2024. február 6. kedd

febr. 6
12:42
Azonnali vizsgálatot rendeltek el a 13 éves nagyecsedi lány halála miatt (SzMo)
A gyermek január végén betegedett meg, néhány nap múlva pedig a kórházban életét vesztette. A szülők szerint az orvosok későn vették észre, hogy nagy a baj.
febr. 6
12:48
Szavazók adatait juttatta külföldre az ellenzék (Demokrata)
– Mindent meg fogunk tenni az érintettek jogainak védelme érdekében – jelentette ki a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke.
febr. 6
13:00
Novák Katalin a pedofil bűnöző bűnsegédjének felmentéséről: "Természetes az, hogy minden kegyelmi döntés felvet kérdéseket" (444.hu)
Nem adott egyenes választ arra, hogy megbánta-e a kegyelmi kérvény aláírását, illetve hogy megfordult-e a fejében a lemondás.
febr. 6
13:00
Elaludt a betörő, szerencsétlenségére a rendőrök ébresztették (ATV)
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság körzeti megbízottjai ébresztették azt a betörőt, aki bűnös ténykedése közben az ablakpárkányon hajtotta álomra a fejét.
febr. 6
13:06
"13 éve vagyok bíró és már egy szakmunkás is többet keres nálam" – sorra hagyják ott a bíróságokat a dolgozók (SzMo)
Egy bíró szerint nehéz nem arra gondolni, hogy hogy ki akarják véreztetni őket.
febr. 6
13:06
Hidvéghi Balázs: Képtelen támadás zajlik Magyarország ellen (Demokrata)
Képtelen támadás zajlik Magyarország ellen az antifaügyben fogva tartott olasz nő ügyében.
febr. 6
13:06
Novák Katalin: Minden kegyelmi döntés megosztó (Telex)
A köztársasági elnök továbbra sem árulta el, hogy miért adott kegyelmet a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettesének, aki bűnsegédje volt a pedofil igazgatónak.
febr. 6
13:12
Novák tanácsadója szerint elképzelhető, hogy a köztársasági elnök titkosszolgálati akció áldozata lett (444.hu)
Skrabski Fruzsina szerint mindenki benne lehet, az ügyészség, a bíróság és a rendőrség is. De vajon ki szervezi az összeesküvést?
febr. 6
13:12
Varga Judit is érintett a pedofil igazgató bűntársát felmentő botrányban – állítja Ungár Péter (SzMo)
A Kegyelmi eljárások szabályai szerint az államfő hiába kegyelmez meg valakinek: ha a határozatot nem írja alá az éppen aktuális igazságügyi miniszter, akkor az nem is lép hatályba. Az eset időpontjában Varga Judit volt a tárcavezető.
febr. 6
13:14
A sóskúti polgármester nevében adott ki közleményt az Andrada, a városvezető feljelentést akar tenni (SzMo)
König Ferenc szerint ő nem nyilatkozott senkinek, mégis a nevében juttattak el közleményt több szerkesztőséghez is, amiben kívülről importált fenyegető csoportokról írtak. Kiderült, a rejtélyes közlemény mögött az akkumlátor-feldolgozó cég áll.
febr. 6
13:18
Orbán Viktor: El a kezekkel a gazdáktól! (Demokrata)
Orbán Viktor miniszterelnök egy videót tett közzé Facebook-oldalán, amelyben az európai gazdatüntetésekről beszél.
febr. 6
13:27
Egyelőre nincs megállapodás, újabb buszos sztrájk lehet Pécsen (Infostart)
A Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet elnöke február 9-ére egyeztetésre hívta a Tüke Busz vezérigazgatóját. Ha nem jön létre vagy nem hoz érdemi eredményt a találkozó, ismét munkabeszüntetés jöhet.
febr. 6
13:27
Novák Katalin megszólalt a pedofilügyben hozott kegyelme ügyében (rtl.hu)
Novák Katalin köztársasági elnök szerint  minden kegyelmi döntés a természetétől fogva megosztó és felvet kérdéseket, amelyek adott esetben megválaszolatlanok maradnak.
febr. 6
13:30
Megrázó interjú: zokogva nyilatkoztak a tüdőgyulladásban elhunyt kislány szülei (ATV)
Megrázó interjút adtak annak a 13 kislánynak a szülei, aki azután hunyt el tüdőgyulladásban, hogy bár több orvos is látta, mindannyian hazaküldték.
febr. 6
13:30
Novák Katalin: "Undorodom a pedofíliától" – megszólalt az államfő a kegyelmi döntéséről (SzMo)
"Az én elnökségem alatt nem volt és nem is lesz kegyelem a pedofiloknak, ez így volt ebben az esetben is" – ezt mondta Novák Katalin köztársasági elnök arról a kegyelmi döntéséről, ami nagy felháborodást váltott ki.
febr. 6
13:36
Az LMP Kanász-Nagy Mátét indítja polgármesterjelöltként a XIII. kerületben (Telex)
Kanász-Nagy elfogadta a felkérést, majd kijelentette, hogy a kerületet meg kell védeni a folyamatos és agresszív lakópark-építkezésektől.
