2019. május 18. szombat

máj. 18
12:09
Novák: Reformátusnak lenni nehéz, de felemelő elhívás (Igényesférfi.hu)
A csalad.hu-n megjelentek szerint Novák Katalin úgy fogalmazott a magyar reformátusok ünnepén, hogy az ünnepi napoknak két üzenete van: egység és közösség.
máj. 18
12:15
Nagy volt az öröm: erre költi nyereményét a Blikk játékának győztese (Blikk)
Győr ― Nagy volt az öröm Józsáné Hauptman Zsuzsanna és családja körében, amikor kiderült: a Blikk Mázlival egy 25 ezer forintos C&A-utalványt nyertek.
máj. 18
12:45
Németh Szilárd a honvédség rekordköltségvetéséről beszélt (ATV)
A honvédségnek a Zrínyi 2026 program keretében 2019-ben 513 milliárd forintos rekordköltségvetése van - mondta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szombaton Budaörsön, a honvédelem napi rendezvényen.
máj. 18
12:47
Timmermans szerint Orbán nem mert vitázni vele (ATV)
Frans Timmermans budapesti látogatása során elment a Lehel-piacra, ahol egy kitelepülő pultot látogatott meg, egy rövid sajtótájékoztatót is tartott. Az eseményről Ujhelyi István Facebook-oldalán számolt be.
máj. 18
12:51
Fidesz: Masszívan bevándorláspárti jelölt mögött az ellenzék (Igényesférfi.hu)
Hidvéghi Balázs szerint legalizálná a gazdasági migrációt Európában a Budapesten tartózkodó Timmermans.
máj. 18
13:03
A honvédelem napja - ma már nem lehet rutinszerűen reagálni arra, ami történik (Infostart)
Hogy mindenki békében és biztonságban élhessen, Magyarországnak és a térségnek erős, ütőképes honvédségre van szüksége - jelentette ki a Magyar Honvédség parancsnoka a honvédelem napja alkalmából.
máj. 18
13:06
Drámai jelenetek a Fundenti tónál: Fuldokló nő életéért küzdöttek (Ripost)
A vízbe ugrott és kimentett egy tóból péntek este két rendőr egy fuldokló nőt. Az asszonyt kórházba szállították, állapota stabil.
máj. 18
13:08
Látványosan átalakul a Nyugati tér (Ripost)
Izgalmas változás előtt áll a főváros egyik központi helye, a Nyugati tér. Tarlós István, Budapest főpolgármestere a Kossuth Rádióban beszélt arról, hogy egy drága közúti aluljáró helyett egy friss elképzelés szerint szintbeli keresztezéssel is megoldható a városképet elcsúfító felüljáró megszüntetése.
máj. 18
13:10
Targoncával trükközött a magyar bajnok (Ripost)
Hihetetlenül kreatív feladatokkal tették próbára az ország legnagyobb targoncás ügyességi versenyére jelentkezők tudását a szervezők. Mintegy kétszázan indultak, a megmérettetések végén férfi és női kategóriában is győztest hirdettek.
máj. 18
13:15
Orbánt és Salvinit akarja megállítani az MSZP (Igényesférfi.hu)
Kongresszussal zárta EP-kampányát a szocialista párt, ahol díszvendég volt Frans Timmermans.
máj. 18
13:27
Kényszerleszállás Börgöndön - sérültek (Infostart)
Az eset szombat délután történt, egyelőre nem tudni többet.
máj. 18
13:39
MSZP: a szélsőjobboldal megállítása az európai parlamenti választás tétje (ATV)
"Salvini, Orbán és szélsőjobboldali barátaik" megállítását nevezte az európai parlamenti választás tétjének a szocialisták, demokraták számára Tóth Bertalan MSZP-elnök pártja és a Párbeszéd szombati budapesti kampányrendezvényén.
máj. 18
13:45
Vágó klímabűnözőkről és kannibálpolitikáról beszélt az LMP kongresszusán (ATV)
A "klímabűnöző" nagyvállalatok és a "kannibálpolitika" elleni fellépésre szólított fel Vágó Gábor, az LMP európai parlamenti (EP) listavezetője, a párt szombati kongresszusán, Budapesten.
máj. 18
13:57
Timmermans: Orbán és a barátai Putyint csodálják, és azt akarják, hogy szétessen az EU (444.hu)
A baloldai csúcsjelölt számára a keresztény értékek azt jelentik, hogy tiszteletben tartja más vallását, kultúráját, etnikai hovatartozását.
máj. 18
14:03
Kötögetés és barkácsolás helyett szelfiznek a modern nagyszülők (Blikk)
Magyarország ― A régi dalban nagymami „felvarrja az ing leszakadt gombját, vállalja az otthon összes gondját, s ez neki semmibe úgyse kerül.”
máj. 18
14:09
Majdnem minden magyar használja, mégsem bízik benne szinte senki (Pénzcentrum)
Jelentősen csökkent a közösségi oldalak hitelessége az újságírók szemében az elmúlt négy év során - derül ki a legfrissebb Trendlabor Médiaindex felmérésből. A bizalomvesztés fő oka az álhírek fokozott terjedése, amelyekkel szinte...
