2024. április 5. péntek

ápr. 5
10:42
Szja-kedvezmények utólagos érvényesítése a bevallásban (Gyulatelevízió)
Akiknek valamilyen szja adóalap kedvezmény járt 2023-ban és nem kérték annak évközbeni, havi érvényesítését, azok a bevallással egyösszegben juthatnak hozzá a pénzükhöz. A 25 év alatti fiatalok akkor érvényesíthetik utólag a kedvezményt, ha év közben az érvényesítés mellőzését kérték a munkáltatótól, kifizetőtől. A személyijövedelemadó-kedvezmények
ápr. 5
10:45
Jelentős mennyiségben talált káros oldószert a Greenpeace a Gödön kiömlött szennyvízben (Infostart)
Reprodukciót károsító oldószer került ki a Samsung-gyár közelében lévő gödi földekre. A születendő gyermekek egészségére veszélyt jelentő N-metil-pirrolidon (NMP) nevű vegyületet az akkumulátorgyártásban is használják. A mérgező anyag súlyos szemirritációt okozhat, valamint irritálhatja a bőrt és a légutakat.
ápr. 5
10:48
A magyar gyermekirodalom klasszikusát ismerhetjük meg egy kiállítás segítéségével! (Nyíregyháza)
Pósa Lajos "Az én újságom" című gyermeklapját ismerhetik meg az érdeklődők április 9-én 11.00 órától. Pósa a magyar gyermekirodalom igazi klasszikusának számít. Az újságot Benedek Elekkel közösen indította el, és a korában rendkívül népszerűnek számított.
ápr. 5
11:15
Továbbra sem megoldott ügy a 3-as metró légkondicionálása (Infostart)
A kocsik utólagos klimatizálásának több akadálya is van: pénz, garancia, és a metrókocsik szerkezete.
ápr. 5
11:18
Figyelmeztetést küldött a NAV minden magyar autósnak, fontos határidő közelít (ATV)
Április 15-én éjfélig lehet befizetni a gépjárműadót - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
ápr. 5
11:18
Ittasan vezetett egy lengyel sofőr a gyulai határon (Gyulatelevízió)
A gyulai közúti határátkelőhelyen 2024. április 4-én dél körül belépésre jelentkezett egy lengyel kamionos. A határrendészek mindenkit megszondáztatnak, mielőtt behajt az országba, ez az ellenőrzés a sofőrnél pozitív eredménnyel végződött. A műszer azt mutatta, hogy alkohol lehet a szervezetében, ezért nem folytathatta az útját, előállították a Gyu
ápr. 5
11:24
620 millió forintból újulnak meg a nyíregyházi utak (Nyíregyháza)
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata a Terület és Településfejlesztés Operatív Program Plusz keretén belül 620 millió forint, 100%-os támogatási intenzitású, vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósítja meg a Top_Plusz-1.3.2-23-Ny1-2024-00001 azonosítószámú "Belterületi utak fejlesztése Nyíregyházán I. ütem" című projektjét. A p
ápr. 5
11:27
Súlyos büntetést is kaphat, aki kidobja a lejárt jogosítványát (Infostart)
A vezetői engedély az egyik legfontosabb, személyazonosításra is alkalmas dokumentum, így a kötelező leadásnak adatvédelmi okai vannak.
ápr. 5
11:30
Hétfőtől vehetjük át az ingyenes Led-eket (Nyíregyháza)
Április 8-án kezdődik és április 26-ig tart – hétfőtől csütörtökig munkaidőben, 8:30 és 16:00 óra között valamint pénteken 8:30 és 14:00 óra között az ingyenes Led fényforrások kiosztása a Városházán.
ápr. 5
11:33
Magyar Péter szombati tüntetésére ezresével érkezhetnek telekocsival a vidéken élők (SzMo)
Magyar Péter szerint százezres tömeg tüntet majd holnap Budapesten a kormány ellen.
ápr. 5
11:33
Illés Boglárka lesz a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős új államtitkár (Demokrata)
A Fidelitas egykori elnöke lesz a Külgazdasági és Külügyminisztérium új államtitkára.
