2024. június 10. hétfő

jún. 10
12:21
Több órára kisüt a nap kedden, de csapadékra is van kilátás (Liner)
Akár 28 fok is lehet majd napközben.
jún. 10
12:23
A Magyar Honvédség ötven katonával segíti az árvízi védekezést Körmenden (hirado.hu)
A katonák tízfős rajokban homokzsákokat raknak a vízügyi szakemberek irányításával a folyó bal partján – mondta el a Győrből érkezett alakulat parancsnoka.
jún. 10
12:23
Magyar Péter: Már tegnap is kerestek engem egész magas Ner oligarcha-körökből (SzMo)
A Tisza Párt politikusa világossá tette, hogy a NER oligarcháival nem szeretne egy gyékényen árulni, mindössze részleges mentességet ígér nekik információkért cserébe.
jún. 10
12:23
Figyelmeztet az MNB, a kibercsalók már a magyarok megtakarításait is meg akarják szerezni (Liner)
Újabb figyelmeztetés érkezett az egyre gyakoribb csalásokról.
jún. 10
12:25
Pénzügyminisztérium: Májusban többlettel zárt a költségvetés (hirado.hu)
A magyar gazdaság visszatért a növekedési pályára
jún. 10
12:25
Alföldi Róbert 25 éves unokaöccse is polgármester lett (SzMo)
Független jelöltként indult egy 2700 fős, Baja melletti településen. 65 százalékos részvétel melllett 51 százalékkal nyert.
jún. 10
12:27
Szijjártó Péter: Soha ennyi szavazatot nem kaptunk még EP-választáson (hirado.hu)
Szijjártó Péter bejegyzése szerint az üzenet világos: a magyar emberek nem kérnek sem a háborúból, sem a migrációból, sem a "gendernyomulásból".
jún. 10
12:39
Dézsi Csaba: hazudnék, ha azt mondanám, nem esett rosszul (ATV)
Hétfő hajnalban a közösségi oldalán fordult a választópolgárokhoz Dézsi Csaba András, a győri polgármesterválasztás fideszes vesztese.
jún. 10
12:39
Emléktáblát avattak a gyulai németek letelepedésének 300. évfordulóján (Gyulatelevízió)
Gerebenicsné Vencz Teréz és Hermann Ferenc leszármazottak, a K. Schriffert Kör tagjai lepleztek le azt az emléktáblát, melyet a gyulai németek letelepedésének 300. évfordulója alkalmából avattak fel szombaton, a németvárosi Szent József templom homlokzatán. A táblát Kovács Péter plébános áldotta meg. Kovács Lajosné, a K. Schriffert Kör elnöke kieme
jún. 10
12:41
Így zajlott a választás Gyulán és Békésben (Gyulatelevízió)
Magas részvétel mellett zajlott a voksolás nemcsak országosan, hanem Békés vármegyében és Gyulán is. A polgármesterek mellett helyi önkormányzati képviselőket, nemzetiségi képviselőket, és vármegyei közgyűlési tagokat is választottunk, de most zajlott az Európai Parlamenti voksolás is. Először a polgármester választás eredménye vált biztossá, Görgé
jún. 10
12:45
Megszólalt Tarlós: Vitézynek és Karácsonynak is gratulál (ATV)
"Őszintén szólva én eleve Karácsonynak adtam több esélyt, de Vitézy Dávid nagyon tiszteletreméltóan szerepelt", nyílttá tette a versenyt - nyilatkozta az atv.hu-nak Tarlós István a főpolgármester-választásról.
jún. 10
12:45
Szentkirályi Alexandra is megszólalt a választási eredmények után (Liner)
Szentkirályi Alexandra azt követően nyilatkozott, hogy lezárultak a választások, és sok helyen eredményt hirdettek.
jún. 10
12:48
Házakat rombolt le a vasárnapi tornádó Vas vármegyében (Blikk)
Szerencsére személyi sérülés nem történt, ám az épületekben hatalmas pusztítást okozott a vasárnap esti tornádó.
