Szűcs Attila azt mondta, hogy az intézményükben annyira sok koronavírus-fertőzöttet ápolnak, hogy „már nem tudják ugyanazt a színvonalat biztosítani, amellyel normális körülmények között sok beteg élete megmenthető lenne”. A kórház szerint ez nem igaz.
A magyar kerítés betonbiztosan őrzi Európa és Magyarország békéjét, a szinte hermetikusan lezárt déli határszakaszon egyetlen egy illegális bevándorló sem juthat át - jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán Hercegszántón.
Minőségi hibákat tártak fel a száraz macskaeledeleknél a Szupermenta programban végzett laboratóriumi teszten a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
Felhívást intézett az MSZP, a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum és a Párbeszéd vezetői az Európai Tanács elnökéhez, az Európai Bizottság elnökéhez és a Tanács soros elnökségéhez.
Videó! A miniszterelnök az országos rendőrfőkapitánnyal indult az ellenőrzésre, melynek során jelentést hallgattak meg a szabályok betartásával kapcsolatban.
A kormány a veszélyhelyzetet hosszabbította meg az Országgyűlés döntése alapján 2021. február 8-ig, a jelenleg hatályban lévő korlátozó intézkedéseket viszont nem, azok december 11-ig alkalmazandóak.
Minimum 2-3 hét, mire a múlt héten bejelentett szigorítások éreztethetik hatásukat – erről Rusvai Miklós virológus beszélt az ATV Start című műsorában.
Előzetes bejelentés nélküli ellenőrzést tartott Orbán Viktor miniszterelnök az V. kerületi rendőrkapitányságon szerdán reggel, a szemléről videót is megosztott a közösségi oldalán - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
„December 11-ig érvényesek a hatályban lévő intézkedések” – reagált a Kormányzati Tájékoztatási Központ azokra a sajtóhírekre, miszerint meghosszabbították a november 3-án elrendelt veszélyhelyzetre vonatkozó intézkedések többségét.
Előzetes bejelentés nélküli ellenőrzést tartott a miniszterelnök az V. kerületi rendőrkapitányságon szerdán reggel. Azt mondta, hiányolja a rendőrvicceket.
A fővárosiak a kórházi, tömegközlekedési és lakóingatlanos fejlesztéseket tartják a legfontosabbnak, nem támogatják a nagy összegű hitelfelvételt és az adóemelést – írta a Portfolio.hu szerda az NRC Kft., online piackutató cég által Budapest fejlesztéséről szóló reprezentatív közvélemény-kutatására hivatkozva. Az NRC 1000, 18 és 65 év közötti fővár
Egy friss jogszabály alapján úgy tűnik, a múlt héten bevezetett intézkedések – köztük például a boltok korai zárása és az esti kijárási tilalom – három hónapig hatályban maradnak.
A települések 88 százaléka érintett a koronavírustól, de a hivatalos adatok mellett az országos tisztifőorvos biztos abban, hogy minden településen van fertőzött. Azok közül, akiket a szűrőbuszokon tesztelnek, 30 százalék bizonyul pozitívnak. Egy ember sétáltathat egy kutyát este 8 után. Az operatív törzs szerdai bejelentései.
A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára Hercegszántón, a határzárnál tartott sajtótájékoztatót a fokozott katonai szerepvállalásról, és a katonai jelenlét megnöveléséről. Itt jelentette ki többek között, a magyar kerítés betonbiztosan őrzi Európa és Magyarország békéjét, a szinte hermetikusan lezárt déli határszakaszon egyetlen egy illegá
A közlekedés, a járműgyártás és az energiaipar hatékony zöld átállása érdekében Magyarország a közép-európai államok közül elsőként csatlakozik az európai akkumulátoripari törekvésekhez - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Egyikük a kórházakról hazudik, a másik a vakcináról, a harmadik a mentőket, a negyedik a rendőröket támadja, az ötödik kamuzik a tesztekről – mondta Nacsa Lőrinc.
Októberben is csökkentek a fogyasztói árak éves bázison az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdai közleménye alapján.
Legalább egy év folyamatos tb-jogviszonnyal kell rendelkeznie, és köztartozásmentesnek kell lennie annak, aki igénybe szeretné venni az otthonfelújítási támogatást - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
Kihirdette Klaus Iohannis román államfő azt a törvényt, amely a "trianoni szerződés napjává" nyilvánítja június 4-ét Romániában - közölte szerdán a román elnöki hivatal.
Mintegy ezerhatszáz amerikai cég van Magyarországon, amelyek 100 ezer magyar embernek adnak munkát - közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon. Szijjártó Péter megosztotta az Amerikai-Magyar Üzleti Tanács online üléséről készült videót.
Az izraeli - bahreini kapcsolatok fejlesztéséről, gazdasági és légiforgalmi megállapodásokról tárgyal Jeruzsálemben az Izrael, Bahrein és az Egyesült Államok részvételével rendezett háromoldalú találkozón a bahreini külügyminiszter - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szerdán.
Legalább egy év folyamatos tb-jogviszonnyal kell rendelkeznie, és köztartozásmentesnek kell lennie annak, aki igénybe szeretné venni az otthonfelújítási támogatást - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
A Demokratikus Koalíció szerint „a miniszterelnök ma az állami hírügynökségnek egy zavaros nyilatkozatban próbál magyarázkodni vétója miatt. A miniszterelnök mindent mindennel kombinál, pedig a válasz egyszerű.”
A sajtó egy részében megjelent hírekkel ellentétben a kormány a veszélyhelyzetet hosszabbította meg az Országgyűlés döntése alapján 2021. február 8-ig - közölték.
Ausztriában az aktív és az új fertőzések száma már nem növekszik, a haláleseteké viszont még igen. Nyugati szomszédunknál kedd óta hard lockdown van: a lakást napközben is csak meghatározott esetekben lehet elhagyni. A szabadtéri maszkviselés viszont ott továbbra sem kötelező.
A szépségápolás mellett közel 5000 alkalommal adományokkal is segített a zuglói szalont vezető Rózsa Magdolna, aki nemrég egy nézeteltérés miatt felmondott.
Arra kérik az Európai Uniót, találjanak rá megoldást, hogy az Orbán-kormány ne akadályozza meg a gazdasági válság megoldását, és mindenki hozzájuthasson a támogatásokhoz.
A parlament támogatását kérte a szocialista Molnár Zsolt ahhoz a javaslatához, amely szabálysértés helyett bűncselekményként javasolja meghatározni az engedély nélküli járművezetést.
Része lehet-e a Magyarország ellen folyó 7-es cikkelyes eljárás lezárására tett korábbi német ígéret a magyar kormány és a Brüsszel, illetve Berlin közötti, a magyar vétó miatti alkufolyamatnak? – az atv.hu-nak nyilatkozó kormányközeli források ebben látszanak reménykedni, legalábbis "logikusnak" nevezték ezt, feltéve, ha az EU tiszta lapot akar ny