2019. november 10. vasárnap

nov. 10
13:54
Kádár és Arany János sírján mindig van gyertya és virág is (ATV)
Van egy régi mondás, amely szerint a születés az a betegség, amelyben a halálozási arány száz százalékos. Sajnos ezzel nem vitatkozhatunk, aki megszületik, az meg is hal. Mindegy, hogy gazdag volt, vagy szegény, hogy híres volt, vagy csak a családja ismerte. A Heti Napló stábja híres emberek sírjait kereste a Fiumei úti temetőben.
nov. 10
13:54
Kálmán Olga belépett a pártba és főtanácsot ad az alpolgármesternek (444.hu)
A Demokratikus Koalíció politikusát, Gy. Németh Erzsébetet segíti majd kulturális területen a volt tévériporter.
nov. 10
13:57
Kiderült: kétmillió forintot kap Czeglédy Csaba ügyvédi irodája Erzsébetvárostól (SzMo)
Az önkormányzat nyilvánosságra hozta a szerződéseket.
nov. 10
14:36
Új online játékkal mutatják meg a gyerekeknek, miért rossz az iskolai cikizés (Infostart)
A gyerekek többnyire az iskola falain belül bántják egymást. A Cartoon Network kampányában a Nemzeti Bűnmegelőzési Hatósággal együtt hívja fel a figyelmet a jelenségre. Egy online játék is készült, hogy megértessék, mekkora bajt jelent a bullying.
nov. 10
14:36
Pokorni leveteti nagyapja nevét a XII. kerületi turul-szoborról, mert kiderült: nyilas gyilkos volt (Alternatív Energia)
Mivel feltehetően nem egyedi esetről van szó, most egy szakmai bizottság nézi át a turul-szobron szereplő neveket, és a vitatott emlékmű sorsára is javaslatot tesz majd.
nov. 10
14:38
Kálmán Olga belépett a DK-ba és főpolgármester-helyettesei főtanácsadó lesz (Alternatív Energia)
Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes főtanácsadója lesz. Azt szeretné, hogy a fővárosi beruházások árának egy százalékát a kulturális élet kapja.
nov. 10
15:03
Ezek lesznek a tél legmenőbb csizmái (Ripost)
Hamarosan a tél is érkezik, válaszd ki a legszuperebb csizmát. Klasszikus, csábító, kényelmes fazonok a divatban. Tiéd lehet az idei trendek egyik modellje!
nov. 10
15:09
Kálmán Olga belépett a DK-ba és főpolgármester-helyettesi főtanácsadó lesz (Alternatív Energia)
Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes főtanácsadója lesz. Azt szeretné, hogy a fővárosi beruházások árának egy százalékát a kulturális élet kapja.
nov. 10
16:06
Rámozdult az internet a Velencei-tónál zakatoló HÉV látványára (Infostart)
Ismert intézmény és múzeumigazgató is reagált, látván a MÁV által a Facebookra kirakott képet.
nov. 10
16:06
Gyurcsány benyomta a Városházára Kálmán Olgát (Ripost)
Kálmán Olga belépett a Demokratikus Koalícióba (DK) és politikai főtanácsadóként segíti Gy. Németh Erzsébet, a humán és kulturális területekért felelős főpolgármester-helyettes munkáját.
nov. 10
16:15
A Hatoslottó nyerőszámai a 45. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Hatoslottó 2019/45. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten sem vitték el a főnyereményt, így a 46. heti sorsoláson 1 675 millió forint lesz a főnyeremény. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:6;...
nov. 10
16:27
Millió dolláros ötlet: a fogászatot forradalmasítja egy magyar startup (SzMo)
Jelentősen leegyszerűsödhet, rövidülhet és fájdalommentessé válhat a fogászati mintavétel.
nov. 10
16:30
Fábry: A választók azt üzenték, a Fidesz kicsit vegyen vissza az arcából (444.hu)
Picit. Csak egy kicsit. Egy kicsit.
nov. 10
16:45
Megöltek két pálmaolaj-ellenes aktivistát Indonéziában (SzMo)
A globális károsanyag-kibocsátás 20 százaléka az erdőirtásra vezethető vissza, így nem csoda, hogy számos környezetvédő akció igyekszik felhívni a figyelmet a pálmaolaj mellőzésére.
nov. 10
16:48
Kumisz és kutyagumi (Alternatív Energia)
És milyenek a franciák? – ezt kérdezik legtöbben az otthoniak közül. A kérdésben persze egy másik kérdés is rejtőzik: milyenek a magyarok? A kérdezők többsége pedig igazából erre várja a választ. Egyik része azt szeretné, ha a magyarok jönnének ki jobban az összehasonlításból, mert igazából tőlünk tanult és tanul ma is Európa, a Kárpát-medencében
nov. 10
16:50
Skorpiós váltó (Alternatív Energia)
Hú, öregem, hát ez tök baró, ilyen pipec hangfalakat még nem is láttam! – lelkendezett barátom a ’70-es évek vége felé, amikor egyik közös cimboránk felspécizett "paraszt Mercijébe" vágtuk be magunkat. A népnyelv az ikerfényszórós ezerötös Ladát hívta így, nem kevés iróniával. Minden bántó él nélkül a Trabant a "papír Jaguár" becenevet kapta, de a
nov. 10
16:51
Vörös kód van érvényben: durva videóval figyelmeztet a rendőrség a közúti balesetekre (SzMo)
Havonta átlagosan 50-en halnak meg az utakon.
