2022. március 21. hétfő

márc. 21
14:24
Szerdától megint változik a benzin ára (ATV)
Ez az árváltozás azokat a végfelhasználókat érinti, akik direktben vásárolnak üzemanyagot nagykereskedőtől.
márc. 21
14:24
Bakondi: aki menekül, azt megvédjük, de a bevándorlásellenes politikát is fenntartjuk (HírTV)
Magyarország mindenkit megvéd, aki a háború elől menekül, de a határok megvédésével fenntartja az ország belső biztonságát is.
márc. 21
14:30
Magyar egészségügyi segélyszállítmány indult Ukrajnába (Demokrata)
A kétkamionnyi szállítmány kifejezetten a sebészeti ellátást segíti.
márc. 21
14:32
Jelentős élelmezésbiztonsági kockázatokat von maga után a háború (Demokrata)
Újra kell gondolni a Zöld Megállapodásban rögzített mezőgazdasági célértékeket.
márc. 21
14:36
Megnyílt a budai Egyszülős Központ (Infostart)
Novák Katalin megválasztott köztársasági elnök az ünnepségen hungarikumnak nevezte az intézményt, hozzátéve, az a világon egyedülállónak számít.
márc. 21
14:36
Itt a lista: ezek a cégek foglalkoztatnának Ukrajnából menekülőket Magyarországon (ATV)
A műszaki és az élelmiszer-kiskereskedelemben működő cégek is foglalkoztatnának ukrajnai menekülteket - közölték a területen működő cégek az MTI-vel.
márc. 21
14:48
Tarlós: csecsemőként felsírtam volna, ha Márki-Zayról álmodom (ATV)
A volt főpolgármester az óbudai Fidesz helyi szervezetének csoportgyűlésén arról is beszélt, hogy szerinte Karácsony Gergely nem a maga ura.
márc. 21
14:48
Három és fél milliárdos fejlesztés az Amerikai úti idegsebészeten (Demokrata)
Az intézet 3,5 milliárdos eszköz- és műszerfejlesztésben részesült – jelezte Kásler Miklós.
márc. 21
14:54
Megkezdődött a horgos-röszkei autópálya-határátkelőhely bővítése (Demokrata)
Megkezdődött hétfőn a Horgos-Röszke autópálya-határátkelőhely szerbiai oldalának a bővítése.
márc. 21
15:06
Németh Zsolt szerint a kormány álláspontját képviselte, amikor kiírta, hogy Ruszkik haza (444.hu)
Örül, hogy az ellenzékieknek is tetszett a poszt.
márc. 21
15:06
Nézőpont Intézet: Fidesz-vezetés háborúban is (HírTV)
Egy „most vasárnap” tartott országgyűlési választáson az aktív szavazók 49 százaléka a Fideszre voksolna, s csak 41 százalékuk szavazna a baloldali közös listára – derül ki a Nézőpont Intézet kutatásából.
márc. 21
15:06
Szijjártó Péter: Magyarország ellenezni fogja az EU-s békefenntartó missziót (rtl.hu)
A repüléstilalmi övezet, az orosz gázszállítás korlátozása és a fegyverszállítás is vörös vonal a magyar kormánynak.
márc. 21
15:12
Orbán Viktor konzultált az ellenzékkel az Országgyűlésben az EU-csúcs előtt (SzMo)
A megbeszélés nem volt nyilvános, de azt lehet tudni, hogy a frakcióvezetők többek között az ukrajnai háborúról, Paks 2-ről, az inflációról és az EU-s pénzekről is kérdezték a miniszterelnököt.
márc. 21
15:18
Márki-Zay Péter: Ez a kormány ellopott 12 évet a magyaroktól (ATV)
Ez a kormány eltékozolt és ellopott 12 évet a magyaroktól. Erre nincs újabb négy éve az országnak. Mert ha Orbán marad, tudjuk mi következik: a válság alatt mi szegényebbek leszünk, ők tovább gazdagodnak - jelentette ki beszédében Márki-Zay Péter a Facebook-oldalán.
