Mint arról beszámoltunk, a Fidesz-KDNP országgyűlési frakció Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét jelölte köztársasági elnöknek. A döntés üzenetről kérdezte a Hetek Schiffer Andrást.
Jakab Zsófiát a kreatívipar fejlesztéséért és ágazati koordinációjáért felelős miniszteri biztossá nevezte ki Nagy Márton – írja lapunknak küldött közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Biztonsági döntést hozott Orbán Viktor kormányfő, amikor Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét jelölte az államfői posztra, aki inkább Mádl Ferenchez, mint a mostanában emlegetett Sólyom László korábbi elnökhöz hasonlítható – fejtette ki véleményét Ceglédi Zoltán politológus a jelöltet jellemezve.
Dr. Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét jelölik köztársasági elnöknek a kormánypártok jelentette be ma délután Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. De kicsoda Sulyok Tamás és mit lehet róla tudni?
Fejér vármegyébe kérték a mentők gyors segítségét egy 25 év körüli férfihez, aki egy félresikerült tréfa miatt sérült meg a múlt héten. Meg akarta ijeszteni a kedvesét, ám végül ő húzta a rövidebbet.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Ahogy azt korábban az atv.hu is megírta, Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Balatonalmádiban zajló frakcióülés sajtótájékoztatóján azt mondta: az a helyes, ha minél előbb meg tudják választani a köztársasági elnököt, de ennek ideje függ attól is, hogy az ellenzéki pártok állítanak-e jelöltet, a jelölési folyamat milyen gyorsan zajlik le. Sulyo
Új trolibuszok vásárlásával folytatná a Fővárosi Önkormányzat és a BKK a budapesti járműparkfejlesztést, amelynek köszönhetően tovább javulhat a fővárosi közösségi közlekedés színvonala.
Vegyesen alakult csütörtökön a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon: gyengült az euróval és a dollárral szemben, erősödött kissé a svájci frank ellenében.
2023 decemberében átlagosan nettó 451 300 forintot keresett egy teljes munkaidőben foglalkoztatott magyar munkavállaló a családi adókedvezményeket is figyelembe véve. Ekkora jövedelem 20 éves futamidőre 29,1 millió forint lakáshitelre volt elegendő akkor. Ez 5,6 millió forintos növekedés egy év alatt úgy, hogy közben a lakásárak sok helyütt csökken
Témák: – Az idei évi költségvetésről és a területfejlesztési beszámolókról szólt a februári vármegyegyűlés. Gyula és Békéscsaba középtávú fejlesztési stratégiát hozott létre, a TOP Plusz források felhasználásáról pedig településekre és felhívásokra lebontott tervek születtek. – Többek között Korda György és Balázs Klári alakja is megelevenedett az
Az Economist az Oroszország elleni szankciók gyengeségéről írt, de ugyanakkor a fegyverszállítás szükségességét hangsúlyozta, ezt az állítást utólag eltüntette Orbán.
Az államfőjelölt friss vagyonbevallása szerint a különféle megtakarítások mellett szegedi és budapesti lakásban, szántóban, üdölőtanyában és üdülőben van tulajdonrésze.
Tóth Nikolett, az Operettszínház egykori balerinája, akire 2022 júniusában ráomlott egy budapesti ház homlokzata, azt már elengedte, hogy táncművész legyen. Nikolett súlyos koponya- és gerincsérüléseket szenvedett, ami miatt kerekesszékbe kényszerült. A fiatal lány a Palikék Világa by Manna Szóló című műsorában Palik Lászlónak elárulta: sok mindenr
A magyar fővárosban a legnehezebb kifizetni egy átlagos albérletet az átlagkeresetekhez viszonyítva a The Economist című nemzetközi gazdasági lap szerint. Tavaly Budapesten 10 százalékkel tovább nőttek az albérletárak, miközben ráadásul a bérek reálértéke csökkent. A Híradó által megkérdezett ingatlanpiaci szakértő arra számít, hogy idén az albérle
A mindmáig névtelen vidéki ügyvéd újabb posztot rakott ki, amelyben elmagyarázza, miért és hogyan indította el a kegyelmi botrányt. A Vidéki prókátor elárulta, hogy hajdan ő maga is Orbán Viktor híve volt.
Betörtek a hernádnémeti Sütni jó Alapítvány telephelyére. Az alapítványt Galamb Alex pék működteti, aki hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozik, sütni tanítja őket. A tolvaj felfeszített egy mobilgarázst, és szerszámokat vitt el 400 ezer forint értékben. Az épületükön épp ácsok dolgoztak, az ő eszközeiket lopták el. Galamb Alex azt mondja, a bet
Meghalt a 73 éves Elvira, aki február elején lett rosszul az ajkai uszodában. Az idős nőt többször is újra kellett éleszteni az uszodában, majd kórházba került, ám a szervezete végül feladta a küzdelmet.
Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét jelölik köztársasági elnöknek a kormánypártok. Orbán Viktor javaslatát vita nélkül elfogadva döntöttek így, ezt Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője jelentette be. A Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülésén arról is döntöttek, hogy a júniusi Európai Parlamenti választáson Varga Judit helyett Deutsch Tamás ve
Érkezik a gyermekvédelminek nevezett törvény szigorítása, 20 ponton nyúlnak majd bele – ezt is Kocsis Máté jelentette be Balatonalmádiban. A Fidesz frakcióvezetője arról is beszélt, hogy nem fogják tudni a parlamentben kivizsgálni a bicskei pedofil igazgatót fedező igazgatóhelyettes kegyelmi ügyét, mert azt nem kellett indokolnia a köztársasági eln
Hivatalszerűen, de helytelenül járt el a bicskei gyermekotthon ügyében a főváros előző vezetése – ezt állapította meg a Karácsony Gergely által elrendelt belső vizsgálat. Az emberség és a gondoskodás hiányzott az akkori vezetőkből, akik nem foglalkoztak a gyerekekkel – mondta a főpolgármester. Az akkori gyermekvédelmi osztályvezető a Népszavának az
Az egyik debreceni egyházközség vezetői nyilatkozatot adtak ki, melyben megdöbbenésüket fejezik ki, amiért Balog nem a bántalmazott, hanem a tettes oldalára állt a bicskei pedofil kegyelmi botrány ügyében. Azt is írják, együttéreznek a bántalmazott gyerekekkel és elítélik a bűnösöket.