2021. június 11. péntek

jún. 11
12:36
Megszűnik az operatív törzs sajtótájékoztatója, Müller Cecília hiányzott az utolsóról (SzMo)
Az is kiderült, hogy mostantól nem közlik többé a koronavírus-adatokat hétvégente.
jún. 11
12:39
A Semmelweis Egyetemen kapta meg az életmentő kezelést az SMA-s kislány (Demokrata)
Jól van és elhagyhatta a Semmelweis Egyetem intenzív osztályát az egyéves, gerincvelői izomsorvadásban szenvedő Lili.
jún. 11
12:45
Becsületből jeles: ajándékcsomaggal hálálták meg a 10 éves kisfiú tettét a debreceni rendőrök (Blikk)
Mindenkinek követendő példát mutatott egy 10 éves, debreceni fiú. Rögtön visszaadta a megtalált irattárcát.
jún. 11
12:51
Itt van az ellenzék közös programja (ATV)
A hatpárti ellenzék egy olyan programot alkotott, ami szerintük a közös nevezője lesz a jövő Magyarországának, és valóban az ország érdekeit fogja szolgálni.
jún. 11
12:51
Megszűnik az operatív törzs sajtótájékoztatója (Demokrata)
Mivel véget ért a koronavírus-járvány harmadik hulláma, a járvány elleni védekezésért felelő operatív törzs sajtótájékoztatója is megszűnik.
jún. 11
12:57
Ezt nem biztos, hogy tudta Mészáros Lőrincről (Demokrata)
Mészáros Lőrinc interjújából egyebek mellett kiderül, a nagyvállalkozó, illetve cégcsoportja milyen karitatív tevékenységet folytatott az elmúlt években.
jún. 11
13:03
Megkínzott, pár hetes kölyökkutyákat fogadtak be a Szegedi Vadasparkban (Blikk)
A röszkei határon lefoglalt 5-6 hetes francia buldogokat fogadtak be a Szegedi Vadaspark természetvédelmi mentőközpontjában. A két kölyköt három másik állattal együtt egy szerb férfi próbálta Magyarországra becsempészni, ám utóbbiak elpusztultak az út során.
jún. 11
13:09
Kocsis Máté legyurcsánynézta Dobrev Klárát, közben megjött a nyugdíjkorrekció, amiből fél kiló csirkemellet lehet venni (Blikk)
Péntek van... Ma nincs parlament, ezért nem lehet számítani arra, hogy Jakab Péter és Kövér László párharccal lehet borzolni a politikusbalhékat néha már valóságshowként néző olvasók idegeit. Ilyenkor jön a parlamenten kívüli részleg, vagyis a Facebook-posztok és sajtóközlemények mesteri párharca. Ebben a műfajban élen jár Dobrev Klára és Kocsis Má
jún. 11
13:15
Mészáros Lőrincnek bejött, hogy megszólalt, kilőttek cége papírjai: ennyit keresett reggel óta, kiszámoltuk! (Blikk)
Nem kellett sok hozzá, hogy a tőzsde is reagáljon a leggazdagabb magyar mai kitárulkozására! Mészáros Lőrinc Várkonyi Andreával tervezett házassága mellett tőzsdei cégéről is beszélt - meg is lett az eredménye!
jún. 11
13:15
Lángolt egy busz az M7-esen kifelé (Infostart)
Az érdi lehajtónál gyulladt ki.
jún. 11
13:15
Országos népszavazást kezdeményez a Fudanról Karácsony Gergely (ATV)
A főpolgármester azt ígérte, még a választások előtt megteszi az erre vonatkozó kezdeményezést, közvetlen a budapesti konzultáció lezárulta után.
jún. 11
13:27
Nemcsak Kőbányán találkozhat ma Dobrev Klárával, hanem itt is (ATV)
Két helyre is ellátogat ma Dobrev Klára országjárása során: a DK miniszerelnök-jelöltjével a kőbányaiak és a szolnokiak is találkozhatnak ma.
