2019. március 14. csütörtök

márc. 14
10:09
Slágerfesztiválra készül az Edda tengerentúlon (BorsOnline)
30 éve várnak a kinti magyarok az Edda Művekre, Pataky Attila pedig már tűkön ülve várja, hogy társaival megmutassa, mit tudnak élőben.
márc. 14
10:15
Elítéltek egy tüntetőt, aki rendőrt ütött arcon a Kossuth téren (SzMo)
Az eset 2017-ben történt, a férfi felfüggesztett börtönt kapott.
márc. 14
10:21
Alapjogokért Központ: Meg kell akadályozni, hogy az ENSZ migrációs paktuma kötelezővé váljon (Igényesférfi.hu)
Szánthó Miklós szerint lopakodó jogalkotással, lábjegyzetekben lévő utalásokkal, kommentárokkal próbálják a jogértelmezés részévé tenni a paktumot.
márc. 14
10:33
Szakszervezeti elnök: az EMMI blokkolta a pedagógusok sztrájkját (ATV)
Bár tegnap este még úgy tűnt, hogy 4 tankerületben lehet jogszerűen sztrájkolni, a PDSZ által meghirdetett kétórás szolidaritási sztrájkot, illetve az erről szóló, már aláírt megállapodásokat ma reggelre az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az érintett tankerületek megtámadták.
márc. 14
10:39
ITM-államtitkár: Fejlődési pályán halad az építőipar (Igényesférfi.hu)
2014 óta a visegrádi régióban Romániával kiegészítve Magyarországon bővült a legnagyobb ütemben az építőipar teljesítménye – emelte ki György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár csütörtökön.
márc. 14
10:45
Durva incidens: puszta kézzel esett neki egy férfi a sofőrnek, miután az elütöttea keresztfiát (Blikk)
Kis híján megismétlődött az olaszliszkai tragédia: egy nagykátai férfi súlyosan bántalmazott egy teherautósofőrt, aki elsodorta a keresztfiát.
márc. 14
10:45
Sztrájkolnak a köztisztviselők (HírTV)
Emiatt ma több fővárosi kerületben és számos településen nem lehet hivatalos ügyeket intézni.
márc. 14
10:57
Közszolgálati sztrájk: 7500 köztisztviselő sztrájkol országszerte (Igényesférfi.hu)
Fel kívánják hívni a kormányzat figyelmét arra a tarthatatlan helyzetre, hogy 11 éve nem emelkedett a köztisztviselői illetményalap.
márc. 14
10:57
7500 köztisztviselő sztrájkol országszerte (SzMo)
A munkabeszüntetést azután hirdették meg, hogy kiderült: márciustól számukra 9 órás a munkaidő, a szabadságokat megkurtították, és túlórapénz nélkül rendelhetik el, hogy napi 12 órát dolgozzanak.
márc. 14
11:09
Palkovics: a magyar ipar nőtt a leggyorsabban a V4-ek között (ATV)
Ellentétben Európával, a magyar járműipar jól teljesített az elmúlt időszakban, hiszen a járműgyártás kibocsátása 2018 januárjához képest 4,8 százalékkal bővült; a járműipar termelési értéke 2010 óta több mint megduplázódott. A gazdaság stabilizációját követően sebességváltás történt, 2014 óta a magyar ipar nőtt a leggyorsabban a V4-ek között - áll
márc. 14
11:09
Palkovics László már az ózdi acélművet is felügyeli (444.hu)
Jöhet az innovatív kohászat!
márc. 14
11:09
Megint lelepleződött egy brüsszeli hazugság (Ripost)
Az Európai Parlament (EP) szerdai plenáris ülésén elfogadta a következő uniós ciklusra vonatkozó menekültügyi és migrációs alapra vonatkozó álláspontját. Ennek keretében Brüsszel további pénzügyi támogatást nyújtana a migránsok integrálásához.
márc. 14
11:09
Sétálók agórája épül a város szívében (HírTV)
Ősszel kezdődik a budapesti Blaha Lujza tér átalakítása.
márc. 14
11:09
ÁSZ: Biztosítva van a fővárosi önkormányzat szabályos közpénzfelhasználása (Igényesférfi.hu)
A 2016-os konszolidált beszámoló szerint a fővárosi önkormányzat mérleg szerinti összes vagyona valamivel több mint 2232 milliárd forint volt – írja közleményében az Állami Számvevőszék.
márc. 14
11:11
A szakszervezet adatai szerint 7500 köztisztviselő sztrájkol országszerte (444.hu)
A halaszthatatlan ügyeket a sztrájk alatt is intézik. A szakszervezet szerint tarthatatlan a helyzet, hogy 11 éve nem változik a köztisztviselők illetménytáblája.
márc. 14
11:15
Botrány: ököllel támadt egy feldühödött apa a tanárra egy miskolci általános iskolában (Blikk)
Minden úgy kezdődött, hogy a hatodikos kislány nem volt hajlandó részt venni a testnevelésórán, ráadásul rágózott. A testnevelőtanár az igazgató elé vitte volna, ám ami ezután történt, arra ő sem számított.