jún. 10
12:57
Két hétre leáll az MVM áramszámlázási rendszere július 1-jétől (hirado.hu)
Az új ügyfélkör átvétele jelentős informatikai átállással jár, ezért kell leállítani egy időre a rendszert.
jún. 10
12:57
Magyar Péter: Én csak akkor indulok el a Tisza Párt tisztújításán, ha lesz ellenjelölt is (SzMo)
A Tisza Párt alelnöke szerint korai még arról beszélni, kivel viszik majd a 2026-os kampányt. Szerinte egyáltalán nem biztos, hogy a párt elnöke lesz a miniszterelnök-jelölt is.
jún. 10
13:00
Ezekről vitázik hétfőn és kedden a parlament, Orbán Viktor is felszólalhat (Blikk)
Már a választás másnapján, hétfőn, majd kedden is összeül az Országgyűlés. A képviselők immár 13. alkalommal módosítják az Alaptörvényt, valamint gyermekvédelmi jogszabályokat hoznak, továbbá új alkotmánybírósági elnök választása is a napirenden szerepel.
jún. 10
13:03
Szijjártó Péter: Európa nem tud biztonságos hely lenni anélkül, hogy Afrika biztonságos lenne (hirado.hu)
Afrikának az egyik legsérülékenyebb területe éppen a Száhel-övezet, így elmondható, hogy az európai biztonság a Száhelben dől el – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a hétfőn Abdoulaye Dioppal, a Mali Köztársaság külügyekért és nemzetközi együttműködésért felelős miniszterével közösen tartott budapesti sajtótájékoztatón.
jún. 10
13:15
Több utat lezártak Vas és Pest vármegyében vízátfolyások miatt (hirado.hu)
Az áradások miatt továbbá több helyen – Neszmély és Dunaradvány, Visegrád és Nagymaros, Szentendre és Szigetmonostor, Százhalombatta és Tököl, illetve Lórév és Adony között – is szünetel a kompátkelés – ismertette az Útinform.
jún. 10
13:21
Az árhullám után indul a szúnyogok elleni védekezés a Duna mentén (hirado.hu)
Először földi biológiai gyérítési módszert alkalmaznak a természetvédelmi oltalom alatt nem álló ártéri területeken.
jún. 10
13:21
Török Gábor: Ennek a választásnak az egész Fidesz-világra komoly következményei lesznek (SzMo)
A politológus szerint a rendszer inkább kudarcnak látja a történteket, mint sikernek, de erről a nyilvánosság előtt nem nagyon fognak beszélni.
jún. 10
13:23
Rekord vízállással tetőzhet hétfőn a Rába Körmendnél (hirado.hu)
Körmendnél hétfő este a valaha mért legmagasabb vízállás szintje körüli tetőzés várható a folyón.
jún. 10
13:25
Teljes tisztújítást tart a Jobbik (hirado.hu)
Teljes tisztújítást ír ki a Jobbik-Konzervatívok a vasárnapi választások eredményét értékelve – közölte a párt hétfő délben az MTI-vel.
jún. 10
13:27
"Viccország…" - Majka kiakadt, amikor látta, kik kapták a Petőfi Zenei Díjat (SzMo)
Az év koncertje díjat idén Kovács Ákos énekes vitte haza. Az előadó így már háromszoros Petőfi-díjas.
jún. 10
13:27
Egy város, ahol a Kdnp legyőzte a Fideszt (vasárnap.hu)
A június 9-i helyi önkormányzati és európai parlamenti választást közösen nyerte meg a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt (Kdnp). Albertirsán
jún. 10
13:33
Összefoglaltuk a választás eredményeit (hirado.hu)
A fővárosban a kormánypártok az öt évvel ezelőtti eredményüket ismételték meg.