máj. 18
14:15
Gyurcsány „legfrisebb” közösségi bejegyzésben elköszönt az osztrák „alkancelár”-tól (Igényesférfi.hu)
Sallang nélkül.
máj. 18
14:27
Halász: "Az ellenzék kezdettől fogva falaz Czeglédy Csabának" (ATV)
Az ellenzék kezdettől fogva falaz Czeglédy Csabának - mondta a Fidesz frakciószóvivője szombaton Debrecenben újságíróknak.
máj. 18
14:33
Baleset történt: három autó rohant egymásba a belvárosban - nagy torlódásra számítson (Blikk)
Torlódásra kell számítani a VI. kerületben.
máj. 18
14:33
Ez az autók fekete doboza: az eszköz már megvan a gyorshajtókkal szemben (ATV)
A balesetek csaknem harmada a gyorshajtás miatt történik, és bár meglepő lehet, de autópályán akár két futballpálya hossza is szükséges lehet, ha hirtelen kell benyomni a vészféket. A Heti Napló riportjából kiderül, a rendőrök szerint mikor következhet be áttörés a sebességtúllépés megakadályozásában és szó esik azokról is, akik jellemzően veszélyf
máj. 18
14:39
Uniós minimálbért ígért Budapesten a baloldali EB-csúcsjelölt (Infostart)
Az MSZP-Párbeszéd szombati kampányeseményének vendége volt Frans TImmermans. Az EU-s minimálbér mértéke egy magyar javaslat értelmében 700 euró lehetne.
máj. 18
15:09
Komoly felszólítást küldött a DK a kormánynak (ATV)
A Demokratikus Koalíció arra szólította fel a kormányt, hogy a magyar állam fizesse ki a gerincvelői izomsorvadásban szenvedő gyermekek gyógykezelését.
máj. 18
15:09
Honvédelemért Kitüntető Címet kapott Mága Zoltán (SzMo)
'Ígérem, hogy a honvédelem ügyét, az egészségügyet, a kórházakat, a beteg gyermekek gyógyulását továbbra is támogatni fogom!' – írta a hegedűművész a Facebook-oldalán.
máj. 18
15:15
Orbán sajtófőnöke: Strache alkancellár lemondását osztrák belügynek tartjuk, így nem kommentáljuk (444.hu)
Hiába került elő Orbán neve az ibizai videóban, a Miniszterelnökségnek nincs mondanivalója.
máj. 18
15:33
Elhízik az egész világ, és ez csak az egyik baj (Infostart)
Kedden lesz az Európai Elhízás Elleni Nap. A Magyar Elhízástudományi Társaság ügyvezető elnöke arra figyelmeztetett, hogy 2025-re a világ népességének fele elhízott lesz. A súlyfelesleghez szorosan vagy lazábban kapcsolódóan számtalan egyéb egészségügyi probléma is felmerül.
máj. 18
15:39
Egy szinten van az MSZP és a DK (ATV)
Egy szinten van az MSZP és a DK támogatottsága, ami korábban elképzelhetetlen lett volna - mondta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet elemzője szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
máj. 18
15:39
Holnap hat ellenzéki listavezető vitázik Európáról (444.hu)
A Fidesz nem élt a lehetőséggel.
máj. 18
15:57
Toroczkai: Ez a befolyásolási kísérlet durvább a Trump kampányában történteknél is (ATV)
Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke szerint a Facebook durván beavatkozott a magyarországi európai parlamenti (EP-) választás kampányába azzal, hogy pénteken indoklás nélkül törölte az ő 207 ezer követővel rendelkező, hivatalos közösségi oldalát.
máj. 18
16:03
Itt a májusi tél: magyarok tömegei indulnak útnak miatta (Pénzcentrum)
Ingyenes síeléssel várja hétvégén a látogatókat a magyar határ közeli Hockhar sítelep. A tél még nem múlt el, legalábbis nem az alsó-ausztriai síterepen, ahol bár már a nyári szezonra készülnek, ezen a hétvégén még ingyenes...
máj. 18
16:09
Kiderült: ennyi nyugdíjat kap 2019-ben Medveczky Ilona (Pénzcentrum)
Nyugdíjáról vallott Medveczky Ilona. Az egykori színésznő, táncművész meglehetősen szűk nyugdíjból él, emiatt a házimunkák sokaságát is saját maga végzi. Nyugdíjának mértékéről vallott Medveczky Ilona a Blikknek. A lapnak...
máj. 18
16:15
Szájer: Németországban cenzúra van, nem lehet akármit elmondani a bevándorlás kapcsán (ATV)
Lázár János Facebook-oldalán osztott meg egy videót, ahol Szájer József fiataloknak beszél arról, hogy Németországban cenzúra van.
máj. 18
16:15
Megnyílt a 24. Múzeumok Majálisa szombaton Budapesten (Ripost)
A kétnapos rendezvényen több mint száz múzeum és kiállítóhely programjai, koncertek és kézműves vásár várja az érdeklődőket a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében.
