2022. január 7. péntek

jan. 7
0:12
Az ingyenes influenza elleni oltás fele még rendelkezésre áll (Infostart)
Az NNK szerint a jelenlegi járványhelyzetben különösen fontos az influenza elleni oltás beadatása.
jan. 7
0:12
Lövés dördült, miután el akart ütni egy rendőrt a migránsokat szállító autó sofőrje (hirado.hu)
A meghökkentő esetről a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság számolt be.
jan. 7
0:12
A katolikus egyház hallgat a „vállalhatatlan” és „bántó” karácsonyi üzenetről (444.hu)
Még Balog Zoltán is szerencsétlennek nevezte az általa is aláírt közlemény kulcsmondatát, amely szerint férfi és nő házassága az emberi méltóság alapja.
jan. 7
0:16
Légsterilizálóhoz juthatnak a fővárosi kisvállalkozások (Infostart)
A BKIK biztosít kedvezményes vásárlási lehetőséget.
jan. 7
0:16
48 perc: Az ellenzék olyan narratívát kezdett felépíteni, amivel illegitimmé tehetnék a választások eredményeit (hirado.hu)
Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász és Schiffer András az LMP korábbi társelnöke volt a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás című műsor első adásának vendége.
jan. 7
0:16
Azok után, hogy megszentelték Orbán Viktor irodáját, Németh Szilárd munkahelye sem maradhatott megszenteletlenül (444.hu)
A honvédelmi államtitkár fényképén különösen jól mutat a CZ Bren 2 gépkarabély.
jan. 7
0:18
Durva baleset történt az M5-ösön, rohantak menteni (BorsOnline)
Baleset történt az M5-ösön Ócsánál. A Budapest felé vezető oldalon két jármű karambolozott.
jan. 7
0:20
Gyerekkel a digitális világban: hasznos segítség szülőknek, szakembereknek (Infostart)
Ingyenesen elérhető e-learning tananyag készült szülők és gyerekekkel foglalkozó szakemberek számára.
jan. 7
0:20
A felcsúti csapat is belakta Marbellát, plusz egymilliárd TAO-pénzből szépül a Puskás Akadémia (444.hu)
Elhasználódott négy műfüves pálya, ezeket muszáj lecserélni újra, de traktort is közpénzből vesznek Felcsúton.
jan. 7
0:22
Kásler Miklós: perdöntő jelentősége van a harmadik oltás felvételének (BorsOnline)
Perdöntő jelentősége van a koronavírus elleni harmadik oltás felvételének, mert négy hónappal az első és a második oltás felvételét követően a védettségi állapot fokozatosan csökken.
jan. 7
0:24
Bocsánatot kért a megyei rendőrfőkapitány, amiért nem hagyták aláírást gyűjteni az MKKP-s aktivistákat (444.hu)
December 29-én történt az eset, azóta az NVB is megállapította, hogy jogszerűtlenül intézkedtek a rendőrök.
jan. 7
0:28
Sztojka Attila főigazgatósága úgy mesélt arról, hogy hogyan nem akarnak megvásárolni senkit, hogy nem mondott semmit (444.hu)
Közleményt adott ki a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság.
jan. 7
4:42
A szakértő szerint így lehetne csökkenteni a vasúti átjárós balesetek számát (ATV)
A közlekedésbiztonsági szakértő szerint közlekedői és szabályozói oldalról is lehetne mit tenni annak érdekében, hogy kevesebb ilyen baleset történjen.
jan. 7
4:48
Csökken a szociális hozzájárulás mértéke (Adó1százalék)
A szociális hozzájárulási adó (SZOCHO) változásai 2022-ben
jan. 7
4:54
Olyan beruházás kezdődhet a Balaton körül, amilyet még nem látott az ország (Infostart)
A tó szinte összes települését érinti és még jó párat a környékről. Uniós közbeszerzési eljárást hirdettek, íme a részletek.
jan. 7
5:24
Szaffi a koronavírus miatt úszta meg, hogy elvegyék az édesanyjától – Új hír jött a magyar kislányról, akit a bíróság svédországi apjának ítélt (Blikk)
Koronavírusos lehet kislány, ezért még nem engedték elutazni Magyarországról.
jan. 7
5:48
Napi 153 milliót költött sportra az Orbán-kormány tavaly (Menedzsment Fórum)
Ez az az összeg, amit rendeleti úton átcsoportosításokkal pántlikázott fel sportcélokra a kormány 2021-ben.
