2024. február 8. csütörtök

febr. 8
10:42
Novák Katalin és Varga Judit távozását követelik - ezért demonstrál pénteken az OKA (ATV)
Mint azt az atv.hu is megírta, Novák Katalin kegyelemben részesítette a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettesét, aki éveken át eltusolta főnöke pedofil bűncselekményeit - zaklatási eseteket, illetve szexuális kényszerítések tucatjait. Az ügyből hatalmas botrány lett, lapunk arról is beszámolt, hogy az Országos Közös Akarat (OKA) péntekre
febr. 8
10:42
Évente 17 milliárd forintnyi víz folyik el a semmibe (rtl.hu)
A Velencei-tó több mint háromszorosa tűnik el.
febr. 8
10:48
Hamarosan még a pénzünkért is többet fizetünk: díjat emelnek a bankok (ATV)
Öt hazai bank már bejelentette, hogy hamarosan emel emel a számlavezetés díjain az inflációra hivatkozva. A Bankmonitor számításai szerint egy átlagos díjazású bankszámla éves költsége ezáltal 42 ezer forintról 49 ezer forintra emelkedhet.
febr. 8
10:54
Fontos határidőre figyelmeztetik a felvételizőket (Demokrata)
A felvételizők már összehasonlíthatják teljesítményüket, és megalapozottabban dönthetnek arról, hogy melyik középfokú iskolákba jelentkezzenek
febr. 8
10:54
Jogosítvány nélkül ütközött táblának a Karácsonyi utcában (Gyulatelevízió)
Gyulán, a Karácsonyi János utcában 2024. február 7-én délután egy kisteherautó nekiütközött egy megállni tilos táblának. A jármű vezetője a baleset után elhajtott a helyszínről, de a rendőrök előállították. Kiderült, hogy nincs vezetői engedélye, ezért őrizetbe vették és az engedély nélküli vezetés szabálysértés miatt három napon belül bíróság elé
febr. 8
11:00
Volt igazságügyi miniszter: Semmi sem tiltja Novák Katalinnak, hogy nyilvánosan megindokolja a kegyelmi döntését (rtl.hu)
A jogászok sem értik, mire hivatkozik a köztársasági elnök.
febr. 8
11:12
Súlyos ítélet született a Fenyő-gyilkosság ügyében: Portik élete végéig börtönben maradhat, Gyárfás 7 évet kapott (Pénzcentrum)
Hét év fegyházra ítélték Gyárfás Tamást a Fenyő-gyilkosság ügyében, Portik Tamás pedig életfogytiglant kapott. A vádlottakat a közügyektől 10-10 évre tiltották el, ám az ítélet még nem jogerős.
febr. 8
11:12
Magyar innováció segít meggátolni a tömeges halpusztulást (Nyíregyháza)
Magyarországon és Európában is egyedülálló vízminőség-monitorozó és korai előrejelző rendszert mutat be a jubileumi, 30. FeHoVa kiállításon február 8. és 11. között az Mbh Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletága és szakmai partnere, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Ma-Hal).
febr. 8
11:24
Szörényi Levente a Magyar Hangnak Novák kegyelmi ügyéről: "Bocs' A Magyar Hang én vagyok! A többi nem kérdés...????" (Telex)
A lap arról akarta kérdezni a zenészt, hogy mit tanácsol az államfőnek a bicskei pedofil exigazgató bűntársának felmentése után, ez volt a válasz.
febr. 8
11:36
Kiskorú megerőszakolásával vádolják a népszerű rendezőt (rtl.hu)
Az ügyészség megerősítette, hogy feljelentést tettek az ügyben, nyomozást rendeltek el az ügyben.
febr. 8
11:48
Figyeljen oda, ha elindul! Fontos gyorsforgalmi utak használatáért kell fizetni (SzMo)
Újra a zsebbe kell nyúlniuk a közlekedőknek: díjkötelessé vált többek között az M0-s, az M4-es és az M44-es autóút teljes hossza is.