márc. 14
11:33
Az utolsó pillanatban megakadályozták a tanársztrájkot a tankerületek (444.hu)
Az ország hatvan tankerületéből eleve csak négyben sikerült megállapodni a minimális szolgáltatásokról, de az utolsó pillanatban még ez a négy tankerület is megakadályozta a munkabeszüntetést.
márc. 14
11:33
Hivatalosan is befejeződött az influenzajárvány (ATV)
Jelentősen csökkent az influenza miatt orvoshoz fordulók száma, a betegek száma már nem éri el a járványküszöböt, így - bár megbetegedések még vannak - a járvány befejeződött - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ csütörtökön közzétett jelentésében.
márc. 14
11:33
Véget ért az influenzajárvány (Igényesférfi.hu)
Jelentősen csökkent az influenza miatt orvoshoz fordulók száma.
márc. 14
11:39
Reuters: Orbán Viktor levelet írt a Fidesz kizárását szorgalmazó néppárti tagszervezeteknek (Igényesférfi.hu)
Írásában a Fidesz elnöke bocsánatot kér „a támadó nyelvezetért”, de fenntartja politikai álláspontját – értesült a Reuters.
márc. 14
11:45
Orbán levelet írt a Néppárt tagpártjainak és bocsánatot kért a támadó nyelvezetért (444.hu)
De a politikai álláspontját fenntartja.
márc. 14
11:51
Ököllel verte a tanárt egy miskolci férfi, mert igazgató elé vitték a gyerekét (ATV)
Egy hatodikos kislány nem volt hajlandó részt venni a testnevelésórán, ráadásul rágózott. A testnevelőtanár az igazgató elé vitte volna, ám ami ezután történt, arra ő sem számított.
márc. 14
11:51
Az ügyészség megvétózta a Migration Aid párttá alakulását (444.hu)
A Zalaegerszegi Törvényszék ugyan bejegyezte az Éjjeli Őrség néven alakuló pártjukat, de az ügyészség megtámadta a döntést.
márc. 14
11:51
Magyar konzulátus nyílt Boroszlóban (HírTV)
Öt évvel a krakkói konzulátus újranyitása után Wroclawban is külképviseletet nyitott Magyarország.
márc. 14
12:03
Teljesen másképp látja a sztrájk eredményességét a Hankook vezetése és a szakszervezet (ATV)
Eltérően ítéli meg a Hankook Tire vezetése és a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége a sztrájk eredményességét: a cég szerint jelentősen a sztrájkhelyzetre kalkulált termelési terv fölött van a rácalmási gyár termelése, a VDSZ azonban úgy látja, a sztrájkolók létszámánál sokkal nagyobb arányú gyártós
márc. 14
12:03
A szakszervezet szerint a minisztérium komolyan vette követeléseiket, felfüggesztik a köztisztviselők sztrájkját (444.hu)
De azért sztrájkkészültségben maradnak. A köztisztviselők szakszervezete szerint is törvénysértő, hogy a tankerületek megakadályozták a tanárok szolidaritási sztrájkját.
márc. 14
12:09
Orbán Viktor levelet írt a Fidesz kizárását szorgalmazó néppárti tagszervezeteknek (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök levelet intézett azokhoz a néppárti vezetőkhöz, akik kezdeményezték a Fidesz kizárását az EPP-ből; írásában a Fidesz elnöke bocsánatot kér "a támadó nyelvezetért", de fenntartja politikai álláspontját - értesült a Reuters.
márc. 14
12:09
Orbán Balázs: 1848-ban a magyarok beírták magukat Európa történelmébe (Igényesférfi.hu)
Az államtitkár kijelentette, ez a küzdelem nemcsak történelem, hanem napjaink valósága is.
márc. 14
12:12
Ilyen is van: Megbírságoltak a társai egy rendőrt, ezt tette a zsaru (Ripost)
A törvény az törvény, ezt pedig a rendőröknek is be kell tartaniuk!
márc. 14
12:21
Országszerte 7500 köztisztviselő sztrájkol, a tanárokat több helyen leállították (Infostart)
Az MKKSZ sztrájkján fel kívánják hívni a kormányzat figyelmét arra a tarthatatlan helyzetre, hogy 11 éve nem emelkedett a köztisztviselői illetményalap. A PDSZ bírósághoz fordul, mert szerintük "erőből" akadályozták meg a tanárok sztrájkját.
márc. 14
12:27
Bejárta a világsajtót a magyar kormány plakátja, amin a flörtölős mémpáros van (SzMo)
Nem csak a külföldi lapok, hanem influencerek és bloggerek is írtak a világhírűvé vált plakátról.
márc. 14
12:33
Az egyetlen női huszárra emlékeztek (Igényesférfi.hu)
Lebstück Mária részt vett a branyiszkói, a komáromi és a kápolnai csatában.
márc. 14
12:39
„Ha Orbán visszavonul, elveszti a hitelét és felbátorítja az ellenfeleit” (ATV)
Kedden találkozott egymással Orbán Viktor miniszterelnök és Manfred Weber, az Európai Néppárt csúcsjelöltje. A találkozó eredményességét többen többféleképpen értelmezik.