febr. 6
13:42
Roma Nemzetiségi Önkormányzat kezdeményezésére már két napon lesz zsibvásár a Korányin (Nyíregyháza)
Korányi Frigyes utcai piacon vasárnapok mellett péntekenként is működik a régiségpiac és zsibvásár húsvétig!
febr. 6
13:48
Nagy volt a riadalom, jelzett a Co mérő készülék (Nyíregyháza)
A Legyező utcába riasztották a tűzoltókat hétfő délután.
febr. 6
13:50
Nem adott elsőbbséget (Nyíregyháza)
Összeütközött két személygépkocsi a Budai Nagy Antal és a Táncsics Mihály utcák kereszteződésében hétfő délután.
febr. 6
13:54
Novák Katalin: Undorodom a pedofíliától (Demokrata)
"Az én elnökségem alatt nem volt és nem is lesz kegyelem a pedofiloknak" – jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök.
febr. 6
13:54
Gyorsan lépett a Nyírtávhő (Nyíregyháza)
Meghibásodott egy távhővezeték a Május 1. téren.
febr. 6
14:00
Áldozatot követelt az erős szél az Állomás téren (Nyíregyháza)
Egy idős olajfűzet borított ki a heves széllökés.
febr. 6
14:06
Országos méretűre nőtt az ortopédcipő-maffia ügye (Telex)
A most elfogott orvos otthonok lakóinak írt fel állapotuktól függetlenül kerekesszéket, gerincprotézist, gyógycipőt; amelyek után több mint 19 millió forintot igényelt vissza jogosulatlanul a gyártó.
febr. 6
14:09
Iskolához megy a kormányablak (Infostart)
A felsőoktatásba jelentkezők ügyfélkapu-regisztrációját segíti.
febr. 6
14:09
Összeomlott a rendszer a veszprémi kórházban, nem tudták ellátni a rákos betegeket (rtl.hu)
Az egyik érintett szerint mintegy 80-100 beteg várt ellátásra, köztük sugárkezelésre a veszprémi kórházban, de nem kaptak kezelést, mert összeomlott az informatikai rendszer.
febr. 6
14:12
Brutális béremelést jelentett be a Tesco: ennyit lehet mostantól keresni a magyarok egyik kedvenc boltjában (BorsOnline)
Ennek sokan fognak örülni.
febr. 6
14:12
Ütemterv szerint zajlanak a székelyudvarhelyi diákotthon állagmegőrzési munkálatai (Demokrata)
A romok eltakarítása után a belső munkálatokat is befejezték, az ideiglenes tető is elkészült.
febr. 6
14:18
Schadl–Völner-ügy: Schadl Balaton-parti luxusnyaralója a porondon (Blikk)
Egy építési szakember tanúkénti meghallgatásával folytatódott ma a Schadl György és Völner Pál nevével fémjelzett korrupciós eljárás a Fővárosi Törvényszéken. A bíróság ezúttal a végrehajtói kar korábbi elnöke, Schadl György siófoki nyaralójának bővítésével kapcsolatban tett fel kérdéseket.
febr. 6
14:18
Hatalmas a felháborodás, "Addig megyünk, míg vissza nem kapjuk az ügyeletes orvosunkat" (ATV)
Már több mint négyezer aláírást gyűjtöttek Tahitótfalun élő civilek a megszüntetett háziorvosi ügyelet visszaállítása érdekében. A cél a tízezer aláírás, és egy személyes találkozó az egészségügyi államtitkárral és Gulyás Gergellyel.
febr. 6
14:18
Félmilliárdot kapott Lázáréktól utasszámlálásra egy cég, Merci csokival fizette ki a munkát végző MÁV-dolgozókat (444.hu)
1800 munkanapot számláltak, 1500 munkanapig írták a tanulmányt. Hadházy Ákos szerint "nem tűnik túlzásnak csalásról is beszélni, nem csak egyszerű pofátlanságról".
febr. 6
14:20
Lehet Más az Újlipótváros? (444.hu)
Ungárék nem ismernek lehetetlent: ráindulnak Tóth Józsefre a XIII-ban.
febr. 6
14:24
Feljelentést tesz az erdő nélküli lombkoronasétány miatt az Integritás Hatóság (Telex)
Súlyos szabálytalanságokat állapítottak meg a pályázati anyagok átnézése után.
febr. 6
14:24
Együtt ünnepeltek a kert- és tanyatulajdonosok (Gyulatelevízió)
A söprik a pápai utcát kezdetű népdal is felcsendült a Béke sugárúti közösségi házban, ahol a Gyulai Kert- és Tanyatulajdonosok Egyesülete szervezett disznótoros ebédet. Nyíri Mihály, a szervezet elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy ez már harmadik olyan programjuk, melynek fókuszában a hagyományőrzés áll, ugyanakkor igyekeznek összefogni a kü
febr. 6
14:26
Egyszerre 30-an hívták az 1830-as orvosi ügyeleti számot a hétvégén Pest megyében (Telex)
Összesen 935 beteget láttak el az új alapellátási rendszer első hétvégéjén. Az Országos Mentőszolgálat szerint a betegforgalom nem volt egyenletes.
