2024. február 16. péntek

febr. 16
12:12
Közös polgármesterjelöltet indít Békéscsabán a DK, az Mszp és a Párbeszéd (444.hu)
Pap János 30 éve még a Szdsz és a Fidesz közös jelöltje volt.
febr. 16
12:12
Navracsics Balog Zoltán “vívódásáról": “Lehet, hogy ma lesz eredménye, vagy három hét múlva…" (ATV)
“Gondolom, őbenne is megy a vívódás, ez része egy megoldási, tanulási folyamatnak. Ennek lesz valamilyen eredménye, lehet, hogy ma, de ez nem biztos, lehet, hogy csak három hét múlva" - mondta Navracsics Tibor Balog Zoltán sorsáról a KeljFel Jancsiban, hozzátéve: a ma esti tüntetés is “egy adalék lesz az egészhez".
febr. 16
12:12
Magyar Péter üzent a fiataloknak: "Ne féljetek kiállni az elesettekért, az igazságért, a hazátokért és nem utolsó sorban a saját sorsotokért!" (SzMo)
Épp az esti tüntetés előtt néhány órával döntött úgy Varga Judit exférje, hogy kiállásra biztatja a fiatalokat.
febr. 16
12:18
Navracsics Tibor szerint Novák Katalin azért mondott le, mert nem tudta elmondani, mennyire bánja a K. Endrének adott kegyelem (SzMo)
A miniszter Novák bukásából azt szűrte le, hogy Magyarországon dolgozik a demokrácia. Szerinte a kegyelembotrány másik érintettje, Balog Zoltán is vívódik.
febr. 16
12:21
Integrációval újítható meg a kertészeti ágazat (Demokrata)
A díszkertészek is számíthatnak fejlesztési forrásokra, amely részeként egy új, speciális támogatási forma is kialakításra kerül.
febr. 16
12:23
Rétvári Bence: Ne adjuk ki banki adatainkat! (Demokrata)
Az elmúlt években megszaporodtak az internetes és telefonos csalások – hívta fel a figyelmet az államtitkár.
febr. 16
12:24
Navracsics Tibor szerint Novák Katalin azért mondott le, mert nem tudta elmondani, mennyire bánja a K. Endrének adott kegyelmet (SzMo)
A miniszter Novák bukásából azt szűrte le, hogy Magyarországon dolgozik a demokrácia. Szerinte a kegyelembotrány másik érintettje, Balog Zoltán is vívódik.
febr. 16
12:30
Karácsony: a fővárosi fideszes városvezetés már 2011-ben tudta, mi folyik a bicskei gyermekotthonban, de nem tettek semmit (Blikk)
Karácsony Gergely főpolgármester szerint már 2011-ben tudta a fővárosi fideszes városvezetés, mi folyik a bicskei gyermekotthonban, mégsem tettek semmit.
febr. 16
12:39
Pap Jánost indítja a DK, az MSZP és a Párbeszéd Békéscsabán (Telex)
1990–2006 között volt polgármester a városban.
febr. 16
13:18
"99% nem a fideszes pedofilmosdatásra" - plakátokat ragasztott át a Párbeszéd (SzMo)
Az ellenzéki párt fotókat is közölt a végeredményről. Szerintük ez az igazi eredménye a nemzeti konzultációnak.
febr. 16
13:21
Varga Mihály felkacagott, amikor az államfőjelöltségéről kérdezték (Telex)
Török Gábor politológus péntek reggel arról beszélt, Orbán fejével gondolkodva Varga Mihály lehet Novák Katalin utódja.
febr. 16
13:21
Polgármester-találkozó – Összegyűltek a vármegye polgármesterei a Hotel Koronában (Nyíregyháza)
A vármegye polgármestereit várták a Hotel Koronába szerdán, ahol a Kelet-Magyarország polgármester-találkozót szervezett. Az esemény célja az volt, hogy a meghívottak egy kötetlen beszélgetés keretein belül értekezzenek a vármegye településeinek fejlődéséről és erősítsék az együttműködést a sajtóval. A rendezvényen dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza Me
febr. 16
13:24
Hová lett? Eltűnt a TikTokról Orbán Viktor videója, melyben Azahriah-ról viccelődött (Blikk)
Az ominózus videó még korábbi cikkekbe ágyazva sem érhető el.