febr. 8
11:54
Kizárták az elnökválasztásról Putyin kihívóját (444.hu)
Meglepetés!
febr. 8
11:54
Felújítja a Nagykörutat a főváros, a tervezés már idén elindul (Telex)
A felújítás mellett vállalkozásfejlesztési programot is indítanak, az ideiglenes kerékpársávok helyett pedig jönnek a véglegesek.
febr. 8
12:06
Fordulat a Völner-Schadl-ügyben: elítélték a végrehajtókat (ATV)
Csütörtökön véget ért az elmúlt évek egyik legsúlyosabb korrupciós botrányának egy fejezete azzal, hogy a Fővárosi Ítélőtábla döntést hozott azokról a vádlottakról, akik bűnösnek vallották magukat a Völner Pál volt igazságügyi államtitkár és Schadl György volt végrehajtó elnök főszereplésével zajló büntetőügyben.
febr. 8
12:06
Győrfi Pál a Pest megyei ügyeleti rendszerről: Az első hétvége tapasztalatai mutattak problémákat (rtl.hu)
Győrfi Pál szerint az új ügyeleti rendszert mindenhol félelemmel fogadták, de mára az "ott élők látják, jól működik".
febr. 8
12:06
Megfelezték a Schadl-ügy néhány végrehajtójának pénzbüntetését, részletekben is fizethetnek (Telex)
A bíró szerint egyikük esetében sem volt szó az átlaghoz képest eltérő vagyoni helyzetről.
febr. 8
12:12
A bíróságok működőképességét veszélyezteti az alacsony bér és a fluktuáció az OBH elnöke szerint (Telex)
Senyei György levelet küldött a bíróknak, amelyben arról írt, hogy elengedhetetlennek tartja az illetményrendezést.
febr. 8
12:18
Budapestről a bécsi reptérre két óra alatt? Úgy tűnik, megvalósul (ATV)
Ausztriában bemutatták a vasúthálózat bővítésének 15 éves stratégiáját, amelynek egyik fő célkitűzése a menetidők csökkentése.
febr. 8
12:18
Kegyelmi ügy: parlamenti vizsgálóbizottságban tárná fel Varga Judit felelősségét az MSZP (Telex)
A volt igazságügyi miniszternek nem volt kötelező a kegyelmi kérvényt elfogadni és ellenjegyezni, Varga viszont megtette, ezért a párt szerint a politikai felelősség a kormányé.
febr. 8
12:24
Fordulat a Völner-Schadl-ügyben: elítélték ezeket a végrehajtókat (ATV)
Csütörtökön véget ért az elmúlt évek egyik legsúlyosabb korrupciós botrányának egy fejezete azzal, hogy a Fővárosi Ítélőtábla döntést hozott azokról a vádlottakról, akik bűnösnek vallották magukat a Völner Pál volt igazságügyi államtitkár és Schadl György volt végrehajtó elnök főszereplésével zajló büntetőügyben.
febr. 8
12:36
Zöldebb, biztonságosabb és vonzóbb Nagykörutat ígérnek Karácsonyék (444.hu)
Fejlesztési megállapodást írt alá a főváros és a Nagykörút-menti négy kerület. A beruházásokkal a klímaváltozás kihívásaira készítenék fel a belvárost.
febr. 8
12:42
Mi történik? Rendőrök lepték el Budapestet (Blikk)
Számos rendőr jelent meg Budapest-szerte.
febr. 8
12:42
Megjött a 200 milliárd, és ez látszik is az államháztartáson (ATV)
A januárt 54,4 milliárd forintos többlettel zárta a magyar államháztartás – jelentette csütörtökön a Pénzügyminisztérium. Ez sokkal jobb eredmény az elmúlt két évinél, ami nagyrészt azzal függ össze, hogy a decemberi európai uniós döntés értelmében januárban jelentős mennyiségű uniós pénz érkezett az országba.
febr. 8
13:00
Hivatalos: Jövő szombaton lesz Orbán Viktor évértékelője (ATV)
Már kiküldték a meghívókat, a miniszterelnök február 17-én mond a Várkert Bazárban évértékelő beszédet.
