2024. június 12. szerda

jún. 12
16:27
Vitézy Dávid kezdeményezi az érvénytelen szavazatok újraszámlálását (Demokrata)
20 kerület több mint 200 szavazóköréből érkeztek jelzések érvénytelen szavazatok kapcsán.
jún. 12
16:29
Révész Máriusz: Több mint 300 kilométeren kerékpározhatóak a gátak (Demokrata)
Meghaladja a 300 kilométert a kerékpározható árvízvédelmi gátak hossza.
jún. 12
16:39
Elhunyt Schubert Gusztáv, a Filmvilág főszerkesztője (hirado.hu)
Életének 69. évében kedden elhunyt Schubert Gusztáv, a Filmvilág főszerkesztője – tudatta a szerkesztőség szerdán a Facebook-oldalán.
jún. 12
16:39
Hónapok óta nem fizet a Máv több száz vasutasnak, a szakszervezet Lázár Jánoshoz fordult (SzMo)
A szakszervezet szerint az elhúzódó tartozás a dolgozók lojalitását veszélyezteti. A vasutasok ráadásul szabadidejükben végezték el a kifizetetlen feladatokat.
jún. 12
16:39
Nemzetközi kezekbe kerül a Foxpost (Liner)
A tranzakció még 2024-ben zárulhat az összes feltétel teljesülése után.
jún. 12
16:51
Cseh konzorcium vásárolta meg a Foxpost csomagküldő szolgáltatót (hirado.hu)
A cseh Packeta csomagküldőt is tulajdonló konzorcium vásárolta meg a szektortárs Foxpostot magyar tulajdonosaitól.
jún. 12
16:51
Semjén: Senkit sem küldünk vissza Ukrajnába (ATV)
"Magyarországon minden menekült biztonságban van" - nyilatkozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az atv.hunak, miután a magyar hatóság vizsgálja: az ukrán határon áthatolt teherautó utasai jogosultak-e a kiadatás elleni védelemre. Megszólalt az ukrán határőrszolgálat szóvivője is.
jún. 12
16:51
Budapesten ülésezett a 25 éves Magyar-Szlovák Mezőgazdasági Munkacsoport (Demokrata)
A két tagállam számos kérdésben együtt lép fel a mezőgazdasági termelők érdekeinek védelmében.
jún. 12
16:53
Simicskó István: Sikertörténet a kadétprogram (Demokrata)
A kadétprogram sikertörténet, nagyon komplex és jó ütemben haladó folyamat, amivel a Magyar Honvédség védelmi képessége is erősödik.
jún. 12
16:54
Ezért történhet egyre több erőszakos tragédia a magyar iskolákban (Blikk)
Az elmúlt hónapokban egyre gyakrabban történnek érőszakos támadások az iskolákban, a diákok között. Áprilisban szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos kislány a bőnyi általános iskolában, májusban életveszélyesen összevertek egy 10 éves fiút, egy fiatal pedig mészárlásra készült. Reményiné Csekeő Borbálával, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítv
jún. 12
17:03
A Fidesz alig tudja meggyőzni a legalább érettségivel rendelkező választókat (SzMo)
Az adatok világosan mutatják, hogy a Fidesz támogatottsága szoros összefüggésben áll a lakosság iskolázottságával, különösen azokon a településeken, ahol magasabb az érettségizettek aránya.
jún. 12
17:03
Választás 2024 – Minden idők legmagasabb részvétele mellett voksoltak a választópolgárok, íme az eredmények (Nyíregyháza)
Országos szinten több mint tíz százalékkal többen vettek részt a vasárnapi szavazáson, mint 2019-ben, a választópolgárok 58,10 százaléka ment el szavazni. Minden idők legmagasabb részvétele mellett döntöttek Nyíregyházán is a polgármester személyéről, a képviselő-testületről és az európai parlamenti képviselőkről.