márc. 21
15:18
Súlyos népbetegség pusztítja a magyarokat: sokan nem is sejtik, alvás közben alakul ki (Pénzcentrum)
A magyarok több mint 9%-a szenved krónikus inszomniában, azaz álmatlanságban, náluk 54%-kal nagyobb a stroke kialakulásának kockázata. A fiatalabb inszomniások még nagyobb veszélyben vannak, a 18-34 év közöttiek 8-szor nagyobb valószínűséggel szenvednek agyvérzést, mint azok, akiknél nem jelentkeznek alvási zavarok.
márc. 21
15:18
A kormány nagyra értékeli a szalézi rend fiatalokért végzett munkáját (Demokrata)
Varga Mihály részvételével átadták az óbudai szalézi oratórium és tartományfőnökség épületétét.
márc. 21
15:24
Elárulta a Vígszínház, miért sérült meg Wunderlich József A padlás előadásán (rtl.hu)
A színész rosszul lett, ezért eshetett le a létráról, de nem szenvedett komolyabb sérülést. Még zajlik a munkavédelmi vizsgálat az ügyben – közölte a színház az rtl.hu-val.
márc. 21
15:36
Meghalt Raduly József (ATV)
A Vasas egykori játékosa 94 éves volt.
márc. 21
15:36
Fidesz-vezetés háborúban is (Demokrata)
Az eredmények alapján a Nézőpont Intézet egy szokatlan választási viselkedési magatartást azonosított.
márc. 21
15:48
Egyhónapos nagytakarítást indított a kormány (Infostart)
Az illegálisan lerakott hulladék felszámolása a cél.
márc. 21
15:48
Növelni a magyar bor exportját (Demokrata)
Ondré Péterrel, az Agrármarketing Centrum ügyvezetőjével a hazai borok nemzetközi népszerűsítéséről beszélgettünk.
márc. 21
15:50
Orbán Viktort méltatta Kunhalmi Ágnes (Demokrata)
Kunhalmi Ágnes szerint Orbán Viktor úgy cselekszik, ahogy egy NATO-tagállamtól és egy EU-s országtól elvárható.
márc. 21
16:00
Nézőpont: 8 százalékos Fidesz-előny, az ellenzéki lista 41 százalékot kapna (ATV)
Egy „most vasárnap” tartott országgyűlési választáson az aktív szavazók 49 százaléka a Fideszre voksolna, s csak 41 százalékuk szavazna a baloldali közös listára – derül ki a Nézőpont Intézet kutatásából.
márc. 21
16:06
Kocsis: „Elképesztő dolog történt ma a parlamentben” (ATV)
„Ellátogattam a baloldal sajtótájékoztatójára, hogy megnézzem, mit mondanak el, hogyan sértik meg a törvényt. A döbbenetes gátlástalanságuk igazán csak ott derült ki” -  posztolta Kocsis Máté, az ellenzéki sajtótájékoztatóról, miután a parlamenti “nagybizottság” meghallgatta Orbán Viktort az EU-csúcs előtt.
márc. 21
16:18
Kósa Lajos: nyolcszázezer nyugdíjas vállalna munkát hazánkban (ATV)
Egy felmérés szerint nyolcszázezer nyugdíjas jelezte, hogy rugalmas feltételekkel újra dolgozna - mondta az Országos Szövetkezeti Tanács (OSZT) elnöke hétfőn Debrecenben az MTI szerint.
márc. 21
16:18
Megújul Miskolc legnagyobb középiskolája (Demokrata)
A kormány a szakképzési rendszer megújítása érdekében hozta létre a szakképző iskolákat fejlesztő programot, amely elsőként Miskolcon indult el.
márc. 21
16:30
1871 menekültet fogadtak vasárnap a fővárosi pályaudvarokon (HírTV)
Az ukrajnai háború elől menekülve 1871 ember, köztük 717 gyermek érkezett vonattal a fővárosba vasárnap - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (Brfk) hétfőn a police.hu oldalon.
