A magyar államnak összesen 28 ezer euró kártérítést és perköltséget kell fizetnie az Emberi Jogok Európai Bírósága ítélete értelmében. A Helsinki Bizottság közölte, hogy folytatja jogi küzdelmét az ártatlan gyerekek és szüleik önkényes bebörtönzése ellen.
Magyar tagokat is beválasztottak a több mint 130 politikai pártot tömörítő Progressive Alliance (Progresszív Szövetség) új politikai vezetőségébe a szervezet stockholmi nagygyűlésén: a magyar szociáldemokraták képviseletében Tüttő Kata budapesti főpolgármester-helyettes és Ujhelyi István európai parlamenti képviselő kapott vezetőségi tagságot.
Az EU-s támogatásokat kivennék a közbeszerzési törvény hatálya alól. A közbeszerzési értesítőt lapozgatva eddig ugyanis ki lehetett szúrni a durvább lopásokat.
November 27-ére írta ki a szavazást az új összetételű Európai Bizottság jóváhagyásáról az Európai Parlament (EP) házbizottságaként működő, úgynevezett Elnökök Értekezlete, miután csütörtökön értékelte, majd hivatalosan is lezárta a meghallgatásokat.
A 15-24 éves magyar fiatalok negyede legalább egyszer szándékosan használt illegális online forrásokat az elmúlt évben, hogy hozzáférjen digitális tartalmakhoz, 15 százalékuk pedig vásárolt is hamis terméket az interneten - derült ki az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) legfrissebb jelentéséből, amelynek összefoglalóját a Hamisítá
Egészséges kislányt hagytak a Bács-Kiskun Megyei Kórház kecskeméti, központi telephelyének főbejárata mellett található csecsemőmentő inkubátorban csütörtök hajnalban - közölte az intézmény szóvivője. Az elmúlt több mint egy évtizedben ő a negyedik gyermek, akit az inkubátorban hagytak.
A tulajdonjog súlyos megsértésének tartja Pálinkás József azt, ahogyan a kutatóintézetek tulajdonába kerülhetnek a Magyar Tudományos Akadémia ingóságai. Az MTA volt elnöke eközben azt is elmondta, az akkreditációs szabályok változásaival szerinte a szerényebb tudományos élettel rendelkezőket segíthetik elismeréshez, például professzori címhez.
Az ismert humorista ezúttal Gyurcsány Ferencet parodizálta legújabb videójában. Puzsér Róbert Facebook-oldalán reagált, és szerinte Bödőcs Tibor "eladta magát, mert volt az a pénz, amiért a sajátjaira támad."
Tusk szándékai szerint január végén dönt az Európai Néppárt ( EPP ) a Fideszről. Az új elnök a Politiconak Zágrábban azt mondta: Orbán "nagyon közeli barátja", de nem ért egyet az "illiberális demokráciájával”, sőt elhatározták, hogy harcolnak az ilyen ötletek ellen.
Milyen lesz a 21. század felsőoktatása? Bevonhatóak-e az idősebb nemzedék tagjai a digitális kommunikációba? A jövő egyetemét tervezték meg egy verseny keretében az Nke hallgatói, amelyről Dr. Koltay András rektort kérdeztük.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter rémhírnek minősítette, hogy a Mátrai Erőmű visontai víztározójából felszabadult, erőteljes szagú bomlástermék veszélyes az emberi egészségre. Gulyás Gergely a Kormányinfón elmondta: mérések igazolják, hogy a környezetbe kerülő gáz koncentrációja nem haladja meg a határértékeket.
Miklósa Erika operaénekes, Kemény Dénes, a magyar férfi vízilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya és Merkely Béla professzor levelet írt Karácsony Gergely főpolgármesternek, amelyben arra kérik, hogy támogassa a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezést.
