Fontos változtatásra készül a Lidl Magyarország, ugyanis a német áruházlánc megelégelte a papíralapú árcédulák használatát és az abban rejlő hibákat, így elkezdte bevezetni a hazai üzletekben is a digitális ártáblákat - írja a Naphire.hu.
Idén is megrendezik a Joy Social Media Awardot, amely kapcsán azok az online alkotók kerültek jelölésre, akik a legjobban inspirálnak, szórakoztatnak és akiket a legjobban szeretnek a követőik. Bár Tóth Andi márciusban bejelentette, hogy mivel nem azt adja már neki a zenélés, mint eddig és visszavonul az énekléstől, még egy utolsó albuma megjelent
Egyértelműen a mentésirányító hibázott Gálvölgyi János rosszulléténél, mondta híradónknak egymással egyetértve egy kardiológus és egy mentésirányító. Közben a belügyminisztérium bejelentette, visszamenőlegesen vizsgálják a segélyhívásokat, azt szeretnék tudni, megfelelően képzettek-e a mentésirányítók, és hogyan kezelik a bejövő segélykéréseket.
Pintér Sándor vizsgálatot rendelt el a mentőknél a mentésirányító hibája miatt. A hívások hangnemét, az empátiát, a tűrőképességet és a kiérkezési időket is ellenőrizni fogják visszamenőlegesen.
Külföldi sajtóvisszhangja már van, diplomáciai következményei viszont majd csak ezután lesznek Orbán Viktor veszprémi beszédének a DK szerint. A miniszterelnök az európai egységet többek között Hitler álmaihoz hasonlította a tegnap elhangzott mondataiban. A történész úgy látja, nincs értelme bírálni a kormányfő állítását, mert a formál logika szabá
Nagyon úgy tűnik, jövő szerdán lezárul a magyar bűnügyi történelem egyik legrejtélyesebb ügye, az ítélőtábla döntést hoz az öt és fél éve eltűnt VV Fanni ügyében - írja a Blikk.
A hazai fejlesztésű ügyfélkiszolgáló pontokban kényelmesen, sorban állás nélkül intézhetjük el államigazgatási, postai, banki, közüzemi ügyeinket. Az ügyfélpontokat a magyar tulajdonú FaceKom nevű cég üzemelteti.
Egy kifejlett hím példány nagy valószínűséggel már áttelelhetett a Bükkben, és azóta is itt tartózkodik. Rendszeresen megfigyelhető, jellemzően kelet-nyugati irányban járja a Bükk területét – közölte a Bükki Nemzeti Park.
Egyre több magyar egészségére lehetnek hatással a különböző időjárási jelenségek. Az egészen enyhe tünetektől, mint a fáradékonyság és sajgó fejfájás, az akár halálos veszélyt jelentő következményekig terjedhet az időjárás-érzékenység hatása a szervezetre. Eközben a klímaváltozás és az utóbbi években fokozódó stressz miatt egyre erőteljesebb hatáss
Három településen tartanak ma időközi helyi önkormányzati választást: Dörön polgármestert, Gödön polgármestert és képviselőt, Kiskőrösön pedig egyéni választókerületi képviselőt választanak.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Három településen tartanak ma időközi helyi önkormányzati választást: Dörön polgármestert, Gödön polgármestert és képviselőt, Kiskőrösön pedig egyéni választókerületi képviselőt választanak.
Közlekedési változásokra, korlátozásokra kell készülni ma Budapesten a Tour de Hongrie mezőnyének megérkezésekor, a lezárások BKK-járatokat is érintenek.
Ellenőrzést rendelt el a mentőknél Pintér Sándor belügyminiszter, azt vizsgálják, megfelelően képzettek-e a mentésirányítók. A vizsgálat oka Gálvölgyi János színművész esete, akihez először nem küldtek mentőt, mert nem ismerték fel nála az életveszélyt. A színészt most lélegeztetőgépen tartják, tüdőembóliája van. A vizsgálat többek szerint is szük
A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kilencedik alkalommal szervezi meg a természetvédelmi témájú filmek legnagyobb seregszemléjét, amelyhez számos kísérőprogram is kapcsolódik majd.
Közlekedési változásokra, korlátozásokra kell készülni vasárnap Budapesten, a Tour de Hongrie mezőnyének megérkezésekor, a lezárások BKK-járatokat is érintenek – írja az Index.
Mint azt az atv.hu is megírta, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata szerint a Norbi Update termékek forgalmazója több szempontból is megtévesztette a fogyasztókat. Schobert Norbit megviselték az események, most pedig azt is elárulta, hogy mi lesz a céggel – írja a Bors.
A Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke szerint nagy a nyomás a mentésirányítókon, és előfordulhat, hogy nem ér ki egy mentő időben, mert épp nem tudnak autót küldeni.
Barnamedvét észleltek szombaton az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén, a nemzeti park déli határának térségében, Kánó és Felsőtelekes települések között – közölte közösségi oldalán a nemzeti park igazgatósága.
Az idei intenzív sebességellenőrző akciót a május 1-óta alkalmazott szigorúbb szabályok bevezetése előtt tartották, így még inkább megdöbbentőek az eredmények.
„A Sátán legnagyobb trükkje, hogy elhiteti magáról, nem létezik” – idézi Baudelaire-t Gyurcsány Ferenc a legújabb, közösségi médiában közzétett posztjában. A DK elnöke szerint Orbán Viktor elhiteti az emberekkel, hogy nem a Fidesz 13 éves kormányzása tehet arról, hogy Magyarország a térség lecsúszó országa lett.
Nyírmártonfalva egy apró pici, mindössze 2000 fős település, amelynek létezéséről áprilisig még nem sokan tudtak. Mindössze pár hét leforgása alatt lett tett szert országos ismertségre. Azóta szó szerint elárasztották a turisták. A helyiek azonban nem örülnek túlságosan a hirtelen jött hírnévnek, a falu ugyanis egy egészen furcsa, mondhatni abszurd
Nem hétköznapi megoldáshoz kellett folyamodniuk a keszthelyi hivatásos tűzoltóknak: egy munkagép markolójával kellett kiemelniük egy vízzel teli aknába esett lovat Vindornyaszőlősön.
A magyar válogatott 7-1-re kikapott az esélyesebb, világranglista-negyedik amerikai csapattól a jégkorong-világbajnokság tamperei csoportjának második fordulójában, vasárnap.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) Grósz Andor orvosprofesszort, a Kecskeméti Zsidó Hitközség vezetőjét, a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány (HDKE) kuratóriumának elnökét választotta meg új elnökének budapesti közgyűlésén vasárnap - közölték a Mazsihisz közösségi oldalán.
„Szeretnénk kifejezni szolidaritásunkat a jövőjükért utcára vonuló diákokkal, szülőkkel és tanárokkal. Büszkék vagyunk rátok, tartsatok ki, ne engedjetek!” – írták a szervezők.
A köztársasági elnök hivatalában, a nyílt napon akartak tiltakozni tanárok és diákok a státusztörvény ellen, de miközben sorban álltak, Novák Katalin odament hozzájuk, és hosszan vitáztak az oktatás helyzetéről - írja a Telex.hu.
Levélben kért elnézést Johannes Hahn költségvetési biztos az EU-s források felhasználásáért felelős minisztertől, amiért Brüsszel egy újabb programból akart kizárni magyar egyetemeket - írja a Mandiner.