máj. 18
16:17
Nagy siker a budaörsi 3 napos honvédelmi nap: még érdemes elindulni (Ripost)
Haditechnikai bemutató és még számtalan rendezvény a 3 napos budaörsi rendezvénysorozaton, ahol máris nagyon sokan vannak.
máj. 18
16:21
Hogyan használjuk helyesen a segélyhívót? (Igényesférfi.hu)
Kampányt indított az ORFK azért, hogy fals bejelentésekkel ne mások életét kockáztassák.
máj. 18
16:33
Életbevágó hírt közölt a rendőrség minden magyarral (ATV)
Kampányt indított a rendőrség a 112-es segélyhívó helyes használatáról - számolt be az M1 aktuális csatorna szombat délutáni híradójában.
máj. 18
16:51
Sör és kenyérvég: Az idei Gourmet fesztivál nem egyszerű sztárjai (SzMo)
Végigettük a kínálatot, elmondjuk, mik voltak a kedvenceink!
máj. 18
17:03
Marine Le Pen a 444-nek: „Orbánnak itt kellene lennie” (444.hu)
Milánóban gyűlnek Európa szélsőjobboldali és populista pártjai, itt kérdeztünk egyet a francia pártvezértől.
máj. 18
17:15
Négyszer is levegőnek nézte Orbán Viktor a HVG riporterét, aki milliárdos vejéről kérdezte (SzMo)
Az újságíró arra lett volna kíváncsi, mit szól a miniszterelnök Tiborcz István üzleti sikereihez.
máj. 18
17:33
Irgalmatlan a létszámnyomás a táborszervezőkön (Infostart)
Idén várhatóan több mint 215 ezer gyermek vesz részt nyári táborokban. A legnépszerűbbek a sport-, az idegen nyelvi, az informatikai, és a képességfejlesztő programok.
máj. 18
17:33
Timmermans sokat beszélt Orbánról az MSZP kongresszusán (Igényesférfi.hu)
A szocialista csúcsjelölt megígérte, egy baloldali Európa nem fogja hagyni, hogy megtörténjen a Huxit.
máj. 18
17:39
Meglepő változás: ez ma a magyarok kedvenc söre (Pénzcentrum)
A Dreher Sörgyárak Zrt. nettó árbevétele tavaly csaknem 10 százalékkal nőtt, üzemi eredménye és profitja pedig a négyszeresére emelkedett - mondta Bai József, a Dreher Sörgyárak pénzügyi igazgatója. A Dreher 59,8 milliárd forintos...
máj. 18
17:51
Varga Mihály a református zsinaton mondott kampánybeszédet (444.hu)
Ő a második kormánytag, aki felszólalt a kampány finisében tartott egyházi rendezvényen.
máj. 18
18:21
Rettenetes tragédia Székelykőn: Magyar nő halt meg a hegycsúcson (Ripost)
A hegyimentő-szolgálat tájékoztatása szerint a Torockó melletti Székelykőre kiránduló nő rosszul lett, és a helyszínre siető mentőcsapatok már nem tudtak segíteni rajta.
máj. 18
18:27
Figyelmeztet a rendőrség: 150 ezres bírságot kockáztat, aki ezzel játszik (Pénzcentrum)
Kampányt indított a rendőrség a 112-es segélyhívó helyes használatáról - számolt be az M1 aktuális csatorna szombat délutáni híradójában. A műsorban elhangzott: a rendőrség által készített videóban azt is elmondják...
máj. 18
19:09
Az Ötöslottó nyerőszámai a 20. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták az Ötöslottó 20. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. 462 millió forint volt a tét. Az Ötöslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:1; 15; 25; 46; 63.Ezen...
máj. 18
19:24
Életveszélyes, amit ez a tréler csinál Hegyeshalomnál (Ripost)
A tréleren van egy másik furgon, azon egy Opel, és az egész mögött himbálózik egy nagy rakás tartály!
máj. 18
19:33
A teljes fegyverarzenált felvonultatta a honvédség a budaörsi repülőtéren (ATV)
Gyakorlatilag a teljes fegyverarzenált felvonultatta a honvédség a budaörsi repülőtéren. Még az új Leopard tankba is be lehetett mászni, csupán türelmesen kellett végigállni a sort. Németh Szilárd szerint azért fontos a haderőfejlesztés, hogy megakadályozhassanak egy esetleges külső beavatkozást. A volt honvédelmi miniszter azonban parasztvakításna
máj. 18
19:39
Szivárványos és az uniós zászló díszíti a parlament homlokzatát (444.hu)
A DK ezzel köszöntötte a homofóbia elleni tüntetést.
máj. 18
21:39
Orbán két hete: „Én azt javaslom Európának, ami Ausztriában történik” (444.hu)
Kísérteties szavak.
máj. 18
22:15
A Pride szervezői várják azoknak a történeteit, akiket a politika másodrendű állampolgárként kezel (444.hu)
A leveleket egyesével juttatják el Kövér Lászlónak.

Keresés