A rendőrség tapasztalatai alapján a lakosság egyre nagyobb arányban követi a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozó szabályokat - mondta a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese.
Levélben nyilvánította ki részvétét Bogdan Aurescu román külügyminiszternek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a szombati, karácsonkői (Piatra Neamt-i) kórház intenzív osztályán kitört tűz miatt és felajánlotta Magyarország segítségét.
Az egészségügyben dolgozók, látván a járványügyi helyzetet, szinte biztos, hogy kihozzák magukból a maximumot – mondta az egészségügy teljesítőképességéről a Semmelweis Egyetem rektora. Jelenleg közel 600-an fekszenek az SE klinikáin.
Ők azok, akiknek se rendőrautójuk, se rendőrigazolványuk nincs, mégis járőrnek hiszik magukat. Úgy gondolják, hogy mindenki felett állnak és ha valami nem tetszik neki, akkor jogukban áll szolgálatba helyezni magukat és hirtelen irányváltással vagy fékezéssel megbüntetni a másik autóst. A Heti Napló riportja.
Válássegítő központot hozott létre egy budapesti édesapa. Galambos Balázs saját, háborúskodásba fordult válása után döntött a centrum megalapításáról, ahol a békés, kulturált szakítást támogatják mediátorok, pszichológusok, veszteségfeldolgozó és gyermekvédelmi szakemberek, valamint ügyvédek segítségével.
Hadházy Ákos erősen kifogásolja, hogy Müller Cecília nem közölte azokat az adatokat, amelyek arra vonatkoznak, hogy egy kórházban hányan halnak meg koronavírusba.
Karácsony Gergely a jövő évi fővárosi költségvetés kapcsán a közösségi oldalán megjegyezte, hogy 88 milliárd forinttal kevesebb pénzből kellene ugyanazt nyújtanunk a városlakóknak, mint 2019-ben Tarlós Istvánnak.
Mint mondta, a jelenlegi helyzetben mindennél fontosabb a fertőzöttek számának csökkentése, hogy mérsékelni lehessen az egészségügyre nehezedő extrém terhelést.
A magyarországi települések 85 százalékában találtak koronavírussal fertőzött személyt, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az országban mindenhol jelen lehet a vírus – mondta az országos tisztifőorvos az M1-nek nyilatkozva vasárnap.
Kihúzták a Hatoslottó 2020/46. heti nyerőszámait. Mivel ezen a héten nem volt telitalálatos szelvény, így a 47. játékhéten 1 milliárd 70 millió forintért izgulhatnak majd a játékosok. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben
Írni-olvasni tudáshoz kötné a szavazati jogot a Mi Hazánk Mozgalom, mivel szerintünk az ország vezetésébe való beleszólásnak alapvető feltétele a tájékozottság. Azt is írják közleményükben, hogy a tanulatlan, szegényebb rétegek, jellemzően a cigányság szavazatának megvásárlása az elmúlt harminc év választási csalásainak melegágya volt
Az MSZP EP-képviselője vasárnapi nyíltlevelében azt kifogásolta, hogy a Fidesz EP-delegációja most azt mondja, hogy mindig is egyetértettek a Európai Egészségügyi Unió programjával, amely „közös frakcióközi munka eredménye”.
Az izraeli földhivatal pályázatot hirdetett vasárnap több mint 1200 új lakás felépítésére az 1967-ben elfoglalt Kelet-Jeruzsálemben - jelentette a The Jerusalem Post című angol nyelvű hírportál.
A BioNTech gyógyszeripari vállalat vezetője szerint az új vakcinák már nyárra sokkal jobb járványhelyzetet teremthetnek, jövő télre pedig teljesen visszatérhet az élet a normális kerékvágásba, de ennek az a feltétele, hogy minél többen megkapják a koronavírus elleni oltást.
Fokozatosan hűl az idő a jövő héten. A hét elején még többfelé 10 Celsius-fok felett, a hétvégén viszont már mindenütt az alatt alakulnak a maximumok. A hét közepétől mínuszokra is készülni hajnalban. Szombaton a hegyekben hózápor
Magyarországon szinte egyedülálló módon a Facebookon tájékoztatja a pontos fertőzöttségi adatokról a falu lakóit egy Szolnok megyei háziorvos. A nagyjából 1200 fős Nagyiván orvosa azt elégelte meg, hogy zűrzavaros az adatok közlése, a hivatalok ugyanis annyira leterheltek, hogy képtelenek utolérni magukat.
Felmentést kér a kötelező maszkviselés alól a súlyos értelmi fogyatékkal és autizmussal élőket képviselő érdekvédő szervezet. Szerintük ugyanis ezeknek az embereknek nehézséget okoz a maszk viselése, emiatt sokszor nem tudják elhagyni otthonukat sem. Az EMMI híradónkkal azt közölte, hogy folyamatosan egyeztetnek az érintettekkel a helyzet rendezése
Az olasz kormány közel félezer orvos felvételét indította el Nápolyban és térségében, ahol a legnehezebben működik a kórházi ellátás, miközben Rómában a tesztállomásokat rohamozták meg vasárnap.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/11/15/2405/