Többen tüntetésre invitálják követőiket. Dobrev Klára szerint Orbán Viktor sem vállalta a felelősségét, Donáth Anna szerint a tettek beszélnek, Dúró Dóra szerint pedig ő jobb alkotmánymódosítást javasolt
Egy elhagyott, és új kapcsolatot építő férj Woody Allen által megrajzolt karakterét láthatta a napokban a Gyulai Várszínház közönsége. A kamarateremben telt ház mellett mutatták be a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház “Játszd újra, Sam” című produkcióját, melyben a főszereplő Allan Felix szerepét Ágoston Péter formálta meg, aki azt mondta, egy sz
A vadászat nélkülözhetetlen szerepet tölt be a vadgazdálkodásban és a felelős természetgazdálkodásban – mondta Semjén Zsolt a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban, a 30. Fegyver, Horgászat, Vadászat kiállítás megnyitóján.
Felhős, szeles, de továbbra is tavaszias idő várható a hétvégén. A hajnalok enyhék lesznek, napközben pedig a legmelegebb órákban továbbra is 13-19 Celsius-fok várható, de vasárnapra kissé visszaesik a hőmérséklet. Szombattól többfelé kell esőre készülni - derül ki az HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből
"Bármennyi gyár idejöhet, ha a kormány úgy dönt." König Ferenc, Sóskút polgármestere szerint akárhogy tiltakoznak a helyi lakosok és az ellenzéki pártok, a kormány már eldöntötte, hogy lesz akkumulátorbontó, és kész. Még akkor is, ha a településnek nincs szüksége rá, mert az ipari park így is kellő adóbevételt termel, és munkahelyeket teremt. Hogya
A televíziós hibának tartja a kegyelmi ügyben hozott elnöki döntést. Gundel Takács Gábor a közösségi médiában ismertette elhatározása indokait, és azt írta, posztját csak változtatás nélkül közölheti a sajtó.
A televíziós műsorvezető nem tartja helyes döntésnek az államfő kegyelmét, és csalódott, amiért a tanácsadói pozíciója nem lehetett politikától mentes.
Két ellenzéki polgármesterjelölt maradt az V. kerületben, de előválasztásról egyelőre nem nagyon tárgyalnak. A Momentum Juhász mögé állt be, de több más ellenzéki párt a helyi arcot, Kovács Alexet támogatja.
A gyermekvédő szervezeteket tömörítő koalíció szerint Novák döntése "teljességgel elfogadhatatlan és összeegyeztethetetlen" az Alaptörvénnyel és az ENSZ Gyermekjogi Egyezményével.
Zavartalan a hívásfogadás és az ügyeleti ellátás Pest vármegyében - közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) csütörtökön. Ön szerint az új ügyeleti rendszer beváltja a hozzá fűzött reményeket?
A megmérettetést a budapesti székhelyű Kazinczy-díj Alapítvány - Péchy Blanka emlékére Kuratórium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma közösen szervezi, és a területi forduló megszervezésében vettek részt a nyíregyháziak.
Orbán Viktor miniszterelnöknek a kegyelmi döntéssel kapcsolatos bejelentése után megkérdeztük a Sándor-palotát. Azt közölték: a gyermekek még erősebb védelmét szolgálja a tervezett alkotmánymódosítás, azt Novák Katalin államfő “jó szívvel" írja majd alá.
Az okoseszközök a fogyasztók életének szerves részévé váltak. Ráadásul egyre fokozódik az igény a lakossági okoseszközök iránt: a fogyasztók 67 százaléka tartja szükségesnek ezeket a termékeket, 41 százalékuk pedig azt állítja, hogy ezek a termékek segítenek időt megtakarítani és gördülékenyebbé tenni a mindennapokat derül a Capgemini Kutatóintézet
A hálózatos patikák szerint előrelépés történt azzal, hogy májustól a fiókgyógyszertárakban módosul a gyógyszerkiadás. A Magyar Gyógyszerészi Kamara szerint viszont sérül a betegellátás színvonala.
Kiderült, hogy Bosznia-Hercegovinával, Hollandiával és Németországgal fog összecsapni a magyar válogatott a Nemzetek Ligája 2024-25-ös szezonjának csapatkörében.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Témák: – Mind bevételben, mind foglaltságban eddig nem látott adatokat produkált 2023-ban Gyula legnagyobb szálláshelye. Boros Zoltán igazgató kiemelte, a holt szezonnak már nyoma sincs, így az idei évben a belföldi piacot nem elhanyagolva Románia felé szeretnének nyitni. – A közelmúltban egyetemi docensi kinevezést vehetett át Sándor Zita, a Gál F
A szentendrei járásban 100 ezer lakosra jut egyetlen ügyeleti pont. A gödöllői ügyeleti ponton pedig eddig 60 ezer lakost láttak el, most meg már 170 ezret. Az érintett polgármesterek elégedetlenek az új ellátási rendszerrel, és a begyűjtött tapasztalatok alapján konzultációt fognak kezdeményezni az Országos Mentőszolgálattal. Ha nem tudnak változá
A magyarországi hálózati vízveszteség 25 százalékos, ami éves szinten 17 milliárd forintos kiesést jelent írja a Magyar Hang az Állami Számvevőszék (ÁSZ) friss jelentése alapján.
Kőnig Ferenc sok egyéb mellett arról is beszélt, hogy ő nem hívta az Andradát a faluba, de mindegy is, mert ha a kormány eldöntötte, úgyis jönni fognak. Szerinte a tiltakozóknak magasabb szinten kellene a felelősöket keresni.
Mélységesen csalódott - így fogalmazott Ungár Péter, az LMP társelnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Novák Katalin kegyelmi ügyével kapcsolatban. De a miniszterelnök bejelentésével sem teljesen elégedett a társelnök, aki magyarázatot várna arra a kérdésre, hogyan és miért kaphatott kegyelmet a bicskei igazgatóhelyettes.
Hatvan rendbeli csalás bűntette és 474 rendbeli csalás vétsége miatt egy év tíz hónap, négy év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Járásbíróság tárgyalás mellőzésével meghozott büntetővégzésében azt a büntetlen előéletű biatorbágyi férfit, aki az ország különböző részein élő sértettektől online csalt ki több mint 18 millió
“Egyértelműen ki kell zárni annak a lehetőségét, hogy a gyermekek kárára szándékos bűncselekményt elkövetők kegyelem útján mentesüljenek büntetésük hátrányos jogkövetkezményei alól, és újra büntetlen előéletűvé válhassanak" - szól az Orbán Viktor által benyújtott tizenharmadik alkotmánymódosítás indoklása.