2019. május 30. csütörtök

máj. 30
10:36
Büntetőeljárás keretében vizsgálják a hajókatasztrófát (ATV)
A hét elhunytból két személyt már azonosítottak, a két fős magyar személyzet pedig a 21 eltűnt között van – jelentette Pál Adrián a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese a tragédiával kapcsolatban tartott sajtótájékoztatón
máj. 30
10:38
Lemond mentelmi jogáról Donáth Anna (ATV)
Még mindig zajlik Donáth Anna ellen az a rendőrségi eljárás, amit azért indítottak, mert decemberben, a rabszolgatörvény-ellenes tüntetések során a rendőröknek háttal állva meggyújtott és a magasba tartott egy füstgyertyát.
máj. 30
10:39
A szokásosnál sokkal rosszabb körülmények között történt a katasztrófa (Alternatív Energia)
A hajóforgalom nagy volt, de nem kiemelkedő szerda éjjel. (Belföld)
máj. 30
10:39
KSH: Márciusban is kétszámjegyű volt a keresetek emelkedése (Igényesférfi.hu)
Huszonhat hónapja tart az intenzív növekedés.
máj. 30
10:41
Félórás késéssel kezdődött a hajóbaleset sérültjeinek mentése (Alternatív Energia)
A helyszínre riasztott mentőautó hosszas telefonálgatás után tudott csak elszállítani három túlélőt. (Belföld)
máj. 30
10:43
Négyek csatája az Európai Bizottságért (Alternatív Energia)
Tekintsük át a legesélyesebb jelöltek listáját! (Reflektor)
máj. 30
10:45
Tíz percük maradt a túlélésre – szakértő a Hableány katasztrófájáról (Alternatív Energia)
Perceken múlhatott a Hableány utasainak élete -mondja a lapunknak nyilatkozó szakértő, aki szerint a hatóságok sem voltak a helyzet magaslatán. (Belföld)
máj. 30
10:45
Rendkívüli sajtótájékoztató: ukrán kapitány vezette svájci hajóval ütközött a Hableány (Infostart)
A szerda esti hajókatasztrófával kapcsolatban a BRFK elmondta, 7 túlélő van, 7 azonosított holttest - mind dél-koreai turistáé -, 21 embert keresnek még.
máj. 30
10:45
Hajóbaleset: pillanatok alatt süllyedt el a turistahajó (Igényesférfi.hu)
Orbán Viktor tizenöt percet beszélt a dél-koreai elnökkel telefonon. Daruhajóval is vizsgálják a roncsokat. Folyamatosan frissülő cikkünk.
máj. 30
10:54
Drámai videó: így ütközött össze a két hajó a Dunán (ATV)
A rendőrségi sajtótájékoztatón játszották be azt a felvételt, amelyen tisztán látható, mi is történt valójában szerda este. A képsorok azt mutatják, ahogy mind a Hableány, mind pedig a Viking hegymenetnek megy, majd mikor beérnek a Margit-híd két pillére közé, a panorámahajó befordul a szállodahajó elé, és azonnal az oldalára borult. A rendőrségi b
máj. 30
10:54
Elhalasztja a kormány a közigazgatási bíróságok bevezetését (444.hu)
A nemzetközi viták kereszttüze miatt.
máj. 30
10:54
Nem találják a balesetet szenvedett hajó magyar személyzetét (Pénzcentrum)
A szerdai hajóbaleset mind a hét túlélője dél-koreai állampolgár, ahogy a hét áldozat is. A magyar személyzetet egyelőre keresik - írja az Index. Eddig egy embert azonosítottak. Két magyart és 19 dél-korai utast keresnek a tegnapi...
máj. 30
10:57
Kormányinfó: lemondott a kormány a közigazgatási bíróságokról (Infostart)
A hajóbaleset részletei mellett fajsúlyos bejelentések is elhangoztak a kormányszóvivői tájékoztatón. Például nem lesz frakciószintű együttműködés a Matteo Salvini-vezette radikális jobboldali szárnnyal az Európai Parlamentben. Michel Barnier pedig támogatható csúcsjelölt a magyar kormánynak.
