Karácsony Gergely nagyot hajrázott, és ha ilyen fegyelmezett lesz az ellenzék, az ősszel is kihívója lehet Tarlós Istvánnak a főpolgármesteri posztért - mondta a politológus.
Rengeteg bosszúságot okoz a magyar szülőknek, hogy minden esetben, amikor a gyermek beteg, még ha csak egy 3 napos nátháról van is szó, orvosi igazolást kell vinniük a nevelési, oktatási intézménybe, mert különben igazolatlan hiányzásként...
Az önkormányzati választás közeledtével pártízezres egyszeri juttatást kap 100-120 ezer közfoglalkoztatott, szavazatvásárlásról beszél a Közmunkás Szakszervezet elnöke.
A március-májusi időszak átlagában, 3,4 százalékos volt a munkanélküliségi ráta, ami újabb rekordnak számít az előző háromhónapos időszak 3,5 százalékos arányát követően. A munkanélküliek átlagos létszáma 160 ezer volt, 10 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Megtagadta a hazájában korrupciós és más bűncselekmények miatt elítélt, illetve megvádolt Nikola Gruevszki volt észak-macedón miniszterelnök kiadását a Fővárosi Törvényszék csütörtökön kihirdetett jogerős határozatával.
A csúcsjelöltek ennek nem tesznek eleget, a csúcsjelölti rendszert sem támogatjuk és a jelölteket sem tartjuk alkalmasnak – jelentette ki a miniszter csütörtöki Kormányinfón.
A magyarok két arany- és egy ezüstérmet gyűjtöttek a csütörtök délelőtti négy 500 méteres döntőben a minszki Európa Játékok kajak-kenu versenyében. Győzött a női kenupáros és a női kajaknégyes, Kozák Danuta pedig második lett kajak egyesben.
Ma is szükség van Széll Kálmánhoz hasonló, méltóságot sugárzó vezetőkre, akik rendszerető közszolgaként teszik a dolgukat - mondta a főpolgármester csütörtökön, a dualizmus korának pénzügyminiszterét, kormányfőjét ábrázoló szobor átadóján.
Július 1-jén új világ kezdődik a magyar családtámogatási rendszerben: nemcsak a babaváró hitel, a falusi CSOK, és a nagycsaládosok újautó-vásárlási támogatása indul el, hanem a meglévő CSOK egyes szabályait is átírta a kormány....
Az abszurd humor jegyében nyúlja le az Uniót a Demokratikus Roma Vezetők Szövetsége. Volt hangosítás nélküli koncert, és felolvasóest is közel 500 ezerért.
Az ATV Fórum című műsorába betelefonált a hirtelen meghalt, dr. Tóth Gyulának az egyik betege. A férfi a Péterfy Sándor utcai Kórház érsebésze volt. Judit elmondta, hogy nagyon megrendült az érsebész halálán, mivel 30 évig, egészen a haláláig volt a betege.
Nem lepte meg az ellenzéki előválasztás eredménye a Publicus Intézet ügyvezetőjét; Pulai András szerint Karácsony Gergely le is győzheti Tarlós Istvánt az őszi főpolgármester-választáson. Lánczi Tamás, a XXI. Század Intézet igazgatója szerint patthelyzet alakult ki az ellenzéki térfélen.
Gulyás Gergely Karácsonynak drukkolt az ellenzéki főpolgármester-jelölti előválasztáson, mert róla Zuglóban már kiderült, hogy alkalmatlan - állította a kancelláriaminiszter, akit a Gruevszki-ügyről is kérdeztünk a mai kormányinfón. Az ATV kérdésére adott válaszából - még az ítélethirdetés előtt - az derült ki: egyetért Trócsányi igazságügyminiszte
A fővárosban megnyílt Hegyvidéki Ízlelő nevű étteremben csak fogyatékossággal élő és megváltozott munkaképességű emberek készítik és szolgálják fel az ételeket.
Az Örs vezér téren tartott sajtótájékoztatót az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje, Karácsony Gergely. Az eseményen ott volt Kunhalmi Ágnes, de csak a háttérből figyelte az eseményeket, furcsa mozdulatok kíséretében. Most megmagyarázta, mi is történt pontosan.
Nagy mennyiségű, 47 milliárd forintnyi személyi hitelt vettek fel áprilisban a magyarok, azaz egyáltalán nem látszik enyhülni a hiteléhség. A személyi hitel népszerűsége érthető: a könnyű igényelhetőség és gyors folyósítás mellett...
Nem emeli a kormány az otthonápolási díjakat – nyilatkozott Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón – írja a Magyarhang.
Nincs jelentősége annak, hogy Kálmán Olga nem ment el a tegnapi eredményhirdetésre, így nyilatkozott Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese az ATV Start műsorában.
Helyenként 5-7 centiméteres jégdarabok hullottak az égből Kassán a kora délutáni órákban. Már nem sokat kell várni, és Magyaországra is megérkezik a vihar: Szabolcsban már szakad az eső. A meteorológiai jelentések alapján hevesebb...
A főpolgármester azt mondta: előre meg nem beszélt témákról, egymást kérdezve el tud képzelni egy párbajt kihívóival. Operettalakításokban azonban nem vesz részt - tette hozzá. Az előválasztáson Karácsony Gergelynek drukkolt.
Hatalmas vihar tombolt Kisvárdán – számol be róla a frissmedia.hu. A portál stábjuk épp a kisvárdai Aqua Cinema területén forgatott, amikor lecsapott a vihar. A strandon dolgozók azt mondják, ember emlékezet óta nem volt ekkora vihar.
Az előválasztást megnyerő zuglói polgármester bízik benne, hogy a DK és a Momentum után az LMP-vel és a Jobbikkal is sikerül megállapodniuk, hogy egy jelöltet tudjanak indítani Tarlóssal szemben.
Az osztrák-magyar határon átvezető harminc út közül csak hat esetében van szó esetleges ausztriai "korlátozásról" - mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az MTI-nek, miután megbeszélést folytatott Hans Peter Doskozil Burgenlandi tartományfőnökkel Eisenstadtban.
Idén több mint 82 ezer gyerek vesz részt a nyári Csodaszarvas táborokban, közülük csaknem négyezren választották az idegen nyelvi táborokat - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) parlamenti államtitkára csütörtökön Rétságon.
Közel harminc év után küldték el a vadászlap vezetőjét, többektől megválhatnak az átalakítás során. „Én már csak a munkatársaim miatt aggódom”- mondta kérdésünkre Zoltán Attila, az eddigi főszerkesztő.