2024. február 21. szerda

febr. 21
10:18
Több mint négymillió forintjába került az adófizetőknek, hogy Balog Zoltán kiruccant Novák Katalinnal Pápua Új-Guineába (444.hu)
Igaz, ebben a költségben egy másik egyházi személy költései is benne vannak. Az azonban nem teljesen világos, hogy mi dolga volt a püspöknek a világ másik felén az államfővel.
febr. 21
10:18
Csak online közmeghallgatást tartanak a debreceni akkugyár miatt (Telex)
A katasztrófavédelmi közmeghallgatás március 4-én lesz, kérdéseket emailben vagy Ügyfélkapun lehet küldeni.
febr. 21
10:24
Egyre többen adnak vért a Civil véradáson (Demokrata)
Szalay-Bobrovniczky Vince elmondta, hogy 2019-ben rendezték meg az első civil véradást, a mostani már a tizedik alkalom.
febr. 21
10:24
Kiemelt beruházás lesz a sóskúti akkumbontó, ahogy azt a falu polgármestere előre megjósolta a Híradónak (rtl.hu)
Hiába tiltakoznak a sóskútiak a faluba tervezett akkumulátor-feldolgozó ellen, a kormány kiemelt beruházássá nyilvánítja az üzemet.
febr. 21
10:27
Ez milliókat érint: új tarifát vezetett be a MÁV (BorsOnline)
Készítsük a pénztárcánkat.
febr. 21
10:30
Senki sem érti, mi történik a Balaton vizével: ilyenre régen volt példa a magyar tengernél (Pénzcentrum)
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság legfrissebb adatai szerint már több mint egy hete 127 centiméteres a Balaton vízszintje, miközben azóta folyamatosan nyitva van a siófoki vízleeresztő zsilip, amelynek működése az előrejelzett időjárás és a beérkező csapadék függvényében történik tájékoztatta az Infostartot Siklós Gabriella, az OVFI szóvivője.
febr. 21
10:33
Elvadult, tájidegen teknősöket talált egy búvár a Vértesben (Infostart)
Valószínűleg felelőtlen állattartók engedhették szabadon az egyébként Amerikában őshonos ragadozókat.
febr. 21
10:36
Szerdán kezdődik a kormánypártok frakcióülése (Demokrata)
Az aktuális parlamenti szezon kezdete előtt a kormánypártok kihelyezett frakcióülést tartanak.
febr. 21
10:39
Elhunyt Czakó Gábor (Infostart)
Elhunyt Czakó Gábor, a Kossuth- és József Attila-díjas író, kritikus, nyelvrégész, a nemzet művésze szerdán hajnalban, hosszú betegség után halt meg életének 82. évében – közölte a család.
febr. 21
10:42
"Hallod, te meg fogsz halni, állj félre azzal a biciklivel" – woltos futár életveszélyes manőverén szörnyülködnek a magyarok a TikTokon (rtl.hu)
Feltartotta a forgalmat, hiába dudáltak rá, majd dupla záróvonalon át fordult vissza, bele a szembejövő forgalomba.
febr. 21
10:45
Orbán Viktor már tudhatja, kit jelöl a Fidesz köztársasági elnöknek (SzMo)
A miniszterelnök már kedden megkapta a legfrissebb közvélemény-kutatási adatokat az államfőjelöltek ismertségi és népszerűségi indexéről. Mindeközben Balatonalmádiban a Fidesz–KDNP kétnapos frakcióülésén az egyik fő téma lesz a köztársaságielnök-jelölt kiválasztása.
febr. 21
10:48
Leveszi a képernyőről Somos Andrást az Atv, miután a műsorvezető élő adásban jelentette ki, hogy Kaleta nem pedofil (Blikk)
A fegyelmi eljárás ideje alatt biztosan nem láthatják a nézők Somos Andrást, de megvan rá az esély, hogy annak lezárása után sem térhet vissza.
febr. 21
10:54
Nem lesz Fitt-Jóga (Nyíregyháza)
Február 24-én, (szombaton) a Vasvári gimnáziumban 09.00 órától a "Fitt-Jóga" foglalkozás elmarad.
