti kocsi a budapesti Déli pályaudvaron, ahol emiatt csak korlátozottan tudnak szerelvényeket indítani és fogadni hétfő délután - közölte a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-vel.
aug. 7
15:03
Vona Gábor kihívta Orbán Viktort - Mit reagál a miniszterelnök? (Blikk)
A Jobbik elnöke a nyugdíjasok helyzetéről szóló vitára hívja Orbán Viktor miniszterelnököt.

Keresés