ápr. 5
11:33
A Kőröshegyi völgyhidat és a Déli pályaudvart is lezárják szombaton (Telex)
Hétvégén a vonatok nagy része a Déli helyett Kelenföldre érkezik és onnan is indul.
ápr. 5
11:39
Hatmilliós fogás az M1-esen (Infostart)
A pénzügyőrök hamis márkajelzésű ruhákat találtak egy bolgár rendszámú kisteherautóban.
ápr. 5
11:39
Karácsony Gergely Magyar Péterről: Ami a NER-nek rossz, az az országnak jó, sok sikert kívánok neki (SzMo)
Nem hiszi, hogy kettejüknek lennének közös ügyei, azonban abban egyetért Magyar Péterrel, hogy az Orbán-rendszert választásokon le lehet váltani. Miniszterelnök már biztosan nem akar lenni, mert azt vidéken kell megnyerni, a városházán kint van az ukrán és a szivárványos zászló is, ezzel a politikai krédóval jelenleg ez lehetetlen.
ápr. 5
11:41
Megvan az új külügyi államtitkár, Illés Boglárka váltja Menczer Tamást (Infostart)
A posztot eddig betöltő Menczer Tamás a jövőben a nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatójaként tevékenykedik tovább.
ápr. 5
11:42
Szombaton nyílik az "Aranykapu"! (Nyíregyháza)
Megnyílik az "Aranykapu" Népművészeti Egyesület Műhelygalériája a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban szombaton 10.00 órától.
ápr. 5
11:51
Mattot adtak a bevándorlók Nyugat-Európának (Demokrata)
Mind az uniós intézményrendszer, mind pedig az NGO-hálózat afelé tolja a tagállamokat, hogy a tömeges bevándorlás útjára lépjenek.
ápr. 5
11:57
Magyar Péter azt kéri a követőitől, a Blikk szavazásán jelezzék, eljönnek-e a holnapi tüntetésre – itt az eddigi eredmény (SzMo)
2000 ember már biztosan ott lesz az újdonsült politikus holnapi kormányellenes tüntetésén, ha hinni lehet a nemrég megjelent online szavazásnak. De a szám folyamatosan emelkedik.
ápr. 5
11:57
Napok óta rossz a győri kórház mindkét sugárterápiás készüléke (Telex)
Pedig ide még a szomszédos megyékből is utalnak betegeket kezelésre. Az egyik gép már hetek óta rossz, a másik pár napja. Jó hír, hogy már megjött a szerelő, és a kórház bízik benne, hogy sikerül is azonnal működőképessé tenni legalább az egyiket.
ápr. 5
12:00
Magyar Péterre cserélte Fekete-Győr Andrást a CÖF (444.hu)
Az álcivil szervezet óriásplakátjain még Fekete-Győr látható, a netes reklámszpotokban már "egy újabb dollárbaloldali politikus".
ápr. 5
12:09
Ünnepség Monokon (Demokrata)
Kossuth Lajos kormányzó elnökké választásának 175. évfordulóján ünnepséget tartanak Kossuth szülővárosában Monokon április 14-én.
ápr. 5
12:12
Rendkívüli bejelentést tett Szijjártó Péter, máris megtalálta a kormány Menczer Tamás utódját (ATV)
Mint ismert, Menczer Tamást kérte fel a miniszterelnök kommunikációs igazgatónak.
ápr. 5
12:27
6 millió forint is igényelhető régi családi ház felújítására – mutatjuk, mire költhető az összeg (SzMo)
Feltételei is vannak a támogatásnak, de a konstrukció nagyon kedvező. Elsősorban energetikai korszerűsítésre használható fel az összeg.
ápr. 5
12:27
Kínai zászlóval díszített tábla hirdette Pápán egy új akkumulátoripari üzem létesítését, a polgármester szerint provokációról van szó (Telex)
Nem lesz akkumulátorgyár a városban, állítja az önkormányzat.
ápr. 5
12:30
Sulyok Tamás átírta Novák Katalin korábbi szabályait, itt vannak a legfontosabb részletek (ATV)
A köztársasági elnök utasítása már a Hivatalos Értesítőben is megjelent, és a mai naptól érvényes.