jan. 7
5:54
A BÉT vezérigazgatója szerint nem szabad messzemenő következtetéseket levonni a magyar tőzsde tavalyi teljesítményéből (ATV)
Bár a Budapesti Értéktőzsde fő részvényindexe 2020-hoz képest 20,6 százalékos növekedést volt képes elérni, Végh Richárd vezérigazgató szerint a részvénypiac kapcsán csak 5-6-10 éves távlatokban lehet bármilyen következtetéseket levonni. Ráadásul arra is felhívta a figyelmet, hogy mindez világpiaci szinten csupán csak közepes teljesítménynek számít
jan. 7
6:06
Új front nyílt a kártyacsalásoknál (hirado.hu)
Több mint 15 ezer alkalommal követtek el visszaélést Magyarországon kibocsátott bankkártyával 2021 harmadik negyedévében.
jan. 7
6:08
Ön mennyire érzi azt, hogy megbecsülik a munkahelyén? (hirado.hu)
Egy kutatás szerint bíznak munkáltatójukban a huszonévesek, több mint 60 százalékuk biztosnak látja az állását, de tízből csak négyen érzik úgy, hogy megbecsülik a munkahelyén.
jan. 7
6:12
Gazdasági szakértő: Kétszámjegyű nemzetközi átlagkereset-növekedésre számíthatunk (ATV)
Kétszámjegyű bérnövekedés valószínűsíthető 2022-ben. A Vasas Szakszervezet elnöke szerint azokon a munkahelyeken, ahol most nem sikerült ilyen mértékű emelést kiharcolni, év közbeni kompenzáció várható. A béremelés és az infláció azonban nehéz helyzet elé állítja a munkáltatókat.
jan. 7
6:24
Szánthó Miklós: A szivárványos propaganda a gyermekeket veszi célba (hirado.hu)
A gyermekvédelmi népszavazáson a magyar állampolgárok maguk dönthetnek majd a gyermekeik jövőjét érintő fontos kérdésekben – mondta az Alapjogokért Központ vezetője.
jan. 7
6:42
Íme, a 2021-es Év Sportolói (ATV)
A Magyar Sportújságírók Szövetsége 64. alkalommal választotta meg az Év sportolóit, a mostani szavazáson 366 sportújságíró adta le voksát.
jan. 7
6:54
Útinform: erre számítson a hazai utakon péntek reggel (Blikk)
Összeszedtük a közúti közlekedés biztonságát, folyamatosságát befolyásoló eseményeket.
jan. 7
6:54
Berobban a havazás, jönnek a mínuszok: Ezeken a területeken kezdődik a kőkemény tél (BorsOnline)
A tavaszias idő után megérkezik az igazi tél.
jan. 7
7:12
Védené magát Márki-Zay Péteréktől a Momentum (Infostart)
A párt elnöksége szerint Márki-Zay tőlük szívna el embereket a saját pártjához.
jan. 7
7:18
Meghosszabbított lejáratú vakcinával olthatnak a háziorvosok – az üvegen még 2021 van (SzMo)
Nem cimkézték át a Pfizer oltóanyagot. Egy háziorvos csak külön telefonálgatás után tudta meg, hogy a neki kiadott, elvileg decemberben lejáró vakcinák még márciusig jók. Erről elfelejtett nekik szólni a hivatal.
jan. 7
7:18
Nem hatékony Covid ellen a favipiravir (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jan. 7
7:24
Újabb vonatgázolásos baleset történt itthon (ATV)
Elgázolt egy embert egy személyvonat Rakamazon, a Szent István úti vasútállomás közelében.
jan. 7
7:42
A mamutfenyők és a Nádas-tó miatt aggódnak a budakeszi buszsáv kapcsán (Infostart)
Budakeszi polgármestere a civilekkel és a lakossággal is egyeztetést kezd a Budapest Fejlesztési Központ útvonalterveiről, és javaslatokat vár alternatívákra is. A Nádas-tó Őrzői Civil Összefogás szerint ugyanis veszélyben van két természetvédelmi terület is Budakeszin az új út miatt, amelynek minden nyomvonala valamilyen módon érinti a mamutfenyők
jan. 7
8:00
Az egész város az elkóborolt abonyi kisfiút kereste: hepiend lett a történet vége (Blikk)
Összesen hat szolgálati autó indult 14 rendőrrel a fogyatékkal élő fiú keresésére, akiket egy helyi polgárőr is segítette.
jan. 7
8:00
Márki-Zay: Paks 1 és a rezsicsökkentés marad, Paks 2-t felülvizsgáljuk (ATV)
„A zöldpártok követelésétől eltérően azonnali felmondást nem ígérünk, hisz azt sem tudjuk, mi áll benne” – jelentette ki Paks 2-ről az ellenzék miniszterelnök-jelöltje.
jan. 7
8:00
Megújult a mosonmagyaróvári vár környezete (Demokrata)
Megújították a várkaput, rendezték a vár körüli belső közlekedést, sétányokkal bővítették a park úthálózatát.
