Az Újpesti Torna Egylet (UTE) nem fogadja el a Kúria szerdai döntését, amely szerint az Újpest FC labdarúgócsapata megtarthatja megváltoztatott címerét.
A kiegyensúlyozott közbiztonság megteremtése a fő cél a nyári szezonban mind a Balaton, mind a Velencei-tó esetében, ugyanis a turisták körében ez szerepel a második helyen a nyaralási célpontok kiválasztásakor - hangsúlyozta Velencén az Országos Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi főosztályának vezetője.
A bankok várakozásai szerint már indulásakor jelentős érdeklődés lesz a július 1-jétől elérhető babaváró hitel iránt, amelynek keretében a gyermekvállalást tervező fiatal házaspárok akár 10 millió forint szabadon felhasználható, kamattámogatott hitelt is kaphatnak.
Ilyen hideg vízben és erős sodrásnál szinte esélyük sem volt a hajóbaleset áldozatainak, hogy életben maradjanak - mondta az InfoRádiónak Zelenák József a Magyar Búvár Szakszövetség technikai alelnöke.
A rendőrség által közzétett videón a Margit hídon elhelyezett kamera képe látszódik. Két kameraállásból is közétette a tegnapi, dunai hajószerencsétlenség előtt készült felvételeket a rendőrség.
A Magyar Honvédség Dunaújváros elnevezésű aknamentesítő hajója horgonyoz csütörtökön délután a budapesti Margit hídnál, a szerda esti hajóbaleset helyszínén - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.
A kiegyensúlyozott közbiztonság megteremtése a fő cél a nyári szezonban mind a Balaton, mind a Velencei-tó esetében, ugyanis a turisták körében ez szerepel a második helyen a nyaralási célpontok kiválasztásakor - hangsúlyozta csütörtökön...
Márki Zoltán szerint a nemzetközi jog térhódításával párhuzamosan egyre jobban szűkült a nemzetállamok jogi mozgástere. Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, illetve a Precedens rovatvezetője a Kúria Büntető Kollégiumának tanácselnökével folytatta interjúsorozatát, amelyben jogászokkal beszélget kötetlenül jogról,
Emlékeztetett arra is, hogy az Európai Bizottság elnöki posztjára a jelölés joga az állam- és kormányfőket illeti meg, ezt nem lehet korlátozni. Gulyás Gergely Kormányinfót tartott.
Akár napok, de egy hét is eltelhet, mire kiemelhetik a szerda este a Dunába süllyedt sétahajó roncsait a búvárok - mondta Sopronyi Richárd, a Diving Island Kft. ügyvezető igazgatója. Az ipari búvár elmondta, a Duna jelenleg is...
A tragédia áldozatainak hozzátartozói is az országba érkeznek, csak úgy, mint egy 13 fős mentőalakulat és egy 18 tisztviselőből álló csoport, melyet Kang Kjung Vha külügyminiszter vezet. (Belföld)
"Egy kollégám a szemem előtt húzott ki két idősebb hölgyet, egy másik pedig öt embert. Nagyon mérges vagyok a történtek miatt" - mondta a 24.hu kérdésére a hajókapitány, aki szemtanúja volt az esetnek
A kormányinfón megkérdeztük Gulyás Gergely kancelláriaminisztert azokról az észrevételekről, melyeket a dunai hajószerencsétlenséggel kapcsolatban tettek.
Az orvosi kamara szerint katasztrofális helyzetben van a hazai egészségügy, már nem biztosítható a biztonságos betegellátás. Reagál erre Ön szerint a minisztérium?
Videót közölt az ORFK és a Katasztrófavédelem arról, ahogy a szállodahajó maga alá gyűrte a Hableányt. Nyilvánosságra került egy videó az ATV youtube csatornáján, ahogy a nagy szállodahajó felborítja a Hableányt.{{EMBED:https://www.youtube.com/embed/TSpdZb_4q0w?rel=0}}Az...
