2024. február 14. szerda

febr. 14
18:24
Bayer Zsolt Balog Zoltánnak üzent: "A kérdés az, hogyan szavazott a Jóisten" (SzMo)
Bayer Zsolt néhány nappal korábban még Novák Katalinnak címezte írását. Azt nem sokkal később a köztársasági elnök lemondása követte.
febr. 14
18:24
Idén is meghirdette a Nagy Olvasási Kihívást a Mogyoróssy János Városi Könyvtár (Gyulatelevízió)
A február 19-én induló megmérettetés célja, hogy szeptember 30-ig 25 különböző témakör szerint összeválogatott könyvet kell elolvasni, majd ezt igazolni egy pár soros ajánlóval. A verseny fogadtatása pozitív az olvasók körében, ugyanis így sokan olyan könyvet is elolvasnak, amit egyébként nem tettek volna meg. Dézsi János igazgató kiemelte, mindig
febr. 14
18:36
Több mint 1 milliárd forint értékben szerződtek a Fidesz-közeli vállalkozó cégei a Diákhitel Központtal 2018 óta (SzMo)
A Diákhitel Központ korábbi vezetője, Magyar Péter részletesen beszélt arról, hogy durva túlárazottság jellemezte ezeket a megállapodásokat és a minőséggel is voltak problémák.
febr. 14
18:42
Hack Péter reagált arra, hogy az LMP köztársasági elnöknek javasolta (ATV)
Ungár Péter hívta fel telefonon Hack Pétert, és azt kérte, ne mondjon azonnal nemet az államfőjelöltségre. Sajnálja Novák Katalin lemondását, de szerinte nem volt más választása, a tettek következményét viselni kell. K. Endre esetében felmerül, hogy a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettese elhitte a saját ártatlanságát, ugyanakkor legalább 10-15
febr. 14
19:06
"Nem maradhattam csendben" – megszólalt a gyömrői lelkész, aki Balog Zoltán távozásáig odaadja fizetése egy részét a bántalmazott gyerekeknek (SzMo)
Csűrös András azt mondta, hogy a kezdeményezés sikeres volt. Sokan követték a példáját és egyre több felajánlás érkezik.
febr. 14
19:12
Ön szerint le kell-e mondania Balog Zoltánnak a református egyház vezetéséről? Szavazzon! (ATV)
Már beszámoltunk róla, hogy a Direkt36 szerint az óriási felháborodást kiváltó kegyelmi ügyben fontos szerepet játszott a Magyarországi Református Egyház vezetője, korábbi EMMI-miniszter, Novák tanácsadója és régi mentora, Balog Zoltán. A 444.hu korábban kormányzati forrásból úgy értesült, Balognak vállalnia kell a felelősséget az ügyben, ezt várja
febr. 14
19:12
Hollik István lemondásra szólította fel Fekete-Győr Andrást (Demokrata)
"Akit a bíróság elítélt, mondjon le!" – írta Hollik István Facebook-bejegyzésében.
febr. 14
19:21
Ezért jelent meg olyan sok rendőr Budapest utcáin (Infostart)
Nincs az az ideológia, amely indokolná az "embervadászatot", amelyet az antifa terroristák folytattak egy évvel ezelőtt Budapest utcáin - jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára fővárosi sajtótájékoztatóján.
febr. 14
19:24
Jelentősen drágul a benzin és a gázolaj is pénteken (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
febr. 14
19:30
Fantasztikus siker, világbajnoki döntőben a magyar válogatott (ATV)
A magyar női vízilabda-válogatott bejutott a dohai világbajnokság döntőjébe: a négy között 13-11-re nyert a görög csapat ellen.
febr. 14
19:42
Orbán Balázs tagadta, hogy barátok lettek volna Magyar Péterrel, szerinte soha nem álltak közel egymáshoz (SzMo)
Orbán Viktor politikai igazgatója nem aggódik az elmúlt napok történései miatt. Ehelyett készülnek az európai parlamenti választásokra.
febr. 14
19:48
Lemondásra kérte Balog Zoltánt a tiszántúli református püspök (Demokrata)
Fekete Károly megkérte Balog Zoltánt, "gondolja át, hogy lemond zsinati elnöki tisztéről."
febr. 14
19:54
A Karmelita előtt tüntetett a Momentum: Novák Katalin és Varga Judit lemondása az erkölcsi minimum (ATV)
A Momentum a Karmelita előtti kordonoknál szervezett tüntetést, hogy felhívja a figyelmet a kegyelmi botrány valódi felelőseire: Orbán Viktorra és Rogán Antalra.
febr. 14
20:03
Donáth Anna a tüntetésen: a rendszer erkölcsileg megbukott (Infostart)
A Momentum Mozgalom szerda 18 órára hirdetett demonstrációt a Karmelita kolostorhoz. A megmozduláson Donáth Anna, Hadházy Ákos, Fekete-Győr András és Juhász Péter mondott beszédet.
