2023. május 12. péntek

máj. 12
22:18
Óriási veszélyre figyelmeztetnek a szakértők: temérdek magyarnak fájhat milliókba a figyelmetlenség (Pénzcentrum)
A május végi, júniusi eleji viharos időszakban évről évre visszatérő szezonális jelenség a jégverés a zivatarokkal ilyenkor együtt járó erős szél, villámlás és a rövid idő alatt lehulló intenzív eső mellett. A szélsőséges időjárás komoly károkat okoz az ingatlanokban és a szabadban hagyott vagyontárgyakban. Az Aegon adatai szerint az elmúlt öt évbe
máj. 12
22:36
Rossz híreket közölt a KSH, ez történt márciusban a hazai ipari termeléssel (ATV)
Márciusban az ipari termelés volumene 4,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 4,0 százalékkal mérséklődött - erősítette meg pénteken második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
máj. 12
22:38
Németh Lajos átverte a tévénézőket, bocsánatot kellett kérnie (ATV)
A meteorológus elmesélte, hogy pontosan mi is történt.
máj. 12
22:40
Szuperolcsón, mindössze 1 forintért árulnak telkeket ebben a magyar faluban (ATV)
Az önkormányzat ezzel próbálja az állampolgárokat arra ösztönözni, hogy új házakat építsenek a településen.
máj. 12
22:42
Figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút, ez vár jövő kedden az autósokra (ATV)
Kedd reggeltől kora délutánig jelzőőrös forgalomirányítás mellett lehet csak áthaladni a Foki-Sebes-Körös-hídon a Békés vármegyei Szeghalomnál - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
máj. 12
22:44
Durván nekiment az Orbán-kormánynak az LMP (ATV)
Az ápolók világnapja alkalmából küldött üzenetet a kormánynak az ellenzéki párt.
máj. 12
22:46
Rendkívül nagy veszélyben lehet a kedvenc balatoni büféje (ATV)
Július 1-jéig kötelező adatszolgáltatást kell adniuk a vendéglátósoknak, akik ezt nem teszik meg, azok nagy bajba kerülhetnek. Csaknem 38 ezer vendéglátóipari egység érintett, köztük több száz balatoni hely.
máj. 12
22:48
Orbán “szívtelenségről”, birodalmi törekvésekről beszélt, de kijelentette: “Éljen az Európai Unió!” (ATV)
Ha nem tudja teljesíteni eredeti küldetését - “béke és jólét” - akkor mi végre az Európai Unió, írta fel a kérdést az égre figyelmeztető ujjával a történelem ura - hangoztatta Orbán Viktor Veszprémben, ahol Nagy Károly, Napóleon, sőt Hitler birodalmi törekvéseit sorolta. A beszédét azzal zárta: “Éljen az Európai Unió!”
máj. 12
22:50
OMSZ: Hibásan mérlegelt a mentésirányító Gálvölgyi János ügyében (ATV)
Hibásan mérlegelt a mentésirányító szerda délelőtt egy segélyhívás fogadásakor, ezt állapította meg a mentők belső vizsgálata - közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője pénteken az MTI-vel. Győrfi Pál korábban a sajtóban nyilatkozva jelezte, hogy vizsgálat indult a Gálvölgyi János színművész rosszulléte utáni riasztás fogadása ügyében.
máj. 12
22:52
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: egyenruhás munkavállalók helyett harcolni tudó hadseregre van szükség (ATV)
A cél az, hogy erős, jól kiképzett, a hagyományait megőrző, de felszerelésében és működésében modern nemzeti haderő jöjjön létre, amely képes a NATO szövetségesi vállalásainak teljesítésére is - erről beszélt a honvédelmi miniszter pénteken Budapesten, a Ludovika Fesztivál szabadegyetemi programján tartott előadásában.
