A csütörtöki Kormányinfón most Orbán Viktor miniszterelnök és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter válaszolt a kérdésekre. A kormányfő elmondta, hogy tegnap úgy döntöttek, engedélyezik a 12-16 év közöttiek oltását, de erre kampányt nem szerveznek. Közölte azt is, hogy újabb nemzeti konzultáció indul.
Gyorsuló ütemben csökken az új fertőzöttek száma, a pozitív tesztek aránya 1,32% - mondta Orbán Viktor a kormányinfón. A kormány engedélyezte a 12-15 év közöttiek oltását- mondta. Elveszik a védettségi igazolványt azoktól, akik nem adatták be a második oltást.
Új nemzeti konzultációt indít a kormány a gazdaság újraindításáról – egyebek között erről is beszélt Orbán Viktor a Kormányinfón, amelyen hosszú idő után újságírók is részt vettek.
Idén nyáron nem csupán az idénymunkák, hanem a járvány visszaszorítása nyomán újranyitó vendéglátó- és szálláshelyek, a visszatérő rendezvények, illetve a kereskedelmi szektorban működő cégek is jelentős plusz munkaerőt igényelnek majd, amelynek kielégítésében kiemelt szerep jut a diákmunkának.
A terrorelhárítás csapatjáték - mondta a Spirit Fm Aktuál című műsorában Tarjányi Péter. A biztonságpolitikai szakértő szerint ez azt jelenti, hogy az EB, illetve a pápalátogatás ideje alatt a konkrét védelmi intézkedéseket a magyar szakemberek végzik, de a szomszédos országok fel vannak készülve arra, hogy veszélyhelyzet esetén támogatást adjanak,
De facto már megválasztották Karácsony Gergelyt ellenzéki miniszterenök-jelöltnek - jelentette ki a politológus a Spirit Fm Aktuál című műsorában. Ceglédi Zoltán szerint az egyes jelöltek pozíciója nagyon különbözik, egyedül a főpolgármester az, aki a teljes ellenzéki palettát képviseli.
A már meglévő, a családokat segítő lehetőségekhez csatlakozott a közelmúltban a 25 éven aluliak szja-mentessége, jövőre folytatódik a 13. havi nyugdíj visszaépítése és Orbán Viktor szerdán bejelentette a családok szja-visszatérítésének egyszeri szándékát.
Több kormánypárti politikus is arról posztolt az utóbbi időben, hogy sok a dugó, nehéz közlekedni a fővárosban. A Fidesz kampányt is indított Karácsony Gergely egy kiragadott mondatával. Erre reagált most a főpolgármester.
Évről évre jelennek meg a különleges nevek, a szülőknél egyre többen hagyják el a hagyományos magyar keresztneveket. Vannak nagyon furcsák és vannak olyanok, amiket különlegesnek gondolnak, nem akarnak tucatneveket választani gyemeküknek.
A koronavírus-járvány újabb hulláma várható ősszel, és súlyossága csak attól függ, addig hányan oltatják be magukat, és a vírus mely variánsa erősödik fel - jelentette ki Marijan Ivanusa, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerbiai irodájának vezetője a szerbiai közszolgálati televízióban (RTS) csütörtökön.
Egy elhanyagolt, rétnek látszó focipálya mellett akadálymentesített öltöző épült. A csak lépcsőn megközelíthető emlékmű elé pedig parkolót kaptak a mozgáskorlátozottak. Az EU fizette.
Az étkezőasztal olyan bútordarab, amelyre a lakás méretétől függetlenül mindenkinek szüksége van. Épp ezért nagyon nem mindegy, milyet választunk: lehet-e bővíteni, milyen legyen az anyaga, milyen a formája? Szakértő segítségével adunk tippet, mit érdemes mérlegelni vásárlás előtt.
Tíznapos rendkívüli fizetett szabadságot kap mindenki, aki részt vett a járvány elleni védekezésben – jelentette be a miniszterelnök a csütörtöki Kormányinfón.
Sürgősen el kell kezdeni a párbeszédet a civilek és a politikusok között, hogy mielőbb kidolgozzák egy modell részleteit, ami alapján a prostitúció csökkenthető lenne Magyarországon - mondta a Spirit Fm Aktuál című műsorában Juhász Borbála, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetsége munkatársa.
Az ATV Híradója számolt be arról, hogy egyre többen tapasztalják az utóbbi időben: a fixen telepített sebességmérőkön kívül az út menti autókból és az út széléről nem mérnek sebességet a rendőrök.
A Fertő tó magyar oldalára tervezett, az állam által finanszírozandó beruházás mintegy 60 hektárnyi területet venne el a Fertő tó nádasából, partjából és medréből. A kivitelező Mészáros Lőrinc cége.
A Magyar Nemzetnek küldött válaszában a Budapesti Corvinus Egyetem elküdte a Karácsony alkalmazása idején hatályos foglalkoztatási szabályzatot. A lap szerint ez „bizonyítja, hogy megfelelő nyelvtudás nélkül aligha tölthette volna be az adott munkaköröket a főpolgármester.”
A miniszterelnök jelen volt a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel és számos további intézkedésről beszámolt, valamint válaszolt az újságírói kérdésekre.
Az énekes Wolf Katival és Spigiboy néven ismert Spiegelhalter Lászlóval forgatott volna klipet, de A Gyere, kislány, gyere újragondolt verziója nélküle készült el.
137 ezer ember nem vette fel a koronavírus elleni vakcina második adagját. Az érintettek el fogják veszíteni az első oltás után kiadott védettségi igazolványukat és az azzal járó kedvezményeket.
Mindenki csak azt a személyi jövedelemadót (szja) kaphatja vissza 2022 elején, amit ténylegesen befizetett – tisztázta a csütörtöki Kormányinfón Orbán Viktor. Ez azt jelenti, hogy a családi és egyéb kedvezménnyel csökkentett összeg járhat vissza, ha azt a gazdaság teljesítménye lehetővé teszi, és amennyiben a GDP eléri az 5,5 százalékot.
Algásodást jeleztek a Balaton északnyugati partjainál, de a pár nappal ezelőtti magas értékek mára normalizálódtak - tájékoztatta Somogyi Boglárka, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főmunkatársa a szerdai vízminták csütörtöki kiértékelésének eredményeiről az MTI-t.
Egészségügyi és gazdasági szempontból is Magyarország adta a legsikeresebb választ a világjárványra, aminek köszönhetően most megkezdődik a magyar gazdaság újraindítása - közölte Szijjártó Péter az Agrosprint Zrt. beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján csütörtökön Budapesten.
Az LMP és civil szervezetek arra szólítják fel Orbán Viktor miniszterelnököt, azonnal állítsa le a szerintük súlyosan természetkárosító Fertő tavi szállodaberuházást.