máj. 30
10:57
Jordan Petersont fogadta Orbán (Igényesférfi.hu)
Olyan aktuális politikai kérdések kerültek szóba, mint az illegális bevándorlás és a politikai korrektség.
máj. 30
10:59
Hárman vannak kórházban a hajóbaleset túlélői közül (Infostart)
A tragikus dunai hajóbalesettel kapcsolatban Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtöki Kormányinfón a kormány részvétét fejezte ki az érintettek hozzátartozóinak és a dél-koreai népnek.
máj. 30
11:00
Volt már balesete műszaki hiba miatt az elsüllyedt hajónak (ATV)
Erről a Közlekedő Tömeg elnökségi tagja beszélt az ATV-ben.
máj. 30
11:18
Nézze meg, kivel találkozott Orbán Viktor (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délelőtt a Karmelita kolostorban fogadta Jordan Peterson kanadai politológus, pszichológus professzort, aki a május 30-31-én megrendezendő Brain Bar fesztivál vendégeként érkezett Budapestre - tájékoztatta az MTI-t csütörtök reggel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
máj. 30
11:18
Dunai hajóbaleset: kiderült, mikor kezdődhet meg a roncs kiemelése (Pénzcentrum)
Egy vízi daru érkezett a Margit híd melletti Duna-szakaszra, a szerda esti hajóbaleset helyszínének közelébe. A vízen - a Margit híd pillérei között - jelenleg a katasztrófavédelem munkatársai, illetve a Magyar Honvédség...
máj. 30
11:20
Elhalasztja a kormány a közigazgatási bíróságok bevezetését (ATV)
Az az erős felhatalmazás, amelyet a Fidesz-KDNP kapott az európai parlamenti (EP-) választáson, nagy segítséget nyújt az európai politikai vitákban - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
máj. 30
11:21
Marine le Pen győzelme ellenére Macronnál az előny (Infostart)
Bár Marine le Pen pártja nyerte az európai parlamenti választásokat, a kialakult politikai helyzet mégis Emmanuel Macronnak kedvezhet a következő elnökválasztásokon. Ezt állítják csaknem egybehangzóan a francia elemzők.
máj. 30
11:27
Kormányinfó: Elhalasztják a közigazgatási bíróságok felállítását (Igényesférfi.hu)
Az elképzelés európai és nemzetközi viták középpontjában áll, amíg ezek nem zárulnak le megnyugtatóan, nem vezetik be a rendszert.
máj. 30
11:30
Megszüntetik a reklámadót, leviszik a szálláshelyek áfáját (444.hu)
Új intézkedéseket jelentettek be a kormányinfón.
máj. 30
11:36
Hajótragédia: Itt van a kép az ütközés pillanatáról (ATV)
Az Országos Rendőr-főkapitányság közölte, hogy a nyilvánosságra hozott felvételek egyik kimerevített fotóján látszik, ahogy északnak tart mind a két a hajó, amikor valamilyen oknál fogva a Hableány befordult a Viking szállodahajó elé, amely elsodorta, és végül hozzávetőlegesen hét másodperc alatt el is süllyedt.
máj. 30
11:39
Drámai videó: így süllyedt el a Hableány (Igényesférfi.hu)
A hajó másodpercek leforgása alatt került a víz alá.
máj. 30
11:45
Ezért támadnak tornádók Magyarországon is (Infostart)
Szerdán Magyarországon több helyen is megfigyeltek tornádókat, illetve tubákat, azaz majdnem tornádókat, amelyek nem érnek le a talajig. Az ilyen, cseppet sem veszélytelen jelenség kialakulásához alapvetően három összetevőnek kell rendelkezésre állni a légkörben.