jún. 11
13:33
Szijjártó Péter megnyitotta Magyarország innsbrucki főkonzulátusát (Demokrata)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken megnyitotta Magyarország innsbrucki főkonzulátusát.
jún. 11
13:39
587 milliárddal indítja el vállalkozásokat segítő Széchenyi-kártya újraindítási programját a kormány (ATV)
Júliustól indul a vállalkozásokat segítő Széchenyi-kártya újraindítási program - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
jún. 11
13:39
„Mi azt szeretnénk, ha öt év múlva már nem mi csinálnánk ilyet, hanem a magyar állam” (444.hu)
Már több mint húszezren konzultátak a kínai egyetemről.
jún. 11
13:45
Varga Judit: politikailag motivált koncepciós eljárás folyik ellenünk (Demokrata)
Az Európai Unió Bírósága eleget tett az EP kérésének és elrendelte a jogállamisági kondicionalitást megtámadó keresetünk gyorsított eljárásban történő elbírálását.
jún. 11
14:03
Áder János: minden jogállami próbát kiáll az igazságszolgáltatási rendszer (Infostart)
A magyar ügyészi szervezet 150. születésnapján mondott beszédet az államfő.
jún. 11
14:09
Kovács Gábor a Gyurcsány-filmről: Ez a produceri szakma lejáratása (ATV)
Az Üvegtigris producere szerin az elmúlt harminc évben sikerült megúszni a kurzusfilmeket, de Kálomista filmje a 2006-os eseményekről az lesz. Szerinte a rendszerváltás óta ez az első olyan produkció, ami egyértelműen politikai szándékkal készül.
jún. 11
14:12
Hétfőtől újra jár a 100E reptéri busz, több mint egy év szünet után (SzMo)
A naponta 7 és 21 óra között közlekedő autóbuszjárat a Deák Ferenc tér és a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér között kínál közvetlen eljutási lehetőséget.
jún. 11
14:21
Irány a Nyugat-Balaton! Keresse meg a legjobb programokat, kedvezmények is várnak Önre (Blikk)
A West of Balaton a Nyugat-balatoni térség legjobb programjait gyűjti egy csokorba, és 20% kedvezményt biztosít programban szereplő partnereknél.
jún. 11
14:21
Embercsempészet és okirat-hamisítás miatt ítéltek el egy okmányirodai dolgozót (ATV)
Másodfokon jogerősen öt év börtönbüntetésre ítélt a Fővárosi Törvényszék egy okmányirodai ügyintézőt, bűnszövetségben elkövetett embercsempészés és közokirat-hamisítás miatt.
jún. 11
14:27
A rendőrség megfelelően felkészült a labdarúgó Európa-bajnokságra (Demokrata)
Megfelelő létszámú rendőri erő és eszköz áll rendelkezésre a rendezvények biztonságának fenntartásához.
jún. 11
14:33
Kerpel-Fronius: Budapest infrastruktúrája egyszerűen nem bír el ennyi autót (ATV)
A momentumos főpolgármester-helyettes az ATV Startban megköszönte a budapestiek türelmét, és elmondta, hogy az a feladatuk, hogy visszacsábítsák az embereket a közösségi közlekedésre.
jún. 11
14:45
Jakab Péter Ungár Pétert támogatja Szombathelyen (ATV)
A Jobbik Szombathelyen az LMP jelöltjét támogatja az előválasztáson.
jún. 11
14:45
Megújul a somlói vár (Demokrata)
Jövő tavaszra megújul a somlói vár a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében.
jún. 11
14:57
Változás a horvát határátlépésben (Blikk)
Horvátország tovább enyhített a határátlépésen, azok, akik a schengeni országokból érkeznek, a koronavírus elleni oltás második adagjának felvétele után azonnal átléphetik a határt - jelentette be Davor Bozinovic horvát belügyminiszter, a válságstáb vezetője a testület pénteki sajtótájékoztatóján.
