Reménykedjünk, hogy a konzervatív oldal győzelme olyan diadal, amely akár évtizedes távon is képes kijelölni az ország fejlődésének útját – mondta a Demokratának Fricz Tamás.
A NATO és Magyarország álláspontja teljes mértékben összecseng az ukrajnai háború ügyében - mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna műsorában.
A Magyar Húsiparosok Szövetségének társadalmi elnöke szerint nehéz lesz a következő hónapokban elfogadtatni az üzletláncokkal és a vevőkkel az áremelkedést, de mást nem lehet tenni, mert tönkremennének a húsfeldolgozók
A kormányzati portálon közzétett információk tanúsága szerint a beoltottak száma 6 403 956, közülük 6 189 220 személy a második, 3 851 024 a harmadik, míg 272 286 már a negyedik oltását is felvette. 2400 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 868 007-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
Szombaton és vasárnap reggel fél héttől délután fél kettőig mossák az Árpád hidat, emiatt egy-egy forgalmi sávot részlegesen lezárnak – közölte a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. FKF Köztisztasági Divízió pénteken az MTI-vel.
Megkezdődött péntek reggel a külképviseleteken leadott és átjelentkezéssel szavazók összegyűjtött szavazatainak átadása az egyéni választókerületi választási irodáknak.
Érdemes várni őszig a negyedik oltással, hiszen már látni, hogy a koronavírus melegebb időben visszahúzódik - mondta Jakab Ferenc. A Pécsi Tudományegyetem virológusa szerint már teljesen felesleges hullámokról beszélni, mert a covid valamilyen szinten beépült a felső légúti vírusfertőzéseink palettájába.
Idén is mintegy százezren jelentkeztek a felsőoktatásba, 8,5 százalékkal többen, mint 2020-ban – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.
Megkezdődött péntek reggel a külképviseleteken leadott és átjelentkezéssel szavazók összegyűjtött szavazatainak átadása az egyéni választókerületi választási irodáknak.
Vészesen közeledik a május, amikor is véget ér a hatósági árstop: május 1-jével megszűnik a hat alavető élelmiszer árának rögzítése, míg május 15-én az üzemagyag maximalizálása jár le. Orbán Viktor nem rég jelentette be, hogy maradnak a hatósági árak, ami idáig kérdéses volt, számolt be a Világgazdaság.
Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 8,5 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbiakat. Utoljára 2007. júniusban volt ilyen magas az infláció. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A politikust sem Dobrev Klára, sem Gyurcsány Ferenc nem hívta fel a vereség óta, ő viszont még Lázár Jánost is felkereste, sőt, Kocsis Mátétól Orbán Viktor miniszterelnök számát is elkérte.