Gulyás Gergellyel, a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel közölt interjút a Die Welt című konzervatív német lap a keddi számában „A zöldekkel és a liberálisokkal is együttműködnénk” címmel.
Korábban arról szóltak a hírek, hiába a felfüggesztés, a Fidesz EP-képviselőit nem bünteti a Néppárt. Kiderült, a magyar kormánypárt EP-képviselői nem tölthetnek be vezető pozíciót az Európai Néppárt frakciójában.
Gulyás Gergely a Die Weltnek adott interjúban kimondta: a Fidesz az Európai Néppártban akar maradni. “Azt hiszem, jobb ott nekünk, és jobb lenne az EPP-nek is, ha megtartana minket”. Webert viszont nem támogatja a Fidesz az európai bizottsági elnöki posztért folytatott versenyben.
Rendkívül gyorsnak és szakszerűnek értékelte a múlt heti dunai hajóbaleset utáni mentést a belügyminiszter az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága előtt.
Egy hét elteltével ismét egészséges újszülöttet találtak Miskolcon a megyei kórház bejáratánál található babamentő inkubátorban - tájékoztatta az egészségügyi intézmény kedden az MTI-t.
Az EP-választás eredményét „sokkoló, totális kudarcnak” tartja, Puzsér Róberttel „mélységesen egyetért”, Szél Bernadett jelenlegi politikai munkásságát értetlenül figyeli. Keresztes László Lóránt, az LMP EP-választás után lemondott társelnökét kérdeztük a párt kudarcos szereplése utáni új időszak kihívásairól.
Legfrissebb elemzésében Deák Dániel, a XXI. Század elemzője úgy fogalmazott: azzal, hogy a Momentum és a DK nem élte bele magát a botránypolitizálásba, több szavazatott szerzett az EP-választáson.
Magyarországon tovább javult a közbiztonság - jelentette ki a belügyminiszter kedden az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén, aki elmondta, 2020 januárjában is lesz fizetésemelés a rendvédelmi ágazatban, de a mértékéről még nincs döntés.
Kilencvenkilenc évvel Trianon után "mi, magyarok bátran kihúzhatjuk magunkat: megmaradtunk!" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden Sátoraljaújhelyen, a nemzeti összetartozás napján rendezett ünnepségen.
Kilencvenkilenc évvel Trianon után "mi, magyarok bátran kihúzhatjuk magunkat: megmaradtunk!" - jelentette ki a miniszterelnök a nemzeti összetartozás napján rendezett ünnepségen. A teljes beszéd a cikkben meghallgatható.
Kilencvenkilenc évvel Trianon után "mi, magyarok bátran kihúzhatjuk magunkat: megmaradtunk!" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden Sátoraljaújhelyen, a nemzeti összetartozás napján rendezett ünnepségen.
Hetvenhárom éves korában kedden elhunyt Nehama Rivlin izraeli first lady, az államfő, Reuven Rivlin felesége - jelentette be közleményében az elnöki hivatal.
4 év alatt több mint 2,5-szeresére nőtt a hazai online e-kiskereskedelmi piac. Több elemző is alulbecsülte a 2018. évi növekedést: míg 2014-ben csupán 273 milliárd forint volt a webáruházak belföldi online nettó forgalma, 2018-ban már...
A magyar összetartozás himnuszát énekelték. Országszerte megemlékezéseket tartanak ma a nemzeti összetartozás napja alkalmából.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter, a Fidesz alelnöke szerint a párt a balközéppel, a zöldekkel és a liberálisokkal is együttműködne adott kérdésekben az új Európai Parlamentben.
- Együtt akarunk működni a szomszédainkkal, és aki velünk együttműködik, az jól is jár - fejtette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden Sátoraljaújhelyen, a nemzeti összetartozás napján rendezett ünnepségen.
