2021. február 24. szerda

febr. 24
9:18
Van három ügy, amit a kormány most kiemelkedően fontos közérdeknek tart (444.hu)
1. kézi! 2. dubaji világkiállítás!! 3. Moto GP ;)
febr. 24
9:24
Schanda Tamás államtitkár szerint Magyarországon visszaszorították a második hullámot (444.hu)
Az adatok alapján inkább tűnik úgy, hogy a harmadik hullám sodorta el, még a tisztifőorvos is csak stagnálásról beszélt abban a rövid időszakban, amikor naponta száznál kevesebben haltak meg.
febr. 24
9:30
Hollik: A Gyurcsány vezette baloldal elzárna többszázezer embert a védettség megszerzésétől (ATV)
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint ennek a baloldal „felelőtlen vakcinapolitikája” az oka.
febr. 24
9:30
Baloldali milliók a halálkampányra (Demokrata)
A vakcinaellenes baloldalt még a tények sem érdeklik – írja a Magyar Nemzet.
febr. 24
9:42
KSH: tavaly 34 százalékkal több új lakás épült, mint egy évvel korábban (ATV)
Tavaly 28 208 új lakás épült, 34 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 556 volt, 36 százalékkal kevesebb, mint 2019-ben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
febr. 24
9:48
Bohócos mémmel alázta a német közmédiát Kovács Zoltán (ATV)
A Deutsche Welle, "igazi sztorikkal" magyar nyelvű tartalmak készítésére adja a fejét – számolt be közösségi oldalán a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár. Kovács Zoltán erre a következő mémmel reagált:
febr. 24
9:48
Idén közel 14 ezer határsértőt fogtak el a déli határon (Demokrata)
Százhatvanegy ember ellen indult büntetőeljárás embercsempészet miatt – közölte Bakondi György.
febr. 24
10:06
Felfüggesztett börtönre ítélte Donáth Anna édesapját a bíróság (Demokrata)
Többek közt folytatólagosan elkövetett szeméremsértés miatt felfüggesztett börtönre ítélték Donáth Lászlót.
febr. 24
10:18
A nagycsaládosok mentesülnek a bölcsődei térítési díj alól (Demokrata)
Videó! Gyermekenként akár 10-17 ezer forinttal több marad a családoknál – közölte Novák Katalin.
febr. 24
10:24
Hat városban veszélyes a levegő minősége (444.hu)
Budapesten meg egészségtelen.
febr. 24
10:30
A vakcinákról és az idősotthonokban lakók helyzetéről egyeztetett reggel Orbán Viktor (Metropol)
A kormányfő meghallgatta a járványügyi szakemberek véleményét.
febr. 24
10:36
Keményen kiosztották Jakab Pétert és Szabó Tímeát parizer-ügyben (ATV)
Menczer Tamás, külügyi államtitkár egy fiktív levelet posztolt Facebook-oldalán, melyben maga a parizer foglal állást az ügyben.
febr. 24
10:48
Őrület, mit művelt ez a pofátlan mercis Budapesten (ATV)
Autós üldözés lett a manőver vége.
febr. 24
10:54
Orbán Viktor bejelentett egy várható könnyítést (Infostart)
Részben az idősotthonok lakóinak látogathatóságáról szól a kormányfő Facebook-videója.
febr. 24
11:00
Ujhelyi: 1100 magyar fiatal juthat ingyenes InterRail-bérlethez (ATV)
Ezeregyszáz magyar fiatalnak juthat idén ingyenes InterRail-bérlet az Európai Unió DiscoverEU programja keretében, a pályázat várhatóan októberben nyílik meg - közölte Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője szerdán.
febr. 24
11:06
Magyartanárok: nyolcvanéves visszalépés következhet be (Infostart)
A Magyartanárok Egyesülete szerint az érettségi átalakítása didaktikus számonkérést hoz magával. Az Emmi illetékes helyettes államtitkára azonban korszerűnek nevezte a változtatásokat.
febr. 24
11:06
Orbán Viktor bejelentette: csak ezen a területen várható némi könnyítés a közeljövőben (Metropol)
Magyarországon ma kezdenek oltani a kínai vakcinával, miközben a harmadik hullám fenyegeti hazánkat.
febr. 24
11:06
Orbán Viktor: Könnyítésről egyelőre nem lehet beszélni (ATV)
A miniszterelnök szerint könnyítésről egyelőre nem lehet beszélni, de az idősotthonokban lakók látogatásának kérdését meg fogják fontolni - Orbán Viktor erről járványügyi konzultációjának szerdai, második fordulója után, a Facebookra feltett videójában beszélt.