febr. 6
14:33
Súlyos szabálytalanságokat talált az Integritás Hatóság a lombokoronasétényoknál (rtl.hu)
Az Integritás Hatóság a támogatási program összes pontján szabálytalanságot talált és feljelentést tettek a rendőrségen.
febr. 6
14:36
"Utolsó erejével azt mondta nekem, apu, vigyél haza" – megszólaltak a szülők, akiknek a lányát több orvos is hazaküldte, mielőtt meghalt (SzMo)
Egyetlen gyermekét gyászolja az a nagyecsedi házaspár, akinek a lánya 13 évesen, tüdőgyulladásban halt meg. Ferenc és Melinda nem hagyja annyiban az ügyet, szerintük Niki több orvos hibája miatt vesztette életét.
febr. 6
14:36
Kirják Róbert elnök lett: a vidéki színházigazgatókat képviseli az egyesületben (Nyíregyháza)
A Vidéki Színházigazgatók Egyesülete 2024. január 29-én tartotta meg tisztújító közgyűlését Budapesten, a Nemzeti Színházban.
febr. 6
14:48
Szakács Gergő csodálatos hírt jelentett be a közösségi oldalán (ATV)
Világra jött a Follow The Flow énekesének a kisfia, amit a közösségi oldalán jelentett be.
febr. 6
14:51
Mészáros Lőrinc Budaörsről helikopterezett Ferihegyre, onnan luxusrepülőzött Marbellára (rtl.hu)
Úgy tűnik, Mészáros Lőrinc felcsúti milliárdos még csak végig sem nézte a meccset.
febr. 6
14:57
Tíz pályázat érkezett a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói pozíciójára (Infostart)
Március ötödikéig eldől, ki kerül az intézmény élére.
febr. 6
15:00
Orbán: Az én ügyetlen kezeimmel sokat ehhez hozzátenni nem tudtam (ATV)
Farsang, vagy disznóvágás?
febr. 6
15:00
Házasság Hete: már 4 kontinens 21 országában ünneplik (Nyíregyháza)
Több mint két évtizede Angliából indult el ez a kezdeményezés, amely Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet.
febr. 6
15:00
Szervizelés után folyt az üzemanyag egy autóból Gyulán (Gyulatelevízió)
A kocsi vezetője, mikor megjelent az értesítés a hibáról a műszerfalon, leállította az autót egy parkolóban, lezárta és otthagyta. Arról érkezett bejelentés a rendőrkapitányságra Gyulán 2024. február 5-én 20 óra 30 perc körül, hogy a Kossuth Lajos térnél és a Szent István utcán olaj került az útra. Úgy tűnt, végigment ott valami, amiből folyt az …
febr. 6
15:06
Szijjártó Péter: Magyarország energiaellátása a következő évtizedekben is biztonságban lesz (Demokrata)
Ütemesen, zavartalanul folynak a paksi atomerőmű bővítési munkálatai – közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
febr. 6
15:06
Ha Isten velünk... (Nyíregyháza)
Sajtos Szilárd, református tábori lelkész tart előadást a Voke Vasutas Művelődési Házban és Könyvtárban.
febr. 6
15:12
Nyílt napot tartottak a GFE békéscsabai karán (Gyulatelevízió)
Hétfőn tartották az idei beiskolázási időszak utolsó nyílt napját a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai campusán. A gazdasági karon ezúttal a levelezős képzések iránt volt magas az érdeklődés. A közeledő felsőoktatási jelentkezési határidőig a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai karán az utolsó napokat is megragadják a továbbtanulást fontolgatók tájékoztatás
febr. 6
15:15
Ügyvéd a 13 éves nagyecsedi lány haláláról: Hasonló esetek naponta, kétnaponta történnek (rtl.hu)
Ábrahám László műhibaperes ügyvéd szerint a nagyecsedi családnak feljelentést kell tennie, hogy kiderüljön, orvosi hiba vezetett-e a lányuk halálához.
febr. 6
15:18
Hamarosan kiderül, ki csatlakozik Sebestyén Balázsékhoz (ATV)
Már csak péntekig kell várni arra, hogy kiderüljön, ki lesz a harmadik tag, aki csatlakozik Sebestyén Balázsék műsorához.
febr. 6
15:21
Totyik Tamás: idén még két pedagógus-béremelés jöhet (Infostart)
Mostanra minden pedagógus megkapta az első megemelt bérét, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke ugyanakkor kifogásolja, hogy a nevelést-oktatást segítő kollégák teljesen kimaradtak a béremelésből. Az InforRádióban arról is beszélt, hogy a diplomás átlagbér emelkedése miatt az idén további két alkalommal lehet szükség a pedagógusok fizetésének kii
febr. 6
15:30
Megtalálták a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóhelyettesét, aki kegyelmet kapott Novák Katalintól: ennyit mondott (Blikk)
Megtalálták K. Endrét, a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóhelyettesét, akit korábban három év négy hónapos börtönbüntetésre ítéltek, mert a pedofil igazgató bűntársaként megpróbálta rávenni a gyerekeket, hogy vonják vissza a feljelentéseiket.

Keresés