ápr. 5
12:36
Magyar Péter meglepetésvendégekkel készül a szombati tüntetésére (444.hu)
És az egyesületét is bejegyezték.
ápr. 5
12:39
Már Magyar Pétert veszik meg kilóra a Cöf reklámjában Fekete-Győr András helyett (SzMo)
A "civil" szervezet aktualizálta kampányát: a momentumos képviselőt lecserélték Magyar Péterre, ráadásul rögtön főhelyre került. A háttérben persze az örök Gyurcsány vigyorog.
ápr. 5
12:45
Nézőpont: Magyar Péter nem a Fideszt gyengíti (Demokrata)
A Fidesz támogatottsága nem változott februárhoz képest, a baloldali szavazókat viszont megosztotta Magyar Péter színrelépése.
ápr. 5
12:54
Megtörte a csendet a hűtlen kezeléssel gyanúsított pécsi polgármester: "ez a szokásos politikai lufi" (ATV)
Tizennyolc év után ismét közlekednek majd menetrendszerinti repülőjáratok Pécsről. Egy máltai légitársaság indít gépeket három városba, és már most azt tervezik, hogy a későbbiekben bővítik a flottát. A város polgármestere pedig bejelentette, hogy két civil szervezet, valamint a DK, a Jobbik, a Momentum és az MSZP támogatásával újraindul a polgárme
ápr. 5
12:57
Orbán Viktor: A boszniai szerbek továbbra is számíthatnak Magyarország támogatására (Demokrata)
"Az EU-ban hiányzik az a felismerés, hogy Európának szüksége van a szerbekre."
ápr. 5
13:03
Varga Mihály: a repülőgépgyártás fejlesztése hazánk védelmi képességeit erősíti (Infostart)
Letették pénteken a kompozit repülőgépeket gyártó Magnus Aircraft Zrt. új gyártócsarnokának alapkövét, a létesítmény a cég hatmilliárd forintos fejlesztési projektjének részeként épül meg.
ápr. 5
13:03
Magyar Péter párttal, egyesülettel és ernyőszervezettel is készül a választásokra (Telex)
Az egyesületet már bejegyezték, a szombati tüntetésen pedig az is kiderülhet, milyen párttal indul az EP-választáson.
ápr. 5
13:12
Most érkezett: baleset miatt járhatatlan az M5-ös, már 5 kilométeres a torlódás a sztráda mindkét oldalán (ATV)
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki péntek délután az M5-ös autópálya mindkét oldalán Lajosmizsénél.
ápr. 5
13:36
Nézőpont: Magyar Péter leendő pártja ellenzéki szavazókat szív el es akár a legnagyobb ellenzéki párttá is válhat (ATV)
A Fidesz támogatottsága (47 százalék) nem változott februárhoz képest, a baloldali szavazókat viszont megosztotta Magyar Péter színrelépése - olvasható a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásában, amely részleteit pénteken közölték az MTI-vel.
ápr. 5
13:57
Magyar Péterre cserélte Fekete-Győr Andrást dollárbaloldalos hirdetésein a CÖF (Telex)
Már Varga Judit volt férje szerepel a Dead Kennedystől lopott hirdetések online verzióiban.
ápr. 5
14:03
Meghalt Ferge Zsuzsa szociológus (Telex)
A Széchenyi-díjas szociológus, akadémikus 93 éves volt.
ápr. 5
14:09
Elhunyt Ferge Zsuzsa (Infostart)
A szociológus 93 éves volt.
ápr. 5
14:09
Meghalt Ferge Zsuzsa (SzMo)
A legendás szociológus áprilisban lett volna 93 éves.
ápr. 5
14:12
Luxusautókkal húzta le az embereket apa és lánya: legalább 70 milliót kaszáltak – videó, fotók (Blikk)
Lecsaptak a Pest vármegyei gazdaságvédelmi nyomozók egy apára, lányára és harmadik társukra, akik luxusautókat vettek bérbe, majd lízingbe továbbadták. Becslésük szerint is legalább 135 milliós kárt okoztak a csalók.