máj. 30
11:45
Meghátrált a kormány, félretették a közigazgatási bíróságok tervét (Alternatív Energia)
Gulyás Gergely a kormányinfón számolt be visszavonulással felérő döntésről. (Belföld)
máj. 30
11:47
Zsúfolt és kaotikus a dunai hajóforgalom, csak idő kérdése volt a tragédia (Alternatív Energia)
Nem követi a megnövekedett forgalmat a hajózási szabályozás, gyakorlatilag mindenki össze-vissza járkál a Dunán – mondta a Népszavának nyilatkozó hajózási szakember. (Belföld)
máj. 30
11:57
Visszakozik a kormány: elhalasztja a közigazgatási bírósági rendszer bevezetését (SzMo)
Szerintük a korábban elfogadott magyar jogszabály megfelel az európai normáknak, de az intézmény nemzetközi vita kereszttüzében áll.
máj. 30
12:03
Megszólalt a Viking is a hajóbalesetről (Infostart)
A svájci székhelyű Viking hajózási társaság megerősítette, hogy Sigyn nevű sétahajója részese volt szerda esti budapesti balesetnek.
máj. 30
12:06
Fontos változás a BKK-nál, ezentúl itt tudsz pótdíjat fizetni (Pénzcentrum)
Szombattól három ügyfélközpont veszi át a Budapesti Közlekedési Központnál (BKK) a pénteken megszűnő VII. kerület, Akácfa utcai pótdíj-ügyfélszolgálat tevékenységét. A Keleti pályaudvaron, Kőbánya-Kispesten és a Szentlélek...
máj. 30
12:09
Hajóbaleset: a halálba vitte szüleit a hálás koreai anya (Infostart)
Unoka, anya és két nagyszülő is a Hableány fedélzetén volt. Szörnyű tragédiák soráról ír a koreai sajtó.
máj. 30
12:09
Kormányinfó: 13+1 pontból álló gazdaságvédelmi csomagot jelentett be Varga (Igényesférfi.hu)
A cél, hogy 2 százalékponttal az uniós átlag felett maradjon a magyar növekedés
máj. 30
12:18
Fél órát várakoztatták a hajóbaleset sérültjeihez riasztott mentőket a kórházak (Alternatív Energia)
A helyszínre riasztott mentőautó hosszas telefonálgatás után tudott csak elszállítani három túlélőt. (Belföld)
máj. 30
12:18
Budapestre jön a dél-koreai külügyminiszter (HírTV)
Még csütörtökön Budapestre utazik Kang Kjung Vha dél-koreai külügyminiszter a szerda esti dunai hajószerencsétlenség miatt.
máj. 30
12:20
Korábban már korlátozták volna a nagy szállodahajók közlekedését, de győzött az ezeket üzemeltető cégek lobbiereje (Alternatív Energia)
Nem segít a dunai közlekedési helyzeten, hogy botrányosan rossz a hazai hajós szakemberképzés. (Belföld)
máj. 30
12:24
Két hónapja állt forgalomba a szállodahajó, emberi hiba okozhatta a tragédiát (ATV)
Mindössze két hónapja volt forgalomban az a svájci hajó, amely felborította a magyar hajót. A kirándulóhajónak március 19-én volt a névadó ünnepsége Rostockban.
máj. 30
12:33
Harmadfokú készültséget rendeltek el a Dunán (Infostart)
A Dunán szerda este történt hajóbaleset miatt haladéktalanul elrendelték a harmadfokú készültségnek megfelelő, fokozott éjjel-nappali parti figyelő-jelentő szolgálatot - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF).
máj. 30
12:39
Kásler Miklós így értékelte a dunai hajóbaleset utáni mentést (Infostart)
A mentők és a sürgősségi intézmények kiválóan dolgoztak - mondta Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter, miután meglátogatta a dunai hajóbaleset Uzsoki utcai kórházban ápolt sérültjeit Budapesten csütörtökön délelőtt.