jún. 11
15:09
Szijjártó Péter megnyitotta Magyarország innsbrucki főkonzulátusát (ATV)
Szijjártó Péter pénteken megnyitotta Magyarország innsbrucki főkonzulátusát. A tárcavezető az ünnepélyes megnyitón örömét fejezte ki, "milyen jó, amikor az államközi kapcsolatok, a diplomácia végre visszatér a személyes alapokra".
jún. 11
15:09
Élmény- és strandfürdő nyílt Miskolcon (Demokrata)
Miskolctapolcán pénteken hivatalosan megnyílt az Ellipsum élmény- és strandfürdő.
jún. 11
15:39
„Ilyen még a magyar futball legszebb évtizedeiben sem adatott meg” – ma kezdődik az foci EB (ATV)
A szakértő szerint egy egészen különleges alkalom, hogy Magyarország a magyar válogatott részvételével rendezhet Európa-bajnokságot. Szöllősi György úgy véli, ez a magyarországi sportinfrastuktúra-fejlesztések, a sportdiplomácia, és a magyar válogatott dicsérete is.
jún. 11
15:42
Gigavihar csap le Magyarországra szombaton: így mossa el az első ezt a szép nyári hétvégét (Pénzcentrum)
Záporokkal, zivatarokkal hidegfront érkezik holnap éjjel, vasárnapra viharossá fokozódik a szél.
jún. 11
15:57
Újabb jobbikost támogat a DK – nem is akárkit (ATV)
Dobrev Klára osztotta meg, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye 5-ös választókerületében a Rokker Zsolttiként is ismert Erdei Sándor mögé állt be a párt.
jún. 11
16:12
Gigavihar csap le Magyarországra szombaton: így mossa el az eső ezt a szép nyári hétvégét (Pénzcentrum)
Záporokkal, zivatarokkal hidegfront érkezik holnap éjjel, vasárnapra viharossá fokozódik a szél.
jún. 11
16:15
Lánchíd-felújítás: így közlekedtetünk gyalog és kerékpárral (Infostart)
A Lánchíd lezárásával járó forgalmi változások nem csak a gépjárművek, hanem a gyalogosok, illetve a kerékpárt, vagy egyéb mikromobilitási eszközt használók közlekedését is érintik. A Budapesti Közlekedési Központ alternatív útvonalak kijelölésével biztosít lehetőséget arra, hogy közlekedési eszköztől és formától függetlenül mindenki biztonságosan
jún. 11
16:21
A terézvárosi Mszp mémekben fideszesezi a momentumos polgármestert, mert visszahívta a párt egyik képviselőjét (444.hu)
Soproni Tamás szerint az MSZP-s Bálint György egy ingatlanbizniszben próbálta megakadályozni, hogy az önkormányzat visszaszerezhesse a pénzét, majd személyes bosszúhadjáratba kezdett.
jún. 11
16:30
Újraindítja népszerű járatát a BKK: ennek rengetegen fognak örülni (Pénzcentrum)
Újraindul hétfőtől a 100E jelzésű reptéri buszjárat - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken.
jún. 11
16:33
Körözést adott ki Moszkva a betiltott Navalnij-alapítvány igazgatója ellen (Blikk)
Körözést adott ki az orosz belügyminisztérium pénteken a héten betiltott Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány (FBK) igazgatója, Ivan Zsdanov ellen.
jún. 11
16:33
Fekete-Győr András élőben mondaná el Mészáros Lőrincnek, hogy mi a baja a gazdagodásával (ATV)
A Momentum miniszterelnök-jelöltje szeretne egy élőben közvetített beszélgetést szervezni a leggazdagabb magyar üzletemberrel.
jún. 11
16:35
Eb-tippjátékot indít Gyurcsány Ferenc és kutyája (ATV)
„Le akarod győzni Zsazsát, a kutyámat?” – kérdi Gyurcsány Facebook-oldalán.
