2024. június 4. kedd

jún. 4
17:12
Az utolsó pillanatban kiugrott a Fideszből a nyergesújfalui polgármester (444.hu)
Már az különös volt, hogy függetlenként indult a Fidesz alapszervezeti elnöke, aki 2010 óta mindig fideszes színekben lett polgármester.
jún. 4
17:12
"No war" feliratú táblával fogadták Magyar Pétert Kapuváron (SzMo)
Egy idős férfi érkezett a táblával a közönség első sorába, ezért Magyar azzal kezdte beszédét, hogy elmondta, egyedül a Fidesz háborúpárti ma az országban.
jún. 4
17:12
Závecz: Majdnem kétszer annyian vezetnék be itthon az eurót, mint 2019-ben (Telex)
Az EU támogatottsága is nőtt az előző EP választás óta.
jún. 4
17:14
Orbán átlépne a kommunizmuson, mintha sosem létezett volna, Trianont gyilkossági kísérletnek tartja (444.hu)
A geszti Tisza-kastély avatásán arról beszélt, hogy véghez viszik azt, ami Tisza Istvánnak nem sikerült.
jún. 4
17:18
Újabb budapesti kerületet bombáz kínai levelekkel a Fidesz (Menedzsment Fórum)
A kormánypárt nemcsak a nyolcadik kerületben, hanem Kőbányán is levelekkel próbálja megnyerni magának a kínai származású szavazókat.
jún. 4
17:18
Több mint 21 ezer delegáltat jelentettek be a vasárnapi választások szavazatszámláló bizottságaiba (hirado.hu)
A választási bizottságok választott és megbízott (delegált) tagokból állnak.
jún. 4
17:24
Itt a Závecz legújabb felmérése: ezek a pártok juthatnak be az EP-be (ATV)
A Závecz Research közvélemény-kutatása szerint május végén a Fidesz-KDNP vezette a pártok EP-lista versenyét.
jún. 4
17:24
Kiderült, mi dobta meg a balatoni lángosok árát (Liner)
Ahogyan azt sejteni lehetett, nem az elkészítéséhez szükséges alapanyagok miatt ugrott meg a népszerű magyar étel ára.
jún. 4
17:30
"A fagylalthalom tetejére egy egész sült hekket helyeztem" – Itt a legújabb balatoni őrület: mindent megtudtunk a hekk ízű fagyiról (Blikk)
Ha a szélsőséges fagylaltízek rajongói azt hitték, hogy idén hoppon maradnak, megnyugodhatnak: elkészült ugyanis az idei év legőrültebb ízű jeges finomsága, a hekk fagylalt, amelyet a Vitorlás Fagyizóban kóstolhatnak meg a legmerészebbek. A rendhagyó íz megálmodója pedig nem más, mint Pálfi Attila cukrász, aki tavaly sajtos-tejfölös lángos ízű fagy
jún. 4
17:36
Nemzeti Összetartozás – A trianoni békediktátum aláírásának 104. évfordulójára emlékezünk (Nyíregyháza)
"Június negyedikén erősítjük azt az összetartozást, amely nem ismer határokat" – ezt hangsúlyozta ünnepi beszédében dr. Kovács Ferenc polgármester. Az Országgyűlés 2010-ben döntött arról, hogy az 1920-as trianoni békediktátum időpontja, június negyedike a Nemzeti Összetartozás Napja. Ennek a szomorú dátumnak állít emléket az Életfa, amelyet három é
jún. 4
17:42
Vitézy Dávid száz új traffipaxot ígér Budapestre (hirado.hu)
Vitézy Dávid úgy vélekedett, hogy nem valami külső ok akadályozta a traffipaxok telepítését, csupán Karácsony Gergely nem váltotta be az ígéretét.