márc. 14
12:45
Május 1-jére haragos felvonulást szervez az MKKSZ (ATV)
Felvonulást szervez május 1-jére a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) - jelentette be a szakszervezet elnöke csütörtökön a fővárosi Kossuth téren tartott sajtótájékoztatóján.
márc. 14
13:03
Orbán Viktor levelet írt a Fidesz kizárását szorgalmazó néppárti tagszervezeteknek (BorsOnline)
Orbán Viktor miniszterelnök levelet intézett azokhoz a néppárti vezetőkhöz, akik kezdeményezték a Fidesz kizárását az EPP-ből; írásában a Fidesz elnöke bocsánatot kér "a támadó nyelvezetért", de fenntartja politikai álláspontját - értesült a Reuters. A Fidesz vezetői az utóbbi napokban többször határozottan leszögezték, hogy alapvető politikai kér
márc. 14
13:15
Egy fontos hiányosság miatt büntetnek a rendőrök (Infostart)
Csak egyetlen városban, egyetlen nap alatt több mint száz autós bukott le.
márc. 14
13:21
Matolcsy a Debreceni Egyetem díszdoktora lett (ATV)
Matolcsy György a Debreceni Egyetem (DE) díszdoktora lett, a jegybankelnök csütörtökön az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 171. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi egyetemi szenátusi ülésen vette át a doctor honoris causa kitüntetést.
márc. 14
13:27
Jelentős magyar eredmények a hasnyálmirigy- és tüdőátültetésben - hetilapszemle (Infostart)
A transzplantációs eredményekről részletek a Figyelőben. A HVG a magyar-ukrán kapcsolatokra gyakorolt orosz befolyásról ír.
márc. 14
13:27
Puzsért támogatja a Jobbik (Igényesférfi.hu)
A főpolgármester-választáson a Jobbik is az LMP által támogatott Puzsér Róbert mellé áll.
márc. 14
13:27
Történelmi pillanat: most először dobott bombát magyar légtérben honvédségi Gripen (SzMo)
A magyar katonai repülési portál fotót is közzétett. Mutatjuk.
márc. 14
13:33
A Jobbik Puzsér Róbertet támogatja, és együttműködnek az LMP-vel (444.hu)
Összehangolják a kampányt.
márc. 14
13:39
Beállt a Jobbik Puzsér Róbert mögé (Infostart)
Az LMP után a második ellenzéki párt, amely a független jelöltet támogatja a főpolgármesteri választáson. Puzsér még várja a Momentum támogatását.
márc. 14
13:45
Tilos a moslék – illegális sertéstelepet talált a Nébih (SzMo)
Az egy dolog, hogy a telep nem volt bejelentve, de az unióban tilos az élelmiszer-hulladékkal való etetés, mert többek közt a sertéspestis terjedésének a melegágya.
márc. 14
13:51
Jó hírek az influenzáról (Infostart)
Jelentősen csökkent az influenza miatt orvoshoz fordulók száma, a betegek száma már nem éri el a járványküszöböt, így - bár megbetegedések még vannak - a járvány befejeződött - áll a Nemzeti Népegészségügyi Központ csütörtöki jelentésében.
márc. 14
13:57
DK: Orbán hozza nyilvánosságra a néppárti politikusoknak írt levelét! (Igényesférfi.hu)
Gréczy Zsolt szerint a magyar miniszterelnök „térdre rogyott” és most könyörög az Európai Néppárt általa hasznos idiótáknak nevezett tagpártjaihoz.
márc. 14
14:03
Ezt javasolja a jegybank: szigorúbb illetékszabályok jönnek? (ATV)
Szigorítaná az illetékszabályokat a Magyar Nemzeti Bank, hogy visszaszorítsa a befektetési célú lakásvásárlásokat. A Magyar Nemzet szerint ez visszafoghatná a lakásárak emelkedését. Az ingatlanvásárlások 40 százaléka befektetési céllal történik.
márc. 14
14:09
Puzsér Róbertet támogatja a Jobbik a budapesti főpolgármester-választáson (ATV)
Az LMP után a Jobbik is úgy döntött, hogy Puzsér Róbert publicistát támogatja a budapesti főpolgármester-választáson. – számolt be róla az Azonnali.
márc. 14
14:09
A Helsinki a Kúriához fordul az Auróra elleni bírósági döntés miatt (444.hu)
A jogvédő szervezet szerint a csütörtöki bírósági ítélet zöld utat adott a házmesterrendszernek.
márc. 14
14:11
Nem a köztisztviselők sztrájkját függesztették fel, hanem egy másikat (444.hu)
Elnézést kérünk a kavarodásért.
márc. 14
14:18
Orbán Viktor levelet írt a Fidesz ellen támadóknak (Ripost)
Orbán Viktor miniszterelnök levelet intézett azokhoz a néppárti vezetőkhöz, akik kezdeményezték a Fidesz kizárását az EPP-ből. Írásában a Fidesz elnöke bocsánatot kér "a támadó nyelvezetért", de fenntartja politikai álláspontját - értesült a Reuters.

Keresés