Donald Trump elnöksége alatt ugyan a korábbinál jóval kisebb nyomás nehezedett a magyar kormányra a demokratikus intézményeket ért támadások miatt, volt azonban a kapcsolatnak egy neuralgikus pontja: az energiahordozók vásárlása. Sokan reménykedtek abban, hogy Joe Biden esetleg változást hoz ezen a téren, ami nem csak Orbán Viktor kabinetje számára
Tóth Edu író, humorista Szlazsánszky Ferenccel és Pajor Tamással beszélgetett a Spirit FM „Viccen Kívül”-című műsorában, a karanténról, könyvírásról és az emberhez nem illő karrierről.
Dr. Madurka Ildikó szerint az oltási protokoll megfelel a nemzetközi példáknak. A főorvos egyébként azon 10 fő között volt, akik kint voltak Oroszországban megnézni, hogyan készül a Szputnyik V vakcina. Dr. Elek Jenő főorvos röhejnek nevezte, hogy vannak, akik még mindig nem hiszik el, hogy létezik a koronavírus.
Megérkezett Magyarországra az orosz Szputnyik vakcinaszállítmány, amely százezer magyar ember elsőkörös oltását biztosítja – közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfő este a Facebook-oldalán.
A lap azt írja, hogy a Debreceni Egyetem klinikájának traumatológiai és kézsebészeti osztály dolgozói jelenlegi formájában nem hajlandóak aláírni a szerződést.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/02/23/3429/
Havas Szófia osztályvezető főorvos szerint az új munkaszerződést eddig kevesen látták, a dokumentummal kapcsolatban tapasztalatai szerint inkább a szakdolgozók körében van elégedetlenség.
1628 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 407 274 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 103 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 14 450 főre emelkedett.
Hogy mihez kezdek, ha nem kellünk senkinek? Hát nem is tudom. Vagy elásom, vagy elégetem az egészet magammal együtt – mondta a Demokratának a múzeumigazgató.
1628 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 407 274-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 103, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 14 450-re emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, ez jelenleg 310 848, az aktív fertőzöttek száma 81 976. 4582 koronavír
Azonnali egyeztetést kérnek az orvosok a Debreceni Egyetem Klinikáján, különben nem írják alá március elsejétől a munkaszerződésüket, így megszűnhet a Hajdú-Bihar megyei traumatológiai ellátás a megyében.
Ezért is indítottak el egy online felmérést, amely majd a gerincét adhatja a nemzeti állatvédelmi programnak - mondta el a program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos a Magyar Nemzet keddi számában megjelent interjújában.
Az MSZP törvényjavaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy a Széchenyi Pihenőkártyák (SZÉP-kártyák) szabadidős alszámláin lévő összegeket is fel lehessen használni élelmiszervásárlásra - mondta a szocialisták elnökhelyettese a Facebookon közvetített vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Az mfor.hu megkereste a Mészáros Csoportot, ahonnan azt a választ kapták, hogy a háttérben részben a koronavírus-járvány szektort érintő negatív hatásai is állnak.
Negatív jelzőkkel illették, rossznak, elbaltázottnak, kataszrofálisnak, elkésettnek tartották az ellenzéki politikusok a kormány elmúlt egyéves, a koronavírus-járvány kezelésével kapcsolatos teljesítményét pénteken, miután megtartotta ülését az ellenzék által létrehozott Covid 2021 vizsgálóbizottság.
Felfüggesztették a fideszes országgyűlési képviselő mentelmi jogát: Simonka György ellen vesztegetés hatósági eljárásban bűntette a vád, de állítása szerint ártatlan.
Hamarosan Magyarországon is kapható lesz az a vírusölő maszk, ami egy izraeli katonai fejlesztésen alapszik, és a tesztek szerint nem csupán szűri a vírusokat és baktériumokat, hanem el is pusztítja azokat.
Király Dávid Izmael azt mondja, azt akarta bebizonyítani, hogy így is lehet valakiből nemzetközi híresség. Most, hogy ennyien követik, az a célja, hogy különféle megbízásokból havi több millió forintot is keressen.