febr. 8
13:00
Már nyoma sincs a holtszezonnak Gyulán (Gyulatelevízió)
A tavalyi év mérföldkő volt Gyula legnagyobb szálláshelyének életében. Boros Zoltán igazgató kiemelte, ehhez hozzájárult, hogy megújult a Munkácsy szárny. 122 új, négy csillagos szobát adtak át a fürdővárosba érkező vendégek számára. Ez nagy népszerűséget hozott a szállodának, azóta rekordmagas foglaltsággal üzemelnek. Boros Zoltán kiemelte, a hé
febr. 8
13:03
Egy régió megszabadult a Covidtól, egyben kilőtt az influenza - térkép, vármegyelista (Infostart)
Megjelentek a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Intézet légúti figyelőszolgálatának adatai, illetve a szennyvízvizsgálatok eredményei.
febr. 8
13:30
Videón 2024 első magyar Darwin-díj esélyese: ezt soha ne csináld egy vasúti átjáróban (Pénzcentrum)
Megosztott egy videót a MÁV a tegnapi nemeskeresztúri vasúti átjárós balesetről.
febr. 8
13:42
Latorcai Csaba: Magyarország jövője az összetartó közösségek erejében van (Demokrata)
Jövőnk az együttműködésben van – mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára.
febr. 8
13:45
Kiesik rövid időre az egyik legjobb hitelajánlat a piacról (Infostart)
Majdnem egy hétig szünetel a CIB Banknál a személyikölcsön-igénylések befogadása a bank hitelbírálati rendszerének cseréje miatt.
febr. 8
13:54
Ez már az isteni gondviselésen múlott (Nyíregyháza)
Csak az isteni gondviselésen és a buszvezető lélekjelenlétén múlott, hogy nem történt súlyos baleset szerda délután a Westsik Vilmos utcán, miután kiszakadt a helyéről egy személygépjármű kereke és az elszabadult abroncs frontálisan ütközött egy menetrend szerint közlekedő busszal.
febr. 8
13:57
Nagy nagykörutas bejelentést tett Karácsony Gergely (Infostart)
Öt kerületi polgármesterrel közös sajtótájékoztatóján a főpolgármester bejelentette: a következő önkormányzati ciklusban teljesen megújul a Nagykörút, de nem "csiricsáré" módon, hanem új, egységes arculatot adva neki.
febr. 8
14:00
Keresztény Zoltán most Novák Katalin hivatala előtt lépett akcióba (444.hu)
Szerinte nemcsak a pedofíliától kéne undorodnia a köztársasági elnöknek, hanem azoktól is, akik egy képmutató rendszer katonáiként viselkednek.
febr. 8
14:00
Nngyk: Hibáztak a betegszállítók Curtis édesanyja ügyében (Telex)
Lezárult a Népegészségügyi Központ vizsgálata, miután betegszállítók mezítláb hagyták otthona előtt az idős nőt.
febr. 8
14:00
Erre a kanyarodásra sokáig emlékezni fog (Nyíregyháza)
A vétlen autó sofőrje megsérült, kórházba szállították.
febr. 8
14:06
Fejsérülést szenvedett, miután elütötte az autó (Nyíregyháza)
A futárt kórházba szállították.
febr. 8
14:08
Mit keresett a motoros a járdán? (Nyíregyháza)
A motoros a járdán közlekedett, megsérült, ezért kórházba kellett szállítani.
febr. 8
14:12
Ennek sokan örülni fognak: hamarosan ismét jelentősen emelkedik a minimálbér (ATV)
Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke egy szakmai rendezvényen arról beszélt, hogy az infláció drasztikus csökkenése miatt idén már várhatóan enyhülni fog a munkáltatókra ható béremelési nyomás. Egy EU-s szabályozás miatt azonban a minimálbért is legalább 10 százalékkal emelni kell, ez azonban feszültség
febr. 8
14:12
Hamarosan jöhet az újabb minimálbér-emelés (SzMo)
Erről Rolek Ferenc, a gyáriparosok szövetségének alelnöke beszélt. Szerinte feszültséget okozhat, hogy az emelést a magasabb bérkategóriájú dolgozók fizetése nem tudja majd lekövetni.
