A kormány elfogadta Csepel és Ferencváros javaslatait az atlétikai világbajnoksággal kapcsolatban és kötelezte minisztereit e javaslatok maradéktalan végrehajtására – tájékoztatta a Miniszterelnökség szerdán közleményben az MTI-t. A kerületek legitim döntése a kormánynak elég, mindegy, ma mit dönt a Fővárosi közgyűlés. Tömörebben szólva a főváros é
Több tucat fiatal sportoló tüntet az atlétikai világbajnokság megrendezése mellett a budapesti Városháza előtt szerda reggel. Ma dönthet ugyanis a Fővárosi Közgyűlés arról, támogatja-e a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság megrendezését. Közben a kormány elfogadta Csepel és Ferencváros javaslatait az atlétikai világbajnokság kapcsán, azok ug
Hazai és nemzetközi szinten is sok kutatás foglalkozik azzal, hogy az álhírek milyen jelentős politikai befolyással bírnak, súlyos gondokat okozva ezzel, aláásva a demokrácia megfelelő működését. A Policy Agenda a V-Dem Intézet (Varieties of Democracy) adatbázisának segítségével elemezte, hogy Magyarország nemzetközi – elsősorban Uniós – összehason
Csaknem automatikussá válik a gyermekszületéssel, a házassági névváltoztatással, az elhalálozással, valamint a jogosítványszerzéssel kapcsolatos ügyintézés.
A nagy kiszerelésű italokkal visszük be a legtöbb cukrot is a szervezetünkbe. 10 eladott szénsavas üdítőből, kilenc műanyag palackos kiszerelés, amelynek kétharmada 1,75-ös illetve 2 literes változat.
Jövő július elsejétől kizárólag a kerületi önkormányzatok által létrehozott szolgáltatók végezhetik majd a parkolási díjfizetés ellenőrzését, és csak ezek szabhatnak ki jövőben pótdíjat. Ritkítják majd a parkolójegy-kiadó automaták sűrűségét - döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.
Karácsony Gergely főpolgármestersége alatti első rendes ülésén 104 előterjesztésről tárgyal a képviselő-testület, a két legérzékenyebb téma a parkolási rendelet módosítása és a budapesti atlétikai vb sorsa.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint szerződést szegett a V. Naszályi Márta polgármester által vezetett Budavári Önkormányzat azzal, hogy leszereltette a Szentháromság utcában, a Bölcs Vár előtti parkolást lehetővé tevő táblát.
Nem ismerte el felelősségét az 1996-ban, az ügetőn történt emberölési kísérletben Portik Tamás szerdán a Fővárosi Törvényszék előkészítő ülésén. Az ügyészség szerint ő adott megbízást a gyilkosságra.
Míg 2015-ben 25,3 kg sertéshúst fogyasztott egy átlag magyar, addig ez a szám 2019-re elérte a 29 kg-t. A vásárlók egyre tudatosabban keresik a minőségi hazai termékeket és szem előtt tartják az egészségtudatos táplálkozás irányelveit...
Kezdetnek jó. Várjuk a folytatást. Nem szemezgethet a feltételek között a kormány - az atlétikai vb ügyében ezt üzente a Facebookon a kormánynak Karácsony Gergely főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés mai döntése előtt.
Magyarország 2024-ben űrhajóst kíván küldeni az űrbe - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Európai Űrügynökség (ESA) Space19+ miniszteri konferencián Sevillában szerdán.
A 19 éves fiatalember Skodájával váratlanul áttért a szemközti sávba, és ledarálta a szemből szabályosan érkező Mercedest. A kórházban derült ki, hogy drog hatása alatt volt, ráadásul korábban már bevonták a jogsiját, így nem is vezethetett volna.
Magyarország 2024-ben űrhajóst kíván küldeni az űrbe - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Európai Űrügynökség (ESA) Space19+ miniszteri konferencián.
Pontosan az történt, amit a korrupciógyanút felvető hangfelvételen Lackner Csabáék megjósoltak: Kránitz „Krinyó” Krisztián ezentúl eddigi fizetése kétszeresét kapja.
Már a parlament előtt van az erről szóló előterjesztés. Ha az Országgyűlés megszavazza, jelentősen szigorít a mostani szabályozáson az új társadalmi biztosítási törvény.
„Szitokszóvá vált a parkolás a fővárosban” hangzott el a fővárosi közgyűlésen. Módosítások: Ritkítani lehet a pénznyelő automatákat, nő a parkolás utáni türelmi idő és kezdeményezik, hogy csökkentsék a mobilfizetés igazságtalanul magas díját. De továbbra sincs egységes koncepció.
Megszavazta az Európai Parlament (EP) szerdán az új összetételű, Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottságot, amelyben a magyar Várhelyi Olivér a bővítési és szomszédságpolitikai tárcáért lesz felelős.
A Fidesz budapesti szervezete megdöbbenten fogadta a hírt, hogy Budapest főpolgármester-helyettese, Gy. Németh Erzsébet politikai kampányolással vádolja azokat a sportolókat, atlétákat, akik kiállnak saját maguk és társai jövőjéért.
Egy évvel és három nappal ezelőtt, amikor a kilencvenötödik születésnapja alkalmából köszöntöttük Del Medico Imrét, meghatottan hívott föl. Szombat délután volt, szinte szabadkozott, hogy csak most vette kézbe az újságot. Derűs volt, de érezhetően fáradt. Úgy beszélt már akkor is, mint aki elért egy nagyon hosszú út végére. Del Medico Imre igazi j
Eddig hallgatott, de most megszólalt a Katona Színház igazgatója a Gothár-ügyben. A 24.hu-nak adott interjúban elmondta, már az abúzust követően tudott az esetről, az áldozatra való tekintettel mégsem bolygatta az ügyet. Máté Gábor szerint bár jogilag szabályszerűen jártak el, hogy a zaklató nevét nem hozták nyilvánosságra azonnal, emberileg hibázo
Irány az egyetem 2020! elnevezéssel ingyenes felvételi felkészítő programot indít az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkársága, a Klebelsberg Központ és a Magyar Rektori Konferencia.
Jelentősen egyszerűsödik, csaknem automatikussá válik 2021 februárjától a gyermekszületéssel, a házassági névváltoztatással, az elhalálozással, valamint a jogosítványszerzéssel kapcsolatos ügyintézés.
Amerikából és Romániából is megkeresték már Gallai Gábort, pedig még Magyarországon sem indult be az általa tervezett kutyaház forgalmazása. A kedvenceknek szánt kuckó mindent tud, ami a kutya és gazdája kényelmét szolgálja, ideális otthon a kertben lakó négylábú barátnak. Feltalálója nagy reményeket fűz hozzá.
A biztonsági személyzet kiürített egy áruházat szerdán Budapest XV. kerületében, miután az épület több pontján gázszagot észleltek - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
A Borkai Zsolt elleni videókat beharangozó Ördög Ügyvédje oldal és a szombathelyi fideszes polgármesterjelölt elleni facebookos lejárató kampányokat ugyanaz a személy finanszírozta, egy bizonyos Horváth Csaba. Ez a Facebook által közzétett hirdetési adatokból derül ki.