2024. február 27. kedd

febr. 27
11:45
Feljelentést tett a gödi polgármester a Samsung-gyár légszennyezési adatai miatt (SzMo)
Kammerer Zoltán szerint a rendőrség dolga kideríteni, hogy környezetkárosítás történt-e, vagy rémhírekkel riogatnak az oknyomozó újságírók.
febr. 27
11:48
Dömötör Csaba: Köszönöm a felszólalását, tisztelt elítélt képviselő úr! (Demokrata)
Az államtitkár az elítélt Fekete-Győr Andrásnak válaszolt az Országgyűlésben.
febr. 27
12:03
Ez volt Novák Katalin utolsó aktusa államfőként (Infostart)
A távozó köztársasági elnök leadta záró vagyonnyilatkozatát.
febr. 27
12:03
Végrehajtás indult Juhász Péter cége ellen – a kampánypénz nem került veszélybe a politikus szerint (SzMo)
Az ellenzéki politikus azt mondta, hogy egy pár tízezer forintos parkolási bírságot terheltek rá, amit már be is fizetett, csak a hivatalos papírokban ez még nem jelent meg.
febr. 27
12:18
Bajban a Temu? Vizsgálatot indított a GVH (ATV)
A Gazdasági Versenyhivatalnál (GVH) több bejelentéses eljárás is folyamatban van a kínai Temu online piactér kereskedelmi gyakorlatával kapcsolatban; a versenyhivatal értékeli a beadványokban foglaltakat, illetve részletes adatgyűjtést végez, és ezek alapján megteszi a szükséges intézkedéseket a magyar fogyasztók védelme érdekében, indokolt esetben
febr. 27
12:18
Székelyföld akkor is létezni fog, amikor Marcel Ciolacut már rég elfelejtették (Demokrata)
Kulcsár-Terza József arra intette a Székelyföld létét tagadó román kormányfőt, nézzen szét Európában demokráciát tanulni.
febr. 27
12:24
Végrehajtást rendeltek el Juhász Péter cégével szemben (Telex)
Parkolási bírság és elkeveredő papírok tehetnek róla Juhász szerint.
febr. 27
12:26
Idén is elindítja ingyenes kurzusait a CEU (Telex)
Téma lesz a maffiaállam, a tanártüntetések, és Bibó István életműve is. Személyesen és online is be lehet kapcsolódni ingyen, csak regisztrálni kell hozzá.
febr. 27
12:27
Se víz, se fűtés nincsen az Uzsoki Utcai Kórház egy osztályán péntek óta (SzMo)
A részlegen 139 beteg fekszik – kabátban. A fűtési rendszer keringetőszivattyúja romlott el.
febr. 27
12:30
Visszatér az Uber (444.hu)
Lassan nyolc éve épp a taxisok lehetetlenítették el, most az ő együttműködésükkel tér vissza a magyar piacra az autómegosztó.
febr. 27
12:30
Mohácsi Karolina lett az idei év “Legkiválóbb ápolójelöltje” (Gyulatelevízió)
Harmadik alkalommal rendezte meg a Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kara, valamint a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara vármegyei szervezete azt a versenyt, melyen középiskolás ápolójelöltek mérték össze tudásukat. Vincze Gábor, a GFE gyulai karának dékánja kiemelte, céljuk, hogy minél többen vegyenek részt a diákok közül
febr. 27
12:36
Feljelentés, majd nyomozás lett a vége Magyar Péter interjújának (ATV)
Nyomozás indult Magyar Péter interjúja nyomán a túlárazással kapcsolatban.
febr. 27
12:36
Juhász Hajnalka helyre tette Fegyőrt: Nem vagyunk szoknyák! (Demokrata)
A KDNP képviselőasszonya arra is reagált az Országgyűlésben, hogy Fekete-Győr András szerint a hatalom két bukott nő szoknyája mögé bújt.
febr. 27
12:36
Magyar Péter interjúja után bejelentés érkezett a Nemzeti Nyomozó Irodához (rtl.hu)
Orbán Viktor felesége, Lévai Anikó is szerepel benne.