febr. 8
14:12
Teljes a közvilágítás, visszakapcsoltak minden lámpatestet (Nyíregyháza)
A Nyírvv Nonprofit Kft. a szerződés szerinti befejezési határidő előtt visszakapcsolta az összes, korábban üzemen kívül helyezett lámpatestet.
febr. 8
14:18
Karácsony bejelentette a Nagykörút felújítását és a biciklisávok újratervezését (rtl.hu)
Több ellenzéki polgármesterrel együtt tett bejelentést.
febr. 8
14:18
Egyetemi docensi kinevezést vehetett át Sándor Zita (Gyulatelevízió)
A közelmúltban egyetemi docensi kinevezést vehetett át Sándor Zita, a Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kar munkatársa. Feburártól a gyulai campuson az  ápolás és betegellátás szak tanszékvezetői feladatait is ellátja az egyetemi oktató. Tizenkét évvel ezelőtt indult az egyetemi oktatói pályája Sándor Zitának, az akkor még Szent
febr. 8
14:30
Jó hír érkezett a nyugdíjjal kapcsolatban (ATV)
Idén is milliárdos nagyságrendű adójóváírást érvényesíthetnek márciusban a nyugdíjra takarékoskodók.
febr. 8
14:36
1100 munkahelyet teremt a W-Scope Hungary Plant Kft. (Nyíregyháza)
1100 munkahelyet teremt a Nyíregyházi Déli Ipari Park egyik új, meghatározó beruházója, a W-Scope, ahol a munkavállalók a közvetlen termelési folyamatokban való részvételen kívül mérnöki, pénzügyi, adminisztratív, termelésirányítási és minőségbiztosítási pozíciót tölthetnek be. A dél-koreai vállalat szeparátorfilmet fog gyártani a dinamikusan fejlő
febr. 8
14:48
Kiderült, ki hibázott Curtis édesanyjának az ügyében (ATV)
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) lezárta az egyik ismert médiaszemélyiség édesanyjának egészségügyi ellátásával kapcsolatos hatósági vizsgálatot.
febr. 8
14:48
A népegészségügyi központ szerint csak a betegszállítók hibáztak, amikor otthagyták Curtis édesanyját a lakása előtt (rtl.hu)
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ szerint se a kórház, se az Országos Mentőszolgálat nem hibázott. Ellenben a betegszállítók igen.
febr. 8
14:57
Az év applikációjává választották a BudapestGO-t (Infostart)
A 2023-as év legjobb applikációjának járó díjat nyerte el a BudapestGO. A Magyar Marketing Szövetség a Budapesti Közlekedési Központ saját fejlesztésű alkalmazását 21 pályázat közül választotta a legjobbnak.
febr. 8
15:00
Jogsértő volt, hogy Curtis édesanyját mezítláb hagyta az otthona előtt a betegszállító (444.hu)
Széki Attila édesanyját mezítláb, köntösben hagyták egy műanyag széken otthona előtt, miután hazavitték a kórházból.
febr. 8
15:06
Örülhetnek a felvételizők: akár 75 többletpontot is kaphatnak, ha van Icdl bizonyítványuk (Blikk)
A felsőfokú felvételi időszak során már több egyetem is pluszpontként számítja be az ICDL bizonyítványt. A Műegyetem akár 75 többletpont is adhat egy ilyen dokumentumért.
febr. 8
15:06
Adózási tájékoztató: május 21-e a bevallási és befizetési határidő (Nyíregyháza)
Január 31-ig minden foglalkoztatott megkapta a 2023-as jövedelemről szóló összesített igazolást.
febr. 8
15:12
"Nem vagyok jó cigány a tévében" Megszólalt a Máté Péter-díjas énekes (ATV)
Nem tudja hozni, amit a nézők elvárnának egy roma szereplőtől.

Keresés