febr. 14
20:06
Orbán Balázs kijelentette: "Magyar Péterrel soha nem voltunk barátok" (Blikk)
Magyar Péter a Partizánnak adott interjújában Orbán Balázst az egyik legjobb barátjának nevezte, Ám Orbán Viktor politikai igazgatója most azt állítja, soha nem álltak közel egymáshoz Varga Judit exférjével.
febr. 14
20:18
200 embert rúgtak ki a celldömölki gyárból kevesebb mint egy év alatt - megszólalt a cégvezető (ATV)
200 embert bocsátottak el egy celldömölki elektronikai cégtől tavaly május óta. 1500 embernek adtak munkát a tapolcai üzemükkel együtt, de a kevés megrendelés miatt kénytelenek voltak elküldeni a dolgozók egy részét. A cégvezető Híradónknak azt mondta: az év közepétől várhatóan visszaveszik őket.
febr. 14
20:18
Hvg: Háromból két püspök Balog Zoltán ellen szavazhatott, hatalmas a botrány a reformátusoknál (SzMo)
A Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke később lemondásra szólította fel.
febr. 14
20:30
Üzent az egyik bicskei áldozat: "Balog Zoltán tegnapi nyilatkozata inkább elmélyíti a morális válságot" (SzMo)
Balog azt mondta, hogy akitől kellett bocsánatot kért. Pop Mert szerint azonban az érintettekhez semmilyen bocsánatkérés nem érkezett senkitől.
febr. 14
20:30
Gyula Tv Híradó 2024. 02. 14. (Gyulatelevízió)
Témák: – Február 14-e hamvazószerda, a negyven napos Nagyböjt kezdete. Tapodi Krisztián káplán a szerda délelőtti szentmisét követően a Nádi Boldogasszony templomben végezte el a hamvazás szertartását. – Számos Békés vármegyei testnevelőt és iskolát díjazott a diáksport egyesület. Pluhár János, a 5-ös számú általános iskola testnevelője a legtöbb n
febr. 14
20:36
A bronzért léphetnek pályára a röplabdások (Nyíregyháza)
Érden rendezik a Magyar Kupa döntőjét és a bronzmeccset.
febr. 14
20:48
Megszólalt Róna Péter: 2022-ben elfogadta a jelölést, de most esze ágában sincs (ATV)
Róna Péter a közösségi oldalán jelentette be, hogy nem fog részt venni az államfőválasztáson, a bejegyzésében pedig a miniszterelnöknek is odaszúrt egyet.
febr. 14
20:48
3Téma – Dézsi János (Gyulatelevízió)
.
febr. 14
20:54
Egy szakember hibájából éghetett porig egy ház Pécsett: a sportolónőnek és férjének semmije sem maradt (Blikk)
Hibázott egy szakember, ezért éghetett le egy család háza Pécsett. A sportolónőnek és férjének semmije nem maradt, a kár tízmillió forint.
febr. 14
21:06
Magyar Péter újabb poszttal jelentkezett arról, hogy "milyen is a rendszer emberi arca kicsiben" (SzMo)
Varga Judit exférje ezúttal arról írt, hogy a járvány idején nyilvánosan adakoztak egy kórháznak, de pár óra múlva jött a telefon, hogy ezt hogy merték megtenni.
febr. 14
21:18
A Karmelita előtt tüntetett a Momentum: "Novák Katalin és Varga Judit lemondása az erkölcsi minimum" (ATV)
A Momentum a Karmelita előtti kordonoknál szervezett tüntetést, hogy felhívja a figyelmet a kegyelmi botrány valódi felelőseire: Orbán Viktorra és Rogán Antalra.
febr. 14
21:20
Balog Zoltán miatt otthagyja a református egyházat Mellár Tamás (ATV)
Kilép a református egyházból, jelentette be szerdán Mellár Tamás ellenzéki parlamenti képviselő, a KSH volt elnöke.
febr. 14
21:30
Nagyon fognak örülni ennek a banknak a magyar ügyfelei, több változás is jön (ATV)
Remek hírt kaptak egy népszerű bank magyar ügyfelei, több változásra is lehet számítani a közeljövőben.
febr. 14
21:48
Ekkora vagyona lehet Tiborcz Istvánnak: most juthatott el oda, hogy meg is mutassa (SzMo)
Közel negyven luxusingatlan mögött sejlik fel a miniszterelnök vejének üzleti köre. Több budapesti luxusszálloda mellett irodaházakban is van érdekeltsége.
febr. 14
22:00
Jogtudós, rektor, közgazdász - ki foglalhatja el Novák Katalin helyét? (ATV)
Egy kormányközeli alapítvány megbízásából közvélemény-kutatás indult annak érdekében, hogy felmérjék a lehetséges köztársasági elnök-jelöltek népszerűségét. Közben több párt is közölte, hogy kit látna szívesen államfőként.
febr. 14
23:00
Nagyon erős ellenfelet kapott az ellenzék Óbudán (Demokrata)
Kiderült, ki lesz Budapest lll. kerületének kormánypárti indulója.

Keresés