Példátlan összefogással próbálták kimenteni a vízbe esett embereket a hajósok – ezt mondta az egyik turistahajó kapitánya, Raub Emőke az Origonak. Ő és a személyzete két embert tudott megmenteni.
Míg a sarkkörnél 25 fokos kánikula van, a Kárpát-medence időjárását magassági hidegörvény alakítja. Jó hír, hogy péntekig jelentős mennyiségű csapadékra az ország döntő részén már nem kell számítani. (Belföld)
Volt, akit az mentett meg, hogy a mentőöv közelében állt, más még el tudott úszni egy közeli hajóig. Borzalmas élményekről számolnak be a dunai hajóbaleset túlélői.
A szocialista Fekete Zsolt a Salgótarján, Szeretem! Egyesület színeiben indul újra a polgármesteri székért a teljes ellenzék támogatásával – jelentették be csütörtökön sajtótájákoztatón. Feketét támogatja a szocialisták mellett a DK, a Párbeszéd, a Jobbik, a Momentum, az LMP, az Európai Baloldal és a Tarjáni Városlakó Egyesület is.
Korea Times az ottani utazásszervezőre hivatkozva írta meg, hogy a fedélzeten tartózkodók főleg 40-es 50-es éveikben járók voltak, a legfiatalabb 6 éves volt. "Kilenc család volt körúton" - ismertette Lee Sang-Moo, az iroda alelnöke egy sajtótájékoztatón.
A magyarok nagy többsége a következő években is hagyományos kereskedőktől venne új autót, azonban egyre fontosabb szerepet tulajdonítanak az értékesítéshez kötődő szolgáltatásoknak. A jövőben akár komoly újdonságokkal is találkozhatnak...
Munkálatok miatt pótlóbusz közlekedik a 2-es metró helyett egy szakaszon, valamint az 1-es villamos és a Fehérvári úti villamosok helyett a dél-budai szakaszon a hétvégén - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
A beszámoló szerint a hét sérültet három kórházba szállították: a Szent Imre-kórházba vitt egy sérült, valamint a Honvédkórházba vitt három ember állapota kielégítő volt, így hazaengedték őket.
A koreai média megszólaltatta a Hableány katasztrófájának túlélőit Budapesten, amit az Index szemlézett. A Chosun című újságban az egyikük azt mondta, az ütközés pillanatában körülbelül húszan a fedélzeten voltak, fotóztak, mintegy tíz ember pedig az alsó kabinokban volt.
Egy év alatt több mint kétszeresére 10,4 milliárdra emelkedett az új online személyi kölcsön folyósítások összege az OTP Banknál 2018-ban. A hitelintézet online személyi kölcsönének népszerűsége idén is töretlen; az év első negyedévében...
A G5 hálózat egészségügyi kockázatait elemzi a HVG cikke, míg a Figyelő a Magyar Honvédség kötelékében zajló innovációs munkáról, fejlesztésekről közöl interjút Porkoláb Imrével, a Honvédelmi Minisztérium nemzeti fegyverzeti igazgatójának kutatás-fejlesztésért és innovációért felelős helyettesével.
A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság szakembereinek tapasztalatai szerint elhúzódó kutatás várható a szerdai dunai hajóbaleset után - közölte a rendőrség csütörtök délután a honlapján.
"A nepszava.hu weboldalon 2019. április 28. napján közzétett "Kiszállt a rendőrség a magyar lombikcéghez, lefoglalták az összes számítógépet" című cikkükben valótlanul állítottuk, hogy rendőrségi vizsgálat zajlik a Humán Reprodukciós Intézet Kft. - más néven Versys Klinika - ellen. Ezzel szemben a valóság az, hogy a Humán Reprodukciós Intézet Kft.
Már csak egy ember van kórházban a szerda esti dunai hajóbaleset túlélői közül - hangzott el az M1 aktuális csatornán csütörtök délután. A sérült többnapos kórházi megfigyelésre szorul.