A Momentum elnöke Facebook-oldalán azt írja, szerinte "Orbán Viktor szerencsétlenkedéssel egybekötött haszonlesése nagyon sokba kerülhet még Magyarországnak, pedig lehetne ezt másképp is."
A Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterhelyettese arra reagált Facebook-oldalán, hogy a Momentum aktivistái az elmúlt hetekben összegyűjtött konzultációs ívek egy részét Rogán Antal kertjébe öntötték.
Őrzők, felszólalók, szimpatizánsok, hallgatók, tanárok és a velük együtt érzők. Fiatalok és idősebbek, a kultúrát átadni, csinálni vagy élvezni akarók. Most azért vannak az utcán, hogy kiálljanak az SZFE mellett.
A második hullámban ismét egyre több magyar munkavállaló vonul home office-ba, azaz amíg a járvány le nem vonul otthonról dolgoznak. Ez azonban számos plusz költséggel járhat, nem csak a megfelelő eszközöket kell beszerezni, ha erről
"A Párbeszéd tisztújító kongresszusa újraválasztotta a párt két társelnökét, Karácsony Gergelyt és Szabó Tímeát. A megfelelő járványügyi intézkedések betartásával az OKISZ Inkubátorházban rendezett fórumon döntöttek arról is, hogy az elnökség – tekintettel a 2022-es országgyűlési választások előtt megnövekedett feladatokra – 5-ről 7 tagúra bővül. E
Légli Ottó balatonboglári borosgazdával, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnökével a hitelességről és a negatív spirálból való kitörésről is beszélgettünk.
Míg máshol decens kulturális kikapcsolódás a csatornahajózás, nálunk leginkább a fedélzeti ejtőzésről szól egy ilyen kaland. Ami nem olcsó, egy lakóhajó heti tarifája – a hazai valuta elgyengülésének idején – 1,1–1,4 millió forint. Igaz, legalább két dolog vigasztalhatja a vízi turistát: egyrészt ezt az összeget az államnak csengeti be, másrészt el
Kihúzták a Hatoslottó 2020/37. heti nyerőszámait. Mivel ezen a héten nem volt telitalálatos szelvény, így a 38. játékhéten 205 millió forintért izgulhatnak majd a játékosok. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben
A Fehérvári Titánok egyik játékosa, valamint egy stábtag is pozitív koronavírustesztet produkált, így elmarad a csapat hétfőre kiírt debreceni jégkorongmérkőzése az Erste Ligában.
Pozitív lett a koronavírus-tesztje a Derkovits Gyula Általános Iskola egyik pedagógusának, emiatt hét osztály tanulói szombat reggeltől karanténban vannak, írja a nyugat.hu.
A daganat kialakulásának esélyét növelheti az akrilamid, amely a keményítőtartalmú élelmiszerekben, hőkezelés hatására természetes módon képződik. Mutatjuk, melyik élelmiszereknél érdemes figyelni az elkészítés módjára, és
Keresztény kultúránkat változatlanul olyan erőforrásnak tartjuk, ami megtartja a nemzetünket, alapja szabadságunknak és egyben megújulásunk forrása is - jelentette ki a pénzügyminiszter az örökösföldi református templom átadási és szentelési ünnepségén vasárnap Nyíregyházán.
Keresztény kultúránkat változatlanul olyan erőforrásnak tartjuk, ami megtartja nemzetünket, alapja szabadságunknak és egyben megújulásunk forrása is - jelentette ki a pénzügyminiszter az örökösföldi református templom átadási és szentelési ünnepségén Nyíregyházán.
A legendás műsorvezető rendkívül nehezen éli meg, hogy a koronavírus-járvány miatt immár negyedik hónapja él karanténban. Dévényi nem akart szépíteni, a Ripostnak elárulta, hogy lelkileg a padlóra került.
700 millió forintot szeretnének összegyűjteni annak a kisfiúnak a szülei, aki súlyos genetikai betegségben szenved Kazincbarcikán. Korábban már két másik kisgyereknek is segített a közösségi gyűjtés és így megkaphatták a speciális kezelést. Ezért bíznak Zsombi szülei most abban, hogy nekik is sikerülhet.
Hőséggel kezdődik a jövő hét, többfelé 30 foknál is melegebb lesz. A hét második felében viszont érkezik egy hidegfront, így a maximumok inkább 20 fok körül alakulnak majd, szombaton a leghidegebb órákban helyenként 1 fokig is lehűlhet
A tanárok és a diákok közös döntést szeretnének hozni, ami mindenkinek megfelel - mondta el híradónknak Bagossy László. A Színházművészeti Intézetének vezetője szerint ugyanakkor azokat a tanárokat, akik az utóbbi időben felmondtak, sehogy sem lehet pótolni, és mint mondta, az is előfordulhat, hogy a diákok is kezdenek majd elszivárogni, hiszen ők
Ismét 500 körüli új koronavírus-fertőzést regisztráltak itthon az elmúlt 24 órában. Ezzel a beazonosított fertőzöttek száma 12 309 főre nőtt. Orbán Viktor miniszterelnök az állami tévének adott rendkívüli interjújában bejelentette, hogy ha valaki egy üzletben nem visel maszkot, akkor nemcsak őt, hanem a bolt tulajdonosát is megbüntethetik. Gyurcsán