Medgyessy Péter egy régi szóbeszédet tisztázott, miszerint valaha jegyben járt Dobrev Klára édesanyjával. A volt kormányfő azt is elárulta, mivel sikerült annak idején legyőznie Orbán Viktort.
Mondjad szépen: Csíííííz!!!! Na, ezt többé nem lehet eljátszani a kifogott halakkal a horgásztavak partján a zsákmány lefényképezése közben. És pöfékelő horgász sem szerepelhet a fotón. Aki meg akarja örökíteni a sikeres fogást, annak a Magyar Országos Horgászszövetség idei horgászrendje alapján kell eljárnia, amelyben meglehetősen aprólékosan elig
Decembertől változtatott a szabályain a berettyóújfalui önkormányzat: már nem jár a táppénzen túli juttatás az alkalmazottaknak, ha elkapták a koronavírust, de nem oltották be magukat előtte.
Orbán Viktor a Kossuth Rádió péntek reggeli adásában arról beszélt, hogy hat hónap után javasolja a negyedik oltás felvételét is. Lisziewcz Julianna immunológus szerint azonban erre nincs szükség.
Eltűnt 250 ezer forint értékű euró az egyik fogvatartott leadott pénzéből a Nagy Ignác utcai Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben karácsonykor, a lopásra csak néhány nap múlva, december 28-án derült fény – értesült a Blikk. Mindezt – informátorunk szerint – a raktáros fedezte fel és jelezte is. Emiatt aztán aznap délutánra mintegy két tucat bv
Az elmúlt évtizedben a fiatal felnőttek és a diplomások egyenesen élre törtek mind a nagyobb, mind a kulturáltabb ivászatok terén. Hogy mi lehet ennek az oka? Erre keresi a választ
Miközben Kína mesterséges Napot hoz létre, a németek kivágatják a brazil őserdőket, a balsafákat drága pénzen áthajóztatják az óceánon, hogy szélkereket csináljanak belőle, és közben azt mondják magukról, hogy zöldek – mondta Bayer Zsolt a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás című műsor legutóbbi adásában.
Vörös kódot adott ki az Emberi Erőforrások minisztere az Észak- és Dél-Alföldre. Ez azt jelenti, hogy a szociális intézményeknek kötelező befogadniuk a hajléktalan vagy bajba jutott embereket. Budapesten a BKK járatin és megállóiban plakátokon tájékoztatnak arról, hogy mi a teendő, ha segítségre szoruló hajléktalan emberrel találkoznak. Az idei tél
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
178 ezer 193 forint - ennyit keres egy tanár az ország egyik legjobb középiskolájában. Az Eötvös József Gimnázium tanára, Varga Sára egy Facebook-bejegyzésben számolt be a tanárok bérezésről. Szerinte ebből a pénzből nem lehet tisztességesen megélni, az pedig fel sem merül, hogy megtakarítást halmozzon fel. A PDSZ - részben a tanári fizetések miatt
Idén már 4200 határsértőt fogtak el, ez ezerrel több, mint a tavalyi év hasonló időszakában – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 -en pénteken.
Kovácsné Bárány Ildikó a kisgyermekek napközbeni ellátásáért felelős miniszteri biztos lesz, az erről szóló miniszteri utasítás már meg is jelent a Magyar Közlönyben.
Két nappal a kormánydöntést és Orbán Viktor bejelentését követően a Magyar Közlönyben megjelent, milyen szabályok alapján kell a kiválasztott termékek árát visszavinni a 2021. október 15-ei szintre.
2019-ben még 291 nap volt az átlagos tervezett várakozási idő országosan egy csípőprotézis-műtétre. Ez 2020 májusára 324 napra, 2021 januárjára pedig 371 napra nőtt.
A péntek este megjelent kormánydöntés értelmében a kormány hat alapvető élelmiszerre élelmiszerárstopot vezet be, aki megszegi a jogszabályban leírt szabályokat, bírságot fizethet.
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2022/2. heti nyerőszámait. A telitalálat a héten elmaradt, így a következő heti sorsoláson bruttó 47 millió euróért, azaz nagyjából 16,7 milliárd forintért izgulhatnak a nemzetközi szerencsevadászok.