jún. 12
17:09
Simicskó István: Sikertörténet a kadétprogram (hirado.hu)
A kadétprogram sikertörténet, nagyon komplex és jó ütemben haladó folyamat – mondta Simicskó István korábbi honvédelmi miniszter.
jún. 12
17:09
Törpe víziló született a Nyíregyházi Állatparkban – Két hónapos lett a kis jövevény (Nyíregyháza)
Törpe víziló született a Nyíregyházi Állatparkban. A már két hónapos kis nőstény birtokba is vette a Tarzan ösvénye kifutórendszer víziló-bemutatóját, ahol immár a nagyközönség is láthatja a várva várt szaporulatot.
jún. 12
17:15
Magyarországon akár közvetlenül a bankszámlára is utalható az italcsomagolás visszaváltási díja (hirado.hu)
A MOHU által bevezetett REpont rendszer országosan biztosítja, hogy az italcsomagolások visszaváltási díját egyenesen a bankszámlára is lehet utalni.
jún. 12
17:17
Czomba Sándor: A Top Plusz programban több mint hetvenmilliárd forintból bővítik a munkaerőpiacot (hirado.hu)
Több mint 70 milliárd forint áll rendelkezésre a munkaerőpiac bővítésére.
jún. 12
17:24
Hat percig tartott a végítélet – Száz éve csapott le a pokoli biai tornádó (Blikk)
Három tölcsér olvadt egybe egy kilométer szélesen, Pátyon a Vihar utca neve őrzi az emléket.
jún. 12
17:26
Az utolsó pillanatban, élőláncot alkotva húztak ki a Dunából egy férfit (Blikk)
Öngyilkossági szándékkal ugrott bele a vízbe, majd az utolsó pillanatban, a Készenléti Rendőrség munkatársai menekítették ki a férfit.
jún. 12
17:33
Nagy Márton: brutális a kínai elektromos autógyártókat sújtó EU-s büntetővám (ATV)
A túlzott protekcionizmus nem megoldás – közölte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, sérelmezve a kettős diszkriminációt.
jún. 12
17:45
A világ legjobb dolga magyarnak lenni, mondta Hankó Balázs, új kulturális miniszter (SzMo)
A miniszter szerint "legyünk büszkék arra, hogy magyarok vagyunk, és ha ezt bárki kritizálja, vagy el akarja venni tőlünk, azt nem hagyhatjuk". Céljául a magyar kultúra mindenki számára elérhetővé tételét tűzte ki.
jún. 12
18:03
Donald Trump befolyásos fia holnap váratlanul Magyarországra érkezik (ATV)
Donald Trump Jr., Donald Trump legidősebb fia június 13-án csütörtökön Magyarországra látogat.
jún. 12
18:03
Összefutottál vele? Budapesten járt a magyarok kedvenc énekesnője (BorsOnline)
Fontos dolog miatt látogatott hazánkba a világsztár.
jún. 12
18:15
Révész Máriusz: Több mint háromszáz kilométeren kerékpározhatók a gátak (hirado.hu)
Meghaladja a 300 kilométert a kerékpározható árvízvédelmi gátak hossza – mondta a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára.
jún. 12
18:17
Családbarát beruházásokat adtak át a mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhelyen (hirado.hu)
Soltész Miklós a hely céljának nevezte, hogy a kereszténység üzenete mindenkihez eljusson, hívőkhöz, istenkeresőkhöz, de a hitetlenekhez is.
jún. 12
18:21
Deutsch Tamás Magyar Péter listázásáról: Náci tempót engedett meg magának (SzMo)
A fideszes politikus szerint Magyarnak ezzel a viselkedéssel nincs helye a közéletben, ezen felül pedig pihenésre van szüksége.
jún. 12
18:27
Potápi Árpád János: Magyar fiatalok nélkül nincs magyar jövő (hirado.hu)
A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága a jövőben is mindent megtesz a Kárpát-medencei ifjúság támogatása érdekében.