febr. 27
12:39
Elemző: a magyar–svéd megállapodásnak nem csak hadiipari haszna lesz (Infostart)
Nemcsak a Magyar Honvédség számára fontos ez a beruházás, hanem a két ország gazdasági kapcsolatait is tovább erősítheti – mondta az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány junior kutatója Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Ulf Kristersson svéd kormányfő múlt pénteki megállapodásáról.
febr. 27
12:48
Üzent a Vidéki prókátor: Ha abban a helyzetben lennék, hogy tanácsot adhatok Novák Katalinnak... (rtl.hu)
A kegyelmi botrányt kirobbantó vidéki ügyvéd – aki a Vidéki prókátor nevet használja a Facebookon – leírta, mit javasolna a lemondott köztársasági elnöknek.
febr. 27
12:54
Moszkvában nem örülnek, hogy a magyar kormány ratifikálta a svéd NATO-csatlakozást (444.hu)
Egy magas rangú orosz képviselő szerint Magyarország ezzel "nem halálos, de súlyos csapást" mért Európa osztatlan biztonságára.
febr. 27
12:54
Visszatér Magyarországra az Uber (rtl.hu)
A Főtaxi segítségével tér vissza a 2016-os kivonulás után az alkalmazás.
febr. 27
12:54
Hartmann Ferenc lett az ellenzék polgármesterjelöltje Veszprémben (Telex)
Az ellenzéki frakcióvezető, korábbi alpolgármestert indítja közös jelöltként a Híd a Városért veszprémi egyesület, a Demokratikus Koalíció, az MSZP, a Párbeszéd-Zöldek, valamint a Momentum. Az ellenzéki összefogásból itt is kimaradt a Jobbik.
febr. 27
13:03
Mi történt? Visszatér Budapestre a nyolc éve elüldözött Uber fuvarmegosztó (SzMo)
Ez aztán a meglepetés: csaknem nyolc évvel ezelőtt éppen a taxisok nyomása miatt távozott, most viszont velük együttműködve tér vissza Magyarországra az Uber nevű fuvarmegosztó vállalat.
febr. 27
13:12
Válaszolt a KEF: ez a helyzet most az Uzsoki kórház fűtésével (ATV)
Elromlott a keringetőszivattyú, de már helyrehozták - közölték az ATV Híradóval.
febr. 27
13:12
Demeter Szilárd átveszi a Nemzeti Múzeumot (444.hu)
A kirúgott L. Simon után egy másik fideszes kultúrpolitikusra bízzák a legnagyobb magyar közgyűjteményt, jöhet az összevonás a PIM-mel.
febr. 27
13:15
Kammerer Zoltán feljelentést tett a gödi Samsung-gyárral kapcsolatban (Infostart)
A polgármester szerint így kiderülhet, hogy valóban környezetkárosítás, vagy csak rémhírterjesztés történt.
febr. 27
13:24
Latorcai János: Arató képviselő úr, az ön ideje már lejárt! (Demokrata)
Az Országgyűlés ülését vezető Latorcai János rászólt a DK képviselőjére.
febr. 27
13:27
Tovább emelnék a díjakat a fővárosi taxisok (Infostart)
Az NSZ - Nemzeti Szakszervezet és a FESZSZ - Független Egységes Szakszervetek Szövetsége tarifakorrekciós tárgyalásokat kezdeményez Karácsony Gergely főpolgármesterrel.
febr. 27
13:33
Feljelentést tettek Magyar Péter legfrissebb interjúja után tiltott adatszerzés miatt (SzMo)
Szükség esetén nyomozás megindítását, az esetleges elkövető felkutatását és a bűncselekmény gyanújának megállapítását kérte a bejelentő, Tényi István.
febr. 27
13:36
Demeter Szilárd lesz a Nemzeti Múzeum főigazgatója (rtl.hu)
Az eredményt Csák János kulturális és innovációs miniszter a Nemzeti Kulturális Tanács mai ülésén jelentette be.