jún. 4
17:42
Vitézy Dávid hatalmas ígéretet tett: 100 (!) új traffipaxot telepít Budapestre, ha megválasztják (ATV)
Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt száz új traffipax telepítését ígéri megválasztása esetén Budapesten olyan főútvonalain, ahol a gyorshajtás leginkább veszélyezteti a közlekedésbiztonságot.
jún. 4
17:42
Újra az úzvölgyi katonatemetőbe készülnek a román nacionalisták (Demokrata)
Újra Úzvölgyébe készül a szélsőséges AUR párt, hívta fel a figyelmet az Rmdsz Hargita megyei képviselője.
jún. 4
17:42
Závecz: A Fidesz 45, a Tisza Párt 27 százalékon áll az EP-választások előtt a biztos szavazóknál (Telex)
A DK-MSZP-Párbeszéd listáját 11 százalékra mérték a biztos részvételt ígérőknél.
jún. 4
17:54
Orosz lobogót húztak a Külügyminisztérium zászlórúdjára momentumos politikusok (SzMo)
A rendőrök igazoltatták Tompos Mártont és társait, akik az esemény alatt az orosz himnuszt is lejátszották.
jún. 4
18:00
Durva lépésre szánta rá magát Csehország, ez Putyinnak is fájni fog (ATV)
Legkésőbb a jövő év közepére teljesen megszűnik Csehország függősége az orosz kőolajtól - jelentette ki Petr Fiala cseh miniszterelnök kedden a közép-csehországi Nelahozevesben, miután találkozott az ország vezetékhálózatát üzemeltető Mero állami cég vezetőségével.
jún. 4
18:00
Ne a magyaroknak legyen hét szűk évük, hanem a Momentumnak szűkebb frakciója! (Demokrata)
Videó! "Inkább legyen a magyaroknak hét szűkebb évük" – mondta Donáth Anna. Dömötör Csaba reagált.
jún. 4
18:06
Zuglói MSZP-s politikusok a Tisza Párt nevével kampányolnak (444.hu)
Az Összefogás Zuglóért Egyesület szocialista tagjai Magyar Péteres szórólapokat terjesztenek a kerületben.
jún. 4
18:06
Így kerülnek a szavazólapok a szavazókörökbe (Liner)
Az ANY Biztonsági Nyomda szerdáig szállítja ki a június 9-ei választásokhoz szükséges szavazólapokat, jegyzőkönyveket és egyéb kellékeket.
jún. 4
18:18
Hatalmas durranás lesz a Sziget: bejelentették, kik lesznek az idei fellépők (ATV)
Azahriah, Beton.Hofi és Margaret Island is fellép idén a Sziget Nagyszínpadán, mellettük pedig több száz magyar fellépő lesz a rendezvényen augusztus 7-től 12-ig.
jún. 4
18:24
Potápi Árpád János: A magyarok a hazáért bármikor megküzdenek (Demokrata)
Dombóváron szinte minden hétre jut egy-egy gazdasági fejlesztés, a város templomai egymás után újultak meg, mondta Potápi Árpád János.
jún. 4
18:30
Potápi Árpád János szerint a magyarok a hazáért bármikor megküzdenek (hirado.hu)
Úgy fogalmazott, az elmúlt évszázadok bebizonyították, hogy háborút nem nyerhetünk meg; a háború számunkra százezrek, sőt milliók életének elvesztését, megnyomorítását, Magyarország megcsonkítását, városai lerombolását jelenti.
jún. 4
18:30
Diákmunka: leginkább ezeken a területeken keresnek munkaerőt (Liner)
Több lehetőség közül is választhatnak a dolgozni vágyó tanulók idén nyáron.
jún. 4
18:36
Trippon-ügy: vesztegetés miatt is nyomozást indíthat a hatóság (Demokrata)
A NAV nyomozói vizsgálhatják ki a Trippon-ügyben felmerült korrupciós szálat.
jún. 4
18:48
Ötször annyi szavazatszámlálót delegál a Fidesz, mint a Tisza Párt (Telex)
21 ezernél is többen számlálják majd a voksokat vasárnap.
