A magyar felnőttek több mint fele soha nem sportol, és ezt a legtöbben azzal indokolják, hogy nincs kedvük hozzá, illetve nincs idejük rá - derült ki az aktív életmóddal foglalkozó kutatásból, amelynek megállapításait csütörtökön ismertették Budapesten, sajtótájékoztatón.
A hőség nem csak az embereket, de az állatokat is megviseli. A Nyíregyházi Állatpark szerencsés helyzetben van, hiszen egy tölgyerdőben található, így az összes kifutóban van árnyékot adó fa, de természetesen az önitatók, és egyes állatoknál a dagonyázó helyek valamint medencék is a hűsölni vágyó állatok kényelmét szolgálják. A Jégvilág Interaktív
Már a koradélutáni órákban megtelt szerdán a Parkfürdő termálmedencéje, ahol az idei év újdonságaként egy 15 négyzetméteres Led-falon nézhetik a fürdővendégek a foci Eb és az olimpia napközbeni eseményeit. Szerda este a magyar válogatottért szurkoltak a vendégek, de túl ezen számos programot tartogat még a nyári szezon.
A kormány megvédi a családokat, 2024 végéig meghosszabbítja a lakossági kamatstopot – jelentette be csütörtöki közleményében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
A Fővárosi Törvényszék másodfokon 9 év fegyházbüntetésre és 9 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit, akit bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettével és más bűncselekménnyel vádoltak.
A napokban az ismert szerzőpáros, Györei Zsolt és Schlahtovszky Csaba legújabb kötetét, Erkel és a felkelés címmel mutatták be Gyulán. A könyvhétre megjelent mű valós elemekre épülően, egy fiktív történetet dolgoz fel. Györei Zsolt és Schlahtovszky Csaba mögött többéves drámaírói munkásság áll, az első közös kötetük a 90-es években jelent meg, a
Nem tudja, hogy mire gondolt, amikor azt mondta, hogy Polt Péter nem ura a helyzetnek. Állítólag mindig ráhagyta a férjére, amit Polttal kapcsolatban mondott.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata – az elmúlt évekhez hasonlóan – idén is részt vesz a nyári diákmunka programban. 2024. június 17-től van lehetőségük a diákoknak arra, hogy előzetesen regisztráljanak a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Osztályán, majd ezután a Polgármesteri Hivatal Jegyzői kabinet emberi erőfor
Ünnepélyes keretek között adták át a megbízóleveleket a június 9-én újraválasztott polgármesternek, az egyéni választókerületekben és a kompenzációs listán megválasztott képviselőknek, valamint a települési nemzetiségi önkormányzatok képviselőinek múlt szerdán, a városháza Krúdy termében.
A hétvégén is folytatódik a kánikula: szombaton 28-36 Celsius-fok várható, majd vasárnapra némileg csökken a meleg, és elszórtan záporok-zivatarok jelenhetnek meg, a legmelegebb órákban 27-33 fok valószínű - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből. A meteorológiai szolgálat friss veszélyjelzése szerint Bács-Kiskun megyében harmadfokú,
A Honvédelmi Minisztérium a felsőoktatásból is várja területvédelmi tartalékosok jelentkezését – mondta a Honvédelmi Minisztérium stratégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten.
Több mint ezer embert fertőzött meg Japánban egy húsevő baktérium. A hírek szerint akár minden harmadik beteg is belehalhat a kórba. A pestis volt ilyen pusztító a középkorban. Nyakunkon a végítélet–járvány? És mi a helyzet most a koronavírussal? Ezeket a kérdéseket is megválaszolta Rusvai Miklós virológus.
Akciófilmek és sorozatok sztárjai a német juhászkutyák, gondoljunk csak a világhírű Mancsra, a kiváló szimatú Rex felügyelőre, vagy éppen az kölyökből kiváló keresőkutyává érett Rin Tin Tinre.
A 2024. évi önkormányzati választáson mandátumot nyert polgármester és képviselők megbízóleveleit adták át csütörtök délután a városháza dísztermében. Csige Gábor, a Helyi Választási Iroda vezetője kiemelte, Gyulán minden szavazás eredményesen zárult. A választásra jogosultak 57,5 százaléka járult az urnák elé, összesen 13 ezer 805-en. Csige Gábo
Siófokon a Kálmán Imre Emlékház ezúttal nemcsak a világhírű operettkomponista tiszteletére berendezett kiállításnak, hanem Könyv Kata festőművész időszakos tárlatának is helyszíne.
Rogán Antal 2021. november 2-án "egy fontos ügy miatt" a Karmelitába rendelte Völner Pált, akinek ezután megváltozott a viszonya Schadl Györggyel, akinek szintén megváltozott a viselkedése. De az ügyészek most arra jutottak, nem bizonyítható, hogy Rogán szólt volna a volt miniszterhelyettesnek a nyomozásról, és Rogán is tagadta ezt.
Korábban Magyar Péter elismerte, hogy támogatja Ukrajna önvédelemhez való jogát, azonban ehhez segítséget továbbra sem ajánlana fel, tehát ő sem küldene fegyvereket Ukrajnába. Az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője, Manfred Weber korábban Budapestre is utazott azért, hogy meggyőződjön Magyar Péter hivatalos álláspontjá
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az ügyészség szerint a titokban rögzített beszélgetés olyan tárgyi tévedéseket tartalmaz, amelyek kizárják azt, hogy az információkat az ügyészségi adatokból, vagy ezen információkat az iratokat ténylegesen ismerő személytől szerezték. Magyar Péter kijelentette: részletesen cáfolni fogja az ügyészség állításait. Minden részletre kiterjedő vizsgálat