máj. 12
22:54
Jó hírek érkeztek a Lánchídról (ATV)
Gyors ütemben haladnak a föld alatti és a Lánchíd környezetében végzett felújítási munkák: megújulnak a híd "avatatlan szemek elől rejtett helyiségei", és a Széchenyi István tér felőli járdaszakaszokon is folyamatosan szerelik fel az új járdakorlátokat - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
máj. 12
22:56
Kedden hallgatja meg a bíróság Schadl Györgyöt (ATV)
Május 16-án, azaz jövő kedden hallgatják meg a bíróságon Schadl Györgyöt, a végrehajtói kar korrupcióval vádolt egykori elnökét – írja a Hvg.hu a Fővárosi Törvényszék tárgyalási jegyzéke lapján.
máj. 12
22:58
Egy kínos üggyel kevesebb: közös nyilatkozatot adott ki a vezérkari főnök és a lengyel nagykövet (ATV)
Pont kerülhet Böröndi Gábor vezérkari főnök nagy visszhangot kiváltó ügyére. Ahogyan arról beszámoltunk, a vezérkari főnök kiakasztotta a lengyeleket, miután azt mondta: az 1939-es német-lengyel háború lokális konfliktus volt és békefolyamattal elejét lehetet volna venni annak, hogy világháborúvá szélesedjen.
máj. 12
23:00
Most bárki megveheti Rubik Ernő villáját, ha van rá 2 milliárd forintja (ATV)
Óriási telek, wellness részleg, belső medence, bor- és moziszoba, üvegház, kockás torony is tartozik a Rubik-villához, amit  2 milliárd forintért árulnak.
máj. 12
23:02
Egészségügy: már egy epekő eltávolításra is egy évet kell várni? (ATV)
Egy éves várakozási időt mondtak egy budapesti kórházban a Híradónknak nyilatkozó, epekővel küzdő nőnek, akinek olyan erős fájdalmai vannak, hogy dolgozni sem tud. Komáromi Zoltán háziorvos, a DK egészségpolitikusa szerint téves információt kapott a beteg, hiszen a várólista ennél jóval rövidebb. A kórház arról tájékoztatta híradónkat, hogy a megnö
máj. 12
23:04
Végső búcsút vettek Török Ádámtól (ATV)
Családja, barátai, pályatársai és tisztelői kísérték utolsó útjára Török Ádámot, a magyar progresszív blues-rock egyik legfontosabb alakját, a Mini együttes vezetőjét pénteken délután az Óbudai temetőben.
máj. 12
23:06
Elismerte a legfőbb ügyész: több tankerületi vezető ellen is nyomozás folyik (ATV)
Az ügyészség rendelkezésére álló nyilvántartás szerint tankerületi vezetőket érintően jelenleg három eljárás van folyamatban – közölte Polt Péter legfőbb ügyész Tompos Márton momentumos országgyűlési képviselővel, aki írásbeli kérdésében érdeklődött.
máj. 12
23:08
Összekapta magát a forint (ATV)
Erősödött a forint a vezető devizákkal szemben pénteken kora este a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
máj. 12
23:10
Csak nem akar épülni a centrumkórház (ATV)
Az első ígéretek alapján már betegeket kellene fogadnia a XI. kerület szélére tervezett 1,2 millió ember ellátásáért felelős hipermodern szuperkórháznak, de az építkezés még el sem kezdődött - írja a Népszava.

2023. május 13. szombat

máj. 13
0:15
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: „Legyen harctevékenységre koncentráló, harcolni tudó hadserege az országnak” (Blikk)
A cél az, hogy erős, jól kiképzett, a hagyományait megőrző, de felszerelésében és működésében modern nemzeti haderő jöjjön létre, amely képes a NATO szövetségesi vállalásainak teljesítésére is – erről beszélt a honvédelmi miniszter pénteken Budapesten, a Ludovika Fesztivál szabadegyetemi programján tartott előadásában.
máj. 13
0:18
Nizzába utaztatta a XVI. kerületi önkormányzat az észak-pesti tankerület vezetőjét és több iskola igazgatóját (Telex)
Állítólag tanulmányi útra mentek az egyik legdrágább francia üdülővárosba.
