Ha a Néppárt a győztesek pártja lesz és az európai választóknak vonzót kínál, a Fidesz abban örömmel részt vesz. De ha egy “önsorsrontó, magábaroskadó és perspektívátlan dolog lesz, akkor elgondolkodtató, biztos-e, hogy ezzel mi a legjobbat tesszük a magyar embereknek” - Novák Katalin a Klubrádióban beszélt a Fidesz és a Néppárt kapcsolatáról.
A továbbiakban is enyhébb, melegebb lesz az idő az ilyenkor szokásosnál - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken a Facebook-oldalán. Azt írták: a friss előrejelzések szerint a jövő héten sem jön jelentős lehűlés...
November 11-e Szent Márton napja, melynek egyik fő jellegzetessége a jóízű falatozás. Úgy tartják ilyenkor, mindent meg kell enni az tányérról, s fenékig kell üríteni a poharakat, hogy a következő esztendőre is jó termés legyen.
Judith Sargentini ténykedése nagy hangzavarral járt, jelentése törvénysértő – mondta Varga Judit igazságügyi miniszter az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
Péntek este köszönt el az Egyenes beszéd nézőitől Krug Emília, aki kisfia születése miatt megy szabadságra az ATV-ből. A műsorvezetőt kollégája, Rónai Egon virágcsokorral köszöntötte az adás végén, ahol az is kiiderült, ki váltja Krug Emíliát a következő hónapokban az Egyenes beszédben.
Nem a megbeszélt beterjesztés került a képviselők elé Kispesten az önkormányzat csütörtöki alakuló ülésen, így juthatott bizottsági pozícióhoz az MSZP-ből kizárt, botrányokkal terhelt Lackner Csaba.
A nepszava.hu weboldalon október 6-án megjelent „Ingatlanpanama Erzsébetvárosban” című cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy Benedek Zsolt, a VII. kerület Fidesz-KDNP-s képviselője megvett egy 230 négyzetméteres tetőteres lakást csekély 27 millióért és nem közölte az engedélyt kiadó bizottsági tagokkal, hogy ő él az ingatlanban. Az igazság ezzel
A török elnök csütörtöki látogatása miatt a korábbiakhoz képest is szigorúbb biztonsági intézkedéseket vezettek be Budapesten - mondta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának vezetője. Tálas Péter szerint a biztonsági intézkedéseket meghatározták a Törökországot övező nemzetközi konfliktusok és az hogy török elnök elle
Megbénult tegnap Budapest Recep Tayyip Erdogan török elnök látogatása miatt. A Demokratikus Koalíció ezért arra szólította fel a rendőrséget és a TEK-et, hogy vizsgálja ki a káosz okát. A Fidesz szerint azonban a szokottnál is nagyobb közlekedési fennakadásokat éppen a különböző ellenzéki tüntetések és akciók okozták. További részletek a videóban.
30 éve omlott le a berlini fal. A hétvégén megemlékezéseket tartanak a német fővárosban, ahová egyébként az amerikai külügyminiszter is ellátogatott. Mike Pompeo arra figyelmeztetett, hogy a kiharcolt szabadság nem magától értetődő, az önkényuralom pedig soha nem tűnt el, sőt, ma is egyre erősödik.
Amióta kiesett a kormányból Matteo Salvini (46), egyfolytában arra készül, hogy újra nyeregbe kerüljön. Nos, ez számára a vártnál korábban jött el, csak el kellett utaznia Veronába, ahol éppen most tartják a híres olasz lovas kiállítást, a Fieracavallit, amit idén a 121. alkalommal rendeztek meg.
Olvasóink már alig várják a jövő héten kezdődő új nyereményjátékunkat, amelyben ez alkalommal a számos értékes vásárlási utalvány mellett egy gyönyörű Suzuki Vitara is gazdára lel!
Futótűzként terjed az interneten a hír, hogy újabb hollywoodi világsztár érkezett Magyarországra. A Golden Globe-díjas színész inkognitóban járja fővárosunkat és próbál nagy szakálla mögé rejtőzködni, Colin Farrell végül saját magát buktatta le – írja a Ripost
Székesfehérváron, Szombathelyen, Gyirmóton és Budapesten, a Bozsik Stadionban lesznek mérkőzések a 2021-es, magyar–szlovén közös rendezésű U21-es labdarúgó Európa-bajnokságon.
Közel tucatnyi, a Medgyessy- és Gyurcsány-kormányok idején vezető szerepet vállaló egykori politikust és szakembert választottak a fővárosi cégek igazgatóságaiba és felügyelőbizottságaiba, akiknek több százezer forintos havi fizetést szavazott meg az új, ellenzéki többségű közgyűlés.
Tényleg elissza az átlagos magyar ember az egészségét? Az egyik legnagyobb nemzetközi gazdasági szervezet friss jelentése elég megdöbbentő képet fest káros szokásainkról.
A Petőfi Sándor által 1848-ban dedikált kötet kikiáltási ára nem kevesebb mint 25 millió forint, így igencsak mélyre kell nyúlnia a zsebébe annak, aki a költő 1842 és 1846 közötti összes művét tartalmazó könyvet haza akarja vinni.
A 156 kilométeres határőrizeti rendszer 28 éven át jelképezte az erőszakkal kettészakított Európát. A drótkerítés 1989. november 9-i lebontása felrázta a vasfüggöny mögé kényszerített keletnémeteket, és adta vissza nekik a jobb élet reményét, az eufória azonban nagyon hamar elmúlt. Az újraegyesítés nem egészen azt a társadalmi és gazdasági hatást h
Kevesen gondolnák, hogy van közös vonás a két dolog között. Egy frissen megjelent kutatási statisztika olyan adatokat közölt, ami nem csupán megdöbbentette, de meg is rémítette az embereket...
Veszélyes a hidegben nyári gumival autózni, mert a járművek könnyebben megcsúszhatnak és a fékút is hosszabb lesz – mondta a Duna Autóház műszaki igazgatója az köztévé reggeli műsorában csütörtökön.
Milliárdos hitelek, összeomló városi közlekedés, pezsgőkről és koktélalapanyagokról szóló milliós számlák – ezt örökölték elődeiktől a most hivatalba lépett vidéki ellenzéki polgármesterek.
Törökország nélkül nem lehet megállítani a Magyarország és Európa felé tartó milliós migránsáradatot, ezt azonban az ellenzék nem tudja felfogni, nem akarja megérteni – jelentette ki Orbán Viktor.
A rendőrség és a Fidesz a tüntetőkre hárítja a felelősséget, amiért a török elnök látogatása miatt lebénult a fél város. Forrásaink szerint inkább az Orbán-Erdogan-program csúszása okozta a bajt.
Szombaton napközben az Alföldön is növekszik a felhőzet, a pára, köd megszűnése után a Duna-Tisza közén néhány, a Tiszántúlon még több órára kisüt a nap. A Tiszántúl kivételével több helyen fordulhat elő eső. A déli, délkeleti...
Tíz településen tartanak megismételt voksolást vasárnap, Kisberényben azért, mert októberben kétszer annyian járultak az urnákhoz, mint amennyien ott élnek.
Tíz településen lesz megismételt önkormányzati választás vasárnap választási bizottsági vagy bírósági döntés alapján, egyebek mellett pénzfelajánlások, szabálytalan lakcímlétesítések, valamint a mozgóurnás szavazás szabályainak megsértése miatt.