Az ATV A nap híre című műsorának Instagram-oldalára került ki egy videó Simon András egy munkanapjáról. Így még egészen biztosan nem látta a népszerű műsorvezetőt.
Európát és az Európai Uniót a szocialisták és a többi bevándorláspárti írja ki a történelemből azzal, hogy támogatják Brüsszel és Soros terveit, és migránsokkal árasztják el Európát - közölte a Fidesz szerdán az MTI-vel.
Miután a Nemzeti Választási Bizottság kedden nem függesztette fel a DK és az MSZP ügyvédjeként elhíresült Czeglédy Csaba mentelmi jogát, a Gyurcsány-párt európai parlamenti listáján szereplő vádlottal szemben a bíróság megszünteti a büntetőeljárást – értesült a Magyar Nemzet.
Továbbra is felülvizsgálná a munka törvénykönyve egyes szabályozásait a Liga Szakszervezetek elnöke. Mészáros Melinda az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: kormányzati szándék is mutatkozik a felülvizsgálatra. Az idei bértárgyalásokon is lényeges sikerekről lehet beszámolni – jelentette ki.
Az IDEA Intézet elemzője szerint Ausztrián kívül máshol nem működik az a recept, amit Orbán Viktor szeretne: az, hogy a konzervatív és populista pártok lépjenek szövetségre.
Az Oktatási Hivatal (OH) büntetőfeljelentést tett a szerdai történelemérettségi ügyében ismeretlen tettes ellen. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyomozást indított.
A miniszterelnök arra biztatta szerdán a romániai magyarokat, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) listájára szavazzanak a közelgő európai parlamenti (EP-) választáson.
Több mint 30 ezren írták már alá azt a petíciót, amelyet azért indítottak a diákok, mert túl nehéznek tartották a középszintű matematika feladatsort. Azt szeretnék elérni, ha a ponthatárokat lejjebb vinnék. Szombat délutánra tömeg-megmozdulást is szerveznek az Oktatási Hivatal épülete elé. Az Oktatási Hivatal úgy reagált: a tételkészítő bizottság á
Manfred Weber a tegnapi televíziós vitában megfogalmazott gondolataival a baloldali politikai erőknek és választóknak akart tetszeni – mondta az InfoRádiónak a XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója.
Az Országos Bírói Tanács (OBT) a honlapján azt tette közzé, hogy szerdai határozatával az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének, Handó Tündének a menesztését indítványozza. Az OBH szerdai közleményében erre úgy reagált, hogy az OBT alaptalanul vádaskodik. Az Igazságügyi Minisztérium (IM) közölte: az OBH elnöke és az OBT között kialakult vitát m
Összesen 75 ember ellen javasol vádemelést a NAV, akik még 2016 őszén buktak le autóversenyzéshez kapcsolódó kamureklámozások miatt. A több mint két éves nyomozás kiderítette, hogy több bukócéget is beléptetve egy olyan rendszert alakítottak ki, amelyben összesen 11 milliárd forintot folyattak keresztül. A módszer lényege az volt, hogy a reklámozó
70 ezer magyar diák és a hozzátartozóik izgulnak most, ami kihatással lehet a csütörtöki, idegen nyelvi vizsgákra is. A volt oktatási miniszter szerint van megoldás.
„Őszintén sajnáljuk, hogy a tájékoztatáson túl nem lehettünk a segítségükre. Helyzetüket átérezve, ezúton kívánunk Önöknek Miniszterelnök úr nevében kitartást és további minden jót!”
Hétfőn korai utasfelvételi pultot (early check-in desk) nyitott a Wizz Air a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B terminálján, ahol a reptérre korábban kiérkező utasok legkorábban 3, legkésőbb 2 órával a járat indulása előtt el tudják végezni az utasfelvételt és a csomagfeladást.
Szerda este kihúzták a Skandináv lottó 2019/19. heti nyerőszámait. Volt telitalálat, egy szerencsés nyertes több mint 135 millió forintot vihet haza. A gépi sorsolás nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:4; 9; 14;...
A Mol pénteken 2 forinttal csökkenti a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát, a gázolaj ára nem változik. A változást követően a benzin ára literenként 403 forintra mérséklődik. Az üzemanyagok ára legutóbb múlt...
Az intézmény vezetősége arra kérte a tanárokat, hogy gumicsizmában és meleg ruhában menjenek dolgozni. Szerdán viszont már sem ők, sem a diákok nem mehettek be az épületbe.
Tóth Bertalan nyilvános vitára hívta Dr. Trócsányi Lászlót, a Fidesz-KDNP EP-listavezetőjét, ezt az MSZP-Párbeszéd Magyarországért közös listájának vezetője jelentette be a Facebook oldalán.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közreadott fényképen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Gibrán Bászil külügyminiszter átvágja a szalagot a libanoni Smar Jbeilben, a magyar kormány támogatásával felújított középkori keresztény templom felújítása alkalmából tartott ünnepségen 2019. május 8-án.