Korábban arról szóltak a hírek, hiába a felfüggesztés, a Fidesz EP-képviselőit nem bünteti a Néppárt. Kiderült, a magyar kormánypárt EP-képviselői nem tölthetnek be vezető pozíciót az Európai Néppárt frakciójában.
Gulyás Gergely szerint a magyar kormánypártok mellett a lengyel Jog és Igazságosság (PiS), Matteo Salvini és az Osztrák Néppárt (ÖVP) a mostani EP-választás négy nagy győztese.
A Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre is kiterjeszti a Limo autómegosztó szolgáltatási területét a Mol, miután a legtöbb felhasználói visszajelzés erre irányult az indulás óta eltelt közel másfél évben - mondta el Ratatics Péter...
Az LMP után a Jobbikkal is szakít Puzsér Róbert. A főpolgármester-jelöltségre pályázó médiaszemélyiség az InfoRádióban elmondta: nincs szüksége a pártok támogatására, mert ötszáz aktivistája van, és hisz a programjában.
Egy csatornából hömpölyögve árad a fekete, fekáliát és darabos szemetet is tartalmazó, tisztítatlan lé a Natura 2000 védettség alatt álló folyóágba. (Belföld)
Mintegy ötmillió kilométert tettek meg a Mol közösségi autóival, amit eddig több mint 45 ezer felhasználó választott a szolgáltatás tavaly januári elindítása óta - közölte a Mol Nyrt.
Magyarországon tovább javult a közbiztonság - jelentette ki a belügyminiszter kedden az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén, aki elmondta, 2020 januárjában is lesz fizetésemelés a rendvédelmi ágazatban, de a mértékéről még nincs döntés.
Kilencvenkilenc évvel Trianon után "mi, magyarok bátran kihúzhatjuk magunkat: megmaradtunk!" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden Sátoraljaújhelyen, a nemzeti összetartozás napján rendezett ünnepségen.
A fideszes többség újból megakadályozta, hogy a parlament tárgyalhasson a gyermekes családok kilakoltatását megakadályozó törvényjavaslatról. (Belföld)
A 2020-as költségvetés a családok támogatásának költségvetése, amelynek fókuszában a családvédelmi akcióterv végrehajtása áll - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a parlamentben, mielőtt Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének átnyújtotta a törvény tervezetét.
A koreai búvárok újabb holttestet próbálnak meg felszínre hozni a búvárok a Margit hídnál - értesült a 24.hu. Fél kettő körül kezdték a merülést, és 14 óra 20-kor sikeresen felszínre hozták az újabb áldozatot. Ezzel tízre emelkedett a halottak száma.
Megkezdődött a leendő M76-os gyorsforgalmi út balatonszentgyörgyi csomópontjában kialakítandó 365 méteres híd gerendáinak beemelése, a hídszerkezet a nyár végére készülhet el.
A közösségi média gondos statisztikusai kimutatták, hogy az elmúlt napokban a magyar miniszterelnök utolérte, megszorongatta, sőt mintha le is taszította volna trónjáról az európai szelfikirályt, Matteo Salvinit. Sokan azt hitték ez lehetetlen. A Magyar Összetartozás Napja, Trianon 99. évfordulója ebben a tekintetben is emlékezetes marad.
A kormány családbarát költségvetést nyújtott be az Országgyűlésnek - hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden a parlamentben, mielőtt Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének átnyújtotta a törvény tervezetét.
A dél-koreai külügyminiszter a héten ismét találkozni akar magyar kollégájával, hogy megsürgesse a dunai hajóbaleset áldozatainak kiemelését és az eset kivizsgálását.
Mozgalmat alapít Szanyi Tibor és az MSZP elnöke szeretne lenni, miután nem ő kapta meg a szocialisták és a Párbeszéd egyetlen európai parlamenti mandátumát, hanem Ujhelyi István. Szanyi Tibor azt InfoRádiónak azt mondta: a pártvezetésnek távoznia kellett volna az EP-választáson elszenvedett vereség után.