jún. 10
13:35
Az Országgyűlés elfogadta a Közbeszerzési Hatóság éves beszámolóját (hirado.hu)
A beszámoló szerint tavaly az ajánlatkérők 7964 eredményes közbeszerzési eljárást folytattak le, 0,9 százalékkal többet, mint 2022-ben.
jún. 10
13:39
Teljes tisztújítást tart a Jobbik (ATV)
Teljes tisztújítást ír ki a Jobbik-Konzervatívok a vasárnapi választások eredményét értékelve – közölte a párt hétfő délben az MTI-vel.
jún. 10
13:45
Elemzők: A kormánypártok vasárnap elért eredménye ismét kétharmados parlamenti többséget eredményezett volna (hirado.hu)
A választás bebizonyította, hogy Magyarország egy jobboldali ország – szögezték le.
jún. 10
13:45
Teljes tisztújítást tart a Jobbik a rendkívüli vereség után (ATV)
Teljes tisztújítást ír ki a Jobbik-Konzervatívok a vasárnapi választások eredményét értékelve – közölte a párt hétfő délben az MTI-vel.
jún. 10
13:51
Gigászi ruhafogás a hazai piacon: nagyüzemben árulta a hamis árut ez a kofa, most megüti a bokáját (Pénzcentrum)
Harmincmillió forintos kárt okozott a vietnami nő a hamisított ruhákkal, eljárás indult ellene.
jún. 10
13:51
Így várták az eredményt Budapest szerte a sohavégetnemérő éjszakán – képekben a választások (SzMo)
A TISZA Párt ünnepelt, Vitézy Dávidot szinte látni sem lehetett, Karácsony Gergely eredményváróján a fiatalok buliztak. Képekben a választások éjszakája.
jún. 10
13:57
Lemondott Donáth Anna (ATV)
Donáth Anna távozik a Momentum éléről.
jún. 10
14:03
A Liberty Dunaújváros leállítja kokszoló kemencéit (hirado.hu)
A kokszgyártás szerdán befejeződik, de a leállítási folyamat több hónapot vesz igénybe, s ezalatt a vállalat szorosan együttműködik az illetékes hatóságokkal annak érdekében, hogy a bezárás biztonságosan és a lehető legkörnyezetbarátabb módon történjen.
jún. 10
14:15
NGM: A kormány minden eszközzel támogatja a Dunaferr zöld átállását (hirado.hu)
A célunk, hogy a Dunaferr zöld átállása zökkenőmentesen valósuljon meg és a vállalat továbbra is a magyar ipar egyik kiemelkedő szereplője maradjon – áll az NGM közleményében.
jún. 10
14:21
A Budapesti Corvinus Egyetem kirúgott tanára nem jutott be a kerületi közgyűlésbe (ATV)
Függetlenként indult a Budapesti Corvinus Egyetem kirúgott docense, Ádám Zoltán a XIII. kerületben. Az egyetemi tanár azonban nem vette sikerrel az akadályokat a választáson.
jún. 10
14:21
Lemondott Donáth Anna a Momentum éléről (SzMo)
Úgy fogalmazott: a lelkiismerete akkor marad tiszta, ha vállalja a felelősséget, és távozik az elnöki pozícióból.
jún. 10
14:39
Lemondott Donáth Anna a vereség után, bejelentkezett Fekete-Győr András (hirado.hu)
Donáth Anna hétfőn a közösségi oldalán közölte, hogy lemondott a Momentum elnöki posztjáról a kudarcos választási eredmények után.
jún. 10
14:39
Kormánypárti győzelem – A polgármester és 12 képviselő nyert a Fidesz-Kdnp színeiben Nyíregyházán (Nyíregyháza)
Dr. Kovács Ferenc polgármester folytathatja a munkát a következő öt évben a városvezetés élén – ez derül ki a még nem jogerős, de 100 százalékos feldolgozottság melletti adatokból. A Fidesz-Kdnp 15 egyéni választókerületből 12 helyen nyert, amíg a Szövetség Városunkért 3 helyszínen aratott győzelmet az önkormányzati voksoláson.