febr. 21
11:00
Hogyan készít fel minket a klasszikus értékrendi oktatás az életre? (Nyíregyháza)
Jeremy Tate a a Classic Learning Test alapítója és vezérigazgatója előadásában érveket sorakoztat fel amellett, hogy a modern világban miért van szükség a klasszikus oktatásra, és hogy miként lehet ez az érdemi oktatásfejlesztés egyik lehetséges útiránya.
febr. 21
11:03
Videón, ahogy Orbán Viktor a pedofil V. Jánosnak kampányolt 2002-ben (SzMo)
Különös egybeesésként Orbán arról beszélt V. mellett állva, hogy szerinte megengedhetővé vált, hogy köztörvényes bűnözőket hozzanak ki a börtönből a választások után. A videót megosztó Tompos Márton szerint V.-nek ekkor már volt egy eltussolt pedofil ügye.
febr. 21
11:06
Bizánci dallamok csendülnek fel a Görögkatolikus Múzeumban (Nyíregyháza)
A kiállítótérben tartott rendezvény során Bubnó Tamás karnagy zenetörténeti bevezetője kíséretében hangzanak el dallamok, amely közös énekléssel folytatódik.
febr. 21
11:12
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá minősítenék a tervezett sóskúti akkubontó üzemet (444.hu)
Ezt már a falu polgármestere is megjósolta. "Ettől a pillanattól kezdve senkinek semmi köze hozzá, és népszavazást sem lehet kezdeményezni a kormánydöntés ellen" – mondta Kőnig Ferenc.
febr. 21
11:18
Donáth Anna felháborodva kérdezi, a brutális szabálytalanságokért miért nem függesztették még fel a gödi akkugyár működését (rtl.hu)
Három év alatt 88 tonna mérgező hatású oldószert bocsátott ki a levegőbe a gödi akkumulátorgyár, Donáth Anna pedig azt kérdezi, "hol van ilyenkor a kormány".
febr. 21
11:36
Zsigmond Barna Pál: Szerdán van az anyanyelv nemzetközi napja (Demokrata)
Minden magyar felelős minden magyarért – mondta az államtitkár.
febr. 21
11:36
Navalnij emlékére egyperces néma felállással kezdené a parlament jövő heti ülését a DK (Telex)
Így fejeznék ki tiszteletüket a Putyin-rendszer legismertebb kritikusa iránt.
febr. 21
11:45
Kaleta nem pedofil az Atv műsorvezetője szerint, fegyelmi eljárás indult ellene (SzMo)
Somos András lekerült a képernyőről. Az ATV Start vendége Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Néppárt elnöke volt, ekkor hangzott el az ominózus párbeszéd.
febr. 21
12:06
Kinevezték Lánczi Tamás utódját az MTVA Online Igazgatóság vezetőjének (Telex)
Martí Zoltán eddig az M4 Sport szerkesztője volt, de tavaly azok között a magyar újságírók között volt, akik Rómából együtt utaztak Ferenc pápával a magyarországi apostoli látogatására.
febr. 21
12:18
Búcsúzik az egyik legjobb kamatozású prémium állampapír: milliárdok ütik a magyarok markát (Pénzcentrum)
Ma két prémium állampapír sorozat is kamatot fizet, sőt, az egyik le is jár, így a Portfolio becslése szerint több mint 200 milliárd forintot várhatnak ma a magyar megtakarítók a számlájukra.
febr. 21
12:18
Somos András: Felfüggesztem a televíziós tevékenységemet (Telex)
Azt írta, a jelenlegi közhangulatban nem terhelheti a jelenlétével az ATV-t.
febr. 21
12:24
Somos András elköszönt az Atv-től és a nézőktől: "Felfüggesztem a televíziós tevékenységemet" (Blikk)
A műsorvezető ellen fegyelmi eljárást indított az ATV, de Somos saját maga döntött a sorsáról.