jún. 4
18:54
Gyula Tv Híradó 2024. 06. 04. (Gyulatelevízió)
Témák: – Számos elismerés talált gazdára a hétfő délután megrendezett Pedagógus Napi ünnepségen. Az eseményen elhangzott, pedagógussá válni nemes életcél, de nem könnyű pálya. – Új eszközzel, és ezáltal egy új szolgáltatással bővült a Ladics-ház kínálata. A 3D-s szkenner és nyomtató révén a látogatók saját magukat láthatják viszont egy több dimenzi
jún. 4
19:00
Durva árvíz éri el Budapestet: kiadták a figyelmeztetést, ez brutális lesz (Pénzcentrum)
Budapesten a rakpartot is eléri az árhullám a hétvégén, I. fok felett tetőzik majd. A Duna vízgyűjtőjén tegnap leesett újabb csapadék hatására a folyó magyarországi szakaszán is magasabb tetőzések várhatók. Közben a Duna teljes ausztriai szakaszán leállították a hajóközlekedést kedden a magas vízszint miatt.
jún. 4
19:00
Már pénteken elöntheti a rakpartot a Duna, hasonló lesz a helyzet, mint karácsonykor (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jún. 4
19:00
Kutatás: a magyarok rendkívül árérzékenyek, ha erről a termékről van szó (Liner)
Akkor vesznek csak új háztartási gépet, ha elromlott a régi, a vásárlásnál pedig az ár és az energiafogyasztás a legfontosabb tényezők.
jún. 4
19:06
Lájkbajnokság: két, csak két legény van talpon a vidéken (Telex)
Epikus Magyar–Orbán-párbajjá alakult a lájkbajnokság, amiben Magyar megint óriási rekordot döntött, Orbánt pedig több mint 400 ezer röhögő emoji fogadta. Ezen felül elfüstölt 876 millió forint hirdetésre, egy fideszes politikusnál olyan sokadszor bukkantak fel vásárolt lájkok és követők, hogy ki kellett zárnunk a versenyből, a köztársasági elnök pe
jún. 4
19:08
Több MSZP-hez köthető politikus Magyar Péter mellett kampányol Zuglóban (Telex)
A Tisza Párt alelnökének arcképével ellátott szórólapokon buzdít szavazásra az MSZP-hez köthető egyesület.
jún. 4
19:18
Závecz: magabiztosan vezet a Fidesz, hasít a Tisza, de még bármi történhet az EP-választás kampányhajrában (SzMo)
Jelen állás szerint a Fidesz, a TISZA Párt, a baloldali szövetség és a Mi Hazánk biztos bejutó, a többieknek küzdeniük kell az utolsó napokban a mozgósítással.
jún. 4
19:36
Átadták a Nemzeti Összetartozás Hídját Sátoraljaújhelyen (hirado.hu)
Trianont elfelejteni nem szabad, Trianont elfelejteni nem tudjuk és Trianont elfelejteni nem akarjuk – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.
jún. 4
19:36
Bejelentést tett az Orbán-kormány: ennyi támogatást kapnak az önkormányzatok tüzelőanyagokra (ATV)
Idén is ötmilliárd forintos keretösszegben biztosít támogatást a kormány az ötezer fős lélekszám alatti települések önkormányzatai számára szociális célú tüzelőanyag vásárlásához - közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium önkormányzati államtitkára az MTI-vel kedden.
jún. 4
19:36
Magyar Péter több mint húsz éve azt mondta, hogy Medgyessy kötéllel a nyakában mutathatna bűnbánatot (Telex)
Ez az ATV Közhang című műsorában hangzott, el, de Magyar hamar hozzá is tette, hogy vicc volt.
jún. 4
19:36
Egyre több külföldi vevőt érdekelnek a falusi házak (Liner)
Elsősorban a hangulatos kis falvakban található házakat iránt ugrott meg a kereslet.