máj. 30
12:42
Megrázó történet: jutalomútra vitte szüleit a hajóbaleset áldozata (ATV)
Az édesanya meg akarta köszönni szüleinek, hogy segítenek neki, ezért fizette be a családot a hajós útra.
máj. 30
12:48
Hajókatasztrófa: négy sérültet már hazaengedtek (ATV)
A mentők és a sürgősségi intézmények kiválóan dolgoztak - mondta Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter, miután meglátogatta a dunai hajóbaleset Uzsoki utcai kórházban ápolt sérültjeit Budapesten csütörtökön délelőtt.
máj. 30
12:51
Az ütközés után másodpercek alatt elsüllyedt a Hableány (Alternatív Energia)
A Hableány fordult a Viking Sigyn elé, az ütközés után hét másodperc alatt elsüllyedt - közölte az ORFK. (Belföld)
máj. 30
12:53
Meghátrált a kormány: félretették a közigazgatási bíróságok tervét, törlik a reklámadót (Alternatív Energia)
Gulyás Gergely számolt be visszavonulással felérő döntésekről. Varga Mihály pénzügyminiszter új akciótervet jelentett be kormányinfón. (Belföld)
máj. 30
12:54
A teljes ellenzék összefog Salgótarjánban, itt is egy közös egyesület ernyője alatt (444.hu)
Fekete Zsoltot, a mostani MSZP-s polgármestert támogatják egy közös összellenzéki szervezet alapításával.
máj. 30
13:03
Megszólalt a Hableányt üzemeltető cég (Infostart)
A Hableány hajó fedélzetén a teljes befogadóképesség - vagyis 60 fő - számára megfelelő mentőfelszerelés volt - közölte a sétahajó üzemeltetője, a Panorama Deck Kft. csütörtökön.
máj. 30
13:06
Egyre magasabb a Duna vízszintje: figyelmeztet a hatóság, ebből még baj lehet (Pénzcentrum)
Szombaton tetőzik a dunai árhullám Budapestnél. A Tiszán hosszan elnyúló tetőzésre készülnek a szakemberek - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF). Közleményük szerint az országban jelenleg 385,2 kilométeren...
máj. 30
13:12
Tarlós elrendelte a BKK kishajóinak műszaki felülvizsgálatát, csak idő kérdése volt a tragédia (ATV)
Meg kell vizsgálni, jó helyen vannak-e a szállodahajók a belvárosban, ezt az állandó belvárosi jelenlétet az érintett társaságok bevonásával érdemes áttárgyalni, nyilatkozta az Indexnek Tarlós István főpolgármester.
máj. 30
13:18
Egyszülős családok is igényelhetik a csok-ot (Pénzcentrum)
A családvédelmi akcióterv számos eleme elérhető az egyszülős családok számára is, így ők is igényelhetik július elsejétől a használt lakásokra felvehető csok-kölcsönt és a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását, valamint...
máj. 30
13:24
Még nem fenyeget áradás, de a következő hetekben gondok lehetnek (Alternatív Energia)
Bár egyelőre nem veszélyesen magas a folyók szintje, nem kizárt, hogy a következő hetekben jöhet olyan árhullám, amely problémákat okozhat. (Belföld)
máj. 30
13:30
„Magyarországon még az idősebb kollégáim sem láttak hasonlót” (ATV)
Ezt egy olyan hajós kapitány nyilatkozta a 24.hu-nak, aki a szerda esti hajóbaleset helyszínének közelében tartózkodott.
máj. 30
13:45
Világi Oszkár: nem az elektromos autóé lesz a jövő (Infostart)
A Mol 2030-as stratégiájának fontos eleme a megváltozott fogyasztói szokásokhoz való alkalmazkodás. Az emberek többet fognak fizetni azért, hogy szolgáltatást kapjanak, és kevesebbet azért, hogy birtokoljanak – erről Világi Oszkár a Mol-Csoport igazgatóságának tagja, a Slovnaft vezérigazgatója beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában.

Keresés