márc. 21
16:39
800 ezer nyugdíjas problémájára született megoldás? (Menedzsment Fórum)
Ezt állítja Kósa Lajos fideszes politikus a választási kampányában.
márc. 21
16:48
Elárulta a Vígszínház, mi okozhatta Wunderlich József balesetét A padlás előadásán (rtl.hu)
A színész lezuhant egy létra tetejéről a színpadra a vasárnap esti előadáson, amit félbe is szakítottak. Az esést pillanatnyi rosszullét okozhatta, Wunderlich már jól van.
márc. 21
16:54
Kijavították Batthyány Lajos nevét Sárváron, két nap munkába került (Blikk)
Immár zászlós takarás nélkül látható Sárváron Batthyány Lajos szobra, a hétvégén ugyanis javította a gróf talapzatra vésett hibás nevét a kőfaragó - tudta meg a Blikk a szobrot készítő R. Törley Máriától.
márc. 21
16:54
Cáfol a Metrowagonmash: szerintük nem igaz, hogy katonai eszközöket gyártanának (ATV)
Korábban a Népszava írt arról, hogy az elmúlt harminc napban hiába várta a BKK az M3-as metró orosz szerelvényeihez az alkatrészeket és a gyártó Metrowagonmash szakembereit Oroszországból.
márc. 21
16:54
Márki-Zay hármas jelszót hirdetett az utolsó két hétre (444.hu)
Gyújtogatóra ne bízzuk a tűzoltást! - mondja Márki-Zay, aki az elmúlt napok csapkodó vádaskodásai után igyekszik más arcát mutatni.
márc. 21
17:00
Végleg búcsúzik a Papifrankó YouTube-csatorna, Hodász András atya kiégéssel küzd (SzMo)
Ha szeretnék egy-két év múlva is segíteni az embereknek, most tennem kell valamit magamért – mondja a népszerű katolikus pap.
márc. 21
17:06
Az EMMI csak a választás után folytatná a tárgyalást a tanárokkal (ATV)
A helyettes államtitkár figyelmét a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) hívta fel arra, hogy a sztrájktörvény szerint a sztrájk ideje alatt is folytatni kell a tárgyalásokat, de Kisfaludy László szerint a következő sztrájktárgyalást már csak a választás, az új kormány felállása után kellene megtartan
márc. 21
17:18
Figyelmeztetést adott ki a Nemzeti Választási Iroda (ATV)
Az NVI a Nemzeti Választási Bizottsághoz benyújtott kifogás nyomán felhívja a postaszolgáltatók figyelmét a szavazási levélcsomagok kézbesítésének rendjére.
márc. 21
17:18
Már az első délelőtt több száz menekülőnek segítettek (Demokrata)
A tranzitpont szívesen látja további ukrán tolmácsok és önkéntesek jelentkezését – közölte a Miniszterelnökség.
márc. 21
17:18
Németh Zsolt szerint még Orbán Viktor is egyetért azzal, hogy „Ruszkik haza!” (rtl.hu)
A Fidesz, a kormány és az Országgyűlés álláspontja is az, hogy Oroszországnak véget kell vetnie a katonai agressziónak.
márc. 21
17:24
MEKH: Magyarország energiaellátása stabil (Infostart)
A földgáz és a villamos energia iránti igényeket is maradéktalanul fedezik a hazai rendszerek - mondta a Magyar Nemzetben hétfőn megjelent interjúban Ságvári Pál, a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal (MEKH) elnökhelyettese, jelezve azt is: Magyarország kiváló infrastruktúrával rendelkezik és földgáztartalékai is megfelelőek.
márc. 21
17:24
Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kéri a Független Benzinkutak Szövetsége (ATV)
A szervezet hétfői közgyűlése után kiadott közleményben a többi között annak tisztázását kéri, hogy milyen hatástanulmányok előzték meg a 95-ös benzin és a gázolaj ármaximumának megállapítását, milyen szakmai egyeztetést folytattak le a rendelet kiadása előtt, ki a felelős a részletszabályzat kidolgozásáért, illetve mérik-e a rendelet hatásait.