febr. 27
13:48
Itt az ellenzék nagy bejelentése: megvan a közös jelölt Veszprémben (ATV)
Veszprémben Hartmann Ferenc ellenzéki frakcióvezetőt, az MSZP Veszprém vármegyei elnökét, korábbi alpolgármestert indítja közös jelöltként az önkormányzati választásokon a Híd a Városért Egyesület, a Demokratikus Koalíció, az MSZP, a Párbeszéd - Zöldek és a Momentum - jelentette be Dobrev Klára, a DK EP-képviselője, Tüttő Kata, az MSZP főpolgármest
febr. 27
13:50
"Legyen jog méltósággal befejezni az életet?" - megosztottak a politikai pártok Karsai Dániel ügyében (ATV)
A parlament éjszakába nyúlóan vitázott tegnap az életvégi döntésekről. A vitanapot az ellenzék kezdeményezte a gyógyíthatatlan beteg Karsai Dániel alkotmányjogász esete kapcsán. Az ellenzéki pártok - a Mi Hazánk kivételével - azt az álláspontot képviselik, miszerint szigorú keretek között, de lehetőséget kell adni az élet méltó befejezésére. A korm
febr. 27
13:54
Kulcsár Edina ritka kivételt tett a kislányával kapcsolatban (ATV)
Kulcsár Edina az Instagram-oldalán mutatta meg a legkisebb gyermekét.
febr. 27
13:57
Demeter Szilárd lesz a Nemzeti Múzeum főigazgatója, összevonás jöhet a Petőfi Irodalmi Múzeummal (SzMo)
Állítólag zárt körben már be is jelentette a főigazgatói pályázat nyertesét Csák János kulturális miniszter. A hír komoly átalakításokat vetít előre.
febr. 27
14:00
Kutyás foglalkozások indulnak az óvodákban (Gyulatelevízió)
Kedden együttműködési megállapodást kötött a Gyulai Kutyás Agility Szabadidősport Klub és Gyula Város Egyesített Óvodája. A közös programjuk során közel ötszáz gyulai óvodás szerezhet új ismereteket a kutyás foglalkozásokon. Zoé, Zipó és Coco közreműködésével vette kezdetét az a program, amely során Gyula Város Egyesített Óvodájának valamennyi gy
febr. 27
14:12
Országszerte vannak sértettjei annak a csalássorozatnak, amelyet a békéscsabai rendőrök vizsgáltak (Gyulatelevízió)
A gyanúsított egy Tolna vármegyei férfi, akit már korábban elítélt a bíróság ilyen bűncselekményekért. Most börtönben van, de közben újra vádat emelhet ellene az ügyészség. Rosszul állt anyagilag és így akart pénzhez jutni, állítása szerint ezért kezdett el különböző dolgokat hirdetni az interneten egy 25 éves Tolna vármegyei férfi. Mobiltelefont,
febr. 27
14:18
Veszprémben Hartmann Ferenc lesz az ellenzék közös polgármesterjelöltje (rtl.hu)
Hartmann Ferencet civil szervezetek is támogatják, ugyanakkor a Jobbik nem része az ellenzéki összefogásnak.
febr. 27
14:30
Szalai Zoltán: A műveltség a kultúraátadás feltétele (Demokrata)
Műveltség nélkül nem adódik tovább az, amit fontosnak és értékesnek tartunk az előttünk álló generációk tapasztalataiból, mondta a Mathias Corvinus Collegium főigazgatója.
febr. 27
14:36
Önkéntes katonai szolgálat – Kötetlenebb formában ismerhetik meg a honvédséget a fiatalok (Nyíregyháza)
Március 5-ig várja az önkéntes katonai szolgálatra jelentkezőket a Magyar Honvédség. Az elsődleges cél továbbra is az, hogy minél többen megismerhessék a honvédséget, amely ma már egy modern fegyverrendszerekkel ellátott, 21. századi haderő. Az önkéntes katonai szolgálat 6, illetve 12 hónapja során a résztvevők a mindennapi életben is hasznos ismer
febr. 27
14:42
A Klubrádiónál megjelent botrányos cikk ügyét a fővárosi ügyészség vizsgálja (Demokrata)
A baloldalon nagyrészt vagy hallgattak az ügyről, vagy igyekeztek elbagatellizálni.
