Kigyulladt szombaton délelőtt a visegrádi Hotel Silvanus tetőszerkezete, a szállodában kétszáz vendég tartózkodott. A lángokat ezekben a percekben is rengeteg tűzoltó igyekszik megfékezni. Az eddigi hírek szerint senki nem maradt az épületben, még időben kijutottak.
Az egykori Weiss Manfréd gépgyár dolgozóinak épített Balaton parti üdülőben 1986-ban már nem a csepeli munkások nyaraltak, hanem táncoló fiatalok rázták magukat a dübörgő zenére és a villódzó fényekre. Itt volt a Flört, amiből később a legendás Palace diszkó lett. A klasszikus diszkókorszaknak már jó ideje vége, mondhatni, lejárt lemez, a Palace ta
A ’48-as sírkert alapjait 1990-ben vetették meg, amikor a megszüntetett Déli temetőből dr. Fazekas Árpád kezdeményezésére áthelyezték Szénfy Gyula nemzetőr síremlékét. A sírkert az évek folyamán tovább gyarapodott, ma 12 sírkő található benne, köztük Krasznay Gábor ’48-as honvéd századosé.
Még nem is láttam a hatnapos unokámat – futott át Berényi István agyán, miközben nyakig süllyedt a Körös erős sodrású vizében. A horgász néhány perccel korábban zuhant a folyóba, aztán már az életéért küzdött.
A vizsgabotrány miatt kirúgott oktató megerősítette, hogy a Rahimkulov-gyerekről szólt a történet. Az anyja egy előadására is bement számonkérni, majd kezébe vette az ügyet az apa, Magyarország egyik leggazdagabb embere.
Jelenleg is több vízsugárral oltják a lángokat, most az a cél, hogy megakadályozzák a tűz terjedését. Kétszázan voltak bent az épületben, a katasztrófavédelem szerint mindenki időben elhagyta a hotelt.
Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány (Omsza) Nemzetközi Nőnapra időzített szórakoztató edukációs kisfilmjében szó szerint Nő a tét: Timi (Oroszlán Szonja) egy váratlan incidenst követően "élőzve" mutatja be az újraélesztés laikus technikáját dr. Bárány Olgán (Pokorny Lia).
Magbörzét és kertészeti szakmai napot tartanak a Béke sugárúti civil házban. Az egész napos programok a fenntarthatóság jegyében zajlanak. Többek között komposzt bemutató, madarász és lepkés foglalkozás, valamint oltás bemutató várja a megjelenteket.
Habár az Egészségügyi Szakmai Kollégium támogatja a sürgősségi fogamzásgátló tabletta vénykötelességének eltörlését, a Belügyminisztérium nem módosítja az erre vonatkozó jogszabályt.
Donald Trump a béke elnöke volt, tiszteletet parancsolt a világban, és ezzel megteremtette a béke feltételét - jelentette ki Orbán Viktor az Egyesült Államok volt elnökével folytatott tárgyalása után.
Az újbudai emberek válaszokat várnak a momentumos Orosz Annától az újbudai pedofilbotránnyal kapcsolatban - mondta Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője szombaton az MTI-hez eljutatott videónyilatkozatában.
Az egyetem elbocsátott oktatója megnevezte a diákot, akinek a Corvinus vezetése kivételezve lehetővé tette, hogy vizsgát tegyen. Ádám ezzel nem értett egyet, ez pedig az állásába került.
Indokolt, hogy az Országgyűlés európai ügyek bizottsága rendkívüli ülés keretében mielőbb tűzze napirendre Hajnal Miklós (Momentum) nyilatkozatának ügyét, és azt érdemben tárgyalja meg - írta Kocsis Máté a közösségi oldalán .
A magyar csapat élén a hazai döntő győztese, Kelemen Roland, a nyíregyházi Hunguest Sóstó szálloda séfhelyettese áll, a commis pedig a siófoki Fodor Noel, aki tavalyelőtt végezte el a szakácsiskolát, és családja éttermében dolgozik szülővárosában
Körülhatárolták a lángokat a visegrádi Hotel Silvanusban, és jelenleg az utómunkálatokat végzik a tűzoltók - közölte Némethy Zita, a Pest vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság helyettes szóvivője.
Több mint 10 ezer filippínó vendégmunkás tartózkodik Magyarországon biztos és számukra jól fizető munkalehetőségek miatt. Úgy tapasztalják, hogy a magyarok kedvesek velük.
Setényi János úgy gondolja, hogy a kötelező olvasmányok fontosak, mivel ezek kötik össze a hulladékkezelőt, a bankárt és a Nobel-díjas kutatót, ettől leszünk társadalom és nem csürhe.
Vitézy Dávid úgy véli, a fővárosi önkormányzat tulajdonában lévő kelenföldi kollégium épületének kiárusítása nem sokban különbözik a kormány által Rákosrendezőre tervezett maxi-Dubaj-projekttől. Szerinte vissza kellene vonni a pályázatot, vagy bérlakásokat építeni a helyén irodaház helyett.
Bevezetését követően egy héttel nagyon sikeresnek látja az új tarifarendszert a MÁV–Volán-csoport, az immár a fővárosi járatok túlnyomó többségére is érvényes Pest vármegyei bérletek eladása ugrásszerűen megnőtt. Jól mennek a kutya- és kerékpárbérletek is.