Egy pénzintézet alkalmazottját kényszerítette pénz átadására egy férfi. Személyi sérülés nem történt, a rendőrök megkezdték az elkövető azonosítását és felkutatását - írja a police.hu. A rendőrségre 2019. június...
A Hableány matrózának családját képviselő ügyvéd szerint lehetséges, hogy a Viking szállodahajó kapitánya a kötelező segítségnyújtás elmulasztásával is meggyanúsítható lesz. Magyar György az InfoRádiónak elmondta: a hatóságok informatikai, nautikai, hidrológiai, műszaki és orvosszakértőket rendeltek ki az ügyben, de az első vizsgálatok eredményét n
Akkor marad a Fidesz, ha erre az alapelvek feladása nélkül lesz lehetőség – mondta a miniszter az Országgyűlés igazságügyi bizottságában tartott meghallgatásán kedden.
Hogyan találkozott Heller Ágnes Lukács Györggyel? Volt-e budapesti Lukács-iskola? Van-e ma konzervatív gondolkodás a lukácsisták szerint Magyarországon? Ilyesmikről beszélgetett hétfő este a budapesti Három Hollóban Heller Ágnes, Vajda Mihály, Weiss János és Agárdi Péter. Belterjességtől sem mentes beszámolónk.
Ellentétes az Európai Unió, Közép-Európa, illetve Magyarország érdekeivel is, hogy nem született meg a döntés az albán és észak-macedón csatlakozási tárgyalások megkezdéséről az uniós tagállamok illetékes szakminisztereinek keddi luxembourgi ülésén - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.
A pajcsiu évezredes technológiával cirokból tisztán vagy más gabonákkal keverve készül hatalmas mennyiségben, de szakértők szerint hamarosan megjelenik a nyugati bárok koktélkínálatában is.
Sajnálja Márki-Zay Péter, hogy Puzsér Róbert nem indul az ellenzéki főpolgármester-előválasztáson. A Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetőjét az Ünnepi Könyvhéten faggattuk. Azt is elárulta, indul-e 2022-ben miniszterelnöknek.
A Magyarország és a boszniai Szerb Köztársaság közötti intenzív politikai és gazdasági kapcsolatok kiépítéséről is megállapodott Orbán Viktor miniszterelnök és Milorad Dodik, a háromtagú boszniai államelnökség soros, szerb elnöke keddi budapesti tárgyalásukon.
A Magyarország és a boszniai Szerb Köztársaság közötti intenzív politikai és gazdasági kapcsolatok kiépítéséről is megállapodott Orbán Viktor miniszterelnök és Milorad Dodik, a háromtagú boszniai államelnökség soros, szerb elnöke keddi budapesti tárgyalásukon.
Hogyan szerveződik az élet egy olyan faluban, ahol az állandó lakosság fele 65 évnél idősebb? A Borsod megyei Tornabarakonyon pontosan ez a helyzet, igaz, a lakosság fele három idős nénit jelent, akik mindenben a falugondnok munkájára vannak utalva.
A Nézőpont Intézet kutatása szerint a visegrádi országok lakóinak túlnyomó többsége nem szeretné sem Manfred Weber néppárti, sem Frans Timmermans szocialista jelöltet az Európai Bizottság elnökének. A megkérdezettek 80 százaléka egyik politikust sem támogatja.
Karácsony Gergely a minap két olyan ötletet is bedobott az előválasztási kampányban, amelyek kifejezetten költségigényesek - írja az azonnali.hu a Momentum véleménycikke alapján. Honnan lenne meg a pénz a közlekedési alapjövedelmre és a bérlakásprogramra, és valóban megérné-e ez a budapestieknek? Mit lehetne tenni ehelyett?
Tízezer bolt tart nyitva a 130 ezerből vasárnap a bevásárlóközpontokban, ezen felül még további néhány ezer olyan üzlet tart nyitva a hét utolsó napján: benzinkutak, nagyobb szakáruházak, hipermarketek, szupermarketek, diszkontok. A...
Állítólag Áder és Szijjártó is beszélt Milorad Dodikkal. Mégis, mintha csak azért számolt volna be a találkozóról az MTI, mert az belföldön is lelepleződött.
Állítólag Áder és Szijjártó is beszélt Milorad Dodikkal. Mégis, mintha csak azért számolt volna be a találkozóról az MTI, mert az belföldön is lelepleződött.
Karácsony Gergely ismét bizonyította alkalmatlanságát - áll a Miniszterelnökség MTI-hez eljuttatott keddi, Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje és Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke közös sajtótájékoztatójára reagáló közleményében.
A nemzeti összetartozás évének nyilvánították 2020-at. A parlament ezen kívül nemzetközi szerződéseket hirdetett ki, egyszerűsített néhány bürokratikus eljárást.
Nem okoz fennakadást a Semmelweis Egyetem pulmonológiai klinikájának költözése - mondta a Semmelweis Egyetem rektora az InfoRádió Aréna című műsorában. Merkely Béla arról is beszélt, hogy a gyakorlati oktatásra a jövőben nagyobb hangsúlyt fektetnek.
Karácsony Gergely, Kerpel-Fronius Gábor és Kálmán Olga - ebben a sorrendben szerepelnek majd a jelöltek a szavazólapon. Csütörtökön kezdődik az előválasztás és szerda délig tart. Az eredményeket még aznap este ismertetik. Összesen 15 helyen lehet majd szavazni a fővárosban, emellett online is lehet voksolni. Itt az ATV-n pedig vasárnap este lesz je
Szinte minden programpontját támadja Szabó Tímea a DK támogatásával induló Kálmán Olga eddig megismerhetővé vált programjának, mégis őt fogják támogatni, ha megnyeri az előválasztást.