jún. 4
19:38
58 millió forint osztalékot hozott Lázár Jánosnak a batidai vadászkastély (Telex)
Rekordforgalma volt tavaly a cégnek.
jún. 4
19:42
Jakab István szerint a Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem program a nemzeti összefogás egyik erős pillére (hirado.hu)
Magyarország felelősséget vállal minden magyarért, így a kárpátaljai magyarokért is – hangoztatta Jakab István.
jún. 4
19:42
Napokkal a választás előtt kilépett a Fideszből a nyergesújfalui polgármester (Telex)
Mihelik Magdolna korábban úgy lett független induló, hogy még ő vezette a város fideszes alapszervezetét, de most erről is lemondott.
jún. 4
19:54
Összeomlás szélén a forint: brutál nagyot gyengült a pénzünk (ATV)
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd kora estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
jún. 4
20:00
Kegyetlenül csapott le ezekre a településekre a villámárvíz: traktorral mentették a gyerekeket – Videón a pusztítás (Blikk)
Zalaboldogfát elárasztotta a villámárvíz. Az utakat teljesen elborította a sáros patak. Végül volt ház, ahová traktorokat hívtak, hogy a gyerekeket kimentsék.
jún. 4
20:06
Újra elindult a gyermeksebészeti ellátás Szegeden (Telex)
Hetekig nem volt műtő, mert az NNGYK szerint nem felelt meg a szakmai követelményeknek és a jogszabályoknak.
jún. 4
20:12
A trianoni békediktátum évfordulóján a nemzeti összetartozásra emlékezett a magyarság (hirado.hu)
1920. június 4-én ezen a napon írták alá az első világháborút lezáró trianoni békediktátumot, amelynek következtében Magyarország elvesztette területének kétharmadát, népességének pedig több mint felét.
jún. 4
20:12
Semjén Zsolt: Trianont elfelejteni nem szabad, nem tudjuk és nem akarjuk (Demokrata)
A miniszterelnök-helyettes Sátoraljaújhelyen, a Nemzeti Összetartozás Hídjának ünnepélyes átadóján mondott beszédet.
jún. 4
20:24
Gyurcsány Ferenc nem tartja jó választásnak Magyar Pétert (Liner)
Gyurcsány Ferenc az emberek helyében nem szavazna a Tisza Pártra Magyar Péter miatt, mert amit képvisel, szerinte az nem helyes.
jún. 4
20:54
Szijjártó Péter: Magyarország miatt nem lobbang még lángra Európa (ATV)
Magyarország az utolsó akadály, amely miatt Európa még nem lobbant lángra, ezért az észak-atlanti világ most minden idegszálával arra koncentrál, hogy ezt az utolsó bástyát is ledöntse az alapjairól - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Balatonkenesén.
jún. 4
20:54
Gyurcsány Ferenc: Jobban járt volna Magyar Péter, ha a valódi riválisaival áll ki vitázni (Telex)
A DK elnöke szerint körülbelül 15-20 millió forintot költöttek a kampányban például a Magyar Péter-ellenes hirdetésekre.
jún. 4
21:00
Az ESG globális és hazai szempontjairól rendezett konferenciát az MCC (hirado.hu)
Bókay Márton úgy látja, hogy az ESG-szabályozással rendeződik a piac.
jún. 4
21:06
"Magyarország az utolsó akadály, amely miatt Európa még nem lobbant lángra" (Demokrata)
Az észak-atlanti világ most minden idegszálával arra koncentrál, hogy ezt az utolsó bástyát is ledöntse az alapjairól, figyelmeztetett Szijjártó Péter.
jún. 4
21:12
Orbán Viktor levélben írta meg, ki lesz elzavarva vasárnap (444.hu)
Kampánybeszéd-sűrítménnyel veszik célba a postaládákat.

Keresés