jan. 7
8:12
Mutatjuk a forint péntek reggeli mozgását (ATV)
Vegyesen kezdett a forint a péntek kora reggel a bankközi piacon: a frankhoz képest erősödött, az euróval és a dollárral szemben gyengült.
jan. 7
8:30
Márki-Zay Péter: a rezsicsökkentés jelenlegi formája néphülyítés (Infostart)
Az ellenzék miniszterelnökjelöltje egy lapinterjúban azt is elmagyarázta, miért gondolja így.
jan. 7
8:36
Omikron: teljes iskolai osztályok és évfolyamok betegedhetnek meg egyszerre? (ATV)
A gyerekek esetében azért magas a kockázat, mert az 5-18 éves korosztálynak alig negyede kapott eddig két oltást, és 30 százalékuk egyet.
jan. 7
8:36
Kiderült a nokli titka: így készül valójában a pestiek által nokedlinek csúfolt nemzeti ételünk (Pénzcentrum)
Kiderült, hogy készül valójában a nokedinek csúfolt nemzeti ételünk, a nokli. A HelloVidék annak is utánajárt, hogy honnan ered a paprikás. Kevesen tudják, de a paprikás, pörkölt és gulyás között 1830-tól teszünk különbséget, ekkor jelent meg ugyanis Czifray István Magyar nemzeti szakácskönyvében külön-külön mindhárom étel receptje.
jan. 7
8:36
Az örmény egyházfő köszönetet mondott Orbán Viktornak (Demokrata)
Az Úr, a mi Istenünk tartsa és őrizze meg Magyarország népét és tisztségviselőit – írta levelében II. Karekin.
jan. 7
8:42
Ismét több száz illegális határsértő próbált meg hazánkba jutni (hirado.hu)
A feltartóztatott illegális migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
jan. 7
8:42
Az örmény katolikosz üzent Orbán Viktornak (ATV)
Levélben köszönte meg II. Karekin örmény katolikosz Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy a magyar kormány erőfeszítéseinek köszönhetően örmény hadifoglyok kiszabadultak és biztonságban hazatérhettek Azerbajdzsánból Örményországba.
jan. 7
8:48
Márki-Zay Péter tisztázta: a rezsicsökkentés akkor is marad, ha győz az ellenzék (Blikk)
Ugyanakkor elárulta azt is, hogy szerinte miként lehetne jobban is csinálni a rezsicsökkentést.
jan. 7
8:48
Orbán Viktornak mondott köszönetet az örmény egyházfő (hirado.hu)
Levélben köszönte meg II. Karekin örmény katolikosz Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy a magyar kormány erőfeszítéseinek köszönhetően örmény hadifoglyok kiszabadultak és biztonságban hazatérhettek Azerbajdzsánból Örményországba – tájékoztatott Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár pénteken.
jan. 7
9:00
Merkely: Több tízezer fertőzött lesz itthon (ATV)
A Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth Rádió péntek reggeli műsorában beszélt arról, mire számíthatunk az omikron okozta ötödik járványhullámban.
jan. 7
9:00
Dermesztő hideg tör be Magyarországra: jön a havazás, az ónos eső (Pénzcentrum)
Pénteken javarészt száraz időre, zavartalan napsütésre számíthatunk. Az előrejelzések szerint hétvégén érkezik a havazás és az ónos eső.
jan. 7
9:00
A szivárványos propaganda a gyermekeket veszi célba (Demokrata)
A gyermekvédelmi népszavazáson a magyar állampolgárok maguk dönthetnek majd.
jan. 7
9:06
Tanárszakos egyetemistákat keresnek tanári munkára (Infostart)
Óraadói vagy 1-2-3 napos részmunkaidős lehetőséget kínálnak nekik helyettesítés céljából.
jan. 7
9:18
Száz fölött az elhunytak száma, 6524 az új fertőzött itthon (ATV)
6524 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 282 957 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
jan. 7
9:18
Csütörtökön több mint hatezer új fertőzöttet regisztráltak (Demokrata)
Hatmillió fölé nőtt azok száma, akik már legalább két dózis vakcinát kaptak. Grafikon a cikkben.
jan. 7
9:24
Friss adat: 6524 új fertőzött, 101 beteg halt meg (Infostart)
A csütörtöki oltási akciónapon 34 ezren vették fel az oltást.
jan. 7
9:30
Kritikussá vált a magyar futball-legenda állapota (ATV)
Szepessy László, az FTC és az ETO egykori bajnok futballistája márciusban küzdött meg a rákkal, ám novemberben ismét kórhézba került. Azóta az állapota kritikussá vált.

Keresés