Az egyik alagút 34 méteres volt Ásotthalomnál, ahol a rendőrök 44 illegális bevándorlót tartóztattak fel, a másik pedig egy 21,7 méteres föld alatti járat volt Csikériánál. Mindkettőt betemették.
Hivatalosan a fekete pénteken, azaz ma veszi kezdetét az év végi vásárlási szezon, mely során a magyarok az előzetes felmérések szerint csaknem 1200 milliárd forintot fognak elkölteni, ebből csak a mai napon várhatóan 80 milliárdot. Ebben...
Összesen 64 milliárdos lejárt adósságot görgetnek maguk előtt a kórházak, az összeg az év végére elérheti a 70 milliárd forintot. A kormány egyelőre nem egyenlíti ki a lejárt számlákat, először a kórházi vezetők felelősségét vizsgálja meg. A Magyar Kórházszövetség a kórházi finanszírozás átalakítását sürgeti.
Áldozatonként akár 1-millió svájci frankot, vagyis 300-millió forintot is kérhetnek a bíróságon a Hableányt elsodró Viking Sigyn kapitányától – írja a Ripost.
Egyiptomba látogatott Áder János magyar államfő csütörtökön, ahol Abdel Fattáh esz-Szíszi köztársasági elnökkel találkozott. A magyar államfő fogadásakor azonban nem ment minden zökkenőmentesen. Az egyiptomi katonazenekarnak kisebb gondot okozott a magyar himnusz eljátszása - számolt be róla az Euronews.
Gulyás Gergely szerint egy évtizedig biztosított a nyugdíjrendszer fenntarthatósága. Szerinte ha van kormány, amelyik elismerheti a gyerekvállalást a nyugdíjakban, akkor az az ő kormányuk, de egyelőre az öngondoskodáson van a hangsúly.
Magyarország kész megkezdeni a csatlakozási tárgyalásokat az Eurázsiai Fejlesztési Bankkal - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a bank éves konferenciáján pénteken Moszkvában.
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a svájci Lausanne-ba utazott, ahol Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének meghívására megbeszélést folytatott a NOB vezetőivel, valamint megtekintette a szervezet új székházát.
Vasárnap gyújtjuk meg az első gyertyát az adventi koszorún. Ezzel a gesztussal kezdetét veszi az ünnepi készülődés, a várakozás időszaka. Egy kis odafigyeléssel elkerülhetjük, hogy a tűzoltókra várakozás időszaka legyen. Naponta...
Megszületett megállapodás az SMA kezelésére szolgáló, egyetlen, Európában is törzskönyvezett készítmény forgalmazójával, így valamennyi 18 év alatti gyermek hozzájuthat a kezeléshez - jelentette be az emberi erőforrások minisztere.
Megszületett megállapodás az SMA kezelésére szolgáló, egyetlen, Európában is törzskönyvezett készítmény forgalmazójával, így valamennyi 18 év alatti gyermek hozzájuthat a kezeléshez - jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
A házelnök szerint ennek az újfajta hadviselésnek egyik célja, hogy elidegeníti a fiatalokat a családjuktól, a nemzetüktől, a szülőföldjüktől és végső soron önmaguktól.
A debreceni négyes ikrek, Anita, Anna, Panna, valamint Richárd október 24-én születtek a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában. A mesterséges megtermékenyítéssel fogant újszülötteket a terhesség 32. hetében császármetszéssel segítették a világra.
Napjainkban egy tudatfoglaló háború kezdetét éljük, ezért Magyarországnak politikai cselekvőképessége és katonai önvédelme mellett, a szellemi ellenállóképességét is biztosítania kell, ez pedig csak akkor fenntartható, ha a magyar fiatalság hazafias nevelése is biztosított - mondta Kövér László házelnök pénteken a hazafias és honvédelmi nevelésről
Új autópálya-csomópont első ütemét adták át Balatonfőkajár közelében pénteken, amely az M7-es autópálya és a tó közti közlekedést gyorsabbá és biztonságosabbá teszi.
