2022. június 27. hétfő

jún. 27
19:08
Orbán Viktor szerint az árszabályozás a megoldás az inflációra (rtl.hu)
A 404 forintos euróárfolyamról kérdezték az ellenzéki képviselők Orbán Viktort a parlamentben, aki azt mondta: szerencse, hogy kormánya már kimentette a devizahiteleseket, mert különben ez probléma lenne. Az elszabaduló árak megfékezésére a DK és a Jobbik áfacsökkentést kért a kormánytól. Orbán Viktor szerint azzal csak a kereskedők járnának jól, a
jún. 27
19:10
Az ügyvéd szerint alaptörvény-ellenes, hogy Kövér László csökkentette a DK-sok fizetését (rtl.hu)
Egy házelnöknek semmi köze sem kéne, hogy legyen ahhoz, mit csinál, vagy nem csinál egy parlamenti képviselő. Ezt mondta az RTL Híradónak Karsai Dániel alkotmányjogi ügyekkel foglalkozó ügyvéd. Az, hogy Kövér László a teljes DK-frakció fizetését csökkentette, mert nem vettek részt a parlament alakuló ülésén, szerinte nemcsak az Emberi Jogok Európai
jún. 27
19:12
Gyász: elhunyt a Vasas legendája (Blikk)
Elhunyt Fluck Miklós újságíró, atléta, a Vasas SC örökös tagja – tájékoztatta a család hétfőn az MTI-t.
jún. 27
19:12
Orbán Viktor Tordainak: amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten (Demokrata)
Magyarországon nincs és nem is lesz megszorítás – hangsúlyozta Orbán Viktor Tordai Bencének adott válaszában.
jún. 27
19:12
Két hónappal a felemelkedése után aratómunkások találtak rá az Űrbatyu III-ra (rtl.hu)
Aratómunkások találták meg a Bakonyi Csillagászati Egyesület magaslégköri szondáját, az Űrbatyu III-at. A csillagászok május elején indították útnak a kamerákkal és érzékelőkkel felszerelt dobozt, hogy felvételeket készíthessenek a légkör határán. A szondának azonban a landolás után nyoma veszett. A következő heteket a felvételek elemzésével töltik
jún. 27
19:24
Földesi Gyula: Beszéljünk a tengerentúli tagozatról! (Demokrata)
Korábban felmerült, hogy Szabó Tímea kampányát kábítószer-értékesítésből származó pénzből finanszírozhatták.
jún. 27
19:30
Ünnepeltek Orbán Viktorék (ATV)
A Karmelita kolostorban tartották az ünnepi fogadást.
jún. 27
19:30
Orbán Viktor: A magyar nemzet csakis békében tud megmaradni (Demokrata)
Ünnepi fogadást tartottak Erdő Péter 70. születésnapja alkalmából a Karmelita kolostorban.
jún. 27
19:36
Gulyás Gergely: A Ryanair-vezér túl fiatalon túl sok alkoholhoz jutott (SzMo)
A szokatlan stílusú vita előző felvonásában az ír légitársaság vezetője Dumb és Dumbernek nevezte Nagy Mártont és Gulyás Gergelyt.
jún. 27
19:36
Fokozódó kánikulára figyelmeztet a meteorológiai szolgálat (Demokrata)
Fokozódó kánikulára, helyenként zivatarokra figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.
jún. 27
19:42
Luxuslakások épültek a Jókai utcai leomlott épület tetőterében (Blikk)
Nem kevesebb, mint 15 luxuslakás elkészítésének folyamata zajlik abban a Jókai utcai házban, amelynek ma délelőtt leomolott a tetőszerkezete.
jún. 27
19:48
Húsz lakót kell elhelyezni a Jókai utcai házomlás miatt (Blikk)
A VI. kerületi házomlásban érintett épület húsz lakója kérte az elhelyezését az önkormányzattól – közölte a Terézváros.hu hétfőn délután.
jún. 27
19:54
Csak egy korty, s máris megvolt a baj: mentőhelikoptert kellett riasztani a darazsat nyelő horgászhoz Heves megyébe (Blikk)
A domoszlói horgásztóhoz riasztották a mentőket tegnap, amikor egy 40 év körüli horgász lenyelt egy darazsat ivás közben.
jún. 27
20:00
Kálmán Olga a tiszteletdíja csökkentése ellenére sem jár majd be szavazni a Parlamentbe (Blikk)
Kálmán Olgát, a Demokratikus Koalíció (DK) frakciószóvivőjét kérdeztük arról, milyen hatásai lesznek a fizetése csökkentésének.
jún. 27
20:00
Elhunyt Fluck Miklós (ATV)
Elhunyt Fluck Miklós újságíró, atléta, a Vasas SC örökös tagja - tájékoztatta a család hétfőn az MTI-t.