jún. 12
18:27
Amerikai NATO-nagykövet: Orbán döntése Ukrajnáról nem példátlan (ATV)
Tudomásul veszik Orbán Viktor álláspontját, és értékelik azt, hogy Magyarország nem blokkolja a washingtoni csúcson az Ukrajnával kapcsolatos döntéseket.
jún. 12
18:29
Elindult a MÁV-Volán-csoport EMMA elnevezésű egységes utazástervezője (hirado.hu)
Tesztüzemben megkezdte működését szerdán a MÁV-Volán-csoport EMMA (Egységes Menetrend Magyarországon) elnevezésű utazástervezője.
jún. 12
18:30
Itt az új kutatás: nagyon vegyes a Tisza-tábor, a NER-ellenesség a cement (Menedzsment Fórum)
A Tisza szavazók válaszai alapján a párt támogatásának elsődleges motivációja számukra az, hogy pártjuk esélyt jelenthet az Orbán-kormány leváltására, akár viszonylag rövid időn belül is, állítja az Idea Intézet.
jún. 12
18:39
Vecsei H. Miklós: Hogy szerintem mi történt a Fidesszel, amely egyébként Jézus Krisztus keresztjét tűzi a zászlajára? A hatalom természete szerint tönkrement (SzMo)
Kilométer hosszú posztban reagált a fiatal színész arra, hogy többen is páros lábbal beleszálltak, miután Vidnyánszky Attila bejelentette, a Nemzeti Színházhoz szerződik.
jún. 12
19:03
A BKK néhány informatikai szolgáltatása nem lesz elérhető szerda éjjel (hirado.hu)
Karbantartás miatt csak korlátozottan vagy egyáltalán nem lesz elérhető a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) néhány informatikai szolgáltatása szerda éjjel.
jún. 12
19:09
Szokatlanul lassan apadnak a hazai folyók, éjjel-nappal dolgoznak a vízügy szakemberei (hirado.hu)
Sajókazánál szerdán le kellett zárni a 26-os számú főutat a Sajón levonuló árhullám miatt.
jún. 12
19:15
Bemutatkozik a békéscsabai baba-mama klub (Gyulatelevízió)
A védőnői szolgálat telephelyén, a Dedinszky Gyula utcában működik a baba-mama klub. Bakos Éva területi védőnő erről a tevékenységről ad hasznos információkat.
jún. 12
19:21
Fontos felhívást tett közzé a BKK, ez mindenkit érinthet (ATV)
Karbantartás miatt csak korlátozottan vagy egyáltalán nem lesz elérhető a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) néhány informatikai szolgáltatása szerda éjjel és csütörtök hajnalban - közölte a társaság az MTI-vel.
jún. 12
19:27
A házuk mellé építették az akkugyárat, úgyhogy csak azért is a fideszes polgármesterre szavaztak a választáson (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jún. 12
19:27
Jó a méztermés Békésben (Gyulatelevízió)
Túl a repce és akácvirágzáson, már a napraforgóra készülnek a Gyula környéki méhészetekben. Árgyelán János méhészeti szaktanácsadó elmondta, a tavaszi szárazságot ugyan megérezte minden növény, de mindezek ellenére eddig sikeresnek mondható a méhészeti év. Az akácvirágzáskor jellemző tavaszi fagy az idén sem maradt el, de még bimbós állapotban érte
jún. 12
19:30
Jelentősen emelkedett Orbán Viktor fizetése (Menedzsment Fórum)
A kormany.hu oldalon már elérhető a kormánytagok személyijövedelemadó-bevallása, pontosabban azok az adatok, amelyek azokból nyilvánosságra lehet hozni.
jún. 12
19:33
A BKK-nál is megvásárolhatók a rendezvényre szóló karszalagok a Múzeumok éjszakájának programjaira (hirado.hu)
A Budapesti Közlekedési Központnál (BKK) is megvásárolhatók a Múzeumok éjszakájának budapesti programjaira szóló karszalagok.