A Demokratikus Koalíció szerint Orbán az űrbe menekül a kudarcos kormányzásából. Hozzáteszik: az űrhajózásra szánt 10 milliárd forintot a kormány akár el is égethetné, vagy odaadhatná Mészáros Lőrincnek is, mert az ország semmilyen hasznát nem fogja látni a miniszterelnöki terveknek.
Több ezer diák tüntetett Budapesten a klímaváltozás ellen. A Fridays for Future mozgalom mára hirdette meg a IV. Globális klímasztrájkot. A diákok délben találkoztak a Batthyány téren, onnan vonultak át a Kossuth térre, ahol beszédeket is mondtak. Az ATV Facebook-oldala élőben közvetítette az eseményeket:
„Ami bennem megmaradt, és ezt le is írtam a könyvemben, hogy Soros György mennyi pénzt költött, hogy megváltoztassa a világot, de nem sikerült” – Anna Porter szerint ez az oka annak, hogy a most megjelent könyve a magyar származású amerikai milliárdosról nem aratott osztatlan sikert Sorosnál.
A szombaton hullott hó hétfőre azonban elolvad. Szombaton az erős, olykor viharos ÉNy-i szél hatására tovább csökken a felhőzet, kisüt a nap, majd délután záporok, északon és keleten már hózáporok fordulnak elő. Erős lehűlés...
Egy vidám kerti partira gyülekezett egy népes társaság Győrben két évvel ezelőtt. A 38 éves házigazdának volt egy gyönyörű lova is, amely nagyon megtetszett az egyik tíz éves vendég kislánynak.
Vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt már a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) folytat nyomozást a kispesti szocialistákhoz köthető, az önkormányzati választások előtt nyilvánosságra került kép- és hangfelvételek ügyében – derül ki a pestisrácok birtokába került rendőrségi határozatból.
Kecskemét és Szeged önkormányzata is tiltakozik a MÁV december közepén életbe lépő új menetrendje ellen. A vasúttársaság azt tervezi, hogy más járatok kárára nem egész 20 perccel csökkenti az IC-k menetidejét Budapest és Szeged között. Egy kecskeméti egyesület petíciót indított a változtatás ellen.
Hogyan lesz valakiből író? Mit csinálnak jobban a románok a kultúrpolitikában, mint a magyarok? Mivel foglalkozik egy írószervezet, és mit észlel ebből az olvasó? Tényleg a gagyira van igény egy falunapon? Erős Kingával, a Magyar Írószövetség elnökségi tagjával, az Orpheusz kiadó vezetőjével ültünk le beszélgetni.
Továbbra is számos iskola környékén szennyezett a levegő a Greenpeace friss mérései alapján. A zöld szervezet fővárosi és vidéki iskoláknál, óvodáknál vizsgálta a nitrogén-dioxid-szennyezettséget. A vizsgálat 41 intézményből 28-nál mutatott jelentősebb, ezen belül három esetben kifejezetten magas szennyezettséget.
Idén, December elsején vasárnap öt órakor vörösre színezik a Lánchídat, és sétára hívják az embereket, hogy az AIDS világnapja alkalmából ismét emlékezzenek és figyelmeztessenek a HIV-vírus okozta veszélyekre.
Egy meghibásodott utasszállító gép kényszerleszállását modellezték. A gyakorlatról Papp-Kunkli Nóra, a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője számolt be.
Baleset miatt lezárták az M0-s autóút M5-ös autópálya felé vezető oldalát a 10-es kilométernél, Diósd közelében péntek délután - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel. Kisdi Máté...
A klímavészhelyzet kihirdetését követelték, és azt akarják, hogy a klímaváltozás tananyag legyen. Azt is kérik, hogy idén karácsonykor pedig ne tárgyakat hanem élményeket ajándékozzunk egymásnak.
,,Egyetlen egy dolgot kell tudni ezekről a kábítószerekről: megváltoztatnak"- mondta Zacher Gábor a SpiritShow vendégeként. A toxikológus arról is beszélt, mit tehet a szülő, ha a gyereke elkezdett kábítószert használni.
Vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt már a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) folytat nyomozást a kispesti szocialistákhoz köthető, az önkormányzati választások előtt nyilvánosságra került kép- és hangfelvételek ügyében – derül ki a pestisrácok birtokába került rendőrségi határozatból.