2024. június 20. csütörtök

jún. 20
14:42
Új polgármester vs. régi polgármester? Mi lesz júniustól októberig? (Menedzsment Fórum)
A távozó településvezetők október 1-jéig maradnak hivatalban, dacára annak, hogy a választás jogerős eredményét a napokban-hetekben megállapítják az illetékes választási, illetve fellebbviteli szervek. De milyen jogosítványai vannak a távozóknak és az újaknak? Cikkünkben ennek járunk utána.
jún. 20
14:45
Lesújtó kutatás a magyar felnőttekről, ebből óriási bajok lesznek (ATV)
A magyar felnőttek több mint fele soha nem sportol, és ezt a legtöbben azzal indokolják, hogy nincs kedvük hozzá, illetve nincs idejük rá - derült ki az aktív életmóddal foglalkozó kutatásból, amelynek megállapításait csütörtökön ismertették Budapesten, sajtótájékoztatón.
jún. 20
14:45
Kánikula a Nyíregyházi Állatparkban – Jeges csemegék, medencék és dagonyázás a forróság ellen (Nyíregyháza)
A hőség nem csak az embereket, de az állatokat is megviseli. A Nyíregyházi Állatpark szerencsés helyzetben van, hiszen egy tölgyerdőben található, így az összes kifutóban van árnyékot adó fa, de természetesen az önitatók, és egyes állatoknál a dagonyázó helyek valamint medencék is a hűsölni vágyó állatok kényelmét szolgálják. A Jégvilág Interaktív
jún. 20
14:51
Parkfürdő – Sportközvetítésekben és programokban gazdag nyári szezon (Nyíregyháza)
Már a koradélutáni órákban megtelt szerdán a Parkfürdő termálmedencéje, ahol az idei év újdonságaként egy 15 négyzetméteres Led-falon nézhetik a fürdővendégek a foci Eb és az olimpia napközbeni eseményeit. Szerda este a magyar válogatottért szurkoltak a vendégek, de túl ezen számos programot tartogat még a nyári szezon.
jún. 20
15:09
9 év fegyházra ítéltek egy férfit, aki ököllel vert és kirabolt egy idős asszonyt (Blikk)
A Fővárosi Törvényszék másodfokon 9 év fegyházbüntetésre és 9 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit, akit bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettével és más bűncselekménnyel vádoltak.
jún. 20
15:09
Erkel és a felkelés (Gyulatelevízió)
A napokban az ismert szerzőpáros, Györei Zsolt és Schlahtovszky Csaba legújabb kötetét, Erkel és a felkelés címmel mutatták be Gyulán. A könyvhétre megjelent mű valós elemekre épülően, egy fiktív történetet dolgoz fel. Györei Zsolt és Schlahtovszky Csaba mögött többéves drámaírói munkásság áll, az első közös kötetük a 90-es években jelent meg, a
jún. 20
15:21
Varga Judit vallomása: Nem tudom, hogy mire gondoltam akkor, amikor azt mondtam, hogy Polt Péter nem ura a helyzetnek (SzMo)
Nem tudja, hogy mire gondolt, amikor azt mondta, hogy Polt Péter nem ura a helyzetnek. Állítólag mindig ráhagyta a férjére, amit Polttal kapcsolatban mondott.
jún. 20
15:27
Rétvári Bence: Bevált az iskolaőri program (Demokrata)
"Évről évre egyre több iskola vesz részt az iskolaőri programban, ami bizonyítja, hogy jó döntés volt annak bevezetése 2020-ban."
jún. 20
15:33
Nyári diákmunka – Az önkormányzat 11. alkalommal teremt lehetőséget a fiatalok számára (Nyíregyháza)
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata – az elmúlt évekhez hasonlóan – idén is részt vesz a nyári diákmunka programban. 2024. június 17-től van lehetőségük a diákoknak arra, hogy előzetesen regisztráljanak a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Osztályán, majd ezután a Polgármesteri Hivatal Jegyzői kabinet emberi erőfor
jún. 20
15:45
Átvették a megbízóleveleket a polgármester és a képviselők (Nyíregyháza)
Ünnepélyes keretek között adták át a megbízóleveleket a június 9-én újraválasztott polgármesternek, az egyéni választókerületekben és a kompenzációs listán megválasztott képviselőknek, valamint a települési nemzetiségi önkormányzatok képviselőinek múlt szerdán, a városháza Krúdy termében.