jún. 11
16:48
Beállt a DK a Rokker Zsoltiként ismertté vált Erdei Sándor mögé az előválasztáson (SzMo)
Dobrev Klára azt írta róla, előadóművészként arra törekedett, hogy a nézők elfeledjék mindennapi problémáikat.
jún. 11
16:51
Schiffer András: alkotmányellenes a pedofil-törvénytervezet (Infostart)
Több új javaslattal egészítették ki a kormánypártok a parlament előtt lévő pedofilellenes törvénycsomagot. Megtiltanák például a 18 év alattiak számára a homoszexualitás vagy a nemváltás népszerűsítését és bemutatását, még az ilyet tartalmazó felvilágosítást és reklámokat is. Schiffer András jogász szerint a javaslat többszörösen is alkotmányellene
jún. 11
16:57
Tűző napon zárta be a kocsijába a kutyáját egy felelőtlen gazda, amíg ő bevásárolt (Blikk)
Az Àllat- ès Termèszetvèdelmi Jàrőrszolgálat Újpest a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy nemrégiben egy felelőtlen gazda a tűző napon a kocsijába zárta házi kedvencét, amíg ő egy boltban vásárolgatott. Az eset Budapesten történt.
jún. 11
17:03
Tragédia történt az M3-ason (Infostart)
Egy motoros vesztette életét.
jún. 11
17:03
AFP: Álhírt terjesztett a magyar tudós a vakcinákról (ATV)
Bardócz Zsuzsanna nyugalmazott magyar tudós egy videóban beszélt arról, hogy az mRNS-alapú koronavírus elleni anyagok „nem valódi oltások.” Több mint 17 ezren osztották meg a felvételt, amelyről az AFP egy tényfeltáró cikkben megállapította, hogy megalapozatlan és teljesen hamis információkat is tartalmaz.
jún. 11
17:03
A magyar elnökség fókuszában a közép-európai identitás védelme (Demokrata)
A nyugat-balkáni országok EU-integrációjának gyorsítása a V4-es magyar elnökség célja.
jún. 11
17:09
Még tovább módosítja a bérlakások privatizációjáról szóló javaslatot a Fidesz (444.hu)
A módosított módosítók alapján akár 30 százalékos áron is megvehetik majd a bérlők az önkormányzati lakásokat a Várnegyedben. És a Bayer Zsolthoz hasonló bérlők sem maradnak ki teljesen a buliból.
jún. 11
17:15
Megkérik a drukkereket, hogy ne fütyüljenek? - válaszolt az MLSZ szóvivője (ATV)
A magyar válogatott kedden játssza első Európa-bajnoki mérkőzését a várhatóan telt házas Puskás Arénában. Kérdés, az írek elleni felkészülési meccshez hasonlóan, a szurkolók kifütyülik-e az esetlegesen letérdelő, a feketék elnyomása ellen tiltakozó vendég focistákat. Az MLSZ szóvivője Híradónknak elmondta, bárhogy is alakul, a szövetség tudomásul v
jún. 11
17:15
A magyar állam támogatásával óvodát adtak át Székelyhídon és Nagyváradon (Demokrata)
A magyar állam támogatásával felépített óvodát adtak át pénteken Székelyhídon és Nagyváradon.
jún. 11
17:21
Előválasztás: Ungár Pétert támogatja a Jobbik (Infostart)
Az LMP-s politikust támogatja a Jobbik az ellenzéki előválasztáson Szombathelyen – közölte a párt elnöke.
jún. 11
17:27
Hadházynak elege van Jakab Péterből (ATV)
Hadházy Ákos komoly kritikát fogalmazott meg, miután a Jobbik és Karácsony Gergely is az MSZP-s Tóth Csabát támogatja az előválasztáson Zuglóban vele szemben.
jún. 11
17:27
Elkezdődik a Tokaj-kör kerékpáros útvonal megépítése (Demokrata)
Elkezdődik a Tokaj-kör kerékpáros útvonal első, 6,7 kilométer hosszú ütemének kivitelezése.

Keresés