jún. 10
14:48
A visszalépő volt főpolgármester-jelölt hívhatja ki Gyöngyösit a Jobbik élén (Blikk)
Hetek óta látható, hogy Magyar Péter színre lépése nem elsősorban a Fidesznek árt, hanem inkább az ellenzéknek. A DK, az MSZP és a Párbeszéd szinte csak a szövetségüknek köszönhetően szerzett néhány mandátumot az EP-választáson, sok párt azonban fel kell tegye magának a kérdést: van-e tovább?
jún. 10
14:51
Viharok pusztítottak országszerte, többszáz helyszínre riasztották a tűzoltókat (hirado.hu)
A Vas vármegyei Nardán több mint 30 épület tetőszerkezetét rongálta meg az erős szél.
jún. 10
14:51
Hatalmasat robbant ez a választási műsor (ATV)
Izgalmas és egyben rendkívüli vasárnapon van túl a csatorna: a választások estéjén a legtöbb tévénéző az ATV-re voksolt.
jún. 10
14:57
Ennek a két kerületnek köszönhető Karácsony Gergely utolsó pillanatos fordítása (SzMo)
A G7 elemzése szerint két kerület szavazatai miatt tudott a célegyenesben előzni a főpolgármester. A legszorosabb verseny Kispesten volt.
jún. 10
15:03
Nyugati lapok: Erősödött a jobboldal, de "Európa főszabotőre", Orbán nem lehet elégedett (ATV)
A Guardian szerint az európai választáson jól szerepeltek a nagy jobboldali pártok, de a "meggyengült" Fidesz nem illik bele ebbe a sorba.
jún. 10
15:09
Romániában szavazóköri elnökök százai várakoznak a választási bizottságoknál (hirado.hu)
Craiován, a főváros első és második kerületében is mentőt kellett hívni, mert a 38 órája talpon lévő szavazóköri vezetők közül többen rosszul lettek.
jún. 10
15:15
Navracsics Tibor szerint a közszolgálat nem csupán ügyek intézése, hanem a nemzet szolgálata is (hirado.hu)
Felidézte: Magyary Zoltán volt az, aki a több nemzedékre visszavezethető közigazgatást megújította.
jún. 10
15:21
Újabb égi háború készül lecsapni Magyarországon: ezt senki nem ússza meg, brutális idő jön (Pénzcentrum)
Felhősödés, zivatarok, jégeső is következhet még ma, nagyon oda kell figyelni.
jún. 10
15:24
Kovács Gergely egyelőre vezet a XII. kerületben (Menedzsment Fórum)
A Magyar Kétfarkú Kutyapárt társelnöke egyelőre győzelemre áll.
jún. 10
15:27
Magyar Péter: Holnaptól megkezdjük a Tisza Párt és a köré szerveződő politikai közösség felépítését (SzMo)
Magyar köszönetet mondott az 1,34 millió szavazatért. Átfogó programot ígérve bejelentette, a politikai közösség építésére koncentrálnak, hogy a következő választásokon Orbán Viktor kihívói legyenek.
jún. 10
15:45
Lévai Richárd: 127 millióért hirdettek a politikai oldalak a Facebookon - június 7-én (SzMo)
A szakértő számai szerint a kampány hétvégi hajrájában egy vagyont elköltöttek netes hirdetésekre a pártok. A Facebook és az Instagram mögötti Meta örülhet a pénznek.
jún. 10
15:45
A színház egyik legnagyobb sikere most a Rózsakertbe csábít! (Nyíregyháza)
Pénteken a sajtósok láthatták, szombaton pedig már a nézők is dúdolhatták az ismert dalokat és kacaghattak az Anconai szerelmesek legújabb feldolgozásán. A darab a Móricz Zsigmond Színház egyik lenagyobb sikere. 2000 decemberében mutatták be a nyíregyházi teátrumban és hosszú éveken keresztül töltötte meg újból és újból a nézőteret. Az új verziót K

Keresés