ápr. 5
14:14
Meghalt Ferge Zsuzsa (Blikk)
Életének 93. évében meghalt Ferge Zsuzsa szociológus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja - tudatta családja pénteken az MTI-vel.
ápr. 5
14:18
Alig 15 ember gyűlt össze április 4-én ünnepelni, pedig a szervező szerint: "A Szovjetunió Vörös Hadseregének köszönhetjük, hogy Magyarországon béke lett" (Blikk)
A rendszerváltás előtt április 4-e volt az ország egyik legnagyobb nemzeti ünnepe, amit akkor még ezrek ünnepeltek nagyszabású rendezvények között. A 2024-ben már csak körülbelül 15 ember gyűlt össze ezen a napon, hogy koszorúzással megemlékezzenek a napról, amit egykor Magyarország felszabadításaként ünnepeltek.
ápr. 5
14:18
Meghalt Ferge Zsuzsa (ATV)
Életének 93. évében elhunyt Ferge Zsuzsa szociológus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja - tudatta családja pénteken az MTI-vel.
ápr. 5
14:21
Kásler Miklós: Az MKI kiemelkedő teljesítményt nyújtott az elmúlt évben (Demokrata)
A Magyarságkutató Intézet kiemelkedő teljesítményt tett le a közvélemény asztalára.
ápr. 5
14:30
Fitt-Város – Május elsején ismét együtt mozdul Nyíregyháza (Nyíregyháza)
2023-ban közel háromezren látogattak el május elsején a Continental Arénába, ahol Fitt-Város elnevezéssel egy újszerű, nagyszabású ingyenes rendezvényt szervezett az önkormányzat és a sportcentrum.
ápr. 5
14:32
Zoo-Suli – Elindult a regisztráció a Nyíregyházi Állatpark nyári táborába (Nyíregyháza)
Elindult a regisztráció a Nyíregyházi Állatpark nyári táborába. A Zoo-Suli célja, hogy a gyermekek bepillantást nyerjenek az állatvilág csodáiba, és a korábban tankönyvben tanultak helyett, itt a tapasztalatok után jussanak új ismeretekhez, valamint felejthetetlen emlékekkel térjenek haza. Az idei első turnus július elsején indul.
ápr. 5
14:33
Vitézy Dávid: újabb hirdetés került a kelenföldi kollégiumra - nem ez volt az ígéret (Infostart)
A főpolgármesteri címért harcba szálló közlekedési szakember tovább kritizálja a városvezetést, amiért eladja és nem felújítja az épületet, illetve amiért épülethálós hirdetést engedélyeztek rajta, miközben Karácsony Gergely épp ezek eltüntetéséről beszélt a közelmúltban.
ápr. 5
14:48
Megvédte bajnoki címét Kovács Dalma (Gyulatelevízió)
A közelmúltban rendezett budapesti fekvenyomó diákolimpián gyulai diáklány állhatott a dobogó legfelső fokára. Kovács Dalma 62,5 kg-os emelésével megvédte a tavaly szerzett bajnoki címét. Tavaly a IV. korcsoportban, az idén pedig a 15-16-17 évesek mezőnyében nyerte el a diákolimpiai bajnoki címet Kovács Dalma. A március végén rendezett fővárosi v
ápr. 5
14:51
Menczer Tamás: Magyarország békéjét kizárólag Orbán Viktor tudja megvédeni (Demokrata)
Magyarország békéjét és biztonságát kizárólag Orbán Viktor és a Fidesz-KDNP tudja megvédeni.
ápr. 5
15:03
A DK és az LMP közös jelöltje visszalépett, a Nép Pártján új jelöltet jelentett be Miskolcon (Telex)
Hegedűs Andrea Barkai László független jelölt javára lépett vissza, a Nép Pártján Lehoczki Lászlót indítja.
ápr. 5
15:06
Visszaléptette a polgármesterjelöltjét a DK Miskolcon (444.hu)
A független gyerekorvost, Barkai Lászlót támogatják.

Keresés