febr. 21
12:30
A kormány megvédi a magyar munkahelyeket (Demokrata)
A kormány a lehető legszigorúbban fellép az illegálisan Magyarországra érkezőkkel szemben.
febr. 21
12:33
Tegnap még nevetett, ma már hamvasztásra készítik a testét - elhunyt a magyarok kedvenc sorozatsztárja (BorsOnline)
Posztolt a kórházból, de aztán nem adott hírt állapotáról.
febr. 21
12:36
Tragikus hírt kaptunk: meghalt Czakó Gábor (ATV)
Elhunyt Czakó Gábor, a Kossuth- és József Attila-díjas író, kritikus, nyelvrégész, a nemzet művésze szerdán hajnalban, hosszú betegség után halt meg életének 82. évében - közölte a család az MTI-vel.
febr. 21
12:42
Somos András távozik a képernyőről és az ATV-től is (rtl.hu)
Somos András azután távozik az ATV-től, hogy Kaleta Gáborról azt mondta: nem pedofil.
febr. 21
12:44
Több mint százmilliós büntetést kapott a Kréta fejlesztője, a hekkertámadás miatt (rtl.hu)
Több mint húszezer ember személyes adatai egészen biztosan illetéktelen kezekbe kerültek.
febr. 21
12:45
A szakértő most eloszlatja a leggyakoribb fogyókúrás mítoszokat (BorsOnline)
Könnyű megkavarodni az ellentmondásos tanácsok között.
febr. 21
12:48
Somos András távozik az ATV-től, abbahagyja a tévézést (ATV)
Az ATV Start és az ATV Fórum műsorvezetője az éjjel hozta meg a döntést. Somos elismerte: elkövetett egy súlyos hibát.
febr. 21
12:48
110 milliós bírság jár a cégnek, ami a Kréta rendszer feltört adataiért felelt (444.hu)
Az esetet sokáig megpróbálták eltussolni.
febr. 21
12:54
110 milliós bírságot szabtak ki a Kréta fejlesztőjére: alapvető biztonsági szempontok nem voltak rendben (Blikk)
Több szempontból is hibásnak találták a KRÉTA fejlesztőjét, ami a minden iskolában használt közoktatási rendszer mögött áll. A rendszer biztonsága azért ennyire jelentős, mert több tízezer gyerek személyes adatai szivároghattak így ki egy hekkertámadás miatt.
febr. 21
13:00
Megvadult teknősöket engedtek szabadon Magyarországon (ATV)
Az egyébként Amerikában őshonos ragadozókat egy búvár fedezte fel egy meg nem nevezett magántóban, a Vértesben. A feltételezések szerint az állatokat felelőtlen állattartók engedhették szabadon.
febr. 21
13:00
Magyar Péter reagált Kubatov Gábor "focistafeleséges" beszólására (rtl.hu)
Kubatov Gábor egy interjúban "futballista feleségként" jellemezte Magyar Pétert, mert Varga Judit férje volt. Magyar a Facebook-oldalán válaszolt.
febr. 21
13:00
4,3 millió forintba került az utazás, amin együtt emlékezett egy magyar misszionáriusra Novák és Balog (Telex)
A Pápua Új-Guineai utat az állam fizette Balognak és egy másik egyházi személynek októberben.
febr. 21
13:18
Hatalmas fordulat jön a magyar benzinkutakon: erre már régóta vártak a magyar autósok (ATV)
Hosszú idő után végre csökken a gázolaj ára.
febr. 21
13:21
Somos András végleg befejezi a pedofilos kijelentése után: "felfüggesztem a televíziós tevékenységemet" (SzMo)
A tévés a közösségi oldalán köszönte meg, hogy tagja lehetett az ATV csapatának. Azonban leírta azt is, hogy a jelenlegi közhangulatban jelenlétével nem terhelheti ezt az ígéretes cégcsoportot, az ATV Groupot.
febr. 21
13:30
A Fidesz helyi erős emberének nem tetszik a kormány terve: "Ez a lépés jóvátehetetlen kárt okozna Újpestnek" (Blikk)
Wintermantel Zsolt, az újpesti Fidesz választókerületi elnökeként, Újpest korábbi polgármestereként arra kéri a kormányt és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t (MNV), hogy függesszék fel városrészben lévő Árpád kórház árverését.
