A klinikai tünetek is némileg súlyosabbak, ami azt mutatja, a vírus nem csak abban veszélyes, hogy jobban terjed emberről emberre - mondta az infektológus főorvos.
Meredeken emelkedik az új koronavírus-fertőzöttek száma és ezzel párhuzamosan nőni fog a kórházba kerülők, sőt az intenzív osztályokon kezeltek száma is - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombaton a közmédiának.
"Az elmúlt napokban egyre több szakember, érintett, szakmai szervezet veti fel, hogy legalább néhány hétre, de jelentősen szigorítani kell a jelenlegi járványügyi szabályozáson, felmerült a plázák, általános iskolák bezárása is. Ahogy maga Orbán Viktor fogalmazott a napokban: az egész eddig tapasztalt járvány legnehezebb két hete előtt állunk." - í
Budapest I. kerületének ellenzéki vezetése folyamatosan pénzhiányra hivatkozik, miközben indokolatlanul szórja el az önkormányzat pénzét - erről a Fidesz frakcióvezető-helyettese beszélt videónyilatkozatában szombaton.
Továbbra sem tudni, mi lesz azoknak a lélegeztetőgépeknek a sorsa, amelyeket a kormányzat még az első hullám idején megvásárolt, de nem szállított ki a kórházakba. Tavaly a miniszterelnök úgy számolt: ha a megbetegedések tömegessé válnak, akár 8 ezer lélegeztetőgépre is szükség lehet, Magyarország viszont összesen több mint 16 ezer gépet vett, ebbő
Lemondott a neki járó oltásról a Hajdú-Bihar megyei Polgár polgármestere. Úgy döntött, hogy hátrébb áll a sorban, mert városában vannak olyanok, akiknek nagyobb szüksége van a vakcinára. Orvosának ugyanakkor jelezte, amint lesz tömegesen oltóanyag, vagy felesleges vakcina, fél órán belül kész jelentkezni a védőoltásért.
Annak ellenére, hogy a miniszterelnök pénteken rendkívüli készültséget hirdetett a kórházakban, jövő héttől több osztály működése is bizonytalanná válhat a Szegedi Klinikán – köztük a covid ellátást nyújtó intenzív osztályoké is. Az intézmény orvosai közül többen elutasítják az új szolgálati jogviszonyról szóló szerződés aláírását. Az orvosi kamara
Külön díjazást kapnak azok a háziorvosi szolgáltatók, amelyeket szabad- vagy munkaszüneti napon járványügyi feladat ellátására köteleztek - olvasható a kormány honlapján szombaton közzétett közleményből.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/02/27/3478/
December vége óta - a kormány összesítése szerint - több mint fél millió ember beoltására elegendő vakcina érkezett Magyarországra. Ám a Telex összesítése szerint több járna.
Az örökbefogadási eljárás módosításai minden esetben az örökbefogadásra váró gyermekek érdekeire összpontosítanak, hiszen az örökbefogadás során a gyermekvédelem a gyermek érdekeit szem előtt tartva keresi a számára megfelelő szülőt - közölte Novák Katalin, a családokért felelős tárca nélküli miniszter közleményben szombaton az MTI-vel.
Nagyon úgy néz ki, hogy nem lesz benne a védettséget igazoló, Magyarországon kiállított okmányban, avagy oltásigazolásban, leánykori nevén vakcinaútlevélben, - hivatalosan koronavírus elleni védettséget igazoló igazolásban, - hogy milyen típusú oltóanyaggal oltották be annak tulajdonosát. A rendeletekből ezen felül kiderül, hogy március 16-áig hoss
Jutka, meg a többiek címmel ad online koncertet a nemrég műtéten átesett Lovasi András március 12-én a Trip hajón. Az eseményen, amelyet csak egyszer, élőben, valós időben nézhetnek meg a jegyvásárlók, fellép egykori zenész- és alkotótársa a Kispál és a Borzból, Kispál András gitáros.
Azt mondja: a vakság egy állapot, nem betegség, csak az érintett hozzáállásán múlik, hogyan éli le az életét, mit lesz képes megtanulni. Ezt a szemléletmódot próbálja átadni sorstársainak.
Az ország egyre több iskolájában állnak át digitális oktatásra a sok fertőzött miatt. Van, ahol csak osztályokat küldtek haza, máshol egész intézmények kénytelenek felfüggeszteni a jelenléti oktatást.
Alkotmánybíróság elé kerül az SZFE modellváltásának ügye. A Fővárosi Törvényszék kérte arra a testületet, hogy tegye semmissé a modellváltást megvalósító törvényt. A híradónknak nyilatkozó volt Színművészetis diák szerint ez bátor lépés, ami az ő igazukat bizonyítja. Az alkotmányjogász pedig úgy véli: akár más modellváltáson átesett egyetemeket is
A harmadik hullám növekvő számainak láttán akár ez a kérdés is felmerülhet. Az ígéretek szerint lesz elég kórházi ágy, műszer, gyógyszer és egészségügyi személyzet, de Orbán Viktor miniszterelnök korábban jelezte: sosem látott terhelés alá fognak kerülni a hazai kórházak.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/02/28/3480/
A kormány március 1-jéről március 16-ig meghosszabbította a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet hatályát.
A koronavírus hatására megváltoztak a vásárlói szokások, illetve módosult a fogyasztói kosár összetétele is - állapította meg egy kutatás, amelyet Garai-Fodor Mónika, az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Karának dékánja és Csiszárik-Kocsir Ágnes, a kar kutatási dékánhelyettese végzett.
4 469 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 428 599 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 72 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 14 974 főre emelkedett.
Mint ahogyan azt a Blikk is megírta az NNK járványügyi osztályvezetője, Galgóczi Ágnes először mondta ki, amit a pedagógus-szervezetek és a szülők egy része is régóta pedzeget: megfontolandó az általános iskolai alsótagozatos osztályok átállítása online oktatásra egy időre.