jún. 27
20:12
Szijjártó Péter: méltánytalanok voltak a támadások, amiket kaptunk Ukrajnától (ATV)
A magyar és ukrán kormány közötti vitáknak az az oka, hogy két, több tekintetben ellentétes nemzeti érdek ütközik egymással, és mindkét kormány a dolgát teszi, hiszen a kijevi kormány azt szeretné, ha minél több országtól kapna fegyvereket, a magyar kormány pedig távol akarja tartani Magyarországot a háborútól. Nem gondolja, hogy veszélybe kerülhet
jún. 27
20:12
Orbán Viktor tisztelettel köszöntötte a Mi Hazánk elnökét (rtl.hu)
Orbán Viktort kérdezték az azonnali kérdések órájában hétfőn. Kiderült, hogy amíg „nem áll be Gyurcsány Ferenc hóna alá”, addig a Mi Hazánkkal együtt tud működni a kormánypárt.
jún. 27
20:18
Így élhetjük túl a kegyetlen kánikulát – A Blikk felkereste a legforróbb munkahelyeket (Blikk)
Katlanná vált az ország, nehezen bírjuk a hőséget, pedig ez még csak a kezdet. A héten többfelé 38 fok körüli is lehet a napi maximum.
jún. 27
20:30
Elfújta a szél a Balatonban megjelent algákat (ATV)
A Balaton nyugati felében több helyről jeleztek algásodást az elmúlt napokban, de hétfő kora délutánra elfújta a szél a vízfelszínen lebegő algákat. Vörös Lajos, a tihanyi Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) kutatója azt közölte, hétfő délelőtt még észlelték az algákat.
jún. 27
20:36
Kunetz Zsombor szerint a mentőautókra is vonatkozik a Mol ötvenliteres korlátozása (rtl.hu)
Az egészségügyi szakértő által közzétett levél szerint ez kockázatosan kevés a napi 300-800 kilométert közlekedő mentőgépjárműveknek.
jún. 27
21:00
Az elemző szerint az ellenzéknek képesnek kell lennie visszaadni a reményt (ATV)
Fidesz-fölény jellemezte a vasárnapi időközi választásokat azokon a településeken, ahol pártjelöltek is indultak. Karácsony Gergely csalódást keltőnek nevezte az ellenzék szereplését. Híradónknak úgy nyilatkozott: ez egy világos jelzés arra, hogy a pártoknak össze kell szedniük magukat.
jún. 27
21:12
Válságkezelés: 4 millió forintos jutalommal búcsúztak az államtitkárok az Emmi-től (Blikk)
Fejenként négymilliós jutalmat kaptak az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkárai az áprilisi választás hajrájában, míg a korrupciós ügybe keveredett Völner Pál közel 4,8 millió forint plusz pénzzel távozott.
jún. 27
21:12
Megépült, de nincs pénz a legújabb pécsi drogközpont működtetésére (ATV)
Elkészült de mégsem működhet az új pécsi kamasz-addiktológiai rehabilitációs centrum. Az építkezés uniós pénzből valósult meg, azonban a működéshez szükséges finanszírozás az államtól még nem érkezett meg. Addig viszont üresen fog állni az épület, mert a működtetésért felelős közalapítványnak nincs pénze a finanszírozásra.
jún. 27
21:18
Kiderült, hogyan védekeznek az önkormányzatok a kánikula ellen (Blikk)
en locsolással, ivókutakkal és klimatizált közösségi járművekkel védekeznek a kánikula ellen – közölte a főpolgármesteri hivatal hétfőn az MTI-vel.
jún. 27
21:18
Dúró Dóra szerint minden magyar nőnek négy gyereket kell szülnie, aki képes rá (rtl.hu)
Máskülönben nem lehet a magyarság lélekszámát 10 millió körül tartani.
jún. 27
21:54
A Nemzetpolitikai államtitkárság támogatja az értékteremtő munkát (Demokrata)
Aggódó szívvel gondolunk kárpátaljai nemzettársainkra – hangsúlyozta Szilágyi Péter.
jún. 27
22:00
Palkovics László: Magyarország célja az energia-autonómia elérése (Demokrata)
Magyarország célul tűzte ki az energia-autonómia elérését – mondta a miniszter.
jún. 27
22:06
Palkovics: Magyarország célja az energia-autonómia elérése (ATV)
Magyarország energiarendszerre vonatkozó terve nem csak zöldebbé és klímabarátabbá kívánja tenni a magyar energiarendszert, nemcsak el kívánja érni a kibocsátási célokat, hanem célul tűzte ki az ország energia-autonómiájának elérését - jelentette ki a technológiai és ipari miniszter Luxembourgban, az MTI-nek telefonon hétfőn.
jún. 27
22:18
Óriási tűzvészek pusztítottak Magyarországon: a hőség csak tetőzheti a bajt (Pénzcentrum)
Csaknem kétszer annyi tűz keletkezett az idén eddig, mint tavaly ugyanebben az időszakban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság beszámolója szerint. Összesen 10493 tűz keletkezett a szabadban az idei évben, ami 331 négyzetkilométernyi pusztítást okozott országszerte.
jún. 27
22:24
Brutálisan drágul a parkolás az egyik hazai nagyvárosban (Blikk)
Négyszáz forintról óránként hatszáz forintra emeli július 1-jétől Szombathelyen a legdrágább övezetben a parkolás óránkénti díját a vasi megyeszékhely önkormányzata, de drágul a strandbelépő, az uszodajegy, illetve többet kell majd fizetni a hulladékkezelésért, az anyakönyvi és a kegyeleti szolgáltatásokért is – erről döntött a város ellenzéki több

Keresés