jún. 12
19:36
Maró folyadékot ivott két negyedikes fiú Péteriben: mentővel szállították őket kórházba (Blikk)
Két negyedik osztályos általános iskolás fiú kedden a Pest vármegyei Péteriben maró folyadékot ihatott. A gyerekeket mentővel kellett kórházba szállítani, az egyikőjük hányt is az eset után.
jún. 12
19:39
Magyar Péter azt állítja, hogy ő írta Varga Judit posztjainak szövegét (SzMo)
Egy kommentelőnek bökte oda mellékesen a Tisza Párt alelnöke, hogy ő írta volt felesége, a korábbi igazságügyi miniszter közösségi médiás szövegeit.
jún. 12
19:42
Kiadta a figyelmeztetést a Bkk: ezek a szolgáltatásaik nem lesznek elérhetőek (Blikk)
Karbantartás miatt csak korlátozottan vagy egyáltalán nem lesz elérhető a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) néhány informatikai szolgáltatása szerda éjjel és csütörtök hajnalban.
jún. 12
20:21
Karácsony Gergelyt is lehúzták egy kőbányai szavazólapról (SzMo)
Több hibás szavazólapot már sem az átadáskor, sem a számlálás során nem találtak. A hibás szavazólapról fotó is készült.
jún. 12
20:33
A Henkel Magyarország Kft. bezárja körösladányi gyárát (hirado.hu)
A Henkel Magyarország Kft. vegyipari cég bezárja a Békés vármegyei Körösladányban működő gyárát.
jún. 12
20:33
Gyula Tv Híradó 2024. 06. 12 (Gyulatelevízió)
Témák: – Ismét Gyulán tartotta éves találkozóját a Szeged-Csanádi Egyházmegye papsága. Az eseményen a papi szolgálat megerősítéséről is szó esett a tanítás és az áldozat jegyében. – A huszonnegyedik órában érkezett májusi eső aranyat ért a Gyulai Agrár Zrt területein, de az idei termésnél számolni kell az év eleji szárazság hatásaival – fogalmazott
jún. 12
20:45
Megjelent a 2024/2025-ös tanév rendje, ilyen hosszúak lesznek a tanítási szünetek (SzMo)
Nagyjából 180 napot kell majd iskolába járniuk a diákoknak. A téli szünet december 20-án, a nyári szünet pedig június 21-én kezdődik majd a következő tanévben.
jún. 12
21:03
Itt a döntés: újraszámolják a főpolgármester-jelöltekre leadott szavazatokat (SzMo)
Az NVB szerint elképzelhető, hogy sok olyan szavazatot nyilvánítottak érvénytelennek, amelyek a választási törvény szerint érvényesek lennének.
jún. 12
21:09
Fókuszban az agrár-környezetgazdálkodás (Gyulatelevízió)
A huszonnegyedik órában érkezett májusi eső aranyat ért a Gyulai Agrár Zrt területein, de az idei terméseknél számolni kell az év eleji szárazság hatásaival, fogalmazott a 3 Témában Ancsin Péter ügyvezető. A műsorban a gyulai üzem agár-környezetgazdálkodási programjáról és az aratás előkészületeiről is szó esett. Nem indult könnyen a 2024-es eszt
jún. 12
21:12
Csatát nyert Vitézy Dávid, újraszámolják az érvénytelen szavazatokat (Menedzsment Fórum)
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerdai ülésén elrendelte a főpolgármester-választás érvénytelen szavazatainak újraszámolását.
jún. 12
21:15
Főpolgármester-választás: az NVB elrendelte érvénytelen szavazatok újraszámolását (hirado.hu)
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerdai ülésén elrendelte a főpolgármester-választás érvénytelen szavazatainak újraszámolását.
jún. 12
21:15
3Téma – Ancsin Péter (Gyulatelevízió)
Az agrár-környezetgazdálkodásról, az aratás előkészületeiről és a tavaszi vetésű növények várható terméshozamáról ibeszélgettünk a 3 Téma műsorában a Gyulai Agrár Zrt ügyvezetőjével, Ancsin Péterrel.

Keresés