febr. 16
13:27
Nagyot emel az Erste Bank a lakossági számlacsomagoknál (Infostart)
Átlagosan 13 százalékos lesz az idei áremelkedés május 1-jével.
febr. 16
13:27
Jön a tél legvonzóbb eseménye (Nyíregyháza)
Hagymás vér, hurka, kolbász, tepertő, de húsmentes ételek is várják jövő szombaton az érdeklődőket a Nyírségi Disznótoros Fesztiválon és Nemzetközi Böllérversenyen – a részleteket pénteken ismertették a városházán. Idén nem lesz élő vágás, a sertés ellenőrzött vágóhídról érkezik a helyszínre, azonban a bölléreknek még így is bőven lesz dolguk a hús
febr. 16
13:33
Caramel: Olyan megosztottság van Magyarországon, amiben képtelenség ép ésszel létezni (Telex)
Az énekes szerint elszomorító kétnaponta azt hallani, hogy valaki hazaáruló, és fáj a lelke attól, hogy méltatlan helyzetekbe tud kerülni egy olyan tisztség, mint a köztársasági elnöké.
febr. 16
13:36
Szijjártó Péter: A magyar EU-elnökség egyik fontos célkitűzése a georgiai csatlakozási folyamat felgyorsítása (hirado.hu)
A tárcavezető a georgiai kollégájával, Ilia Darcsiasvilivel közösen tartott sajtótájékoztatóján leszögezte, hogy Georgia fontos partner az Európa előtt álló jövőbeli kihívások leküzdése tekintetében.
febr. 16
13:48
BM: kínai-magyar rendészeti csúcstalálkozó volt Budapesten (hirado.hu)
A Kínai Népköztársaság államtanácsosa, Vang Hsziao-hung közbiztonsági miniszter kínai újévet követő első hivatalos külföldi látogatására Magyarországon került sor.
febr. 16
13:51
Iványi Gábor a pénteki gyermekvédelmi tüntetés szervezőinek üzent (Telex)
Egyháza nevében megköszönte a lelkész a szervezőknek, hogy kiállnak a gyermekbántalmazás ellen.
febr. 16
13:54
Közleményt adott ki a BKK az esti tüntetéssel kapcsolatban, ez rengeteg embert érint (ATV)
Rendezvény miatt lezárják a Hősök terét, a Kós Károly sétányt és az Állatkerti körutat pénteken 18 órától várhatóan 19.30-ig, a résztvevők létszámától függően szakaszosan lezárhatják a Dózsa György utat és az Andrássy utat is - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
febr. 16
13:57
Szivárványcsaládok hívői (vasárnap.hu)
Pénteken, a szivárványcsaládok népszerű arcai lépnek fel a gyermeki abúzus ellen. Igen álságos, hogy a fellépők közül sokan, a Szivárványcsaládokért
febr. 16
14:06
Azért rúgták ki a bicskei otthon nevelőit, mert jelentették a gyerekbántalmazási ügyeket – álltja egy volt nevelő (SzMo)
Bárnai Árpád elmesélte azt is, hogy miért inkább a fenntartó fővárosi önkormányzathoz fordultak, és nem a rendőrséghez. Beszélt arról is, hogy az áldozatsegítésben nincs elég szakember.
febr. 16
14:09
Nem érdemes nyomásgyakorlással próbálkozniuk az idelátogató amerikai szenátoroknak (Demokrata)
Magyarország szuverén ország – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
febr. 16
14:09
"Próbálja meg elképzelni, jó?" – rosszul öregedő interjú került elő Balog Zoltánnal (rtl.hu)
2016-ban a pedofilbotrányt riportjával feltáró Moskovics Judit kérdezte Balog Zoltán akkori emberierőforrás-minisztert arról, vajon hogyan védik meg a gyerekeket a befolyásolástól, ha az akkor már felfüggesztett igazgató még mindig köztük lakik a bicskei gyermekotthonban. Balog a végén azt mondta, próbálja meg elképzelni. Az, hogy a bicskei gyermek
febr. 16
14:11
Nagy Ervin: A lelkiismeret ébredése kimutathatatlan, hiába szondázza Tóni bácsi (rtl.hu)
Nagy Ervin szerint az elmúlt tíz évben elaludtunk, bármit meg lehet csinálni ezzel a néppel.