jún. 20
15:51
A hódmezővásárhelyi Fidesz lapja nyílt szavazással keresi a választ arra, hogy Mészáros Lőrinc vagy a kegyelmi ügy miatt kaptak ki a választásokon (444.hu)
Négyezerrel kevesebb szavazatot kaptak, mint amire Lázár János számított.
jún. 20
15:57
Módosult a hőségriasztás: erre a 3 megyére vörös kódot adtak ki, pokoli meleg várható (Pénzcentrum)
A hétvégén is folytatódik a kánikula: szombaton 28-36 Celsius-fok várható, majd vasárnapra némileg csökken a meleg, és elszórtan záporok-zivatarok jelenhetnek meg, a legmelegebb órákban 27-33 fok valószínű - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből. A meteorológiai szolgálat friss veszélyjelzése szerint Bács-Kiskun megyében harmadfokú,
jún. 20
16:39
Több tucat ország szólalt fel a Magyarországon bevezetett "anti-Lmbtq" törvények ellen (ATV)
Harmincöt ország nagykövetsége sürgeti, hogy szüntessék meg a melegek politikai motiváció miatti célponttá tételét.
jún. 20
16:51
Nem mulasztott a gazdagréti óvodavezető a szexuális kényszerítési ügyben (Telex)
A XI. kerület lezárta a vizsgálatot, az intézményvezető folytathatja munkáját.
jún. 20
16:57
Kósa Lajos: A szavazók, azok darabra vannak, nem százalékra (SzMo)
A Fidesz alelnöke, Debrecen volt polgármestere értékelte a 2024-es választásokat. Sajátos gondolatokat fogalmazott meg.
jún. 20
16:57
Budapest Közút: Egy elektromos kábel okozta a Lövölde téri jelzőlámpa berobbanását (Telex)
A három ember sérülésével járó hiba valószínűleg nem a forgalomirányítási eszköz miatt történt. A rendőrség, az E.ON és vizsgálja az ügyet.
jún. 20
17:09
Kell-e félnünk a Japánban terjedő halálos húsevő baktériumtól? Rusvai Miklós virológus válaszolt a Blikknek (Blikk)
Több mint ezer embert fertőzött meg Japánban egy húsevő baktérium. A hírek szerint akár minden harmadik beteg is belehalhat a kórba. A pestis volt ilyen pusztító a középkorban. Nyakunkon a végítélet–járvány? És mi a helyzet most a koronavírussal? Ezeket a kérdéseket is megválaszolta Rusvai Miklós virológus.
jún. 20
17:15
Főpolgármester-helyettes: "csődről az beszél, aki csődöt akar előidézni" (ATV)
A főváros likviditási helyzete jelenleg nincs veszélyben - mondta Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes csütörtökön egy budapesti háttérbeszélgetésen.
jún. 20
17:27
Régi háttérember térhet vissza a Jobbikba: forronganak a törpepárt politikusai (Demokrata)
Visszatérne a Jobbikba Szabó Gábor, a párt korábbi meghatározó embere.
jún. 20
17:39
Enzo a bombakereső kutyák Ferrarija – A budapesti pápalátogatáson is a kis foxi szimatolt robbanószer után (Blikk)
Akciófilmek és sorozatok sztárjai a német juhászkutyák, gondoljunk csak a világhírű Mancsra, a kiváló szimatú Rex felügyelőre, vagy éppen az kölyökből kiváló keresőkutyává érett Rin Tin Tinre.
jún. 20
17:39
Alig van szakember, alig van művesekezelés a Szent Margit Kórházban (Telex)
A betegek jelentős részét a Péterfy Kórházba irányították át.
