Ezzel szemben az ő általuk megálmodott jövőben a kislányok már 10 évesen imádnak főzni, készpénzzel fizetnek a boltban a helyi gazdák termékeiért, és mindig arról álmodoznak, hogy egyszer majd anyák lehetnek.
Még a múlt év őszén indította a kormányzat mintegy 90 szakrendelő közreműködésével az úgynevezett Járóbeteg Irányítási Rendszert. A JIR-ben a páciensek a különböző szakrendelésekre akár online, vagy egy callcenter segítségével is kaphatnak időpontot.
Hatalmas tömeg előtt beszélt március 15-én Varga Judot exférje. Szerinte a magyarok egy egyenes, nyílt, szélsőségektől mentes politikai erőt szeretnének.
A március 15-i nemzeti ünnep délutánján közös programot tartott a várkertben a Békés Vármegyei SM Egyesület és a Körös Motoros Karitatív Egyesület. Az esemény célja egymás kölcsönös segítése volt.
A programjában benne van, hogy legfeljebb csak két ciklusig lehet valaki miniszterelnök, ezen pedig Orbán már túlvan - mondta a 444 kérdésére Magyar Péter. A rendezvény elmondása szerint körülbelül 20 millió forintba került.
"Ha meg akarjuk őrizni Magyarország szabadságát és szuverenitását, nincs más választásunk, el kell foglalnunk Brüsszelt" – üzente meg 86 nappal az uniós választások előtt Orbán Viktor.
Az 1848-as évben, a népek tavaszán forradalmak egész sora söpört végig Európán. Számtalan országban lázadt fel a nép a monarchikus kormányzati rendszerek ellen. A március 15-i forradalomról rengeteg anekdótát ismerünk, de számtalan olyan apró tény van, amit valószínűleg nagyon sokan nem tudnak.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
"Ha meg akarjuk őrizni Magyarország szabadságát és szuverenitását, nincs más választásunk, el kell foglalnunk Brüsszelt" – üzente meg 86 nappal az uniós választások előtt Orbán Viktor. Nagy Feró szerint ez az ő szövege volt.
Állami kitüntetéseket, miniszteri elismeréseket adott át március 15-e, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 176. évfordulójának alkalmából rendezett tárcaünnepségeken Pintér Sándor belügyminiszter, illetve Rétvári Bence parlamenti államtitkár 2024. március 14-én a Belügyminisztérium márványaulájában. A Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat
A gyulai ünnepi események este, a városháza dísztermében folytatódtak. Az ünnepi testületi ülésen Görgényi Ernő polgármester kiemelte, minden korban vannak kérdések, amelyekre különböző választ adnak az emberek. Mindig vannak ügyek, amelyeket különbözőképpen ítélnek meg az emberek. Mindig vannak témák, amelyekről egymásétól eltérő véleményt alkotna
El kell foglalni Brüsszelt – ezt mondta ünnepi beszédében Orbán Viktor. A miniszterelnök úgy fogalmazott: itt az ideje, hogy a helytartótanács Brüsszelben is reszketni méltóztassék. Azt mondta: Magyarország már nincs egyedül a szuverenitásért vívott küzdelemben. A Nemzeti Múzeum előtt tartott díszünnepségre csak szigorú átvizsgálás után lehetett be
Milbacher Dániel politológus, a Polémia Intézet elemzője szerint a Magyar által meghirdetett 12 pont nem tartalmaz sok újdonságot ahhoz képest, amit az ellenzék az elmúlt tizennégy évben követelt. Nagy kérdés, hogy több hasonló sikertelen próbálkozás után sikerül-e szavazókat szerezni egy harmadik utas politikának.
Országszerte voltak családi programok a nemzeti ünnepen. A szabadságharc idejéhez kötődő népi hagyományokat ismerhették meg a gyerekek, akik ilyenkor szívesen alkotnak valami nemzeti színűt. A Parlamentnél ma is hosszan kígyózott a sor, hiszen március 15-én ingyen lehet megnézni a főlépcsőházat és a koronázási ékszereket.
Talpra Magyarok néven közösséget hoz létre Magyar Péter. Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter volt férje a kegyelmi botrány kirobbanása után jelentette be, hogy kilép a NER-ből. Hetek alatt épített százezres követőtábort a közösségi oldalon, és a nemzeti ünnepre egy új erő zászlóbontását ígérte. A budapesti Andrássy úton elmondott beszédében a
Visszavonta Szentkirályi Alexandra hazai kommunikációért felelős kormánybiztosi kinevezését Orbán Viktor, miután a politikust indítják a kormánypártok főpolgármester-jelöltként. Szentkirályi Alexandra a közösségi oldalaira feltöltött videóban megtisztelőnek nevezte a feladatot, és arról beszélt, hogy Budapest Gyurcsány Ferenc fogságában van. Karács
A március 15-i rendezvények versenyét Magyar Péter "zászlóbontása" nyerte, persze az még kérdés, az érdeklődésből mennyi konvertálható politikai támogatássá. Egyelőre úgy tűnik, hiába építene harmadik erőt Varga Judit exférje, pontosan ugyanazt szeretné elérni, amit az ellenzék már évek óta követel.
"Budapest Köztársaság" címmel tartott ünnepi nagygyűlést a Fővárosi Önkormányzat civil és diákszervezetekkel közösen a Szabad sajtó úton. Az esemény 5 órakor kezdődött, és pár Karácsony Gergely főpolgármester beszédével végződött. A helyszínről bejelentkezett az RTL Híradó tudósítója, Zalavári Noémi.
Nagyon keveset beszélünk az 1848-as szabadságharc női alakjairól, akik nemcsak a pompás bálokban billegtek gazdagon díszített ruháikban, hanem ha kellett, akár fegyvert is ragadtak. Zichy Antónia, Szendrey Júlia, Teleki Blanka és Kossuth Zsuzsanna hagyatéka.
Vajon mennyit tudnak az emberek ma Petőfi Sándorról? Ki volt, mit akart, mikor élt? Egyebek közt ezekről kérdeztük az ország Petőfi Sándor utcáiban a járókelőket. Van, aki mindent pontosan tudott, más a korszakról csak annyit, hogy régen volt. A Fókusz riporterei arra is kíváncsiak voltak, hogy mit szólna a híres költő a mai világhoz. Erre is megle
Nényei Pál irodalomtanár, író Veiszer Alinda vendégeként arról beszélt, hogy művészetnek álcázott politizálás zajlik, és a művészi minőség helyett csak az érdekkörök működnek.
Hát ez meg mégis hogy lehet? Totálisan abszurd, de még az állatvédők kerültek bajba, miután kiálltak egy disznóért, amit az V. Nyírségi Disznótoros Fesztiválon élve perzseltek meg!
A tanárok arcára ráfagyott a mosoly, Soma pedig mélyen, legbelül talán nevetett egyet: a fiú, akit két éve csaknem halálra sújtott az áram, elkezdte az iskolai tétel kidolgozását, aminek címe az volt: az elektromos áram hő- és élettani hatása.