febr. 21
13:36
Nagy baj történt, mentő vitte kórházba Weisz Fanni édesanyját (ATV)
Weisz Fanni édesanyja, Ágnes már régóta panaszkodott gyomorfájásra, ám azt nem sejtették, hogy ekkora a baj.
febr. 21
13:36
Csizmadia Ervin: A kegyelmi ügy megmutatta, hogy a Fidesz belső egysége nem olyan erős, mint gondoltuk (Telex)
A mostani felháborodás az őszödi beszéd megjelenése utáni elemi dühkitörésre is emlékezteti, mondta a Telexnek a Méltányosság Politikaelemző Központ vezetője. Csizmadia szerint az ellenzéknek továbbra sincs kapcsolódása a társadalomhoz, a cselekvés nem az, hogy "Orbán takarodj!", a pénteki influenszertüntetés pedig többet mutatott, mint az elmúlt é
febr. 21
13:42
Wintermantel Zsolt arra kéri a kormányt, hogy függesszék fel az Árpád kórház árverését (Demokrata)
Wintermantel Zsolt szerint ez a lépés jóvátehetetlen kárt okozna Újpestnek.
febr. 21
13:48
A Magyar Külügyi Intézet a svéd NATO-csatlakozásról: A magyar stratégia biztosította a NATO megerősödését (Telex)
Azt írták, hogy a magyar kormány fontosnak tartja a NATO megerősítését, de kölcsönös tiszteletet vár el.
febr. 21
13:48
Keveslik a hatósági munkaügyi ellenőrzéseket (Hungarianpress)
Kevésnek tartja a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) a hatósági munkaügyi ellenőrzések gyakoriságát, és érdemi változást sürget. A MASZSZ szerdai közleményében az MTI-nek azt írta, kivételesen jó hírnek tekinti, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a napokban bejelentette: drasztikusan megemelik a munkaügyi vétséget elkövető munkáltatókr
febr. 21
13:48
Tudja micsoda kincsek tárháza a nyíregyházi Görögkatolikus Múzeum? Most egy püspök kalauzolta az érdeklődőket (Nyíregyháza)
Exkluzív tárlatvezetés várta az érdeklődőket kedd délután a Görögkatolikus Múzeumban. Orosz Atanáz görögkatolikus püspök vezetésével lehetett megismeri az intézmény legkülönlegesebb kincseit. Közben az is kiderült, a múzeum a következő hónapokban több különböző egyház főpapját is felkérte egy-egy tárlatvezetésre.
febr. 21
13:57
Egyperces néma felállás Navalnij emlékére – ezzel kezdené a parlament jövő heti ülését a DK (SzMo)
"Amíg a többi európai ország kormányai megemlékeztek és kifejezték tiszteletüket az orosz ellenzéki mártír iránt, valamint elítélték a gyilkos putyini rezsimet, a magyar kormány egyetlen szót sem emelt a történtek miatt" - írták.
febr. 21
14:00
Az eddigi legundorítóbb csalás terjed a Facebookon, ez már tényleg minden határon túlmegy (ATV)
Halálhíres csalás terjed a Facebookon, nagyon vigyázzon!
febr. 21
14:00
Gondosóra: figyelem a nap minden órájában (Nyíregyháza)
Gondoskodás idős szeretteinkről a nap minden órájában – ez a mottója az ún. Gondosóra programnak, mellyel Magyarország kormánya óvja 65 éven felüli polgárait. A Gondosóra egy korszerű, díjmentes eszköz, amelyhez egy éjjel-nappal elérhető diszpécserszolgálat kapcsolódik. Aki nem tud élni az e-regisztráció lehetőségével, forduljon a könyvtárosokhoz,
febr. 21
14:12
Közel 3 millió forintot tankolt el a céges benzinkártyára egy férfi, miután megszűnt a munkaviszonya (Telex)
Csalás miatt indult ellene eljárás.

Keresés