jún. 20
18:03
Annyira kevés a szakember a Szent Margit Kórházban, hogy alig működik a dialízisközpont (ATV)
Alig van szakember a budai Szent Margit Kórházban, ezért csak csökkentett kapacitással tud működni a dialízisközpont.
jún. 20
18:15
Átadták a mandátumokat Gyulán (Gyulatelevízió)
A 2024. évi önkormányzati választáson mandátumot nyert polgármester és képviselők megbízóleveleit adták át csütörtök délután a városháza dísztermében. Csige Gábor, a Helyi Választási Iroda vezetője kiemelte, Gyulán minden szavazás eredményesen zárult. A választásra jogosultak 57,5 százaléka járult az urnák elé, összesen 13 ezer 805-en. Csige Gábo
jún. 20
18:21
Meghosszabbította és kiterjesztette a Belügyminisztérium a vörös kódot (Demokrata)
Az intézkedés kötelezővé teszi a szociális intézmények számára a hajléktalanok befogadását.
jún. 20
18:27
Nagy István: "A pálinka az egyes számú hungarikumunk" (Demokrata)
Kiválasztották Magyarország legjobb pálinkáját és legeredményesebb pálinkafőzdéjét.
jún. 20
18:33
Magyar Péter az RTL-nek: Minden ponton ferdített az ügyészség, vagy hazudott vagy szándékosan félreértelmezte a körülményeket (SzMo)
A Tisza Párt politikusa azt ígéri, hogy amint lehetséges, panaszt tesz a Központi Nyomozó Főügyészség eljárást megszüntető határozata ellen.
jún. 20
18:33
Jogerőssé vált 12 országos nemzetiségi választás eredménye (Demokrata)
A csütörtök délutáni határidőig nem érkezett jogorvoslati kérelem.
jún. 20
18:51
Megszólalt az abszurd budapesti robbanás egyik áldozata: ezért repülhetett a levegőbe a jelzőlámpa a Lövölde téren (Pénzcentrum)
Nem volt már áram alatt az a lámpa, amelyik tegnap robbant fel a Lövölde téren. Az egyik sérült pedig hálásan megköszönte a segítséget mindenkinek.
jún. 20
18:51
Hogy szóltak-e, és ki miről szólt, azt két ember tudná elmondani: Völner Pál és az, aki szólt neki (Telex)
Rogán Antal 2021. november 2-án "egy fontos ügy miatt" a Karmelitába rendelte Völner Pált, akinek ezután megváltozott a viszonya Schadl Györggyel, akinek szintén megváltozott a viselkedése. De az ügyészek most arra jutottak, nem bizonyítható, hogy Rogán szólt volna a volt miniszterhelyettesnek a nyomozásról, és Rogán is tagadta ezt.
jún. 20
18:57
Magyar Péternek magyarázkodnia kellett: nem küldene fegyvereket Ukrajnába (SzMo)
Korábban Magyar Péter elismerte, hogy támogatja Ukrajna önvédelemhez való jogát, azonban ehhez segítséget továbbra sem ajánlana fel, tehát ő sem küldene fegyvereket Ukrajnába. Az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője, Manfred Weber korábban Budapestre is utazott azért, hogy meggyőződjön Magyar Péter hivatalos álláspontjá
jún. 20
18:57
Orbán rózsaszín nyakkendőjéről cikkezett a stuttgarti sajtó (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jún. 20
19:21
Ön elfogadja azt a főügyészi magyarázatot, hogy Varga Judit csak pletykákat osztott meg az ügyészségi iratok manipulálásáról? Szavazzon! (ATV)
Az ügyészség szerint a titokban rögzített beszélgetés olyan tárgyi tévedéseket tartalmaz, amelyek kizárják azt, hogy az információkat az ügyészségi adatokból, vagy ezen információkat az iratokat ténylegesen ismerő személytől szerezték. Magyar Péter kijelentette: részletesen cáfolni fogja az ügyészség állításait. Minden részletre kiterjedő vizsgálat
jún. 20
19:33
Szegénységben elsők vagyunk az EU-ban: kanyarban előzött Románia, Bulgária (Pénzcentrum)
Felzárkózott a régiós fogyasztás az uniós átlaghoz, de a magyarok fogyasztották a legkevesebbet.
