Arany János Hídavatását nem aktualizálta, mert már eleve aktuális. Inkább a balladák szétírásában, lecsupaszításában, átszerkesztésében látott fantáziát Pál Sándor Attila, akinek harmadik, Balladáskönyv című verseskötete az Ünnepi Könyvhétre jelent meg. Kádár János és kora sem maradt említés nélkül vele beszélgetve.
Akár hónapokkal később is kialakulhat poszttraumás stressz (PTSD) azoknak a szakembereknek, például a búvároknak az esetében, akik részt vettek a Dunába süllyedt Hableány turistahajó mentésében - mondta Lénárt Ágota pszichológus szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
Furcsa színű víz jön a csapokból Budapest több részén is. A Wekerletelepen és Soroksáron is rengetegen panaszkodnak a lakók közül, sokan nem mernek inni, de még fürdeni sem az elszíneződött vízben.
A zuglói Fidesznek egyetlen adatigénylése sem érkezett a zuglói önkormányzathoz - közölte Karácsony Gergely (Párbeszéd), a kerület polgármestere pénteken az MTI-vel. Az atv.hu-hoz ezzel ellentétes tartalmú dokumentumok jutottak el.
Erről az MSZP és a P főpolgármester-jelöltje posztolt egy fényképet a Facebookon, a „talán a legnagyobb tekintélyű budapesti polgármesternek” nevezve Tóthot, aki hozzáértéssel, figyelemmel és odaadással vezeti 15 éve a kerületét.
- Július 1-jével nyolc százalékkal emelkedik az egészségügyi szakdolgozók és védőnők alapbére - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár szombaton sajtótájékoztatón, Budapesten.
A megfelelő klímaberendezés beszerzése alapos körültekintést és odafigyelést igényel - hangsúlyozta a Budapesti Békéltető Testület elnöke. Baranovszky György az InfoRádióban elmondta, vásárlás előtt mindenképpen érdemes tájékozódni, nemcsak a készülékekről, hanem a jogokról is és a kötelezettségekről is.
Újabb kémiai szúnyogirtást rendel el a Balatonnál keddtől az üdülőrégió önkormányzatait tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) - közölte a szervezet elnöke.
Mengele ide vagy oda, ez a regény nem az előző „folytatása”, habár onnan ágazik elő, és csak a bűntudat „kezelésében” iker vele, ugyanakkor jóval tágabb, szélesebb terepre nyit, amikor a társadalmi megítélés folyamatait ábrázolja megrázó erővel.
Az LMP budapesti szervezetének kongresszusa szombaton elfogadta a DK, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd ajánlatát az önkormányzati választásokra, így a párt támogatni fogja az előválasztáson győztes főpolgármester-jelöltet - a döntést Kanász-Nagy Máté ügyvivő telefonon ismertette az MTI-vel.
Az egészségügyi dolgozók ma számíthatnak a kormánypártokra, "Gyurcsányék" viszont megalázóan alacsony bérekért dolgoztatták őket - közölte a Fidesz szombaton az egészségügyért felelős államtitkár bejelentésére reagálva az MTI-vel.
Az Egészségügyi Világszervezet vészhelyzeti bizottsági ülést tartott, mert a Kongói Demokratikus Köztársaságból már Ugandára is átterjedt az ebolajárvány.
Saját főpolgármester-jelöltje nem lesz a pártnak, viszont a szórólapokon szerepeltetni kell az LMP-s logót. Cserébe minden kerületben indíthatnak képviselőt.
Nyolc százalékos alapbér-emelést jelentettek júliustól, 2022-ig pedig két és félszeres bérnövekedéssel kecsegtetik a szakmát. Több ezer dolgozó azonban meg sem érzi az első ütemet.
Játék! Küldjetek olyan idézetet a hét terméséből, ami erősebb annál, hogy "„Hirtelen majdnem 10 millió programolvasó országává váltunk. Nem baj, ha ekkora az igény, akkor lesz.”
Az LMP budapesti szervezetének kongresszusa szombaton elfogadta a DK, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd ajánlatát az önkormányzati választásokra, így a párt támogatni fogja az előválasztáson győztes főpolgármester-jelöltet - közölte Kanász-Nagy Máté ügyvivő.
Bár döcögősen indult a strandszezon a záporos májusi időjárás miatt, annál nagyobb tömegek vették célba a strandokat a pünkösdi hosszúhétvégén. Az érdeklődés a strandok és fürdők iránt ezután csak még nagyobb lesz a nyári...
A véradás különösen fontos a nyári hónapokban, hiszen a közúti közlekedési balesetek harmada a nyári időszakban történik, ám az ellátást nehezíti, hogy a nyaralások idején nehezebb véradókat toborozni.
A budapestieket sikerült felráznia a pénteken tartott első főpolgármester-jelölti vitának, ami remélhetőleg hozzájárul ahhoz, hogy magas legyen a részvétel az ellenzéki budapesti előválasztáson - mondta Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje.
A Temetetlen múltunk három nemzedék hiánytörténetét felölelő önéletrajzi regény. Egy vidéki, kisebbségi, plebejusi világba vezet, ahol a családtörténet inkább a temetetlen, vagyis elsikkasztott, elrabolt múltról szól, és amelyben minden egyes nemzedék története megszakad. A szereplők valójában a történelem migránsai. Végel László regénye a Noran Li
Szombaton nyugaton több-kevesebb fátyol-, keleten pedig kevés gomolyfelhőre számíthatunk, főleg a keleti megyékben fordulhat elő egy-egy zápor, zivatar.
Forgalomkorlátozás lesz vasárnap a Hősök tere környékén a Szabadságkoncert miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A társaság közleménye szerint a rendezvény és előkészületi munkái miatt lezárásokra kell...
A tőle megszokott stílusban bírálta az ellenzéki pártokat és Tarlós Istvánt is Puzsér Róbert programjának bemutató rendezvényén. Puzsér Gyurcsány Ferencet és Karácsony Gergelyt megbízhatatlannak, Tarlós Istvánt pedig a szolgaság szimbólumának és betonembernek nevezte. Szerinte egyébként minden párt vett át elemeket a Sétáló Budapest programból.
"Egy olyan Budapestet szeretnék, ahol a főpolgármestert Karácsony Gergelynek hívják. Barátsággal és hajrá" - ezekkel a szavakkal dedikálta könyvét Karácsony Gergelynek Bajnai Gordon.
Görkék, csörögék, haboskák és látványos tortakülönlegességek versenyeztek egymással pünkösdvasárnap Abádszalókon, ahol Mautner Zsófi elnökletével a zsűri egy újragondolt somlói tortának szavazta meg a Tisza-tó Tortája címet. Legálisan másolható, narancszselé is van benne!
„Szemben az ellenzékkel nekünk van időnk, mögöttünk nem állnak éhes vállalkozók, tíz év múlva is ráérünk győzni” – jelentette ki Puzsér Róbert független főpolgármester-jelölt.