nov. 10
16:52
Elátkozott rokokó csipkék (Alternatív Energia)
Hiába csak legenda Casanova budai „ténykedése”, makacsul őrzi a múltat és egyéb illusztris vendégek emlékét a róla elnevezett bár. Az otthonául szolgáló épület azonban sokaknak a balszerencsét jelentette.
nov. 10
16:54
Lady Macmillan szeretője (Alternatív Energia)
Képzeljünk el egy konzervatív országot konzervatív miniszterelnökkel. Egy közkedvelt First Ladyt, mindenki nagymamáját. Képzeljük el, hogy a házaspár három évtizeden át szerelmi háromszögben él egy másik konzervatív politikussal, amit nem is titkolnak, és a két férfi közösen hajt végre történelmi tettet. Képtelenül hangzik? Pedig mindez megesett a
nov. 10
16:54
A Sport Hotel lebontásával kompenzálják a Normafán kivágandó fákat (444.hu)
A XII. kerületi önkormányzat válaszolt a fák miatt aggódóknak.
nov. 10
16:56
Enyhe időt hoz a jövő hét, de nem sok köszönet lesz benne (Alternatív Energia)
De miközben ciklon és anticiklon váltja majd egymást fölöttünk, esik majd és a szél is fúl, legalább annak örülhetünk majd, hogy nincs -30 fok, mint Lappföldön.
nov. 10
17:03
Rengetegen szavaznak a megismételt választáson Jászberényben: sokkal magasabb a részvételi arány (SzMo)
Délután 3-ig már többen mentek el, mint október 13-án összesen. Akkor alig 14 szavazattal nyert az ellenzéki polgármesterjelölt.
nov. 10
17:06
Átnevezik az Astoriát? - Karácsony Gergely levelet kapott (ATV)
"A napokban levelet kaptam Kingától, egy budapesti gyermektől. Ebben a levélben arra kér, hogy nevezzem át az Astoria metrómegállót Angyalkára. Az átnevezés szükségességét egy mellékelt rajzzal is illusztrálta. Budapest főpolgármestereként úgy gondolom, hogy egy ilyen kérést nem hagyhatok megválaszolatlanul." - írja Karácsony Facebookon. Válaszát a
nov. 10
17:09
Ki vitte el az 1,585 milliárd forintot? Íme a Hatoslottó nyerőszámai (Ripost)
A Ha­tos­­lottó vár­­ható fő­­nye­­re­­mé­­nye a 45. játékhéten 1,585 milliárd forint volt. Lás­suk a nyer­­tes szá­­mo­­kat!
nov. 10
17:11
Borzalmas tragédia történt Szabolcsban (Ripost)
Közel harminc embert menekítettek ki.
nov. 10
17:30
Néhány dolgot leszögez a Normafa ügyében a XII. kerületi önkormányzat (Infostart)
A napokban nagy visszhangot keltett, hogy a helyhatóság fákat vág ki, hogy parkoló legyen ott.
nov. 10
17:54
Lázár fiatalokkal beszélgetett a klímaváltozásról és az oktatásról (ATV)
Lázár János fiatalokkal beszélgetett a klímaváltozásról és az oktatásról, melyről videót is osztott meg Facebook-oldalán.
nov. 10
17:57
Egy kislány levelet írt Karácsonynak, azt kérve, hogy nevezze át az Astoria metrómegállót (SzMo)
Még rajzzal is illusztrálta, mit szeretne. Szerinte az Angyalka név sokkal megfelelőbb lenne, a politikus Facebookon válaszolt neki.
nov. 10
18:12
Rettenet, emberarcú hal keltett pánikot Kínában (Ripost)
Egy tóból bukkant elő a horrorfilmbe illő példány. Sokkot kaptak a helyiek.
nov. 10
18:27
Foltozott jogtörténet: százéves a Horhty-rendszer (Alternatív Energia)
Idén száz éve, 1919 őszén született a Horthy Miklós nevét viselő rendszer, s 75 éve, 1944 október-december közt ért véget az ország egészén. E rendszernek, bár nem szándéka, de felelős következménye volt mintegy nyolcszázezer állampolgár halála, az ország vagyonának, eszközeinek 50- 60 százalékos pusztulása. Amivel pedig legitimál
nov. 10
19:09
Borús napok jönnek: esőfelhők burkolják sötétségbe az országot jövő héten (Pénzcentrum)
A jövő héten is változékony lesz az időjárás, többször várható eső. Ezzel együtt marad az enyhe idő, a maximumok 10 fok körül alakulnak, de helyenként 20 fok is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú...
