25 millió forint! Ez kell ahhoz, hogy egy egykori bántalmazott, jelenleg hajléktalanságban élő fiatal életét megmentsük, és a lakhatását végre biztosítsuk. E célra hirdettek közös adománygyűjtést az "Odakint most szörnyek járnak" megmozdulás szervezői az Utcáról Lakásba Egyesülettel.
Az elemző szerint ezután a tüntetés után még bőven ott maradhatott volna a videó. A felszólalók azt adták, amit ígértek, egy szakmai ügyben álltak ki, még ha a közönségben az is lehetett az elhangzottak értelmezése, hogy minderről az Orbán-rendszer tehet.
Az orosz-ukrán háború csaknem két évvel ezelőtti kitörése óta naponta több ezer menekült érkezik Magyarország területére a háború sújtotta szomszédos országból.
A népszerű fiatal zenész maga is gyermekbántalmazás szenvedő alanya volt az iskolai évei alatt. A tüntetésen videóüzenetben fordult az 50 ezres tömeghez. Utána a közösségi oldalán posztolt a megmozdulásról és az érzéseiről.
Először szólal meg Orbán Viktor miniszterelnök ma a Várkert Bazárban a 25. évértékelőn azután, hogy a kegyelmi ügy miatt lemondott Novák Katalin államfő, Varga Judit távozott a közéletből, és tegnap Balog Zoltán is bejelentette: lemond a református zsinat elnöki posztjáról.
A szolgálatból kivont rendőrlovak hajlamosak a mélabúra, ha nyugdíjasként már nem fogják őket dologra. Ebből a szempontból Puccos és Rontás is szerencsésnek mondhatja magát, mivel korábbi kollégáik megtartották őket.
Egymásra és önmagukra figyelésre, elmélkedésre és megnyugvásra szólították fel a katonákat a tábori lelkészek hamvazószerdán, a nagyböjti időszak kezdetén. Február
A rapper a tüntetés politikai tartalma miatt nem csatlakozott a támogatókhoz, bár először még Osváth Zsolt szerint a nevét adta a megmozduláshoz. Némi kölcsönös hazugozás után végül az Instagram-sztorijában tette tisztába, hol áll ebben a történetben.
Amatőr röplabda bajnokságot rendeznek szombaton a gyulai sportcsarnokban. A Békés vármegyei csapatok mellett kecskeméti és szegedi alakulatok is megmérettetik magukat. A 21 együttes küzdelmei egészen estig tartanak.
A kormány propagandalapja a melegek pellengérre állítása mellett azt is írta, hogy a téren a "szokásos kormányellenes csődületet" láttuk, az esemény "az Orbán-fóbiások véleménygettójának erődemonstrációjává" vált.
A kormány mindent a hatalom megtartásának rendel alá, mert tudják, ha buknak, mehetnek a börtönbe. Az utcán már rég százezreknek kellene tüntetni - mondja a volt ombudsman.
Jelenleg négyből egy nyugdíjas nem a nyugdíjkasszából, hanem a költségvetés egyéb bevételeiből kapja időskori juttatását, és a kormányzat elismerte, ez az arány csak romlani fog. A megoldást a kabinetnél egy nem részletezett, és eredményt eddig nem mutató "átütő demográfiai programban" látják.
A magyar gazdák tudják, hogy az EP választás és a soros uniós magyar elnökség tétje nagyobb, mint valaha. Ott voltunk a Magosz és a NAK záhonyi tüntetésén.
Bagdy Gábor kezdeményezte, hogy 2015-ben a bicskei gyermekotthon később pedofília miatt elítélt igazgatója kitüntetést kapjon. A politikus szerint a 2011-es rendőrségi vizsgálat nem állapította meg a férfi bűnösségét.
A Fidesz EP-listavezetői helyének várományosaként a norvég nagykövetségen találkozott európai országok nagyköveteivel. Fesztelennek tűnt, és a kegyelmi ügy miatt sem izgult.
Rogánék először bíztak abban, hogy megúszható az ügy, de a felmérések kijózanították őket. Varga Judit még két nappal a lemondása előtt sem adta jelét annak, hogy veszélyben érezné a karrierjét. A Sándor-palota Balog Zoltánra mutogatott, de Orbánnak ez kevés volt. A Direkt36 új részleteket tudott meg a kegyelmi botrány belső kormányzati történéseir
15 órakor a Várkert bazárban évértékelőt tart Orbán Viktor miniszterelnök-pártelnök. Az esemény az Infostarton élő szöveges tudósítással követhető, az InfoRádióban (FM 88,1) pedig élőben közvetítjük.