márc. 21
17:24
Márki-Zay Péter: „Az uniós források csak akkor jönnek, ha Orbán megy” (SzMo)
Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt beszélt arról is, hogy „a fejenként másfél millió forint lehívásához Magyarországnak szigorú korrupcióellenes szabályokat kell hoznia”.
márc. 21
17:42
Nézőpont: Fidesz-vezetés az ukrajnai háború idején is (Infostart)
Az aktív szavazók 49 százaléka a Fideszre voksolna, ha most vasárnap tartanák az országgyűlési választást, és 41 százalékuk voksolna a baloldali közös listára.
márc. 21
17:42
Boris Johnson Kijevbe utazhat, hogy kifejezze a támogatását Ukrajnának (Blikk)
Boris Johnson kijevi villámutazást fontolgat, hogy kinyilvánítsa, együtt érez Ukrajnával.
márc. 21
17:48
Aláírták a szerződést, folytatódhat a gödöllői és csömöri Hév metróvá fejlesztése (Blikk)
A gödöllői és a csömöri HÉV-ek megújulása új lendületet vett. A fejlesztés során a metróvá alakítás tervezése is elindult, a Budapesti Fejlesztési Központ (BFK) és a tervezési munkákkal foglalkozó Főmterv vezetője, a XVI. kerület országgyűlési képviselőjének illetve a polgármesterek jelenlétében írta alá a szerződést módosító dokumentumokat.
márc. 21
17:51
Újra vádat emeltek Orbán Viktor cseh barátja ellen (Menedzsment Fórum)
Andrej Babis volt kormányfőt és munkatársát vádolja a prágai államügyészség.
márc. 21
17:54
Feljelentést tesz az ellenzék, mert Erzsébetvárosban és Terézvárosban is furcsa egyezések vannak a Fidesz és kisebb pártok ajánlóívein (444.hu)
Közös aláírásgyűjtő, több listán is szereplő nevek, de eltérő aláírásokkal, és van olyan elhunyt is, aki két párt jelöltjét is támogatta.
márc. 21
17:54
Alapvető hibán bukott meg az újbudai mesterbűnöző: állásinterjún lopott, nem jutott messzire (Pénzcentrum)
Az újbudai nyomozók gyanúja szerint egy férfi állásinterjúra ment, de inkább két telefont és egy tömegközlekedési bérletet lopott el.
márc. 21
18:06
Az elemző szerint ezért beszélhetett MZP az új, konzervatív pártról (ATV)
Nagy Attila Tibor politikai elemző szerint stratégia hibát vétett azzal az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje, hogy a kampányfinisben beszélt az új, konzervatív párt alapításának tervéről, abban azonban igazat adott Márki-Zay Péternek, hogy vannak olyan ellenzéki pártok, akiknek céljuk lehet gyengíteni őt a választások előtt.
márc. 21
18:18
Elhunyt Várkonyi Péter Endre, az InfoRádió korábbi szerkesztője (Infostart)
Életének 73. évében elhunyt Várkonyi Péter Endre, az InfoRádió volt felelős szerkesztője, aki több évtizedes pályafutása alatt számos meghatározó pozícióban dolgozott a médiában.
márc. 21
18:18
Több mint két hete keresi ellopott holmijait egy ukrán menekült Budapesten (ATV)
A férfi a zuglói vasútállomáson járt pórul, kutyáját is ellopták, de az állatot azóta vissza tudta vásárolni, viszont táskáinak nyoma sincs.
márc. 21
18:30
Már olyan menekültek is érkeznek Ukrajna felől, akik lőtt sebbel jönnek át a határon (ATV)
Beregsurányban ma egy olyan férfit kellett ellátni, akit egy pincében kötöztek be három hete miután találat érte. Híradónk stábja azt tapasztalta a magyar-ukrán határon, hogy az első napokhoz képest sokkal kevesebben érkeznek Magyarországra.

Keresés