jún. 20
20:15
Kövér László nem engedte be a Parlamentbe a Momentum és egy LMBTQ-szervezet konferenciáját (Telex)
A házelnök a kérelmet a biztonságra és az országgyűlés méltóságára hivatkozva egy nappal a rendezvény időpontja előtt utasította el, pedig egy hónapja volt rá.
jún. 20
20:33
Gyula Tv Híradó 2024. 06. 20. (Gyulatelevízió)
Témák: – Negyedik alkalommal támogatja a gyermekek sikeres gyógyulását az Ausztráliai és Békési Polgárok Egyesülete. A szervezet idén a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítványnak adományozott másfélmillió forintot. – Csütörtök délután mandátum átadó ünnepséget rendeztek a gyulai városházán. Az új képviselő-testület ősszel kezdi meg munkáját. – Az ut
jún. 20
21:15
Navracsics Tibor: Az élhetőséget nem csupán az anyagi jólét határozza meg (Demokrata)
A közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Veszprém Televízióban adott interjút.
jún. 20
21:15
Schadl György: Furcsa, hogy alapvetően a "szökési kísérletre" alapozva kérték és tartották fenn letartóztatásomat (Telex)
Így reagált a végrehajtói kar volt elnöke arra, hogy az ügyészség most azt állította, nem is akart Dubajba menekülni a feleségével, amikor a repülőtéren elfogták. Pedig a nyomozati anyagban még épp ezt írták.
jún. 20
21:21
Napi 40 deka kenyér mellé heti 2 kiló sertészsírt kapott a börtönben az életveszélyes allergiával küzdő magyar nő (SzMo)
Az életveszélyes allergiákkal küzdő L.N. indokolatlanul hosszú ideig volt letartóztatásban, ezért a magyar államnak fizetnie kell neki.
jún. 20
21:45
A forró autóba zárta a gyermekét egy férfi Móron (Blikk)
A kezével törte be az autója ablakát egy férfi, miután észrevette, hogy bezárta a gyermekét a kocsijába. A férfi véletlenül hagyta a gyermeket az autóban, ám még időben sikerült kiszabadítania. A szakértők szerint a nagy kánikulában nagyon veszélyes lehet akár csak rövid időre is bent hagyni a járműben a gyermekeket és kisállatokat, ugyanis néhány
jún. 20
22:09
Varga Judit: Irányított beszélgetést művelt a férjem. Rogán Antal: Soha senkit nem kértem iratok manipulálására (Telex)
Az ügyészség nyilvánosságra hozta három miniszter tanúkénti meghallgatásának anyagát Magyar Péter hangfelvételének ügyében. Varga Judit arról beszélt, hogy volt férje pletykák, hallomások alapján irányította őt, Gulyás Gergely nem tudott arról, hogy bárki manipulálta volna az ügyészségi iratokat, Rogán Antal szerint pedig ez nem is lehetséges.
jún. 20
22:33
Kis híján meghaltak a gyilkosgalóca-pörkölttől Kápolnán (Blikk)
Gyilkos galócából készített pörköltet egy fiatal lány Kápolnán. Az erdőből származó gombát a család feje vitte haza, ám felesége érezte az erős szagot, így nem főzte meg a gombát. Viszont a fia barátnője valahogy mégis pörköltet készített, amelyből többen is ettek a családból, s mindnyájan kórházba kerültek.
jún. 20
23:21
Döntött a Kúria, Budapest csak év végéig szedhet útdíjat a teherautók után (Telex)
A behajtási díjról szóló fővárosi rendeletet megsemmisítette a bíróság, a fővárosnak ősszel kell újat alkotnia, vagy 2025-től ingyen bejöhetnek a teherkocsik.

Keresés