nov. 10
19:12
Megismételt önkormányzati választás: Rekord részvételi arány született (ATV)
Tíz településen tartanak ma megismételt önkormányzati választást, ami mintegy 30 ezer választópolgárt érint. Jászberényben meg kell ismételni a polgármester-választást, ahol ma rekord részvételi arány van, jóval többen mentek el voksolni, mint október 13-án. Délután háromig csaknem annyian szavaztak, mint októberben egész nap. A többi településen n
nov. 10
19:15
Most érkezett: Durva karambol történt, lezárták a 2-es főutat (Ripost)
Három jármű rohant egymásba.
nov. 10
19:42
Sokkal többen szavaztak Jászberényben a megismételt polgármester-választáson, mint az előzőn (444.hu)
60 százalék felett volt a részvétel 18:30-kor.
nov. 10
19:54
Gyurcsány durván kiosztotta Kövért (ATV)
A házelnök korábban pitiáner, nemzetáruló senkiházinak nevezte a volt miniszterelnököt.
nov. 10
20:06
November végén nyit a Mikulásgyár (Infostart)
Idén is a Millenáris Parkban nyitja meg kapuit a Mikulásgyár központi helyszíne, ahol november 29-től december 21-ig várják a rászorulókat a felajánlott tartós élelmiszerekkel, tisztító- és tisztálkodási szerekkel és jó minőségű ruhákkal.
nov. 10
20:54
Hatalmas győzelmet aratott a jobbikos ellenzéki jelölt a megismételt jászberényi polgármester-választáson (444.hu)
Hatvan százalékos részvétel, nyolcvan százalékos feldolgozottság, majdnem kétharmados támogatottság Budai mellett.
nov. 10
21:00
Vitte a két választókerületet az ellenzék Szekszárdon (Infostart)
Szekszárdon a 2-es és a 8-as választókerület összesen hét szavazókörében azért ismételték meg a képviselő-választást, mert három jelölt a szavazás napján többször megjelent a szavazókörökben.
nov. 10
21:15
Ellenzéki győzelem Jászberényben (Igényesférfi.hu)
Az ellenzéki jelölt nyerte a megismételt polgármester-választást Jászberényben.
nov. 10
21:15
Jászberényben fölényesen nyert az ellenzék, Szekszárdon is ők maradtak többségben a képviselőtestületben (SzMo)
Tíz településen kellett megismételni az önkormányzati választást, mutatjuk az eredményeket.
nov. 10
21:18
Maradt a fideszes győzelem Komlón (Infostart)
A Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje, Polics József kapta a legtöbb szavazatot abban a komlói választókerületben, amelynek egyik szavazókörében meg kellett ismételni az október 13-i voksolást - közölte vasárnap este a város jegyzője.
nov. 10
21:18
Szekszárdon is ellenzéki győzelem két választókörzetben, Komlón marad a fideszes polgármester (444.hu)
Még két fontosabb megismételt.
nov. 10
21:21
Fideszes győzelem Komlón (Igényesférfi.hu)
A megismételt választáson is a fideszes városvezető nyerte a polgármester-választást.
nov. 10
21:30
Mozgóurna nélküli és lakcímhalmozódásos szavazások - itt az új eredmény (Infostart)
Ami a régi, ugyanis a korábbi eredményt hozta az új szavazás két problémás helyen.
nov. 10
21:45
Szupersztárok és hiányzók (Alternatív Energia)
Sárközi Ákos szupersztár. Ha Andrew Lloyd Webber ismerné a Michelin-csillagos séfet, bizonyára róla is írna musicalt, ennek hiányában azonban meg kell elégednünk azzal, hogy folyamatosan látjuk őt a tévében. Az utóbbi három hétben a Nyerő páros című produkcióban lépett fel a feleségével, a festőművész Szegedi Évával együtt. Sajnos a korai lapzárta
nov. 10
21:45
Marad az ellenzéki többség Szekszárdon (Igényesférfi.hu)
Tolna megye székhelyén több szavazókörben is választást kellett ismételni, mindkét választókerületben az ellenzéki jelölt nyert újra.
nov. 10
21:47
A portugál csoda (Alternatív Energia)
Az Európai Unió hívei hiába remélték, hogy a tragikomikus Brexit-saga véget ér. Az ír-északír határellenőrzési vita folytatódni fog, miután a kilépési határidő módosításától vagy a december 12-ei parlamenti választástól semmilyen új megoldás nem várható. A britek által elképzelt nyitott határ ugyanis az októberben összetákolt újabb megállapodással
nov. 10
21:49
Komlón nem sikerült az ellenzéki fordítás, Jászberényben az októberi szűk után fölényes győzelem született (Alternatív Energia)
Egy hónapja 14 szavazattal nyert Jászberényben az ellenzéki Budai Lóránt, most majdnem kétszer annyi szavazatot kapott, mint fideszes ellenfele. Szekszárdon is maradt az ellenzéki többség.
nov. 10
21:51
Orbán Gyurcsány nyomában motorozik (Alternatív Energia)
10 évvel az első próbálkozás után a kormány megint egy MotoGP-futam Magyarországra hozatalával próbálkozik.
nov. 10
21:53
Szellemidézés (Alternatív Energia)
Ocskay László, az egyik leginkább elfeledett embermentő hős életéről rendeztek különleges előadást a budapesti ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium diákjai és tanárai.

Keresés