A Miniszterelnökség korábban azt közölte, nyáron is szükség lehet nyugdíjemelésre. A szakértők azonban arról beszélnek, kevés az emelés, annak módszertanán kell változtatni - írja a Portfolio.
Becsődölt egy lakópark? Az építkezés áll, a lakásokra váró, előleget befizető tulajdonosok szerint átverték őket, figyelmeztetést adtak ki, senki ne fizessen előleget a Duna-parti luxus lakásért! A cég illetékese a Blikk telefonos megkeresésére csak annyit ismert el, most éppen nincs senki a munkaterületen, majd fenyegetőzésbe kezdett, megtiltva mi
Magyarország területére pénteken az ukrán-magyar határszakaszon 7045 ember lépett be, míg a román-magyar határszakaszon belépők közül 5251-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton az MTI-vel.
Az önmagát a kereszten feláldozó Jézus helyreállítja a békét a teremtett világ és a Teremtő között, és békére kötelezi az emberiséget is - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek húsvét alkalmából
A szenvedés, amit átélünk vagy magunk körül látunk, nem eltávolít Istentől, hanem közelebb visz hozzá - mondta Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvét alkalmából
Valóságos játékparadicsom rejtőzik egy pomázi kis ház legfelső emeletén. Ameddig a szem ellát, mindenütt a világ legismertebb építőjátékának elemei láthatóak Kovács Borbála gyűjtő és hobbi legós otthonában. A fiatal anyuka az évek során több ezer darabot szerzett be párjával együtt, hogy annak éljenek, amit igazán szeretnek: a legózásnak.
A Jászai Mari-díjas színész azt mondja, régóta szeretné, ha érdemi kommunikáció kezdődne a jobb- és a baloldal között. Sőt, akár ő maga is leülne beszélgetni.
A színész ugyanis régóta szeretné, ha a jobb- és baloldal között elkezdődne az érdemi kommunikáció. Ha ezen múlna, ő maga is leülne beszélgetni - írja a 24.hu.
A 30 éves Városi Tömegközlekedési Múzeum megújult kiállítása a teljes hosszú hétvégén várja a villamosok, buszok és egyéb nagy járművek kis szerelmeseit – és szüleiket. Belépőjegyünk a mai napig jelképes, mindössze egy vonaljegy ára. - írja a BKV közleménye.
Bár az ellenzéki politikusnő az április 3-ai választásokon alulmaradt a Fidesz jelöltjével, Menczer Tamás államtitkárral szemben, a parlamentbe függetlenként bejutott Hadházy Ákos azt reméli, Szél Bernadett kapja meg Márki-Zay Péter át nem vett mandátumát.
A háború árnyékában telő húsvét sajátos üzenetéről, az egyházak menekülteket segítő és a békéért végzett szolgálatáról beszélt a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke húsvét alkalmából.
A szenvedés, amit átélünk vagy magunk körül látunk, nem eltávolít Istentől, hanem közelebb visz hozzá - mondta Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvét alkalmából az MTI-nek.
"Húsz éves létemre nem tudom a választ: kaphat-e fogamzásgátló tablettára receptet szűz lány? Egyáltalán szedhet-e ilyet?" "Könyvben olvastam, hogy egy bizonyos életkoron túl a nemi élet megkezdése már nem sok reménnyel kecsegtet a sikeres folytatást illetően". "Hol végeznek szűzhártya-helyreállító műtétet?" – megannyi meglepő, talán megmosolyogtat
Hadház Ákos, függetlenként mandátumot szerzett önkormányzati képviselő azt javasolja, hogy Márki Zay Péter visszalépésével megüresedett képviselői helyet Szél Bernadett kapja meg.
Jogerőssé vált az április 3-ai országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen a Mi Hazánk Mozgalom által benyújtott egyetlen jogorvoslati kérelmet is elutasította szombaton.
Jogerőssé vált az április 3-ai országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen a Mi Hazánk Mozgalom által benyújtott egyetlen jogorvoslati kérelmet is elutasította szombaton.
Ez kell ahhoz, hogy a bevételek és a kiadások közti különbséget fedezzék – magyarázta a közgazdász az Egyenes Beszédben. Szerinte, ha ez nem sikerül, a magyar gazdaság nagyon válságos helyzetbe fog kerülni.
2022. április 11 - május 13. között több ütemben, a Váci út - Petneházy utca, Váci út - Róbert Károly körút és Üllői út - Szentkirályi utca csomópontokban útszűkületek, időszakos sávlezárások, forgalomterelések lassíthatják a forgalmat.
Jogerőssé vált az április 3-ai országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen a Mi Hazánk Mozgalom által benyújtott egyetlen jogorvoslati kérelmet is elutasította szombaton.
Útszűkületekre, időszakos sávlezárásokra, forgalomterelésekre kell számítani május 13-ig több ütemben a Váci út-Petneházy utca, Váci út-Róbert Károly körút és Üllői út-Szentkirályi utca csomópontokban a 3-as metróvonal felújítása miatt - közölte a BKV Zrt.
Jogerőssé vált az április 3-ai országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen a Mi Hazánk Mozgalom által benyújtott egyetlen jogorvoslati kérelmet is elutasította szombaton.
Útszűkületekre, időszakos sávlezárásokra, forgalomterelésekre kell számítani május 13-ig több ütemben a Váci út-Petneházy utca, Váci út-Róbert Károly körút és Üllői út-Szentkirályi utca csomópontokban a 3-as metróvonal felújítása miatt - közölte a BKV Zrt. szombaton az MTI-vel.
Az egykori jobbikos politikus szerint „Gyurcsány Ferenccel és Jakab Péterrel nem lehet kormányt váltani, de a kétharmadban Márki-Zay Péter utolsó hetekben adott nyilatkozatainak is megvolt szerepe”.
Csak egymás megbecsülésével, párbeszéddel, együttműködéssel lehet békében élni, csak így tud kiteljesedni az egyén és általa gazdagodni a nemzet - hangsúlyozta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője szombaton, a holokauszt-emléknap alkalmából.
A párt kérte, hogy a bíróság változtassa meg az NVB határozatát, és rendelje el a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok levélszavazatainak újraszámolását. A Kúria ezt elutasította.