Az eredeti Erzsébet híd korának rekordere volt, ám a második világháború áldozatává vált, 1945 januárjában a visszavonuló német csapatok felrobbantották. A ma ismert hidat a budapesti Duna-hidak közül utolsóként építették újjá, aminek az építése 1961-ben kezdődött. Az eredeti pilléreket megtartva lánc szerkezet helyett kábel tartószerkezetekkel és
A Európai Unió környezetvédelmi biztosához fordul a Demokratikus Koalíció (DK) a Mátrai Erőműben történt szennyezés miatt - közölte Barkóczi Balázs pártszóvivő csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Több társadalombiztosítási járulékot fizettetne Lázár János azokkal, akik nem vesznek részt a kötelező szűréseken. A nemdohányzók védelméért felelős miniszterelnöki biztos szerint az ország el van maradva a népegészségügyi programok terén.
Nem kellett megműteni, de így is legalább három hónapot kell kihagynia Kalmár Zsolt válogatott labdarúgónak, aki múlt pénteken Uruguay ellen, a Puskás Aréna avatómérkőzésén szenvedett bokatörést.
A 2018-as országgyűlési választások vereségének okairól beszél Szél Bernadett egy most kiszivárgott videóban, amely másfél évvel ezelőtt készült, és amelyet a Mandiner most hozott nyilvánosságra. Az LMP egykori társelnöke, jelenleg független országgyűlési képviselő az MSZP-t és a DK-t okolja az elvesztett választásért. További részletek a videóban.
A kormányfő véleménye nem változott a volt kormányzóról és rendszeréről – közölte a miniszterelnök sajtófőnöke, akit Lázár János kenderesi látogatása miatt kérdeztünk.
Két napja nem lehet elérni Máté Gábort, a Katona József Színház igazgatóját, de azt megtudta az ATV Híradója, hogy leveszik a műsorról Gothár Péter egyik darabját, a májusra tervezett bemutató pedig elmarad a színházban. A műsorváltozás előzménye az, hogy tegnap Gothár Péter bejelentette: ő a főszereplője a teátrum zaklatási ügyének ,és egyben nyil
Az UNESCO általános konferenciájának 40. ülésszakán lezajlott szavazás eredményeként Magyarországot beválasztották a szervezet végrehajtó tanácsába, az ország ezzel tízéves távollét után tér vissza a nagy presztízzsel bíró testületbe - közölte Paczolay Máté, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófőnöke csütörtökön az MTI-vel.
Egy szekrénybe rejtett ajtót talált a ferencvárosi polgármesteri hivatalban a kerület kutyapárti alpolgármestere, Döme Zsuzsanna. Az erről készült fényképeket az ellenzéki párt Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra.
A Grantis pénzügyi tanácsadó cég egy 3800 fős országos minta alapján kiszámolta, hogy a nyugdíj-megtakarítók átlagosan havi 25 200 forintot tettek félre a 2019-es év folyamán. Az éves megtakarítási összeg után az állam 20...
A Demokratikus Koalíció szóvivője szerint pártjának nincs köze a Borkai-ügyben zsarolással gyanúsított Póczik Józsefhez, mert már korábban kizárták a DK-ból. Barkóczi Balázs szerint a volt győri polgármester horvátországi szextúrájának felvételét akkor ismerték meg a politikusaik, amikor az nyilvánosságra került. Gulyás Gergely miniszterelnökséget
Durva álhír jelent meg a hvg.hu-n, a 444.hu-n és a 24.hu-n Németh Sándorral, a Hit Gyülekezete lelkészével kapcsolatban – áll a Hit Gyülekezete közleményében.
"Pusztító földrengés volt Kőbányán hajnalban, amelyben házak, utak és a közműhálózat is megsérült" - de ez csak a Fővárosi Védelmi Bizottság gyakorlatán történt meg. Akik délelőtt az Óhegy-parknál jártak, katasztrófafilmbe illő jelenteket láthattak. A gyakorlaton 20 szervezet, több mint 100 tagja vett részt.
Száraz, többnyire napsütéses idő lesz a hétvégén, a hajnali órákban viszont már többfelé lehet fagypont körül a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből. Pénteken eleinte országszerte...
A magyar jogállamiság helyzetéről az Európai Parlament (EP) jogi szakbizottságában csütörtökön folytatott vita jelentéstevője szerint nem javult a jogállamiság helyzete Magyarországon. Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő felszólalásában kijelentette: a vita megmutatta, hogy a jogállamiság fogalmát részrehajlóan és politikai érdekek mentén félreér