febr. 27
15:30
Idősügyi Tanács – A Digitális Tudásközpontban üléseztek a tagok (Nyíregyháza)
Az idei év második ülését tartotta az Idősügyi Tanács kedd délelőtt, a helyszín ezúttal a Digitális Tudásközpont volt. Az intézmény lehetőséget kínált arra, hogy kisebb csoportokban, háromalkalmas foglalkozásokon vegyenek részt a nyugdíjasok, ahol a digitális eszközök használatával, az internettel és az Ügyfélkapu rendszerével ismerkedhetnek meg.
febr. 27
15:32
Elmarad a gyerektánc foglalkozás (Nyíregyháza)
A február 27-én 17:00 órára, a Mozdulj Nyíregyháza! keretében meghirdetett  Gyerektánc foglalkozás elmarad a Kodály Iskolában.
febr. 27
15:36
Magyar Péter már a pártalapításon dolgozik (444.hu)
A 444 több forrásból is úgy értesült, elkezdte egy jövőbeli párt gründolását az elmúlt hetek meglepetésszereplője. Magyar nem cáfolta az információinkat. Simicska neve is feltűnik.
febr. 27
15:39
Novák Katalinnak üzent a kegyelmi botrány kirobbantója a Vidék prókátor oldalon (SzMo)
A "Vidék prókátor" tanácsot adott a volt elnöknek: erre költené az élete végéig járó elnöki tiszteletdíjat.
febr. 27
15:42
Matolcsyék döntöttek, gyengüléssel reagált a forint (ATV)
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 9,00 százalékra csökkentette az alapkamatot.
febr. 27
15:45
Nincs maffia film nélküle: nagypapa lesz a magyarok kedvenc színésze (BorsOnline)
A rajongók örömünnepet ülnek.
febr. 27
15:48
Megrázó erejű fotón mutatta be Böröcz László a Várnegyedben uralkodó lehetetlen állapotokat (444.hu)
Mutatjuk.
febr. 27
16:18
Lemondott a tiszaföldvári borozóban balhézó alpolgármester, a Fidesz két képviselője is kilép (444.hu)
Cseuz Zsolt ügyében feljelentés is született, a Fidesznek újra kell gondolnia, kiket indítanak az önkormányzati választásokon.
febr. 27
16:24
Dömötör Csaba Dúró Dórának: Ne járják a baloldali pártok útját! (Demokrata)
Csakis akkor lehet külföldi munkavállalót alkalmazni, ha arra nem találnak magyart, hívta fel a figyelmet Dömötör Csaba az Országgyűlésben, Dúró Dórára reagálva.
febr. 27
16:24
Magyar Péter pártot alapítana (rtl.hu)
Egy új párt alapításán dolgozhat Magyar Péter, bár azt cáfolja, hogy Simicska Lajosnak ebben szerepe lenne.
febr. 27
16:27
Veszélyben a V4? Orbán szerint kérdés, szükség van-e rá – kifütyülték a miniszterelnököt Prágában (SzMo)
Rendkívül feszült helyzetben zajlott a lengyel, a cseh, a szlovák és a magyar kormányfő találkozója, ahol felmerült a szövetség létjogosultsága is.
febr. 27
16:42
Orbán Viktor előterjesztésére tüntették ki a pedofil igazgatót 2016-ban (rtl.hu)
A miniszterelnök hétfőn még arról beszélt, hogy a Fidesz-kormány záratta börtönbe az igazgatót.
febr. 27
16:48
10 darab kutyaházat adományozott a Pcas Állatmentő Egyesület a gyepmesteri telepnek (Nyíregyháza)
.

Keresés