máj. 13
0:19
Ilyet se minden nap látni: 102 kilós halszörnyet emeltek a partra Nógrádban – fotók, videó (Blikk)
Nagy Péter horgászbotjára nem akármilyen példány került fel csütörtökön az esti órákban: egy 102 kilogramm súlyú és 228 centiméter hosszú halszörnyet húzott partra.
máj. 13
0:23
Meztelenül járkált az utcán egy pszichés zavarokkal küzdő nő Pilinyben (Blikk)
Meztelenül őrjöngött egy nő az utcán Pilinyben húsvétkor, majd néhány nappal ezelőtt is. Az egész szomszédság retteg a pszichés zavarokkal küzdő nő miatt.
máj. 13
0:24
Egyszeri rezsitámogatást ad a kormány az egyházi iskoláknak és óvodáknak (Telex)
A támogatás összege 19 854 forint/fő.
máj. 13
0:27
Méhhorror Egerben: tízezrével hemzsegtek a járda felett a rovarok (Blikk)
25 ezres méhcsaládot fogtak be Egerben, miután kettészakadt a raj, és a csapat egy része a járdára özönlött.
máj. 13
4:42
Csodaszép őszi időnk lesz szombaton (ATV)
Ha szereti az esőt, szelet, borongós, borús és hűvös időt, akkor önnek találták ki a szombatot.
máj. 13
6:36
Több milliárd dollárba került a MÁV és a Volán átalakítása (ATV)
A MÁV és a Volán 10 éves átalakítására tesz javaslatot Lázár János. Ehhez több milliárd dollárra lesz szükség, de az építési és közlekedési miniszter szerint megvannak a források rá a nemzetközi pénzpiacon és a szakmai befektetők körében.
máj. 13
7:24
„Kammerer olyan szépen mosolyog a plakátokon” – Fidesz-logó nélkül is nyerhet az olimpiai bajnok kajakozó (Telex)
Időközi polgármester-választást tartanak vasárnap az akkumulátorgyárról elhíresült Gödön, miután szétesett az ellenzéki összefogás, és lemondott a volt momentumos városvezető. A Fidesz kiváló jelöltnek tartja Kammerer Zoltánt, de a volt kajakos papíron függetlenként indul. Ellenfele, a várost hónapok óta irányító alpolgármester négy éve még a DK je
máj. 13
7:30
Stabil autokrácia vagy ingatag demokrácia – Törökország sorsdöntő választás előtt (444.hu)
21 év után először van reális esély Recep Tayyip Erdoğan leváltásra a végletesen megosztott Törökország élén. Pénzváltó Nikolett Törökország-szakértő elemzi a vasárnapi választás tétjeit.
máj. 13
7:30
Kijött a rendelet, év végéig hosszabbította meg a kamatstopot a kormány (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
máj. 13
8:24
Ungváry Krisztián: Nem beszámítható vagy szándékosan terjeszt orosz dezinformációt a vezérkari főnök (SzMo)
Böröndi Gábor azt mondta, egy békefolyamattal még meg lehetett volna állítani a második világháború kitörését. A korszak történész szakértője úgy fogalmaz: nehéz szavakat találni ekkora valótlanságok kapcsán.
máj. 13
8:27
Már a belügyminiszter is lépett Gálvölgyi János esete miatt (Infostart)
Pintér Sándor - lapértesülés szerint - vizsgálatot rendelt el a mentőknél.
máj. 13
8:36
Rossz napja volt több tízezer magyarnak: alig valamit kerestek ezen a héten (Pénzcentrum)
A magyarok most nem voltak túl szerencsések, de a főnyeremény is tovább halmozódik, senkire sem mosolygott rá igazán a szerencse.
máj. 13
8:36
2024-ben jön a végleges kútamnesztia (Telex)
Jövő januártól minden 2024 előtt ásott vagy fúrt kút automatikusan jogszerűen létesített lesz.