febr. 16
14:12
Szijjártó Péter: Nem érdemes nyomásgyakorlással próbálkozniuk az idelátogató amerikai szenátoroknak (hirado.hu)
Örülünk, hogy eljönnek ide, mert saját szemükkel láthatják, hogy mindaz, amit olvashatnak a liberális amerikai médiumokban Magyarországról, szemenszedett hazugság – mondta Szijjártó.
febr. 16
14:12
44 ezren már visszajeleztek - az elmúlt évek legnagyobb tüntetésére készülnek a Hősök terén (SzMo)
A pénteki fővárosi tüntetés sikerének kulcsa az lehet, hogy a kezdeményezés olyan emberektől indult ki, akik hatalmas tömegek megmozgatására képesek a közösségi médiában.
febr. 16
14:14
Jelentős késésekkel közlekednek a vonatok a Budapest–Hatvan–Miskolc–Sátoraljaújhely vonalon (hirado.hu)
A forgalom fokozatosan áll helyre a délután folyamán.
febr. 16
14:15
Kínai-magyar rendészeti csúcstalálkozó volt Budapesten (Demokrata)
Pintér Sándor belügyminiszter Vang Hsziao-hung kínai közbiztonsági miniszterrel tárgyalt.
febr. 16
14:21
650 éve született Anjou Szent Hedvig Lengyelország és a Dunakanyar védőszentje (vasárnap.hu)
Hatszázötven éve, 1374. február 18-án született Anjou Szent Hedvig (Jadwiga) lengyel királynő, magyar hercegnő, Lengyelország védőszentje, Litvánia apostola.  Apjának, az
febr. 16
14:27
Szijjártó Péter: e mellett tör lándzsát a magyar EU-elnökség (Infostart)
A külügyminiszter szerint az uniónak olyan lendületre van szüksége, amit a jövőbeli tagságért küzdő országok tudnak leginkább bohozni a közösségbe.
febr. 16
14:27
E-oltólándzsákat szerzett be a katasztrófavédelmi igazgatóság (Gyulatelevízió)
2024-ben e-oltólándzsákkal bővült a Békés Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság eszközparkja. Képeinken Várszegi György tűzoltó főhadnagy az eszköz összeállítását mutatja be. Egyelőre 21 darabot szereztek be ebből, valamint a Magyar Közút és a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt további 13 darabot biztosít számukra. Ezekre az eszkö
febr. 16
14:29
Számos ösztöndíjlehetőség várja a GFE hallgatóit (Gyulatelevízió)
Három csoportba sorolhatók a Gál Ferenc Egyetem hallgatói által elérhető ösztöndíjak. Kovács Katalin oktatási igazgató elmondta, a felsőoktatásban mindenhol elérhető ösztöndíjak, a tanulmányi vagy éppen szociális juttatások természetesen itt is elérhetők. A pénzügyi keret elosztása a hallgatók közreműködésével történik. Ezeket elsősorban a nappali
febr. 16
14:36
Varga Mihály hangosan felnevetett, amikor az államfőjelöltségéről kérdezték (ATV)
Varga Mihály felnevetett, majd azt gondolta, hogy valami mesterséges intelligenciahang lehet a vonal mögött, amikor a Magyar Hang megkereste azzal a kérdéssel, hogy felmerülhetett-e a neve államfőjelöltként.
febr. 16
14:36
"Nekem most nincs időm ilyen viccekre" – Varga Mihály felnevetett, amikor az államfő-jelöltségről kérdezték (SzMo)
Török Gábor politológus szerint Varga Mihály esélyes lehet a posztra. "Sok hibázási lehetőség már nincs ebben a kérdésben, elvégre a kormányfő 14 éve alatt három elnökjelöltjéből kettő botránnyal távozott" - mondta.
febr. 16
14:39
Iványi Gábor üzent a pénteki tüntetést szervező influenszereknek (rtl.hu)
Iványi Gábor lelkész a gyermekvédelmi tüntetés előtt arról beszélt: "nincs annál megrendítőbb, mint ha kiszolgáltatott gyermekeket bántalmaznak" a hatalmukkal visszaélők.