febr. 24
11:06
Marad a traumatológia Debrecenben, sikerült megegyezni az orvosokkal (SzMo)
Az osztály dolgozói nem értettek egyet az új egészségügyi szolgálati munkaszerződésben leírtakkal, ezért kilátásba helyezték a munka beszüntetését. A kórház vezetése szerint azonban sikerült rendezni a vitás kérdéseket.
febr. 24
11:12
Orbán Viktor: megfontoljuk az egyik enyhítési kérést (Demokrata)
Videó! Orbán Viktor miniszterelnök szerint könnyítésről egyelőre nem lehet beszélni, de az egyik enyhítési kérést megfontolják.
febr. 24
11:18
Felkavaró videó: agyonlövéssel fenyegette a kutyasétáltatót a feldühödött vadőr (Infostart)
A durva incidens a Tolna megyei Iregszemcse határában történt.
febr. 24
11:18
100 ember 100 országból ülésezik egy héten át a külügy szervezésében (ATV)
A héten tartják a Misszióvezetői Értekezlet, amit félévente rendeznek meg a külügyminisztériumban – írta meg a 444.
febr. 24
11:24
Orbán: „Könnyítésről egyelőre nem lehet beszélni” (SzMo)
A miniszterelnök ugyanakkor hozzátette: azt idősotthonokban lakók látogatásának kérdését meg fogják fontolni.
febr. 24
11:24
Várhatóan csak az oltóanyagok felét szállítja az AstraZeneca az Uniónak (Demokrata)
Kevesebb koronavírus elleni vakcinát szállít az AstraZeneca az Európai Uniónak, mint amire eredetileg szerződést kötöttek.
febr. 24
11:30
Novák Katalin jó hírt közölt a nagycsaládosokkal (Infostart)
Havonta több tízezer forintról van szó.
febr. 24
11:30
Megdöbbentő számadatok: ennyi foglalás van már áprilisra (Metropol)
A koronavírus-járvány sem törte meg a magyarok utazási kedvét, ez derül ki a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatbázisából.
febr. 24
11:54
Fontos hírei vannak az operatív törzsnek - cikkünk frissül (Infostart)
A Sinopharm vakcina háziorvosi alkalmazásának első napján sem túl biztatóak a járványadatok, ám Müller Cecília délelőtt Orbán Viktorral egyeztetett.
febr. 24
12:06
Lehet, hogy jövő héten beoltják Orbán Viktort koronavírus ellen (Menedzsment Fórum)
Jönnek a vakcinák, szóba kerülhet ez is. A könnyítések viszont nem, mondta el új facebookos videójában a miniszterelnök.
febr. 24
12:18
Idén még nem volt ilyen sok koronavírusos beteg lélegeztetőgépen Magyarországon, mint most (SzMo)
A szerda reggeli adatok alapján 407 ember szorul lélegeztetésre, utoljára decemberben volt ennél magasabb ez a szám.
febr. 24
12:30
Óriási fejetlenség: tömött sorokban vártak a vakcinára az idősek a szombathelyi oltópontoknál (SzMo)
Az emberek kis túlzással egymást taposták, senki nem tudta igazán, hová kéne állnia és meddig kell várnia a sorára.
febr. 24
12:36
„Kikötöd vagy agyönlőlek” – üvöltötte a vadász a kutyasétáltatónak, majd a levegőbe lőtt (ATV)
Egy magát vadőrnek kiadó férfi azt hitte, hogy a kutyáját sétáltató másik férfi éppen vadászik, és megfenyegette, hogy ha nem köti ki a kutyát a fához, akkor őt is lelövi – írta meg a 444.
febr. 24
12:48
Államtitkár: Több mint egymillió munkahelyet védhetett meg a kormány (ATV)
Meghaladja az egymilliót azoknak a száma, akiknek a munkahelyét megvédte a kormány - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.
febr. 24
12:54
Bizarr állapotok uralkodtak el a szombathelyi oltóponton (Infostart)
Több tucat idős embert zsúfoltak össze a bejáratok közelében, teljes a fejeletlenség.
febr. 24
13:00
Varga Mihály: 11 éves rekordot értek el tavaly az új építésű lakások (ATV)
Több mint 28 ezer új lakás épült Magyarországon 2020-ban, ez 11 éves rekordot jelent - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalán megjelent rövid videóüzenetében szerdán.
febr. 24
13:18
Fordulat látszik a szennyvízadatokból (Infostart)
Új módszert fejlesztettek ki az NNK laboratóriumában.