máj. 13
8:39
Mi lett vele? Palotás Jánosnak, a kilencvenes évek legendás politikusának vallomása – exkluzív interjú (Blikk)
A '90-es évek ikonikus politikusa sosem pihen, heti híradót készít az internetre, 68 esztendősen pedig még új szakmát is tanult - Palotás János arról is beszélt lapunknak, kit tart tehetségesnek Orbán Viktor kormányából, és hogy egy fárasztó nap után az unokái billentik helyre.
máj. 13
8:42
Tükröt tartottunk a Nyugat elé (Demokrata)
Ferenc pápa látogatását egyesek üdvtörténeti eseménynek, mások történelmi fordulópontnak nevezik. Soltész Miklóssal beszélgettünk.
máj. 13
8:48
Fordulat Gálvölgyi János ügyében: Pintér Sándor vizsgálatot rendelt el a mentőknél (ATV)
A Népszava információ szerint a belügyminiszter elrendelte a segélyhívások kezelésének visszamenőleges ellenőrzését.
máj. 13
8:48
Több mint tizenkétezren érkeztek Ukrajnából pénteken (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 59 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
máj. 13
8:54
Masszív vasazás: milliókra büntethetik a magyar fémkereskedőt (Pénzcentrum)
Négymillió forintos bírságot kaphat a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) az a férfi, aki több mint 31 tonna fémhulladékot értékesített.
máj. 13
8:54
Janša a kulturális marxizmust okolja (Demokrata)
A kulturális marxizmus az oka a nyugati civilizáció alapjait szétzúzni akaró kísérleteknek – jelentette ki a Szlovén Demokrata Párt elnöke.
máj. 13
8:54
3,3 millió forintba kerül egy budapesti mentőkerékpár (Telex)
Megkezdték szolgálatukat Budapesten a biciklis mentők, az éles próbaüzem a pápalátogatás idején volt.
máj. 13
9:00
Most közölte a rendőrség: nagy a baj a magyar határon, rengetegen menekülnek (ATV)
Az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye szerint 6002 ember lépte át a magyar határt.
máj. 13
9:03
Hiába várjuk a napsütést, borús, hűvös idő lesz a hétvégén (Blikk)
Kevesebb lesz az eső, de délután a déli megyékben zivatarok alakulhatnak ki.
máj. 13
9:05
Gázömléshez vonultak ki a tűzoltók a Keleti pályaudvarnál (Blikk)
A gázszivárgás miatt lezárták a Verseny utcát.
máj. 13
9:09
Útfelújítási munkák, baleset lassítja több helyen a forgalmat szombaton (Blikk)
Az M7, M1, M3 egyes szakaszain is korlátozásokra kell számítani.
máj. 13
9:39
Késést okoz a Tour a vasúton és a Volánbusznál (Infostart)
A székesfehérvári, valamint a Komárom és Esztergom közötti vonalakon meg kell várniuk a vonatoknak, amíg eltekernek a versenyzők.
máj. 13
9:48
Megjelent a rendelet: pénzhez jutnak ezek az iskolák (ATV)
A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint júniusban egyszeri rezsitámogatást nyújt a kormány az egyházi fenntartású köznevelési és szakképző intézményeknek – írja a 24.hu.
máj. 13
9:57
Bankárból vált varázslatos rúdtáncosnővé Emese (Blikk)
Álmaink megvalósításához mindössze egy kis bátorságra van szükség! Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint Fehér Emese története, aki 15 év után otthagyta a banki szférát, és alapított egy rúdtánciskolát.
máj. 13
10:00
Könnyítések jönnek a csok és a falusi csok szabályaiban (Telex)
A családoknak több idejük lesz például a lakásfelújításra.
máj. 13
10:06
Katonai konvojokra kell számítani Meszes, Fajsz és Szentes között (Demokrata)
Az MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred szombaton technikai átcsoportosítást hajt végre.

Keresés