A demokráciába és a jogállamba vetett hit visszaállítását nevezte az egyik legfontosabbnak Magyarországon az MSZP társelnöke pénteken, az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc évfordulóján.
Botrányba fulladt a március 15-ei ünnep a Nemzeti Múzeumnál: a Tanítanék Mozgalom tagjai tükröt próbáltak tartani a magyar miniszterelnöknek, Orbán Viktornak, de több inzultus érte őket. Az egyik ellentüntetőt állítólag meg is ütötték.
Szombat hajnalra tovább olytatódik a felhőzet növekedése, vastagodása, erősen felhős vagy borult lesz az ég. Délelőtt és délután is több helyen esőzések várhatók.
A kormányfő február végén vetette fel, hogy az alaptörvénybe beleveszik a készpénzhasználat védelmét, erre mit mutatnak a jegybank friss adatai? Egy hónap alatt jelentősen, közel 230 milliárddal megugrott a párnacihában, befőttesüvegben tartott forintok állománya.
Brüsszelt elfoglalni, az árulókkal leszámolni, dönteni szabadság és rabság, jó és rossz, Fidesz és a gonosz között. Harcias hangulatú, de újdonságtól mentes ünnepi beszéddel nyitott kampányt a miniszterelnök.
Az 1848-as forradalom tragikus sorsú nemzetünk történelmének egyik legnagyobb eseménye volt, de napjainkban békés eszközökkel, a szavazatunkkal érhetünk el változást - hangsúlyozta pártja pénteki budapesti megemlékezésén Gyöngyösi Márton, a Jobbik-Konzervatívok elnöke.
Odáig fajult a vita a kormánypárti kisebbség és az ellenzéki többség között a nagykanizsai önkormányzatban, hogy a város március 15-ei ünnepségén a hagyományőrzők nem voltak hajlandóak kihelyezni az ellenzék koszorúját. A tájékoztatást a polgármesteri hivatal küldte a képviselőknek, melyben az indoklás a sértettség volt. Az ellenzéki többség szerin
Egyelőre nem kerül a parlament elé a jegybanktörvény módosítása, miután az Orbán-kormány a tárgyalások után arról döntött, hogy alapos egyeztetést folytat még a Magyar Nemzeti Bankkal, mert olyan szabályozásra van szükség, ami garantálja a jegybank függetlenségét. A témával kapcsolatban Simor András, a jegybank korábbi elnöke szólalt meg az ATV Egy
Mint azt az atv.hu is megírta, a miniszterelnök a Nemzeti Múzeum előtt mondta el az ünnepi beszédét, melyben arról beszélt, hogy a magyar szabadságharc nem romboló, hanem építő, és a végén élet sarjad belőle. Mint fogalmazott: az európai, benne a magyar baloldal múlttól és jövőtől megfosztott, önmagáért való robot, de "mi katedrálist építünk". Kije
Két év után újra Budapesten mondott beszédet Orbán Viktor. Hívei nem félnek Magyar Pétertől, és szerintük, aki a kegyelmi ügy miatt elpártolt a Fidesztől, az nem is volt soha igazi fideszes.
Egyelőre nem kerül a parlament elé a jegybanktörvény módosítása, miután az Orbán-kormány a tárgyalások után arról döntött, hogy alapos egyeztetést folytat még a Magyar Nemzeti Bankkal, mert olyan szabályozásra van szükség, ami garantálja a jegybank függetlenségét. A témával kapcsolatban Simor András, a jegybank korábbi elnöke szólalt meg az ATV Egy
Dulakodás tört ki a Nemzeti Múzeum előtt Orbán Viktor beszéde után. A Tanítanék Mozgalom csapata tükröt akart tartani a miniszterelnöknek, ezt azonban a közelben lévők nem nézték jó szemmel.
Idén februárjában ismét vízvisszatartás és vízpótlás zajlott a Beregben. Az árhullámból "megfogott" víznek aztán helyet kell találni a természetben, ezért egyeztetnek a gazdákkal egyes mezőgazdasági területek ilyen célú használatáról.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk: döntött a Fidesz budapesti választmánya: Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő lesz a kormánypártok főpolgármester-jelöltje. A bejelentésről most Tarlós István korábbi főpolgármester is elmondta a véleményét, aki szerint nem is lehetne jobb jelöltet választani Szentkirályinál.
A Diákhitel Központ volt vezetője március 15-ét választotta arra, hogy "zászlót bontson" és ezzel hivatalosan belépjen a politikai térbe. Bejelentette a Talpra magyarok közösségének indulását és egy "középre" pozicionált, ütőképes, de ütésálló pártot ígért.
Magyar Péter gyakorlatilag programbeszédet mondott az Andrássy úton. Mai naptól már él a Talpra Magyarok Közössége honlapja, és hamarosan pártként is elkezdenek funkcionálni.
Aggasztó adatok közölt láttak napvilágot, az újonnan publikált számok szerint négy évvel hosszabb életre számíthat egy budapesti, mint egy észak-magyarországi.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Leváltárban pénteken bemutatták a Petőfi Sándor kapcsolati hálóját feltáró, Petőfi közössége elnevezésű adatbázis megújult verzióját.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) már évek óta külön kérés nélkül készíti el több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét, így már az idén is több mint 5,6 millió adózónak készítette el. A tervezet elérhető a NAV eSZJA-oldalán vagy az ügyfélportálján a KAÜ-azonosítóval (ügyfélkapu, elektronikus személyi igazolvány, telefonos azonosí
A NER-be beleálló Magyar szerint az ország nem a Rogánok, Tiborczok és döbrögik országa, hanem a Lúdas Matyiké. Felsorolta a 12 pontos programját is, benne sok ígérettel.
Komoly büntetésre azok a szegedi vállalkozók, akik nem jelentették be a cégük telephelyének bejegyzett lakásukban vagy házukban folytatott gazdasági tevékenységet a Szegedi Vízmű Zrt.-nél.
Szerinte megingott a bizalom a politikai elitben, morális, politikai, gazdasági válság van Magyarországon. Magyar szerint "A beáramló uniós pénz magántőkealapokban, jachtokban, külföldi számlákon van."