febr. 16
14:45
Gulyás Gergely: Novák Katalin és Varga Judit vállalta a felelősséget, a kormánynak előre kell néznie (Infostart)
A kormányülésen elsősorban a kegyelmi ügyről volt szó, döntések nem születtek. Gulyás Gergely kijelentette, egyáltalán nem volt indoklása az államfő lemondásához vezető kegyelmi ügynek, ő csak a lemondás napján értesült arról, hogy Novák Katalin nem marad hivatalban. Szóba került még az államfőjelölés, Alekszej Navalnij, Fekete-Győr András és Magya
febr. 16
14:45
Gulyás Gergely: A kormány nagy hangsúlyt fektet a gyermekek védelmére (Demokrata)
Szigorítja a gyermekvédelmi intézmények vezetőinek kinevezését a kormány s áttekinti a gyermekvédelmi jogszabályokat.
febr. 16
14:45
Szijjártó a NATO-ügyben érkező szenátoroknak: Ne is próbáljanak nyomást gyakorolni ránk (Telex)
Inkább nézzenek körül az országban, ismerkedjenek meg annak szépségeivel – javasolta a miniszter.
febr. 16
14:47
Gulyás a Telexnek: Először fordul elő, hogy nem válaszolok valamire, amire tudom a választ (Telex)
A miniszter biztos benne, hogy Novák Katalin hamarosan dolgozni fog valahol. Gulyás szerint Magyar Péter már tavaly "megfenyegette", hogy ki fog tálalni. Azt állítja, hogy Orbán csak a sajtóból értesült a kegyelmi ügyről. Balog Zoltán sorsa a református egyház belügye. Kormányinfó.
febr. 16
14:48
Kövesse nálunk élőben a Kormányinfót! (hirado.hu)
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ma 14 óra 30 perctől Kormányinfót tart.
febr. 16
14:48
Gulyás: Novák Katalin és Varga Judit példamutatóan járt el, vállalták a felelősséget (ATV)
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón elmondta: a kormánynak előre kell tekintenie, ezért nyújtott be Orbán Viktor egy alaptörvény-módosítást, és ezért fogják áttekinteni a gyermekvédelmi törvényeket. Erről az Országgyűlés a tavaszi ülésszakban szavaz, a Fidesz "remélhetőleg" két héten belül állít államfőjelöltet - közölte.
febr. 16
14:51
Átadták a Balassi Bálint-emlékkardokat (vasárnap.hu)
A XVI. századi európai költészet kiemelkedő alakjára, Balassi Bálintra emlékezve huszonnyolcadik alkalommal adták át a magyar alapítású nemzetközi díjat, a
febr. 16
14:57
Szijjártó Péter máris figyelmeztette a Magyarországra készülő szenátorokat: Ne is próbálkozzanak nyomásgyakorlással! (rtl.hu)
A külügyminiszter szerint az amerikai politikusok saját szemükkel láthatják, hogy mindaz, amit olvashatnak a liberális amerikai médiumokban Magyarországról, szemenszedett hazugság.
febr. 16
14:57
Komoly lépést jelentett be Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház (Nyíregyháza)
Február 16-ától, péntektől teljes látogatási tilalmat rendelt el a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház valamennyi tagkórházának összes fekvőbeteg-ellátást végző osztályán.
febr. 16
15:00
Kövesse nálunk élőben a Kormányinfót! (hirado.hu)
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ma 14 óra 30 perctől Kormányinfót tart.
febr. 16
15:00
Gulyás Gergely: Remélem, két héten belül megválasztjuk az új köztársasági elnököt (SzMo)
A miniszter elmondta, hogy a kormány levonta a köztársasági elnök és a korábbi igazságügyi miniszter lemondásának politikai következményeit. A kormány alkotmány-módosítási kérelmet adott be.
febr. 16
15:03
Caramel: Képtelenség ép ésszel létezni Magyarországon a megosztottság miatt (rtl.hu)
Caramel is részt vesz a pénteki gyermekvédelmi tüntetésen, azt is elárulta, mit gondol az elmúlt napok közéleti eseményeiről.
febr. 16
15:03
Alternatív ügyeleti ellátás indul Budaörsön (Telex)
Február 1-jén zárt be az ügyeleti központ a városban, a helyén éjjel-nappal elérhető szolgáltatást indítanak.
febr. 16
15:03
Figyeljünk az Árok utcán! (Nyíregyháza)
Lakó-pihenő övezetté alakították ki az Árok utca egy szakaszát.

Keresés