febr. 24
13:18
Elsősorban a variánsok miatt indult el a harmadik hullám (Demokrata)
Az NNK laboratóriumában kifejlesztett új módszerrel már a brit mutánst is ki tudják mutatni a szennyvizekben – mondta Müller Cecília.
febr. 24
13:24
Szabó Tímeának most lett elege Orbán Viktorból (ATV)
„A járvány közepén már megint nem az emberek megsegítésére, hanem spotra, világkiállításra és autóversenyre megy a pénz” – nehezményezi Facebook-bejegyzésében a Párbeszéd társelnöke.
febr. 24
13:24
Operatív törzs: kedden csaknem négyszázszor intézkedtek a rendőrök (Demokrata)
Videó! 42 ezerre nőtt a rendőri intézkedések száma a kijárási tilalom, illetve a kijárási korlátozás ellenőrzése óta – mondta Kiss Róbert.
febr. 24
13:36
Felfüggesztett börtönre ítélték Donáth Lászlót (Infostart)
Az evangélikus lelkész nem ismeri el bűnösségét.
febr. 24
14:00
Meghalt 102 beteg, 2855-tel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon (GazdaságPortál)
Meghalt 102, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 2855 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu szerdán. A kormányzati portálon azt írták: 410 129-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 14 552-re emelkedett, a gyógyultak száma 313 450. Az aktív fertőzöttek száma 82
febr. 24
14:06
Müller Cecília: Sok idős embernél fog csörögni a telefon a napokban (SzMo)
Az országos tisztifőorvos bízik benne, hogy a következő egy hétben jelentős számú védőoltást tudnak beadni.
febr. 24
14:12
"A kormány kétfrontos háborút vív, egyszerre küzd a járvány és az önkormányzatok ellen" (ATV)
Pártpolitikától független, szakmai alapokon nyugvó szoros együttműködésre van szükség a kormányzat és az önkormányzatok között - hangsúlyozta a Magyar Önkormányzatok Szövetségében (MÖSZ) résztvevő több település polgármestere Szegeden.
febr. 24
14:24
Koronavírus miatt a kiskunhalasi járványkórházban ápolnak egy fideszes képviselőt (ATV)
Facebook-oldalán azt írja, élete legnagyobb megpróbáltatását éli át.
febr. 24
14:24
PM: az iparűzési adó felezése automatikusan jár a kkv-knak (Demokrata)
A március 15-ig fizetendő adóelőleg is felezhető, ehhez csak egy nyilatkozat benyújtására van szükség.
febr. 24
14:36
Pedagóguskar: csak megfontoltan a távolléti oktatással (Infostart)
159 óvodában van rendkívüli szünet a koronavírus-járvány miatt, és 250 iskolában rendeltek el digitális oktatást, jellemzően egy–egy osztályban, csoportban – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 444.hu megkeresésére. A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint elsősorban a fertőzöttséggel leginkább érintett intézményekben kell átállni távolléti
febr. 24
14:36
Finta Sándor: A Galvani úti híd megépítése szükséges, a Körvasút menti körút előkészítetlen (444.hu)
A hídvita szereplőinek szembe kell nézniük azzal, hogy a Galvani híd környezetében, a rozsdaövezetekben aktívan, a hídvita részeseitől függetlenül folyik az új városrészek kiépülése, és azzal is szembe kell nézniük, hogy a felmerült alternatív hídépítési helyszíneken ilyen nem történik.
febr. 24
14:48
Tragédia Rácalmásnál (Infostart)
Elgázolt egy embert a vonat Rácalmás közelében, pótlóbuszok járnak a szerelvények helyett.
febr. 24
14:48
Fontos információt közölt az iparűzési adóról a Pénzügyminisztérium (ATV)
Az iparűzési adó felezése automatikusan jár a kis- és közepes vállalkozásoknak; a március 15-ig fizetendő adóelőleg is felezhető, ehhez csak egy nyilatkozat benyújtására van szükség - hívta fel a figyelmet a Pénzügyminisztérium.
febr. 24
14:48
Egy kutyaiskola miatt van újra viszály az ellenzéki összefogásban (Demokrata)
A polgármester egyszemélyi döntése értelmében Szigetszentmiklós eladja a Gyári úti kutyaiskolát.
febr. 24
14:54
Rusvai Miklós: május végére túl lehetünk a járványon (ATV)
Amennyiben az oltás az eddigi ütemben halad, és nem jön egy újabb, brutális mutáns - mondta az ATV Híradónak a víruskutató.

Keresés