2021-ben a Budapest Airport a második olyan évét zárta, amelyre a koronavírus-járvány súlyosan rányomta a bélyegét. A pandémiás környezetben az utasforgalom éves szinten továbbra is csak a járvány előtti szint egyharmadát érte el, ha azonban az elmúlt néhány hónapot vesszük figyelembe, már a járvány előtti szint felét is meghaladta. A légi áruszáll
A kórház főigazgatója szerint a távozók helyére új embereket vettek fel, az osztály zavartalanul működik. A Független Egészségügyi Szakszervezet viszont azt mondja, a távozó munkaerőt nehéz lesz pótolni.
A legendás humorista felesége érintetlenül hagyta Sas József személyes tárgyait, és bár egyedül érzi magát otthonukban, esze ágában sincs elköltözni a házból, ahol 42 évig éltek boldogan férjével.
Kedden délelőtt ismét kábellopás miatt volt nehézkes a közlekedés a Keleti pályaudvaron. A szűnni nem akaró vasúti színesfémlopások akár életveszélyes helyzeteket is előidézhetnek.
A kezdeményezés előzménye, hogy a minimálbér-emeléssel nőtt az emelt szintű érettségi vizsga díja azon jelentkezők számára, akik ezt a vizsgát iskolarendszeren kívül teljesítik.
Átlagosan 10 százalék fölötti béremelkedésre számít 2022-ben a kormány, ami akár a 14 százalékot is elérheti. A minimálbér emelkedése miatt februárban sok millió magyar munkavállaló több pénzt fog keresni februártól, s erre jön még egyfajta bónuszként az szja-visszatérítés a gyermeket nevelő szülők számára – foglalta össze az M1 Híradója.
Egyre többen panaszkodnak arra, hogy túl jól sikerült a hódok visszatelepítése Magyarországra. Ezek az állatok a XIX. században tűntek el az országból, majd 1996-ban kezdték természetvédők a gemenci erdőben szaporítani őket. Mára főleg a Dunántúlon látható a rágcsálók nyoma. Komoly károkat okoznak a fákban, és sokfelé árvízveszélyes területeket ala
Egy budapesti oltópont vezetője azt mondta, többször el kellett küldeni a negyedik oltásért jelentkezőket, „mert szakmai eljárásrend hiányában nem tudnak felelős döntés hozni, az orvosaik pedig így nem vállalták a felelősséget”. Volt, akinek telefonon azt tanácsolta a kormányhivatal: ne bonyolítsák túl, aki kéri a negyediket, annak adják be.
A koronavírus-járvány ezúttal ismét elhalasztják a világ egyik legrangosabb amerikai díjátadóját, a Grammy-gálát. A díjkiosztót ráadásul a magyarok egyik meghatározó dátumára tették.
Molnár Györgynek másfél hónap kemény munka után sikerült egy angol nyelvű igazoló okmányt kiállíttatnia, amellyel alátámasztja, hogy a Future Me című sorozat főcímdala valójában az Omega tulajdona.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Idén januárban jelentősen megemelkedett a kábellopások száma a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső közötti pályaszakaszon. Az anyagi káron felül a vasúti közlekedést veszélyeztető rongálássorozat jelentős késéseket, vonatkimaradásokat is okozott. A kábellopások visszaszorítását a MÁV továbbra is kiemelt feladatának tekinti. A vasúttársaság sűríti az
Új időszámítás kezdődött a jótállásban Magyarországon a bő másfél évtizedig változatlan szabályozás tavalyi év elején életbe lépett, átfogó korszerűsítésével.
Idén a 25 év alattiak nemcsak a személyi jövedelemadó megfizetése alól mentesülnek, de az adminisztrációtól is. Az adókedvezmény érvényesítését a fiataloknak nem kell külön kérniük, azt a munkáltató, avagy a rendszeres bevételt juttató kifizető a jogosultsági hónapokban automatikusan figyelembe veszi – tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert.
A Csongrád-Csanád megyei 4-es választókörzet – ahol Lázár János és Márki-Zay Péter mérkőzik majd meg az országgyűlési választáson – polgármestereinek háromnegyede aláírt egy nyilatkozatot, amelyben arra kérik az ellenzéki miniszterelnök-jelöltet, hogy „ne hurcolja be a településeikre a megosztó politikát”, és leszögezik, hogy nem vesznek részt az e
Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje szerint „az elszabadult árak és a súlyosbodó megélhetési nehézségek mellett az egészségügy folyamatos leépülése is a Fidesz lelkén szárad”.
Minden álomszerűen alakult a Veszprém megyei család életében, aztán a 25 éves várandós kismama elkapta a koronavírust. Még életet adott a kisfiának, de már sohasem láthatta őt. A szülés után rohamosan romlani kezdett az állapota, végül belehalt a fertőzésbe.